Fellegajtó-nyitogató az esztergomi könyvtárban

Posted by Buzai Csaba - november 3rd, 2020

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár 2020. szeptember 7-én új programmal várta olvasóit. A Fellegajtó-nyitogató közösségformáló foglalkozás, ahol a résztvevők önmegismerő játékokon keresztül értelmezik és élik át az irodalmi művek mondanivalóját. Az alkalmakat Tölgyessy Zsuzsanna drámapedagógus vezeti.

Az első esemény témája az idő volt. Tóth Krisztina: Idő, idő, idő című versén keresztül az olvasók megismerkedtek önmagukkal, egymással, az időhöz való viszonyukkal. Nagyon oldott és fesztelen hangulatban telt az idő, a résztvevők hamar megszabadultak gátlásaiktól és nyitottan álltak a feladatatok elé. Érdekes volt látni, hogy egy-egy fogalomról teljesen más az elképzelése az egyéneknek, és a foglalkozáson kialakított kisebb csoportoknak.

A legelső feladatként azt kapták a Fellegajtó-nyitogató résztvevői, hogy különböző képekből válasszák ki a szívükhöz közel állót és pár mondatban indokolják meg, hogy miért pont azt választották. Ezáltal megismerték egymást, egymás habitusát és gondolkodásmódját. A foglalkozás közepénél már hangos kacajjal és tapssal jutalmazták a másik szituációs játékát. Jó hangulatban és tartalmasan telt az idő, és mindenki hazavihetett egy mélyebb üzenetet is, amely átsegíti a mindennapok nehézségein.

A következő foglalkozásra 2020. október 19.-én kerül sor, melynek témája a szabadság lesz. Wolfgang Herrndorf: Csikk című könyvét ajánljuk elolvasásra, melyet a könyvtárból kikölcsönözhetnek.

Hámosné Szőke Anna, Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom

Comments are closed.

Blog Home