MKE díjak a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

Posted by Buzai Csaba - május 5th, 2021

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete mindig is fontosnak tartotta az utánpótlás biztosítását, elköteleződésének megerősítését, a karriergondozást. Ez a megfogalmazás helyet kapott a 2016-2021 közötti stratégiánkban is: A fiatal generációk bevonása és elköteleződésének elősegítése az egyesület munkájában, de természetesen ez a cél motivál bennünket többek között, amikor az Aktív részvétel a könyvtárosképzésben érdekelt felek párbeszédének folyamatos fenntartásában stratégiai pontunkat megformáltuk immár többedszer az elmúlt 86 évben.

A fenti szempontok arra indították az elnökséget, hogy az április 20. és 22. között a Nyíregyházi Egyetemen tartott 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció Könyvtártudományi Alszekciójában két különdíjat is felajánljon, amelyből aztán a kiváló dolgozatok nagy száma, illetve a szabályok miatt egy különdíj és egy jutalom lett.

A „Magyar Könyvtárosok Egyesülete Akadémiája prezentációs lehetősége” különdíjat a tagozat második helyezettje, Orosz Adrienn kapta. Dolgozatának címe: Képi források a Kísértő ábrázolásához a Winchester Psalter illuminációjában (Cotton MS Nero C. IV, f.18r). Témavezetője Bíbor Máté volt. Orosz Adrienn előadását az ősszel láthatják az érdeklődő kollégák az MKE Youtube csatornáján.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete által felajánlott könyvcsomagot Szelestei Flóra kapta. Dolgozatának címe: Ifjúsági regények és olvasóik. Témavezetője Senkei-Kis Zoltán.

A kezdeményezésünknek remélhetően lesz folytatása a jövőben és lesz alkalmunk hasonló módon támogatni a fiatal, ill. a leendő könyvtáros kollégákat.

Az OTDK Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciója díjkiosztó ünnepségének videója.

Barátné Prof. Dr. Hajdu Ágnes, az MKE elnöke

Comments are closed.

Blog Home