Örményországtól a miskolci bagolyröptetésig – a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napja

Posted by Buzai Csaba - december 19th, 2019

Miskolc, 2019. október 21.

Az ősz szekciónk életében mindig a bagolyröptéről szól. Aki teheti, elutazik abba a városba, ahol éppen a Vándorbagoly lakik. Az idén Miskolcon várt rá a csodálatos barna madarunk.

Nagy szeretettel fogadták a szekció tagjait és a környék gyermek és iskolai könyvtárosait. Bár nemrég volt itt az egyesületnek a vándorgyűlése, de akkor nem mindenki ismerhette meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat. Ezért az első programpont a köszöntők után természetesen a hazaiak bemutatkozása volt. Dr. Prokai Margit igazgató asszony büszkén számolt be könyvtáráról, az ott folyó munkáról. Csak a városban a központi könyvtáron kívül 7 fiókkönyvtárban folyik a munka, a KSZR pedig több mint 300 települést lát el. Féltve őrzik 36 000 muzeális dokumentumukat. Olvasóik szeretik a könyvtárat, hiszen majd 30 ezer beiratkozott olvasójuk van.

Ezután gondolatban kelet felé repültünk, Örményországba. Szekciónk két tagja a nyár elején ténylegesen elrepült oda, így egy nagyszerű képes beszámolót hallhattunk, láthattunk Haszonné Kiss Katalintól, vezetőségi tagunktól. Először az örmény nemzeti gyermekkönyvtárat látogatták meg. Nem csak gyermekkönyvtárként, hanem módszertani és oktatási központként is működik, valamint az örményországi IBBY-nek is itt található a központja. Néhány érdekesség erről a könyvtárról:

  • A több mint 1 millió dokumentum a világ 50 különböző nyelvén íródott.
  • 38 tematikus terem található a könyvtárban (Meseország, Színház, pszichológia sarok stb.), ahol különböző foglalkozásokat tartanak az ide látogató csoportoknak, tematikus heteket, fesztiválokat rendeznek. Minden terem programjáért 2 könyvtáros felelős, a munkájukat pedig termenként három-három önkéntes segíti.
  • Presztízse van a szakmának, nagyon nehéz bejutni. Sokan más szakterületről jönnek ide, ezzel is színesítve az itt folyó munkát. Természetesen előírás, hogy könyvtári végzettséget szerezzenek.

A jereváni városi könyvtárat is meglátogatták. Itt is sokrétű munka folyik. A közösségi programjaik mind ingyenesek. Több nyelven folyik például nyelvoktatás (angol, kínai, perzsa, orosz stb.) – az oktatáshoz táblagépeket adnak segítségül a tanulóknak -, saját színházuk van a gyerekeknek, melyben többek között a táncművészeti csoportokkal is együttműködve tartanak fesztiválokat. Van robotika szakkörük, melyet 3D-s nyomtatóval is segítenek. Természetesen a kézműves foglalkozások sem maradhatnak el egy ilyen színes kínálatból.

Az érdekes beszámoló után megmozgathattuk tagjainkat: a helyi gyermekkönyvtáros, Miklós Katalin vezetésével játékot szerveztek számunkra: Szerencsét próbálhattunk és ezzel megismerhettük a könyvtárat szintről szintre. A közönségből véletlenszerűen alakult párok a menetlevelükkel elindultak a könyvtárban, ahol különböző feladatokat kellett megoldaniuk. Volt benne irodalmi fejtörő, kézműveskedés, játék. A próbát teljesítők jutalmul hamubasült pogácsát kaptak.

A nap utolsó benti programja a Vándorbagoly-díj átadása volt. A madarunk Orosházára repült, a Justh Zsigmond Városi Könyvtár gyermekkönyvtárába. Hagymásiné Lazanyecz Anikó és Tengerics Éva gyermekkönyvtárosok boldogan és büszkén vették át a legszínvonalasabb, legkreatívabb gyermekkönyvtárnak járó díjat. A jól felszerelt, kényelmes gyermekkönyvtárban a könyvtárismertető, olvasásnépszerűsítő csoportos foglalkozások mellett ingyenes nyári játszóházat tartanak, ahol a gyerekek különböző kézműves technikákkal ismerkedhetnek meg. Témaheteket szerveznek, és nem maradhatnak el az író-olvasó találkozók sem. Jó a kapcsolatuk a helyi közoktatási intézményekkel, többekkel együttműködési szerződést is kötöttek. Gyakran népszerűsítik az olvasást a könyvtár falain kívül, segítik az iskolák munkáját pl. zsűrizéssel.

A gyermekkönyvtárosok feladata az iskolai közösségi szolgálatos diákok munkájának koordinálása is. Legújabb, saját fejlesztésű olvasásnépszerűsítő programjukat az ősszel indították el, városuk nevére hajazó címmel: Olvasháza. Nagyon várjuk a következő őszt, ahol már beszámolhatnak ennek a játéknak a sikeréről is.

A programot egy kellemes sétával zártuk Miskolc belvárosában. Az idő is kegyes volt hozzánk, és nagyszerű vezetőt szerveztek nekünk a miskolci gyermekkönyvtárosok Kupcsik Sarolta személyében.

Köszönjük vendéglátóinknak, előadóinknak ezt a csodás napot!

Dr. Szecseiné Pápay Judit, MKE Gyermekkönyvtáros Szekció

Comments are closed.

Blog Home