Budapest Könyvfőváros – Ünnepi Könyvhét

Posted by Oros Sándor - július 10th, 2023

A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, az Ünnepi Könyvhét, idén június 8-11. között 94. alkalommal került megrendezésre a megszokott helyszíneken, a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna korzó területén. A főváros szívébe ez alkalommal is könyves standok, könyvárusok költöztek, és a tér megtelt érdeklődőkkel. A színes, mintás pavilonok között mindenki megtalálhatta a kedvére való könyvet, legyen az irodalmi klasszikus, szórakoztató regény vagy éppen képregény.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a Budapest Könyvfőváros 2023 szervezésében valósította meg elképzeléseit. A könyvtárosok a 45-ös standnál várták a látogatókat, amely idén kétszer akkora volt, mint tavaly, így kényelmesen elfértünk.

A standon 30%-os kedvezménnyel válthattak az érdeklődők a könyvtár egész hálózatára érvényes bérletet. Sokan beiratkoztak vagy hosszabbították meg a lejárt tagságukat. Voltak játékok, könyvjelző fal, a budapesti óriás puzzle még a külföldiek körében is sikeres volt.

A 94. Ünnepi Könyvhéten kiemelt vendégként számos ismert író és költő volt jelen. Az esemény alkalmat adott az olvasóknak, hogy személyesen találkozhassanak kedvenc szerzőikkel, beszélgethessenek velük, és akár dedikáltassák a köteteiket. Az írók szívesen fogadták a rajongók kérdéseit: elmesélték a könyvek írásának folyamatát és az alkotói inspiráció titkait.

Hogyan olvasnak az írók, művészek? című beszélgetéssorozat keretében az alábbi találkozókra került sor:

2023. június 9-én, pénteken 14:30 Spiró Györgyíróval, Thuróczy GergelyRejtő-kutatóval és Fábián Janka íróval (ez a program előzte meg a flashmobot);

2023. június 10-én, szombaton 11:00Nádasdy Ádámköltő, műfordítóval, Erdős Virág költővel és Nyáry Krisztián íróval;

2023. június 10-én, szombaton 15:45Halász Juditszínésznővel, Závada Pál íróval és Gerendás Péter zeneszerző, szövegíróval beszélgetett Mátraházi Zsuzsanna, a Vasas Könyvtár vezetője.

2023. június 8-án, csütörtökön 15 órakor volt az Ünnepi Könyvhét megnyitója. Megtelt a Vörösmarty tér lelkes érdeklődőkkel.

Június 9-én, pénteken 15 órakor kezdődött a Budapest olvas! elnevezésű flashmob. A piros lufikkal jelölt regisztrációs pontokon lehetett regisztrálni, és a résztvevők erre az alkalomra készült kitűzőt kaptak emlékbe. Becsléseink szerint közel kb. 400 fő olvasott egyszerre, ezek szívet melengető pillanatok voltak. Bevallom, hogy nekem személyes kedvencem a közös olvasás, már vártam, hogy ismét részt vehessek rajta.

A flashmobot Makranczi Zalán színművész vezette. Makranczi Zalán először átadta a szót a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának dr. Fodor Péter úrnak, hogy köszöntse a megjelenteket, aki Goldonitól hozott egy idézetet: „Az olyan ember, aki könyvet olvas, soha nincs egyedül.” Makranczi Zalán Az ember tragédiájából olvasott fel egy számára fontos jelenetet. A program arcai Lola énekesnő és Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető volt. Ők is felolvastak a kedvenc könyvükből egy-egy részletet.

Ezek után elkezdődött a 10 perces közös, félhangos olvasás.

A standunknál idén is volt szelfibox, ahol szebbnél szebb képek készültek a látogatókról, és az azonnal kinyomtatott fotókat haza lehetett vinni. Akik egy kicsit mókásabban szerették volna megörökíteni magukat, örömmel jelmezbe öltöztek, és ezzel is vidám élményben volt részük. Sokan szerettek volna sorra kerülni, és ezért türelmesen álltak a kígyózó sorban. Ezt még mi, könyvtárosok se hagytuk ki.

2023. június 10-én, szombaton kézműves foglalkozás volt a gyerekeknek, a délelőtt folyamán rengeteg könyvsüni készült Kuczkó Andrea könyvtárvezető segítségével. Így akicsik is megtapasztalhatták a könyvek varázsát másképp. Látogatóink elvitték az összes idézetekkel gazdagított, letéphető könyvjelzőt, a játékok, kvízek, totók is folyamatosan pörögtek.

14 órától kerekasztal-beszélgetés következett, amelyek meghívottjai egy olvasó színész: Hernádi Judit és négy műfordító: Bakonyi Gergely középiskolai tanár, Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész professzor, Nádasdy Ádám nyelvész, író, költő és Sipos Balázs irodalmár, irodalomkritikus voltak.

Sokkal sűrűbb a só, avagy 1 sima, 1 fordított című programot a Magyar Műfordítók Egyesülete szervezte a Könyvfőváros keretében.

15 órától a Nekem az olvasás – fiatal szemmel című pódiumbeszélgetésen Fekete Giorgioval, a Carson Coma együttes énekesével, Jakobovits Kitti pszichológus, irodalomterapeutával és Vecsei H. Miklós színésszel Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának igazgatója beszélgetett. Erre a beszélgetésre sok kíváncsi fiatal jött el.

További színvonalas előadások, könyvbemutatók, beszélgetések és felolvasások várták az érdeklődőket.

Ezen a napon még több látogató érkezett a standunkhoz. Könyvtárunk számára egyértelműen ez volt a legforgalmasabb nap.

2023. június 11-én, vasárnap könyvtárosaink az előző napokhoz hasonlóan nem unatkoztak. Az utolsó napon még be lehetett kapcsolódni a Vörösmarty téren az Ünnepi Könyvhét forgatagába. 10-12 óra között kézműves foglalkozás zajlott a Deák 17 Galéria szervezésében, illetve a meghirdetett irodalmi rulett.

Továbbá arra kértük a látogatókat, hogy a standot dekoráló fólia színes könyveire írják rá, hogy éppen mit olvasnak Ezt olvassa Budapest! jeligére, ami rendkívül népszerűnek bizonyult.

A helyszínen négy nap alatt összesen negyven könyvtáros dolgozott szívvel-lélekkel – igazi intézményi összefogás volt.

A Budapest Könyvfőváros programiroda csapata végig biztosította a hátteret a teljes eseménysorozatnak a standtól a foglalkozásokon át és a színes programokig. Nagyon örültünk annak, hogy sokan a könyvtár iránt érdeklődőként is felkeresték a standot! A szomszédos pavilonban a FSZEK-hez tartozó Városháza Kiadó kapott helyet.

Az Ünnepi Könyvhét nemcsak a magyar írók és könyvek, hanem ugyanúgy az olvasók ünnepe is!

Lejegyezte: Székelyné Zombory Piroska

Fotók: FSZEK

 

 

Comments are closed.

Blog Home