Budapest Könyvfőváros 2023
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli a főváros 2023-ban. A 150 évvel ezelőtti város az egyesítést követően fejlődött jelentős európai kulturális központtá: páratlan gyűjteménnyel rendelkező múzeumaival, világhírű Operaházával, zenekultúrájával, színházaival, mozijaival, kiállítóhelyeivel, közösségi tereivel, könyvtári hálózatával, kiadóival, könyvesboltjaival a költőknek, íróknak és tudósoknak otthont adó egyedi és különleges kávéházi kultúrájával.
A város „megszületésének” 150. évfordulóján ezért hangsúlyos szerepet kell kapnia a fővárosi könyves kultúrának, a könyves eseményeknek, az írásnak és az olvasásnak.
A Fővárosi Önkormányzat ezért a 2021. november 17-i ünnepi közgyűlésén bejelentette, hogy a Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat részeként Budapest 2023-ban a könyvek fővárosa, Könyvfőváros lesz. A programsorozat koordinálásával a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat bízta meg.
A Könyvfőváros céljait, üzeneteit egy, a könyvszakmával, az olvasáskultúrával foglalkozó legfontosabb szervezetekből álló Szakmai Tanácsadó Testülettel közösen alakítottuk ki.
A Könyvfőváros kiemelt céljai közé tartozik, hogy olvasásnépszerűsítő programjain keresztül mindenki számára elérhetővé, szerethetővé és izgalmassá tegye a könyves kultúrát. Emellett pedig egy olyan független eseménysorozatként szeretne megjelenni a főváros kulturális életében, amely könyves programjai által összeköti a különböző gyökerekkel, világnézettel és identitással rendelkezők embereket. Ezeket a célokat támogatják a Könyvfőváros üzenetei, melyek három fő gondolat köré szerveződnek: a szabadság, a környezeti értékek megóvása és a közösségek erősítése.
A könyv: szabadság
Szabadság, felelősség és szolidaritás – az elmúlt év válságai megváltoztatták az emberi kapcsolatokat és a társadalmi dinamikát, az információ áramlását, a kapcsolattartást. A könyvszakma számára a világ átalakulása új kihívásokat és új esélyeket jelent.
A könyv: híd
Emberek, gondolatok és kultúrák találkozása és összekötése téren és időn keresztül – ember és ember között, múlt és jelen, jelen és jövő között.
A könyv: tett
Hisszük, hogy a gondolkodás felelősség, aki olvas, az felelős a környezete alakításáért, a fizikai és mentális környezete jóllétéért, figyelmet kell fordítania a klíma, a környezet és a közösségek védelmére. A könyvnek szerepe van a társadalmi problémák és a demokráciadeficit iránti érzékenység felkeltésében, az olvasás pedig utakat nyit az élhetőbb világhoz és az empatikusabb társadalmakhoz.
A Könyvfőváros szervezőbizottsága már 2022-ben elkezdte munkáját. Fontosnak tartottuk, hogy már abban az évben is megjelenjünk olyan kiemelt könyves eseményeken, mint a 93. Ünnepi Könyvhét, vagy a 27. Nemzetköz Könyvfesztivál, ahol Budapest olvasószobájában számos gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal vártuk az olvasni vágyókat.
A #budapestolvas programjaink népszerűsítették az olvasást, lehetőséget adtak arra, hogy beszéljünk terveinkről és közelebb vigyük a Könyvfőváros tervezett programjait, céljait és üzeneteit a budapestiekhez.
2022 nyarán és 2023 tavaszán ötletpályázatot hirdettünk és lehetőséget kínáltunk arra, hogy olyan szervezetek és intézmények is csatlakozzanak az ünnepi programsorozathoz, akik szeretnék a saját programjaikat a Könyvfőváros eseménysorozat keretein belül megvalósítani.
A pályázaton nyertes programok szervezői, mint együttműködő partnerek összesen több mint hetvenen, jelenleg több mint 350 programot valósítanak meg.
A Budapest Könyvfőváros 2023 programsorozat hivatalosan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár soroksári Petőfi Emlékkönyvtár első ütemének átadásával nyílt meg 2023. április 19-én.
A Könyvfőváros programjait három nagy csoportba soroljuk:
- Könyvsziget
- Könyv nappal és éjjel
- Budapest Nagyregény
Könyvsziget
A Könyvsziget programrész célja, hogy vigyük minél közelebb a könyves programokat a budapestiekhez, legyen minden kerületben sok-sok programlehetőség, mindenki tudjon választani az érdeklődési körének megfelelően.
A Könyvsziget megvalósulásában Együttműködő partnereink segítenek. Programjaink között megtalálható minden, a legkisebb olvasókörös eseménytől a családi napokig, a nemzetközi és nemzeti konferenciáktól az okos telefonos irodalmi sétákig, a kiállításoktól az irodalmi estékig. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ebben a programrészben valósítja meg Otthon a Könyvtárban eseménysorozatát. Ennek keretében minden kerület legalább egy könyvtárában – de összesen 29 helyszínen – tart családi napokat, ahol a 150 éves Budapest, a helyi nevezetességek, érdekességek mellett természetesen a könyv és az olvasásnépszerűsítés áll a középpontban.
A Könyvsziget nyitó programsorozata a Margitszigeten valósult meg.
Május utolsó két hétvégéjén a Könyvsziget programsorozat keretében ingyenes kulturális és irodalmi eseményeket kínáltunk a margitszigeti Kristály Színtérben. Délelőtt és délután főleg a családokat vártuk gyerekdarabokkal, kézműves foglalkozásokkal. Sőt, bárki elkészíthette a saját animációs kisfilmjét vagy nyomtathatott magának egy igazi nyomdagépen, részt vehetett kalandjátékon, felolvasásokon, pihenhetett egyet az olvasósarkunkban. Az estékre pedig kifejezetten a felnőtteket hívtuk kortárs színdarabokra, zenés irodalmi estre. A rendezvénysorozat 4 napján több ezren teljesen betöltöttük a Kristály Színtér hatalmas termeit és rendezvényház előtti területet.
A gyerekzsivaj talán mégis a gyereknapon, május 28-án volt a legnagyobb, amikor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fantázia-szigetté varázsolta a helyszínt. Ebben azok a gyerekek, családok segítettek, akik pályáztak a könyvtár által meghirdetett makettpályázatra, melyre bármilyen nyomtatásban megjelent mese vagy gyermekregény egy jelenetét ábrázoló alkotással lehetett jelentkezni. 49 nagyon színvonalas mű érkezett be, melyet mind kiállítottuk és ekkor vehette át mindenki az okleveleket és a legszebb művekért járó díjakat is.
Az egész napos műsorkavalkádban voltak gyerekkoncertek és gyerekelőadások, bábszínház, papírszínház, felolvasások, közös rajzolás és zenélés, kézműves foglalkozások.
Könyv nappal és éjjel
2023-ban is csatlakoztunk az olyan évtizedes hagyományokkal rendelkező, nemzetközi szinten is elismert fesztiválokhoz, mint az Ünnepi Könyvhét, a Nemzetközi Könyvfesztivál és a Margó Kortárs Irodalmi Fesztivál.
Így voltunk jelen a 94. Ünnepi Könyvhéten is. Önálló standdal, Budapest olvasó szobájába vártunk idén is mindenkit, aki szeretett volna megpihenni a Könyvhét forgatagában. Több mint 200-an váltottak kedvezményes bérletet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, mely a teljes hálózat minden könyvtárába érvényes. Nagyon népszerű volt az óriás könyvjelző falunk, ahonnan mindenki kiválaszthatott és magával vihetett egy-egy magyar író, költő olvasásról, könyvről szóló idézetét tartalmazó könyvjelzőt. De a standunkon a gyerekprogramok mellett voltak kifejezetten a felnőtteknek szóló kvízek, totók is. A nagy Budapest puzzle táblajátékkal mindenki kipróbálhatta, mennyire ismeri Budapest kerületeit, és a puzzle darabok felhelyezésével szimbolikusan is egyesítettük Budapestet minden játékban.
Az Ünnepi Könyvhét keretében idén is közös olvasásra hívtuk a rendezvényen résztvevőket. A Budapest olvas flashmob eseményére több százan jöttek, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy sokan vagyunk, akik számára fontos az olvasás, mely egy ilyen esemény révén is közösségi élménnyé válik.
A Könyvfőváros keretében több szakmai pódiumbeszélgetés is elhangzott.
A Budapest Nagyregény szervezői a készülő mű alkotóit szólították meg. A Vasas Központi Könyvtár Alapítvány pódiumbeszélgetés-sorozatában neves írókkal, költőkkel, színésszel, illusztrátorral beszélgettek arról, hogy a megszólalók mikor, hogyan találkoztak először a könyvvel, hogyan szerették meg az irodalmat, milyenek most az olvasási szokásaik, miért tekintik semmivel sem helyettesíthető időtöltésnek az olvasást.
A Magyar Műfordítók Egyesülete író-, tanár-, irodalomtörténész műfordítókkal és színésszel beszélgetett a műfordítás kulisszatitkairól, a lefordított művek jelentőségéről, a szakma színházban és oktatásban betöltött szerepéről.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által A fiatalok és az olvasás címmel szervezett beszélgetésben pedig egy színész, egy énekes és egy irodalomterapeuta pszichológus mondta el véleményét az olvasás fontosságáról, a motivációkról, meghatározó élményekről és hatásokról.
A magyar irodalmi kultúra ápolása mellett a külföldi művek bemutatása sem maradhatott el, így idén a Könyvfőváros keretében valósult meg az Irodalom Éjszakája, mely a Budapesten működő külföldi kulturális intézetek összefogásával jöhetett létre.
Budapest Nagyregény
A Budapest Nagyregény egy 23 fejezetből álló könyv lesz. Célja, hogy a főváros elmúlt 150 évét történeteken, kerületi legendákon keresztül, a város lakóinak bevonásával gyűjtse össze, mesélje el és jelenítse meg, ehhez pedig az irodalmat közvetítő eszközként használja.
Hiszen Budapest történetét másfél évszázada gazdagítja minden lakója, látogatója. Ahány korszak, ahány kerület, ahány család, annyi nézőpont, annyi kapcsolódás és annyi élmény. A főváros egyesítésének 150. születésnapjára ebből készítünk egyedi alkotást civilekkel és írókkal közösen. A Budapest Nagyregény minden kerületnek saját fejezetet szentelő, végül mégis izgalmasan összeolvasható kötete 2023. november 17-én jelenik meg a Budapest Napon, a jubileumi év egyik maradandó lenyomataként.
A projektet a Budapest Brand koordinálja, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral együttműködve.
Az aktuális eseményekről folyamatos tájékoztatást ad honlapunk, Facebook oldalunk és Instagram oldalunk is.
Váradi Ildikó projektiroda vezető, Budapest Könyvfőváros 2023