Ramháb Mária nyugalmazott megyei könyvtárigazgató kapta az idei Nagy Miklós-díjat

Posted by Buzai Csaba - december 22nd, 2021

Az Országgyűlés elnöke az Országgyűlési Könyvtár fennállásának 150. évfordulója alkalmából alapította meg a Nagy Miklós-díjat. Az elismerést minden év novemberében annak a személynek nyújtják át, aki magas színvonalú szakmai munkájával kiemelkedően segíti a könyvtár tevékenységét, gyűjteményének építését vagy szakmai projektjeit.

A 2021. évi díjazott, Ramháb Mária – a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár nyugalmazott igazgatója és az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke – a magyarországi könyvtári élet egyik meghatározó alakja, aki könyvtári munkája mellett évtizedek óta jelentős részt vállal a szakmai közéletben. A díj névadójához, Nagy Miklós erdélyi származású egykori könyvtárigazgatóhoz hasonlóan Ramháb Mária is szívén viseli és folyamatosan követi a határon túli magyarok sorsát. 2011-ben bekapcsolódott a Kövér László házelnök által kiírt „Könyvtár, ami összeköt” elnevezésű ösztöndíjprogram megvalósításába. Éveken át sokat tett a program sikeres lebonyolításáért, valamint a csongrádi Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciájának támogatásával elősegítette az Országgyűlési Könyvtár és a határon túli magyar könyvtárosok közötti kapcsolattartást.

Szakmai támogatása elismeréseként 2021. november 30-án, Kecskeméten Ramháb Mária méltán vehette át a Nagy Miklós-díjat dr. Redl Károlytól, az Országgyűlési Könyvtár vezetőjétől.

Villám Judit, Országgyűlési Könyvtár

 

Comments are closed.

Blog Home