Legyünk reziliensek!
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete 2022. május 18-án tartotta beszámoló taggyűlését az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol két szakmai programra is sor került.
Az OSZK nemrég megnyílt Vershaza. Himnusz, Szózat, Nemzeti dal – emblematikussá vált verseink című időszaki kiállítását Sudár Annamária szakavatott, lebilincselő, sok háttér információt adó, számunkra is több újdonsággal szolgáló kurátori vezetésével tekintjük meg.
A másik szakmai programról Sipos Júlia tudományos újságíró, egyetemi adjunktus gondoskodott. A krízis, mint normális állapot? című előadás számos új, vagy általunk ritkán használt fogalom értelmezése mellett a témához kapcsolódó szakirodalom ajánlásával a hallottak elmélyültebb feldolgozását is biztosította.
A témát eredetileg egy, a Covid helyzetre reflektáló előadás apropóján járta körül, ám az újabb trauma, a közelünkben dúló háború újabb aktualitást adott a kérdésnek: hogyan élhetünk együtt azokkal a jelenségekkel, amelyek mindennapjaink nyomasztó élményét jelentik. Hogyan vértezze fel magát az egyén a nem várt helyzetek fogadására, megélésére.
Az előadó – tudományos újságírói előéletével- a tudomány és az irodalom példáival illusztrálta válaszát ezekre a kérdésekre. Kiinduló állítása volt, hogy ezt a „never normal” állapotot, az emberiség krízisből krízisbe lépését immár állandó világállapotnak tekinthetjük.
Kemény István Egy emlék című kétsorosa inspirálta az előadást.
„Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek.
AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.”
A tudomány képviselői az ökológiai kihívásokat már a hatvanas évektől jelezték, a szociológusok pedig a modernitásról való gondolkodás kulcsfogalmaként bevezették a kockázat -társadalom fogalmát. Mód, ahogyan a modern társadalom a kockázatokra adott válaszként szerveződik.
Anthony Giddens brit szociológus és Ulrich Beck német szociológus munkássága azt feszegeti, hogy a jövőben a modernizáció által kiváltott és bevezetett veszélyek és bizonytalanságok szisztematikus kezelésének módja lesz a társadalmak szervező kerete, tehát már évtizedek óta velünk él a növekvő környezetvédelmi aggodalom, a nyersanyagok kimerülése, az atomenergia körüli viták, a csökkenő természeti erőforrások, növekvő népesség és társadalmi egyenlőtlenségek és a biztonságpolitikai feszültségek. A „risk society” a rizikótársadalom paradigma tehát megjeleníti mindazokat a veszélyeket, amelyek mára élő valósággá váltak.
Milyen társadalmi, szociálpszichológiai mintázatok kísérik ezeket a jelenségeket?
Az egyik az áttekinthetetlenség mítosza, mely szerint ezen jelenségek és folyamatok túl komplikáltak és áttekinthetetlenek ahhoz, hogy ilyen radikális következtetést lehessen levonni belőlük. A másik, a post-truth jelenség, amelyről Antonio Gomes da Costa tudománykommunikációs szakértő szövegét a Magyar Tudomány 2017-ben így idézi:
“2016-ban … az Oxford Szótár a post-truth (valóságon-túliság) szót választotta az év szavának, a szótár szerint ez a kifejezés „olyan körülményeket jelöl, vagy olyan körülményekre vonatkozik, amikor az objektív tények kevésbé befolyásolják az emberek véleményét, mint az érzelmek és a személyes meggyőződés. ”…A valóságon-túli világban a tények nem számítanak többé, és a valóság irrelevánsnak tűnik, különösen akkor, ha ellentmond az emberek meggyőződésének, erre számtalan példa van.”
Egy következő kísérőjelenség a médiafogyasztás, a média használatának változása, vagyis a személyes hírválogatás, a hálózati média sajátosságai, vagyis a szűrőbuborék és a visszhang kamra, a felhasználók által előállított médiatartalmak és a szolgáltatók algoritmikus hírválogatása. Mindezen jelenségek egyik következménye, hogy megjelent a „tényekre rezisztens ember”, vagyis „Gőzerővel folyik a vita a valóságról. Elárasztanak minket az álhírek, az összeesküvés elméletek, a féligazságok. Terjed a tudományellenesség, a szakértelem haláláról beszélnek.” Előadónk ezt a gondolatot egy általa ajánlott kötetből idézte – Åsa Wikforss: Alternatív tények – A tudás és ellenségei című könyv a Typotex kiadónál jelent meg 2021-ben.
Az előadás következő gondolati megállója a Qubit, 2022-es februári számának egyik cikke volt, Kobaj Dániel, az ELTE Általános Filozófia tanszékének adjunktusának szövegéből.
”… Elképzelhető, hogy a fake news elsősorban erkölcsi probléma, és az ismeretelméleti hiányosságai is ebből erednek. A baj az, hogy a fake news fogyasztói nem tisztelik, gyártói pedig aktívan rombolják, a modern társadalom információtermelésre szakosodott intézményeit és hálózatait. Ez komoly morális probléma, hiszen ezek az intézmények és hálózatok hozták létre és működtetik a modern világ szellemi és technikai infrastruktúráját, melyek nélkülük össze fognak omlani. Nem egyértelmű viszont, kit terhel a felelősség ezért a morális deficitért. Lehet, hogy a fake news fogyasztóival rosszul bántak az oktatási intézmények, vagy nincs hozzáférésük érthetően megfogalmazott, megbízható információkhoz, és ezért válhatnak (önhibájukon kívül) az álhírek és propaganda áldozatává…”
Mi lehet az egyén segítségére az ilyen helyzetekben: az előadó szerint a tudományra és művészetre mindig számíthatunk. A pozitív pszichológia mellett az evolúciós pszichológia is sok bölcsességet kínál. Érdekes összefüggést hallottunk abban a példában, amelyet Steven Kotler: A lehetetlen művészete. Hogyan hozzunk ki magunkból csúcsteljesítményt? című HVG könyvből idézett az előadó. „Érzékszerveinket minden egyes másodpercben 11 millió információ bombázza. Ezt a mennyiséget agyunk nem képes kezelni. Mindössze annyit tehet, hogy szűr és válogat: próbálja különválasztani a kritikus információt a lényegtelentől… Mivel minden élőlény elsődleges célja a fennmaradás, első szűrőnk az amigdala, agyunk veszélyérzékelő központja. Sajnos az amigdala a biztonságra törekvés jegyében a negatív információra van kihegyezve, mindig a veszélyt keressük. A Berkeley Egyetem kísérletei szerint minden feldolgozott pozitív információra kilenc negatív jut…. A negatív gondolkodás viszont fokozza a stresszt, ami pedig kiöli az optimizmust és megfojtja a kreativitást. Negatívra hangolt állapotban lemaradunk az újdonságról, márpedig az újdonság a mintafelismerés és ezáltal a kreativitás alapja. Ha nincs kreativitás, nincs innováció.”
Ezután megküzdési stratégiákról hallhattunk, vagyis arról, hogy a ma sokszor és sokhelyütt használt reziliencia kifejezés hogyan került a fizikából az ökológia tudományterületére és a pszichológiába, vagyis hány helyen használható fogalom.
A tudomány és művészet támogató szerepének illusztrálására Sipos Júlia Csányi Vilmos: Kíváncsiságom története című művének néhány sorát idézte.
„A művészet és a tudomány egyazon alapra épül. Minden, amit tudni vélünk a világról, az a közösségek szociális világmodelljeiből származtatható. A művészet esetében az egyén, a művész személyes kapcsolata és a szociális valóságról szóló értelmezése dominál, míg a tudomány egyfajta racionális modellt igyekszik felépíteni, amelyben a megismételhetőség, a gyakorlat és a felhasználhatóság az irányadó. … A kíváncsiság adja az életem értelmét.”
Az előadásban még számos történeti és jelenkori példával találkozhattunk, de mindenki számára nyilvánvaló volt az üzenet, saját úton kell járnunk, amikor a „never normal” helyzetben is harmóniát keresünk.
„A példakép nem azt jelenti, hogy ugyanazzal a beállítódással, egyazon módon boldogulhatunk, ahogy a nagy elődök tették. Tiszteljük az előttünk járt művészeket, kutatókat, de a saját problémánkat magunknak kell megoldanunk.”
Forrás: https://hamuesgyemant.hu/csanyi-vilmos-napindito-idezet
Az előadás egy Umberto Eco idézettel zárult, ami nem nélkülözte az író sajátos humorát. Hiszen a humor az egyik legfontosabb tulajdonság, hogy megküzdjünk a mindennapi stresszhelyzetekkel. Ne feledjük, hogy ezek a helyzetek pedig egyúttal inspirációt, motivációt is jelentenek.
Köszönöm Sipos Júliának az összefoglalóhoz nyújtott segítségét!
Mennyeiné Várszegi Judit