Jogos? Jogos! – Könyvtárostanárok Tavaszi Szakmai napja

Posted by Oros Sándor - május 6th, 2023

Érdekes és sűrű szakmai program várta a könyvtárostanárokat, más érdeklődő könyvtárosokat és pedagógusokat 2023. április 26-án a CEU Nádor utcai modern épületében. 104-en éltek is a jelenléti lehetőséggel, és számos kolléga online, élőben követte a délelőtti előadásokat.

A szakmai nap résztvevői a plenáris előadásokon

Petőfi és március 15 az iskolai könyvtárban, valamint az emberi jogok témája volt a figyelem fókuszában. Ezt járták körbe a rövid, de gondolatébresztő „villámelőadások”, és erre épültek a délutáni műhelymunkák is. A nehéz, de „jogos” témákat nagyon jól közelítették meg a műhelyvezetők, volt, ahol játékosan, volt, ahol saját diákok előadásán keresztül szerezhettünk komolyabb információt a témában, így szembesülve időnként hiányosságainkkal is.

Az IFLA iskolai könyvtári útmutató egyik kiemelt üzenete, hogy az iskolai könyvtárak egyik fő célja a felelős állampolgárrá nevelés. Az IFLA A könyvtárak és a szellemi szabadság címmel pedig azt is megfogalmazta, hogy az emberi jogok között szereplő „információhoz való jogért” való cselekvés a könyvtárosoknak alapfeladatuk.

A számos emberi és gyermeki jogokat érintő téma közül csak néhányat jártunk körül. Szakmánkból adódóan kiemelt fókusza volt az információhoz való jognak és az olvasás, a történetek szerepének az egymás és önmagunk megismerésében. Ezek a témák a plenáris előadásokban és a műhelyekben is megjelentek. Béres Judit irodalomterapeuta ajánlásával gyakorlati segítséget, olvasmányajánlót kaptunk irodalmi művek feldolgozásához. Zöldi Blanka, a Lakmusz oknyomozó újságírója pedig jól használható tippeket mutatott, hogy is tudunk könnyebben eligazodni az álhírek hálójában.

Cserlakiné Hagymássy Krisztina KTE elnök és Dömsödy Andrea alelnök

A nap folyamán 11 civil szervezettel és az általuk képviselt témákkal ismerkedhettünk a kiállítói standokon és a műhelyekben. Számos ismeretterjesztő, érzékenyítő és módszertani kiadványból kaphattak, vásárolhattak a résztvevők. Mindenki érdeklődésének megfelelően nézegethette azokat, beszélgethetett, kérdezhetett.

Érdeklődő kollégák a kiállítók standjainál

A nők jogaihoz kapcsolódóan a Sétaműhellyel való együttműködés keretében egy kiállítás képein és egy városi sétán keresztül gondolkodtunk közösen, a munkajog világával, annak fiatalokkal való megismertetésével szakszervezeti segítséggel és diákok közreműködésével szerezhettünk ötleteket. A hajléktalanság témájával a Fedél Nélkül című művészeti utcalapon és munkatársain keresztül ismerkedtünk. De ki-ki megtalálhatta a programban és/vagy a standokon az általános emberi jogi témákat és egyes csoportokkal foglalkozókat is, mint például a roma vagy a szexuális kisebbségek, a párkapcsolati erőszak és a menekült emberek témáját is. Mindezekről első kézből a témával foglalkozókkal, a témákban érintettekkel is lehetett eszmét cserélni. A műhelyekben az egyes témák iskolai könyvtári, könyvtárpedagógiai vonatkozásait is tárgyalták a résztvevők, hiszen a műhelyvezetők egyike minden esetben könyvtárostanár volt, hogy segítsék a közös gondolkodást.

Csak ízelítőül néhány könyvtári szempont: A hajléktalan emberek élethelyzetei megismerhetők az általuk vezetett foglalkozásokon, játékokon keresztül, ha meghívjuk őket könyvtárunkba. De a Fedél Nélkül c. lapban megjelent írások, melyek általuk szólnak róluk a művészet eszközével, használhatók irodalomterápiás módszerekkel, csempészhetünk bele dokumentumismeretet, az utcalap összehasonlítható formai, tartalmi szempontból más irodalmi, művészeti lapokkal.

Szituációs játék – hajléktalan emberek élethelyzetei

Kísérő programként többféle sétán vehettünk részt. Nagyon izgalmas volt a Közép-európai Egyetem díjnyertes építészek által megálmodott modern épületének és négyemeletes könyvtárának különböző tereit bejárni. Kicsit másként, de lenyűgöző volt az OSA archívum szecessziós épületében tett sétánk is, ahol a Szabad Európa Rádió levéltári gyűjteménye, és az azóta felgyűlt – zömében 1945 utáni – dokumentumok szakértő vezetőnk segítségével megelevenedtek számunkra, tragikus emberi sorsokat őrizve az utókor kutatói számára.

Köszönet

Köszönjük a szervezők, a civil szervezetek és köztük kiemelten az Emberjogi Nevelők Hálózata (EJHA) önkénteseinek munkáját továbbá az NKA és CEU támogatását az inspiráló nap megvalósításában!

A résztvevők véleményéből

Az elmúlt két napban 26-an töltötték ki anonim visszajelző kérdőívünket:

Témaválasztás: 4,9

Időpont: 4,3

Program: előadások, szekciók, részprogramok összeállítása: 4,8

Előadók, csoportvezetők munkája: 4,7

Helyszín, felület: 4,8

Szervezés: 4,7

Kapcsolódó honlap: 4,1

Néhány szöveges vélemény:

Melyek voltak a legjobb előadások, részprogramok?

  • „Szinte mindegyik előadásból kaptam újdonságokat, érdekességeket, inspirációt. A Könyvtári játék-1848. március 15. azért tetszett, mert könnyen adoptálható – saját gyűjteményből, kicsit variálva megvalósítható. Az áprilisi törvények és az anyanyelv : nagyon szép idézetekkel dolgoztak, látványos program. Dömsödy Andrea előadásai nagyon összeszedettek voltak, mindent a helyére tett. Béres Juditot még szívesen hallgattam volna, nála kevésnek bizonyult az idő. Zöldi Blanka témája roppant időszerű, épp a 7-8. évfolyamosokkal küzdök mostanság a netes hivatkozások miatt. Ezért is választottam délutánra Nagy Krisztina és Fenyvesi Judit műhelyét. Gyakorlati feladatokkal tűzdelt, remek foglalkozás volt, itt is elkelt volna még egy kis idő. A standokra nem nagyon maradt időm, mert az OSA és a CEU könyvtár megnézését választottam a szünetre. Igazából a csomagolt ebédemet sem volt időm megenni :-) De ez nem olyan nagy baj. A sétálás remek volt, rengeteg információt kaptunk érdekesen tálalva, nagyon kedves idegenvezetővel. Szerencsére télikabátban mentem, mert az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk.”
  • „Számomra mindegyik telitalálat volt! Dr. Béres Judit irodalomterápiás előadása, Dömsödy Andrea esete a szöveggenerálással, Zöldi Blanka előadása az álhírek kiszűrésről, a munkajogi játék Pandur Emeséékkel, az OSA archívumában tett séta is izgalmas volt, a standokon bemutatkozó szervezetek. Na és a helyszín!”

A pontszámok szöveges indoklása:

  • „Tetszett a programok változatossága. Inspirálóak voltak a villámelőadások. Az előadások után jó volt kötetlenebb formában elbeszélgetni a standoknál a szervezetek képviselőivel és egymással egyaránt.”
  • „Sajnos nem jól terveztem meg a napomat, mert az összes vezetett sétára elmentem, amit nagyon élveztem, de így a kiállításoknak csak töredékét tudtam megnézni.”
  • „Kedves Kollégák! Mindegyik előadás és program tetszett! A kiállítóstandok is. Mindenki nagyon kedves volt! Amit mindig sajnálok, hogy nem tudok az összes műhelyre elmenni! Lehetne akár 2 napos is a Szakmai Nap! Az épület sétára már nem volt idő és a várossétát szintén időhiány miatt hagytam ki. Sok új információval és kiadványokkal ismerkedhettem meg és vásároltam is!”

További információk

A prezentációk, a műhelyek és a standok háttéranyagai folyamatosan kerülnek fel a program honlapjára. A délelőtti program előadásainak szerkesztett felvételei pedig hamarosan felkerülnek videócsatornánkra, ahol számos korábbi programunk előadásai is megtekinthetők.

Gyimóthy Erika könyvtárostanár és Dömsödy Andrea könyvtáros

Comments are closed.

Blog Home