Fülöp Éva: Iskolai könyvtárosi, hitoktató szakmai pályámról

Posted by Oros Sándor - november 7th, 2022

A kezdetek

Egy kis felvidéki faluból származom, Perbenyikből. A falu gróf Majláth József kastélyának, a kastélyban működő mezőgazdasági szakiskolának és egyéb kulturális eseményeknek köszönhetően egyre ismertebb.

Olyan családban nőttem fel, ahol az olvasás a nap kellemesebbik része volt. Ki verssel, ki regénnyel a kezében, ki rendszeres bibliaolvasással zárta a napot. Könyvtárba nem jártunk – szerettük, ha a könyv a saját tulajdonunkban van. Szerettük újra kézbe venni – én aláhúzni is – a szép vagy érdekes, fontos gondolatokat. Amíg a betűvetést nem ismertem, mesehallgató voltam. Édesapám olyan élethűen tudott mesélni, hogy nem elaltattak, hanem életre keltettek a történetek. Végül kénytelen volt kitalálni egy mesét egy egész éjszakán át ázó kisgömböcről, amelyben a gömböcnek áznia kellett, nekem meg aludnom :-)

A pályaválasztáskor felhívták a figyelmünket egy kétéves könyvtárképző szakra, amely Kassán nyílott. Egy kedves ismerős gondolata segített ahhoz, hogy ezt válasszam. Szerinte a könyvtár a „menny előcsarnoka”. Ez győzött meg engem arról, hogy egy ilyen szép szakma nagyon jó lesz az én érzékeny lelkemnek. Egyetlen félelmem volt: a szlovák nyelv. Sokáig könnyek között tanultam, de a gyakorlati részek kárpótoltak mindenért.

Az iskola elvégzése után nem tudtam elhelyezkedni a Bodrogköz egyetlen könyvtárában sem. Hét hónapig voltam munkanélküli, és ezt az időt irodalmi színpad és esztrádműsorok szervezésével töltöttem, míg végül „népművelőként” egy határ menti kisvárosba kerültem. Sokrétű munkaköröm volt, amit nem bírtam egyedül elvégezni…

Segítségért imádságban könyörögtem! Több állásra is pályáztam. Nagy meglepetésemre a kassai Bocatius János Közkönyvtárból pozitív válasz érkezett: felvettek. Ettől a pillanattól fogva még jobban figyeltem a Gondviselőre.

20 év olvasószolgálatban

Ebben a könyvtárban az olvasószolgálatba lettem beosztva. A  magyar olvasók örültek nekem, mert örömmel beszéltem magyarul, ami ebben az időben egyeseknek szokatlan volt. Nagyon sok akcióban vettem részt, amit a könyvtár szervezett, plakátokat is készítettem. Élveztem az „alkotást”, a raktárban való keresgélést, mert itt mindig felfedeztem valami érdekes regényt, szakkönyvet.

Az akkori magyar igazgatóhelyettes biztatására „biblioterápiás” délutánokat is szerveztünk a magyar olvasóinknak, természetesen nem olyan formában, mint azt később a biblioterápiás képzésen tanultam, Szentendrén.

A városi könyvtárban eltöltött 20 év sok tapasztalattal vértezett fel.

A rendszerváltás idején lehetőségem nyílt Budapesten a Ráday Teológia katechetika szakán tanulni, ami valahol kötelezett arra, hogy továbbadjam a tanultakat, hitbeli meggyőződésemről bizonyságot tegyek. Nem fordítottam rögtön hátat a könyvtárnak, de jött egy időszak (1998), amikor a (kassai) Fő utcai patinás épületben lévő könyvtárunk fél milliós állományát 3 hónap alatt át kellett költöztetnünk. Egy régi, kétemeletes iskolaépületet kaptunk helyette, amely teljesen ellehetetlenítette a családias, könyvtári hangulatot, amelyben addig éltünk. Ráadásul több hónapig zárva tartottunk, ami sokunkat szinte megbetegített.

Ekkor kért fel lelkészünk, vállaljam el a kassai Márai Alapiskola és Gimnáziumban a hitoktatást. Ezt csak szabadúszóként tudtam megtenni, különféle munkákat vállalva mellette, hogy fenn tudjam magamat tartani.

20 év iskolai könyvtárosként

2000 nyarán a kassai „Ipari”, azaz a Szakkay József Szakközépiskola igazgatóhelyettese szólított meg. Felajánlotta az iskolai könyvtári munkát, így nem sokat gondolkodtam – vágytam vissza a könyvek birodalmába.

Az iskolai év kezdetén szembesültem azzal a ténnyel, hogy a három tanteremben lévő, fiókkönyvtárnak is beillő 15–20 ezer kötetes állomány nem a könyvtáraknak megfelelő módon van feldolgozva. Elkeserített a látvány, és lehetőséget kértem az átalakítására. Mint a mesékben: elindultam szerencsét próbálni. Bekopogtattam  az OPKM (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum) akkori igazgatójához, Balogh Mihályhoz, aki nem kis döbbenettel, de segítőkészen fogadott. Celler Zsuzsa iskolai módszertanossal eljöttek Kassára és meggyőzték az akkori vezetőséget arról, hogyan kellene átszervezni a könyvtárat, ill. hogy milyen könyveknek nincs már helyük az iskolai könyvárban. Tőlük sok segítséget, lehetőséget kaptam arra, hogy belelássak az iskolai könyvtári munkába. (Hiába, az Anyaországban  mindig jó feltöltődni.)

Coménius J. A. élettörténetét elolvasva sarkallt a vágy, hogy a könyvtár az iskola „szíve” lehessen.

Az állandó jellegű könyvtári munkák, online feldolgozás,  statisztikák és a minisztérium által meghirdetett programok kidolgozása mellett a diákokat is meg kellett hódítanom, hogy látogassák a könyvtárat és olvassanak.

  • Figyeltem a diákokat, beszélgettem velük, és próbáltam  reflektálni igényeikre. Így lett versolvasó klubunk, filmklubunk, néha a filmek alapjául szolgáló könyvet is elolvastuk délutánonként, összehasonlítva azt a filmmel.
  • Az Olvasás éve apropóján a magyar szakos tanárokat arra kértem, hogy a diákok posztert készítsenek írókról, regényekről.
  • Nagy Attila olvasáskutató  is a vendégünk volt ebben az évben.
  • 2004-ben felkértek, hogy kapcsolódjunk be a Wass Albert  24-órás felolvasó világcsúcskísérletbe. Diákjaink közül sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Olyan mély hatást gyakorolt rájuk az élmény, hogy ezen felbuzdulva a további években már mi szerveztük a felolvasómaratonokat, különböző évfordulók apropóján. Ebben a könyvtárbarátok és -barátnők, ill. egy tanári stáb volt a segítségemre. A felolvasás alatt kísérő programok is zajlottak: vetélkedők, sport- és társasjátékok. A diákokkal való éjszakai beszélgetések is kedves emléket jelentettek mindannyiunk számára.
  • Könyvtárhasználati órákat is próbáltam tartani, ezek teljesen ismeretlenek és szokatlanok voltak addig iskolánkban. Nehezen tudtam ezt rendszeressé tenni, de akadt egy-két tanár, akivel együtt lehetett működni.
  • A nyíregyházi Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyre is eljutottunk. Diáklányaink itt szép eredményeket értek el. Tudomásunkra jutott, hogy a további versenyekre már anyagi okok miatt nem tudnak meghívni, így azon tűnődtünk, hogyan lehetne Kassán, az iskolánkban megszervezni ezt a versenyt. Zsoldos Jánosné, a verseny egyik szervezője is ellátogatott könyvtárunkba, és biztatott a versenyben való részvételre, mondván, hogy minden körülménynek megfelelünk. Természetesen, a feladatlapokat az OPKM-tól kapjuk. Erőfeszítéseinket Dömsödy Andrea, a verseny egyik szervezője is támogatta, és elfogadta, hogy mi csapatban versenyezzünk. Más magyar középiskolák diákjait is meghívtuk, de csak a Márai diákjai jöttek el.
  • Az Olvass többet határok nélkül magyarul felhíváshoz is többször csatlakoztunk.
  • Az iskolai könyvtárak világnapját nagy ünnepként éltük meg – ennek előkészületeiben, lefolytatásában sokat segítettek a könyvtárbarátok és -barátnők, valamint az osztályfőnökök.

Az iskolai könyvtári munka egyre közelebb került hozzám, hisz nyáron a református napközis táborban is sok fiatallal, gyerekekkel voltam együtt. A táborszervezést hivatásomnak éreztem, és így élem meg most is, már 30 éve.

Újabb iskolai könyvtári lehetőség

A pandémia sok változást hozott az életembe, munkámba. Megszűnt a munkaviszonyom, de újabb lehetőséget  kaptam  a Márai Alapiskola és Gimnázium könyvtárában, immár nyugdíjasként, ahol egyben  hitoktató is vagyok. Szakkönyvtárost itt sem alkalmaztak eddig, így első lépésként a könyvtár kiépítése várt rám. Örömmel vették minden megmozdulásomat. A pandémia idején egy workshop során megismerkedtem Tegdes Egyházi Dórával, a Szlovákiak Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökével, akivel jó volt megosztanom minden eddigi tapasztalatomat, nehézségemet. Az ő elnöksége alatt sok kezdeményezésükben vehettem részt, ami sok élménnyel gazdagított és örömmel töltött el, emlékeztetve az Igére: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak…” ( 126.Zsoltár 5)

A Márai iskola kicsiny diákjai újabb színt és kihívást hoztak az életembe. Öröm velük beszélgetni, lelkesek még és őszinték. Az Olvass többet határok nélkül magyarul c. kezdeményezéshez több diák is csatlakozott már, szép eredményekkel. A Bod Péter könyvtárhasználati versenybe továbbra is bekapcsolódunk.

Bár jelenleg a Szlovák Pedagógiai Könyvtár Módszertani Osztályán nagy gondot fordítanak ránk, iskolai könyvtárosokra, helyzetünk mégsem tisztázott, tevékenységünk nem épül be az oktatásba, még nevelői formában sem.

Exupéry gondolata sokszor lendített tovább a nehézségeken: „A lelkesedés bizony sebezhetetlenné teszi az embert, hatalmat ad neki az események fölött, olyan hitet, amely hegyeket mozdít.” S ha már a hegyeknél tartunk: a mesékből a kása-hegy is előkerült, amit csak enni, enni, enni kellett… jó sok kitartás kellett ahhoz is.

Minden könyvtárosnak ezt a lelkes kitartást kívánom, és köszönöm, hogy megoszthattam könyvtárosi pályafutásom néhány fontosabb mozzanatát.

 

Comments are closed.

Blog Home