Tiry Katalin, a könyvtáros, fordító, filmszínész, fotós, modell…
Budapesten születtem, a Kissvábhegyen nőttem fel, és a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Utána, mivel nem vettek fel rögtön az egyetemre, némi kitérő következett, először a Honvéd utcai, majd a Váci utcai Idegnyelvű Könyvesboltban dolgoztam, amit nagyon szerettem. A könyvek és az emberek közelsége már akkor is fontos és meghatározó volt számomra.
Ennek ellenére sokáig nem tudtam dönteni érettségi előtt, hogy milyen irányba induljak: túl sok minden vonzott, a természettudományok is, hiszen gyerekkoromtól zoológusnak készültem. Viszont sajnos, a gimnáziumi biológia- és kémiaórák során döntő bizonyosságot nyert, hogy nem lesz belőlem az :)))… Végül a bölcsészkart választottam, az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakát, ahol 1998-ban diplomáztam. (Nagy büszkeségemre dicséretes jelest kaptam Voit Krisztina tanárnőtől a könyvművészeti témájú szakdolgozatomra – aki ismerte Őt, és az ő maximalizmusát, tudja, hogy ez mekkora kitüntetéssel ér fel!) Hihetetlenül szerettem az ELTE pezsgő szellemi közegét, szivacsként szívtam magamba a tudást, imádtam leterhelni magam, és bejárni minden létező órára, ami csak érdekelt… A saját szakom mellett a művelődéstörténeti és a kulturális menedzsment programot végeztem el, illetve nyelveket tanultam, a néderlandisztikába komolyabban is belemerültem.
Az egyetem utolsó évében kerültem az Akadémiai Kiadóhoz asszisztensként, majd később szerkesztőként – a könyvkiadó szintén meghatározó közeget jelentett számomra, nagyon sokat tanultam itt. A kiadó után egy újság, egy népszerű havilap következett, ez is izgalmas munkatapasztalatot jelentett számomra; mind a nyomdai, mind az emberi része, a szerzőkkel vagy a hirdetőkkel való kapcsolattartás.
Ezután tértem vissza eredeti szakmámhoz, a könyvtárossághoz: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtárába kerültem 18 évvel ezelőtt – amit nagyon szeretek azóta is (régebbi neve: Magyar Iparművészeti Egyetem, vagy ahogy sokan hívják a régi hallgatók közül: az “Ipar”). Remek szellemi közeg, nagyon-nagyon jó kollégákkal, de nagyon kedvelem a tanárokat és a hallgatóinkat is. Speciális dolog egy egyetemi könyvtárban dolgozni, egy művészeti egyetemen meg különösen – bizonyos szempontból picit lazább is, viszont úgy érzem, szakmailag maximálisan jól kell teljesítenünk itt is. Mivel kisebb könyvtár vagyunk, többféle munkafolyamattal is foglalkoznunk kell, és ez kifejezetten jó, változatosabbá teszi a munkát. Talán sok szempontból elfogadóbb is ez a közeg, mint egy szigorúbb műszaki vagy gazdasági intézményben. Rövidre fogva: bár sok változás történt az egyetem életében, és két költözést is végigcsináltunk az utóbbi pár évben, mégis elégedettnek érzem magam.
A MOMÉ-n az olvasószolgálatban dolgozom, tájékoztató könyvtárosként, illetve kölcsönzésben, de mivel, ahogy írtam, relatíve kis könyvtár vagyunk, sok mindennel foglalkozom én is, pályázatokkal és elszámolásukkal éppúgy, mint szakirodalom kutatásával, könyvbeszerzéssel, vagy épp könyvtárközi kölcsönzéssel. Szeretem, amikor pörög minden, jönnek a hallgatók, van élet!! Ilyen szempontból a Covidos időszakot elég nehezen viseltem – nincs szomorúbb látvány egy üres, kihalt, diákok nélküli egyetemnél!
Igyekszem konkrétan is válaszolni a feltett kérdéseidre! :)
1. Mottók: ha egyet kellene választanom, legyen ez:
Carpe diem! Megpróbálom élvezni az életet, kihasználni az éppen adódó lehetőségeket, megragadni az életben a szép és jó pillanatokat. És szerencsére tanulni mindenből lehet, a rosszból is.
2. Olvasás: eléggé mindenevő vagyok olvasás terén; kortárs és régebbi szépirodalom, kultúrtörténet, irodalomtörténet, állatokkal kapcsolatos könyvek, útikönyv, krimi, szinte minden jöhet! Már életem első fotóin is könyv van a kezemben, nyilván nem véletlen az indíttatás… Otthon sokezer kötetes könyvtárunk volt, a szüleim is rendszeresen olvastak, én is ebben nőttem fel. 8 éves koromtól vagyok könyvtártag, konkrétan emlékszem az első, balatoni könyvtári élményeimre. A könyvimádat, különösen az új könyvek illata, az olvasás szeretete azóta is megmaradt. Ma persze már ritkán adatik meg (idő hiányában sem) az az igazi, önfeledt állapot, mint gyerek- és kamaszkoromban, amikor csak feküdtem, és faltam a könyveket, órák hosszat… Most éppen Esterházy Péter és Tóth Krisztina könyveit olvasom, valamint egy remek kultúrtörténeti művet Bill Brysontól: Otthon. A magánélet rövid története c. művet. De örök kedvencem volt, és marad is például Szabó Magda. Kiegészítő apróság, hogy magam is fordítottam angolból két ifjúsági könyvet, ezek a Passage Kiadónál jelentek meg 2002-ben. Nagyon élveztem a fordítást – mindkettő izgalmas helyszínen játszódó természettudományos kalandregény volt, egy sorozatban jelentek meg (Medvék az istállóban, illetve Tigris az ösvényen címmel).
3. Zene: mostanában rengeteg görög zenét hallgatunk otthon, mivel Görögország központi szerepet játszik az életemben, illetve életünkben. Ezenkívül nehéz meghatározni, mit szeretek, mert ebben is elég mindenevő vagyok, az operától kezdve a barokk hangszeres zenén át a Pink Floyd-ig, az ABBÁ-tól a U2-ig, Leonard Cohentől Adele-ig, Katy Perry-ig minden jöhet!
4. Min dolgozom most? Erre közben már válaszoltam, most látom…:) Ha a kérdés egyéb munkákra (is) irányul, akkor azokról is beszélek: szeretek filmekben is szerepelni; sokszor statisztálok, elsősorban olyan filmekben, amely vagy a rendező neve, vagy a benne szereplő színész miatt fontos számomra. De sokszor előfordul, hogy maga a korszak vonzó, és az, hogy korabeli ruhákba öltözhetek, és visszarepülhetek az időben sok-sok évtizedet vagy egy-két évszázadot is akár… Megtisztelő volt számomra Enyedi Ildikó nemrég bemutatott új filmjében, a komoly díjakra jelölt A feleségem története című, Füst Milán csodálatos regényéből készült filmjében dolgozni, de nagyon izgalmas volt együtt forgatni Tom Hanks-szel vagy Hugh Jackman-nel is. Jelenleg egy fiataloknak szóló filmsorozatban vagyok állandó szereplő, egy középosztálybeli, elegáns anyukát alakítok, a filmbéli “kislányom” már 19 éves.
5. Emlékezetes kiállítás: Régi kedves hobbim a fotózás. Első gyűjteményes kiállításom az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban volt sok-sok éve, ahol különdíjas voltam. Jó néhány fotópályázaton vettem részt azóta, többször volt gyűjteményes kiállításom is pl. a Hagyományok Házában. Első önálló kiállításomat 2019-ben rendezték meg, gyönyörű helyszínen, az Országos Idegennyelvű Könyvtár Átriumában GreekPeace – az én Görögországom címmel, görögországi képeim válogatásából. Görögország hatalmas szerelem az életemben, párommal együtt imádjuk, minden nyarat ott töltünk, és én lelkesen fotózom. 2019-ben felkértek, hogy állítsak ki az Alkotó Könyvtáros rendezvények keretében. A kiállítást Szalontai Ábel fotóművész, a MOME Média Intézetének akkori igazgatója nyitotta meg. Sokaknak tartozom köszönettel azért, hogy ez a kiállítás létrejöhetett, de most elsősorban Engel Judit, az OIK zenei részleg munkatársának nevét szeretném kiemelni a rengeteg segítség miatt, amit kaptam tőle; valamint Pancsosz Alexandráét!
6. Meghatározó emberi kapcsolatok, emlékezetes események
Ahogyan mindenkinek, nekem is a párom és családom jelenti a messze legfontosabbat. Nagyon meghatározó emberi kapcsolatok számomra még a régi, sokszor általános iskola óta tartó barátságaim, a mostani és a régi kollégáimmal való barátságom. Visszatekintve diákkoromra, az ELTE bölcsészkarán sok remek tanárral találkoztam, a könyvtár szakon pedig számomra meghatározó fontosságú volt dr, Nagy Attila tanárom, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke volt, és egyetem alatt, illetve utána néhány szimpózium erejéig együttműködhettem vele. Sokat jelentett számomra az ő barátsága és segítsége.
7. Hogyan viselem a változásokat? Alapvetően nehezen, bár az évek múlásával mégis már egyre könnyebben – ahogy egyre több változás történik az életünkben, az ember hozzáedződik ahhoz, hogy a dolgok nem maradnak ugyanolyanok örökre, még ha néha szeretnénk is… És ez persze megnyugtató is: ha életünk egy nehezebb periódusában vagyunk, tudjuk, hogy előbb-utóbb ez is elmúlik, túl leszünk rajta. Mindenen túl leszünk, egyszer majd a mostani életünkön is, aztán folyt. köv…. :))
8. A játék szerepe az életemben:
Nagyon-nagyon szeretek játszani, ilyenkor visszavedlek gyereknek, azt hiszem…:))) – gyakorlatilag mindegy, hogy őszi levélkupacba ugrálásról és gesztenyerugdosásról, vagy valami bonyolultabb társasjátékról van szó, vagy sportról, minden jöhet!! :) Szeretek kipróbálni új dolgokat is, de a régihez is nagyon tudok ragaszkodni – emberekhez (barátokhoz), számomra fontos tárgyakhoz, emlékekhez. Nekem a fotózás is valahogy ide tartozik, a játék körébe, mivel nem megélhetési forrásként, hanem hobbiként tekintek rá – ezért számomra tiszta örömforrás az egész; az igazi flow-érzés az, ami ilyenkor áthat, valami időn- és térenkívüliség. Ilyenkor csak én vagyok, és a fotózandó dolog, táj, tárgy, épület, a fények, a kompozíció. Csodálatos érzés!! Néha a kamera másik oldalára is átkerülök, és modellként is fel-feltűnök, ha megkérnek rá… :) Csatolok egy fotót, ahol egy kedves családtagom által készített, varázslatos szépségű selyemsálak modelljeként vagyok látható. (fotós: Lugosi Péter; LugoPicture – Photography; sálak: SilkbyHajna)
9. Tervek, álmok, vágyak:
Szeretnék a szakmámban maradni, mert ma is nagyon szeretem ezt a munkát. Ritkán tervezek előre. Ami a hobbimat illeti, egyszer talán majd egy album kiadása lehet a cél. Vagy akár több is, különféle témakörökben – nagyon szeretek sorozatokat fotózni, bizonyos témákban. Jó dolog a kiállítás is, de az az igazság, hogy nagyon drága dolog, és egy amatőrfotósnak nem éri meg, mert általában még támogatással együtt is sokkal többe kerül a képeket kinyomtatni, kereteztetni (ha kell), kiállítást rendezni, a megnyitóra valót összevásárolni – miközben fotót gyakorlatilag nem vesz senki. Festményt egy bizonyos réteg igen, de a fotót eladni szinte reménytelen vállalkozás. Feltölthetem az Instára, ha népszerűséget akarok, de megélni ebből nagyon ritkán lehet. Ettől függetlenül imádok mások fotókiállításaira járni, és csodálattal nézek fel a valódi fotóművészek, pl. Kleb Attila fantasztikus portréira. Az egyik legnagyobb példaképem Keleti Éva, aki csodálatos, páratlan fotóművészi karrier, majd 30 év kihagyás után újra kezdte a fotózást, immár modern eszközökkel. Nála nincs jobb példa arra, hogy sosem késő elkezdeni, avagy újrakezdeni valamit!
Álmok, vágyak: egyszer, ha már nyugdíjas leszek, és remélhetőleg addigra már jól tudok görögül (most tanulok! :))), jó lenne kint Görögországban tölteni az év egy részét, mondjuk tavasztól őszig… Ki tudja, mit hoz a jövő!
Tiry Katalin