Programajánló
A HUNGARNET Egyesület a Neumann Technológiai Platform együttműködésével immár 32. alkalommal rendezi meg a felsőoktatás, a köznevelés, a kutatás és a közgyűjtemények legrangosabb hazai számítógép-hálózati és alkalmazási informatikai konferenciáját, a NETWORKSHOP-ot. A rendezvény befogadó házigazdája ezúttal a Pannon Egyetem lesz Veszprémben.
Nyitott Napok – előadássorozat
„A sorozat célja kettős: egyfelől az egyetemi hallgatóság számára szeretnénk olyan szakmai ismereteket nyújtani, amelyek kiegészítik és tovább bővítik a tantervben szereplő stúdiumok adta tudásanyagot, másfelől a könyvtáros szakma számára felkínálni […] tájékozódási lehetőségeket.”
A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb időszaki kiállítása, a Magyar EXPO sikerek (1851-2021) 170 év 32 világkiállítását, illetve az azokon megjelent magyarok sikereit kívánja bemutatni.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) 1981-es első megrendezése óta Magyarország egyik legnagyobb kulturális fesztiválja. Az évente megrendezésre kerülő, többnapos eseménysorozaton a hagyományos előadások mellett (komolyzene, jazz, opera, balett, színház), kiállítások, folklór és szabadtéri rendezvények is helyet kapnak.
Összeállította: Demecs Éva, BCE EK könyvtárosa,
az MKE Társadalomtudományi Szekció vezetőségi tagja