próba 20191108

Augusztus 29-én indult útnak ötnapos kirándulásra az MKE Mezőgazdasági Szervezetének népes csapata, hogy Nyugat-Ausztria és Bajorország említett területeit meghódítsa.

A grazi óratoronynál

A leghúzósabb nappal indítottunk. El kellett jutnunk Salzburgig, annak külvárosa, Hellbrunn volt az első úti cél. 1421-ben említette először a krónika az állatkertjét, a halastavát, a madarait. A kastélyt 1613-19 között Markus Sittikus megbízásából Santino Solari tervei szerint építették.

Érkezéskor ránk szakadt az ég, ezért a múzeummal kezdtünk. A bálterem vagy díszterem fantasztikus perspektivikus festést kapott, az alkotó valószínűleg Fra Ansenio. Az oktogon, a zeneterem szintén különlegesen van kifestve. Közben szerencsére csendesedett az eső, így elindulhattunk a vízi játékok megtekintésére. Az idegenvezető a Bacchus téren csatlakozott hozzánk. A csillogó mozaikkal kirakott Római Színházhoz mentünk először, előtte áll egy kő asztal kő zsámolyokkal. Voltunk az Orfeus-barlangban, a Neptun-barlangban, a Velencei tükörbarlangban, a Madárdalok barlangjában, láttunk vízzel hajtott életképeket egy kis patak mentén. Andreas Jakob Dietrichstein érsek 1749-1752-ben egy bonyolultabb, Mechanikai színházzal gazdagította a park attrakcióinak sorát. Mondhatjuk, hogy ez egy barokk kori kisváros az összes szakmával. Vízi energia hajtja a működésüket (mészáros, muzsikus, cipész, medvetáncoltató cigány, kőműves, ács, katonai őrszemek) és víziorgona szolgáltatja hozzá a zenét. Mindez egy sóbányai munkás alkotása, akit Roseneggernek hívtak. Az utolsó barlangban a hercegérseki koronát viszi magasba és tartja ott a víz ereje. A parkban mindenhonnan izgalmas meglepetések várnak ránk. Átmehetünk vízsugár alagúton, sok tavacska mellett vezet az út, az egyik közepén a vízsugár zöld pingponglabdát táncoltat, minden lehető és lehetetlen helyről (például szarvasagancsból) tör elő vízsugár. Az idegenvezető, mint huncut kobold, boldog mosollyal fröcsköli le a látogatókat.

Hellbrunn – Bacchus tér, hátul a Római Színház

Ha szét akarunk nézni Salzburgban első lépésként interneten időpontot kell foglalni a két le- és felszállítóhely egyikén – később persze megkapjuk a számlát is, ugyanis fizetni kell a belépésért. Egyre több városban ez a gyakorlat, ne csodálkozzunk, s főleg ne lamentáljunk, inkább élvezzük az összképet, és azt, hogy elállt az eső, süt a nap.

Elsétáltunk a Neptun-kút előtt, amelyet Anton Pfaffinger káptalani lóúsztatónak készített. Utunk a Domplatzra vezetett. A VII. században építették az első templomot A most látható St. Rupertsdom itáliai kora barokk stílusban épült Santino Solari tervei szerint, a márvány főhomlokzat Hans Pernegger munkája. Szép freskóit kiváló olasz és osztrák festők készítették. Ausztria legrégebbi templomi énekkara működik itt. A Dómkórust 1393-ban alapították. A Dóm tér északi lezárása a Residenz, azaz a Hercegérseki palota. Már 1120-ban püspöki udvar állt itt, aztán a XVII. század elején kezdték építeni a mostani palotát, amelyet a következő században bővítettek. A Residenzplatzot a Residenzbrunnen uralja. Ez egy hatalmas szökőkút – Tommaso di Garona alkotása –, középső része tizenöt méter magas, a tetején ül Triton, a tenger királya, kagylószarujából lövell a vízsugár a magasba – mármint normál eseten, most azonban száraz volt, mint a Szahara – igen lehangolónak találtam. A kút aljában négy tengeri ló, mind a négy irányba egy-egy, a szájukból és az orrlyukaikból vizet kellett volna spriccelniük. A tér keleti tömbje a Neugebäude, vagyis Újépület, amelyet Wolf Dietrich érsek 1588-1602 között saját maga számára építtette „egyszerű kis” lakásnak. 1702-ben Johann Erns Thun érsek megmagasíttatta a tornyát, és egy harangjátékot, Glockenspielt helyeztetett el benne.

Salzburg – St. Ruppertsdom

A Franziskanerkirche, a ferencesek temploma következett, amely az útikönyv szerint Salzburg legszebb temploma. Három stílus is megjelenik rajta, kapuja román, karzata gótikus, díszítése pompás barokk. A barokk főoltár Fischer von Erlach tervei szerint készült 1706-ban, a fából faragott Szűzanya – Michael Pacher munkája – 1498-ból való. Elsétáltunk a Fesztiválszínházak, majd a Sziklába vájt Lovasiskola előtt, amely Johann Bernhard Fischer von Erlach barokk építőmester tervei alapján 1633-ban épült, és ma ez is hangversenyterem. Az előtte levő lóúsztatót az uralkodók parádés lovainak fürdetésére használták. A lovas szobor (Rossebändiger) és a háttérben látható, lovakat ábrázoló falfestmények egykori rendeltetésére emlékeztetnek. Pár lépésnyire találtunk rá az 1749-ben épült helyes kicsi Szt. Balázs-templomra. Aztán átmentünk a Salzach feletti Staatsbrückén, hogy megnézzük Mozart lakóházát és a fizikus Christian Doppler szülőházát.

Visszatérve a Getreidegasséra eredeti Mozartkugelt vásároltunk a Fürst cukrászdában, majd meglátogattuk Mozart szülőházát. Szép maga a ház is, és jó a kiállítás, igazi főhajtás Mozart előtt – a rajongók búcsújáróhelye. A Városháza 1407-ban épült, dísztelen, szerény volt, de 1616–18 között átépítették, és a kapu fölé ültették életnagyságban Iustitiát, az igazság istennőjét. A tornyon a kék-sárga gömb a hold járását mutatja. Végül felkerestük – a szakirodalom szerint – Salzburg legromantikusabb helyét, a Szent Péter temetőt. A szép Szent Péter apátsági templomot sajnos megközelíteni sem lehet – állványerdő kint és bent…

Berchtesgadenre egy egész napot szántunk. Délelőtt a városkában sétálgattunk a bájos festett házak között, belekóstoltunk a piac forgatagába, körülnéztünk a Szent Péter és János-templomban, a Szent András-templomban és felkerestük a Schloss Berchtesgadent, a Wittelsbachok (a bajor királyi család) palotáját. Az épület egykor Ágoston rendi kolostor volt, eredete 1102-ig nyúlik vissza. 1810-től a bajor királyi család tulajdonában volt, most a Wittelsbach Alapítvány kezeli. Legszebb része a román stílusú kerengő különbözőképpen faragott oszlopokkal, oszlopfőkkel.

A tündéri Berchtesgaden

Délidőben szálltunk fel a speciális buszokra, amelyek a Sasfészek liftjének folyosójáig vittek fel – 6 és ½ kilométer hosszan, 800 m szintkülönbséget leküzdve 1700 m magasba – a meredek szerpentinen. A kilátás méterről méterre egyre lélegzetelállítóbb. Körben erdővel borított hegyek és szürke sziklák magasodnak, alant a völgyek kicsi házakkal, mellettünk csodás fenyők, gyökereik ki tudja hány méterrel alattunk, felettünk a valószínűtlenül kék ég és ragyogó napsütés.

127 m hosszú márvánnyal kirakott alagút vezet a lift előterébe, valójában egy körcsarnokba, amely szintén untersbergi márványból készült. És a lift? Ez ám nem akármilyen lift, ez az Aranylift. Csillogó-villogó sárgaréz keretbe foglalt tükörfalak, régi, sárgaréz házas óra, korabeli fekete telefon, zöld bőrülések. Aztán két pillantás múlva 124 méterrel magasabban, a Sasfészek belsejében szállunk ki. Ez mind 1937-ben készült dr. Fritz Todt mérnök vezetésével. Az útépítési munkát a háztól induló gyalogút megépítésével fejezték be, amely a Csúcskeresztnél ér véget.

Sasfészek – 1834 m tengerszint feletti magasságban

Hitler az ötvenedik születésnapjára (1939. április 20.) kapta ajándékba a Sasfészket. Ellentmondásosak a források, nem lehet tudni, hogy Hitler szerette-e, és mennyi időt töltött itt. Az egykori társalgóban a kandalló Mussolini születésnapi ajándéka volt. Látogatható még a Scharitzkehl vagy Eva Braun szoba, itt korábban film forgott az építkezésről, a korabeli társaságról, a háborúról, ma azonban csak egy üres szoba – meglehetősen lehangoló. Fotók és vetítés most az egykori napozóteraszon van. Az eredeti ebédlőben, a társalgóban és az épület körül vendéglátás folyik. A történelem levegőjét kiszorította a káposztaszag…

A napot a Königsseenél, a Königsseen zártuk. A csodás smaragdzöld fjordszerű tó hossza 7,7 km, legnagyobb szélessége 1,7 km, legmélyebb pontja 190 m, ezzel Németország harmadik legmélyebb tava. Minden oldalát hatalmas, meredek sziklafalak és hegyoldalak határolják. Hajóra szálltunk, elhaladtunk a festői öböl, egy kisebb vízesés, egy emlékmű mellett, a fekvő boszorka szikla alatt, aztán megérkeztünk a visszhang sziklához. Itt a kapitány trombitát ragadott – pompás volt a dallam visszhangja, óriási tapsvihar volt a jutalma. Ezt azonban nem találta elegendő fizetségnek a derék tengerész, így körbejárt a sapkájával is…

Königssee – kikötő, St. Bartholomä-kápolna, halászház

35 perc hajókázás után aztán megérkeztünk a fenséges szürke sziklás Watzmann lábánál levő Szent Bartholomä-kápolnához. Itt kiszálltunk, megnéztük a helyes kis kápolnát, sétáltunk egyet, aztán egy óra múlva visszahajóztunk a berchtesgadeni kikötőbe.

Vacsora előtt még volt annyi időnk, hogy kicsit szétnézzünk a panziónk környékén, St. Leonhardban, amely Salzburg külvárosa. A dombon álló templomot sajnos zárva találtuk, körülötte szépen gondozott kis temető van.

Harmadik napunkat ismét Bajorországban töltöttük, és most elérkezett az idő, hogy lássuk, mit tud a történelem II. Lajos bajor királyról. Nymphenburgban, Münchenben született 1845. augusztus 25-én, meghalt a Starnbergi-tónál Bergben, 1886. június 13-án. Nevezték Őrült Lajosnak, Hattyúkirálynak, vagy Mesekirálynak is. Richard Wagner nagy rajongója és támogatója volt, a történelemkönyvekbe leginkább építkezéseivel írta be magát. II. Miksa bajor király és felesége, Poroszországi Mária elsőszülött fiaként jött világra. Apja mélyen hitt a spártai értékekben, ezért hajnalban kellett kelnie, mértékkel kellett ennie és keményen kellett dolgoznia, mindemellett pedig hideg vízben kellett fürdenie. Apja korai halála után 19 évesen került a trónra Lajos. Megnyerő külseje miatt a bajor nép hamar megszerette. A politikában nem volt sikeres, belefáradt minisztereivel vívott harcába is, ezért egyre inkább visszavonult a politikai és a társasági élettől. Az 1880-as években szinte teljesen visszavonult a közélettől és csak szenvedélyeinek élt, a zenének és az építkezéseknek – egyre népszerűtlenebb lett az országban.

II. Lajos miniszterei idővel megelégelték a király véget nem érő költekezéseit, az uralkodó eltávolítása mellett döntöttek. Bár Lajos öccsén, Ottón az elmebaj jelei mutatkoztak, mégis őt akarták a trónra ültetni, miközben a tényleges hatalmat Luitpold herceg, az elhunyt II. Miksa király öccse gyakorolta volna. Ürügyként a királyt őrültté, azaz kormányzásra alkalmatlannak nyilváníttatták. A „kínos kötelességet” Bernhard von Gudden elmegyógyász vállalta, aki a szolgák vallomásai alapján állította ki szakvéleményét, miszerint paranoid skizofréniában szenved. Június 12-én von Gudden vezetésével a müncheni elmegyógyintézet ápolói lefogták a királyt a palota lépcsőjén, és a Starnbergi-tó mellett lévő Berg kastélyba vitték. Megérkezése másnapján sétálni indult a tópartra Guddennel. Mikor nem tértek vissza, elkezdték keresni őket. Már fél 11 volt, amikor megtalálták a király kalapját, kabátját és esernyőjét a tóparton, majd nem sokkal később rábukkantak a király és Gudden holttestére is a sekély vízben, úgy 20-25 méterre a parttól. Egy feltételezés szerint Lajos először megfojtotta a doktort, és utána magát is a vízbe ölte. Más feltételezések szerint azért ölte meg az orvost, hogy szökni tudjon, ez esetben viszont nincs magyarázat arra, hogy ő maga miért fulladt a vízbe, hiszen jól úszott és a parthoz közel találták meg a holtesteket. Megint más felvetések azt valószínűsítik, hogy Lajos menekülés közben szívrohamot vagy agyvérzést kapott. A legújabban napvilágot látott elmélet szerint azonban a király szökni akart, és menekülés közben hátba lőtték.

Gyerekkori jó barátja volt unokahúga, Erzsébet bajor hercegnő, a későbbi osztrák császárné és magyar királyné. Közel álltak egymáshoz, összekötötte őket különcségük, a természet és a költészet iránt érzett szeretetük. Egymás csak Sirálynak és Sasnak nevezték.

I. Lajos, a nagypapa igen kedvelte a művészeteket, tőle örökölte ilyen irányú szenvedélyét az unoka. Most jön a csavar, beúszik a képbe a magyar festőművész, Benczúr Gyula. Münchenben tanult éppen, mikor találkozott Lajos főkomornyikjával, aki felkarolta, és bemutatta urának. Lajosnak megtetszett a magyar festő, rendelt tőle képeket, ezek ott lógnak a herrenchimseei és a linderhofi kastélyban egyaránt. Benczúr később úgy nyilatkozott, nagyon zavarta, hogy Lajos mindenbe beleszólt. Titkos megbízásokat is adott Benczúrnak, ezek attól voltak titkosak, hogy a miniszterek nem tudhattak az újabb pénzköltésről. Franciaországi tanulmányútra küldte, hogy ismerkedjen meg XIV. Lajos művészeti világával.

Ezzel kanyarodjunk vissza kirándulásunkhoz, és mindjárt jelzem is, hogy happy end nincs, sajnos nem lehet tudni, hogy most megtaláljuk-e Benczúr valamelyik alkotása Linderhofban, ahová épp igyekszünk.

Ez a – második a három közül – Lajos kastély a legkisebb. 943 m tengerszint feletti magasságon épült rokokó stílusban 1870–86 között. A kastély belső díszítéseit és berendezését a bajor mondavilág és Wagner operái ihlették, fő motívuma a páva. Ennyi aranyat, ennyi díszítést nem tudom, hogy láttam-e valahol is egy épületen belül – szinte szemkápráztató, sőt megkockáztatom: túlzás. Lássunk néhány érdekességet. Az ebédlőasztal terülj-terülj asztalka elven kurblizható fel. Ez annyira beválhatott, hogy a chiemseei kastélyban is van egy ilyen. A hálószobában a kristálycsillár 500 kg-os, 108 gyertyával, a mennyezetet díszítő festményen pedig Apollót látjuk a napszekéren. A tükörteremben – amely egyben olvasószoba is – szemfényvesztő rokokó játék részesei lehetünk, a megfelelő helyre állva a tükrökben végtelen folyosót látunk. Az audiencia szoba kecses malachit asztalkáit egy orosz nagyhercegnő adta ajándékba.

Linderhof – kastély daruval

Az 52 hektáros parkot Karl Effner tervezte meg. A kastély előtti szökőkút félóránként működik. Az aranyozott szoborcsoport közepén 32 m magasra lövell fel egy gejzír.

A hatalmas parkban találjuk a Mór kioszkot – melynek legjelentősebb darabja a páva trón, zománcozott fémből, bohémiai üveggel díszítve –, a Vénusz barlangot, a Hundingshüttét, a Gurnemanz remetelakot, a marokkói házat. Ha mindet végig akartuk volna látogatni talán egy nap is kevés lett volna. Emellett felújítás is zajlik, voltak lezárt területek.

Oberammergauban folytattuk az ismerkedést Bajorországgal. Ez egy fafaragó falu, 1100-tól állnak a fafaragó műhelyei és 1878 óta működik a fafaragó iskola. Ma is még 120 faszobrász él itt. A legfontosabb dolog, ami eszünkbe kell, hogy jusson Oberammergauról, az a tízévenként előadott passiójáték. A 30 éves háború idején (1632-ben) pestis pusztított, és a Péter-Pál templom jobb első mellékoltárának keresztje előtt megfogadták, ha nem hal ki a falu, eljátsszák Krisztus szenvedését. Azóta is minden tízedik évben kétezer falubeli – ma már lehetnek női és idősebb szereplők is – színpadra állítja a Krisztus passiójáról készített darabot. Jövőre aktuális a következő előadás, de valószínűleg már elkéstünk a helyfoglalással, olyan népszerségek örvend.

Itt született 1748-ban Franz Zwinck, aki különleges, lüftl technikával készítette rokokó freskóit a házak falára. Friss vakolatra ásványi anyagokkal dúsított vízfestékkel való festést jelent ez a technika. A hatása olyan, mintha igazi lépcső vezetne az igazi erkélyre, amely igazi oszlopokon nyugszik. Oberammergauban legszebb példa erre a Pilátus-ház. A falu gyöngyszemecskéje a Szt. Péter és Pál-templom, ennek mennyezetén is látjuk Zwinck mester keze munkáját. Aki szemfülesen figyelte Berchtesgaden házfalait, ott is látni ilyen technikával festett freskókat.

Oberammergau – az ettáli kolostor alapításának tiszteletére készült kút

Ettal település szélén áll a híres Szűz Mária-kolostortemplom. 1330-ban Bajor Lajos német-római császár alapította hálából, mert sikerült elmenekülnie lóháton Rómából, pápai átokkal sújtva. A kolostor helyén – mondja a fáma – az elcsigázott ló háromszor is megbotlott. Az 1370-ben felszentelt eredeti kolostortemplom gótikus támpillérekkel épült. Az eléje épített homlokzat barokkosan kidomborodik, majd a két szárnyán homorú, végül különbözően fedett saroktoronyban végződik. A barokk átalakítás 1710-26 között Enrico Zucalli munkája volt, de az 1744-es tűzvész is további változtatást idézett elő. A hatalmas rokokó kupola Joseph Schmuzer és fia, Franz Schmuzer irányításával épült 1744-46 között. A szentély kupolafreskója 1786-ban készült. A főoltáron Bajor Lajos császár alapítványi ajándéka, az 1330-ban Andrea Pisano mestertől rendelt, carrarai márványból faragott Madonna látható.

Napjainkban a szárnyépületben gimnázium és internátus, valamint likőrgyár működik. Itt készül az – egykori recept szerinti – Ettaler Klosterlikőr. Én egy áfonyásat vettem – nem bántam meg, és a palackja is nagyon csinos.

Vasárnap délelőttre a közeli Werfen vára volt az úti cél. Hohenwerfen a városka fölé magasodó, 155 m magas sziklán trónoló vár, Hohensalzburg testvér erődítménye. Gyönyörű példája a középkori várépítészetnek. Mindkettőt egy időben, 1077-ben kezdték építeni. Mára az erőd népszerű idegenforgalmi célponttá vált, kalandvárként üzemel, Salzburg környékének egyik legjelentősebb látnivalója.

Hohenwerfen – várudvar

A vezetés során bejártuk az egész várat, többek között az erőd kápolnát, a sötét lépcsőt, a bástyákat, a szurok főzőt, a függő tornyot, a fegyverraktárt, a kínzókamrát, a harangtornyot, a hercegi szobákat. Bekukkantottunk a ciszternába, megcsodáltuk a kilátást a harangtoronyból, ahova izgalmas volt felmászni. A nyitott óraszerkezet mellett vezet fel a lépcső, az egyik fordulóban pedig ott pihen a régi óraszámlap. 1565-ben készült el a román stílusú kápolna, oltárát Konrad Schwarz építette 1650-ben. Bejárata mellett régi falfestések tűntek elő a legutóbbi renováláskor.

Gazdag solymászmúzeum is van a vár területén, és naponta többször tartanak ragadozómadár bemutatókat is, ahol sólymok, sasok, keselyűk, vörös kányák vadásztudományát figyelhetik meg az érdeklődők. Kitűnő a bemutató, igazi nagybetűs SHOW, amit a sok-sok érdeklődő lelkesen fogadott.

A délutánunk igencsak kalandosra sikeredett. A tervek szerint a Krimml-vízeséshez tartottunk, mikor egyszer csak belekerültünk egy dugóba, ahol centimétereket haladtunk csak előre. Aztán megláttunk egy táblát, bicikliverseny van. Valahogy mégiscsak elértünk egy körforgalomhoz, ahol viszont az összes út le volt zárva, kivéve a visszafelé vezetőt. Rendőrök tájékoztattak arról, hogy triatlon verseny zajlik és 5 óra előtt nem nyitják meg az utakat. Szégyenszemre vissza kellett fordulnunk.

Megindult a közös tanakodás, mit lehetne csinálni. Jött egy javaslat: Kaprun, menjünk fel a gleccserhez sétálni – ez az út is le volt zárva a triatlon miatt. Következő javaslat: Lichtensteinklamm – az interneten utánanézve pillanatok alatt kiderült, hogy a szurdokban „májusi sziklaesés” volt, zárva van. Újabb javaslat: Golling-vízesés. Itt végre nem volt triatlon és nem volt kőomlás.

A vízesés elképesztő látványa sok festőt és költőt megihletett az idők során – írja az internet. 1800 körül vált különösen népszerűvé a művészek és a nyári hónapokban a zöldben felüdülést kereső polgárok körében. A 76 méter magas, több lépcsős vízesés ma is közkedvelt, látványos kirándulóhely.

Golling-vízesés

A nagy vízeséshez könnyed erdei sétával juthatunk fel a vízesésből kifolyó patak mellett, közben egyre erősödik a lezúduló víz robaja. Már ez a természeti kép is szép, de akkor egyszer csak kinyílik a tér és meglátjuk a habosan dübörögve zuhogó rengeteg-rengeteg vizet. És itt még nincs vége! A vízesés mellett, azt megkerülve fel lehet menni egészen a víz forrásáig. 479 méteres magasságban, titokzatosan tör elő – zöld borostyánfüggöny mögül – a karsztforrás, közvetlenül a hegy belsejéből.

Hétfőn szomorúan ébredtem, eljött a hazaindulás napja. Olyan jó társaság jött össze, olyan szép helyeken jártunk, még tudtam volna folytatni… Egy város azonban még várt ránk, nem is akármilyen, és még segítségünk is volt hozzá – Évával találkoztunk délben a parkolóban, aki háromórás városnézésre vitt minket.

Graz Stájerország székhelye. Ausztria második legnépesebb városa és második legfontosabb egyetemi városa. 1999-ben az UNESCO Graz történelmi központját és a Várhegyet felvette a világörökségi helyszínek közé, 2003-ban Európa kulturális fővárosa volt, 2011-ben pedig elnyerte az UNESCO által alapított Dizájn városa címét. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy 2016-ban Budapest is elnyerte ezt a címet.)

A város a Mura mentén, a Grazi-medencében fekszik. Története a VI. századig nyúlik vissza. A rómaiak által kiépített kereskedelmi útvonalak egészen a középkorig használatosak voltak. A XIX. század Graznak, mind gazdasági, mind kulturális szempontból, a gyors fejlődés időszaka volt – Habsburg–Lotaringiai János főherceg megalapította a műszaki főiskolát, a Stájerországi Tartományi Múzeumot és tartományi könyvtárat, Körösi József létrehozta a gépgyárát (ma Andritz AG), Johann Puch pedig a bicikliüzemét.

A második világháborúban az osztrák városok közül Graz kapta a legtöbb légitámadást. A Várhegy alagútjait kibővítették, ahol mintegy 50 ezer grazi talált menedéket a légitámadások során. Az alagutak ma különböző események színhelyei (Dom im Berg), bejárhatók a mesevonattal, valamint bányavasút-múzeumot alakítottak ki.

1968 óta évente megrendezik Grazban a Stájer őszt (Steirischer Herbst), ez egy kortárs művészeti fesztivált, 1985 óta pedig a Styriarte zenei fesztivált. 2003-ban épült a lebegő Murinsel (Mura-sziget) a folyón, és a helyiek által nem annyira szeretett, sajátos külsejű Kunsthaus (Művészetek Háza).

A várkapun (Burgtor) léptünk be a belvárosba, Graz városának koronájával (Stadtkrone) kezdtük az ismerkedést. A Burgban, amelyben ma a stájer elnök rezidenciája van, megcsodáltuk a gótikus kettős lépcsőt, ahol – a fáma szerint – a grazi fiatalok először csókolódznak. Ide csak egy macskaugrás Graz mértani közepe, amit nagyon mókásan egy barackmag szimbolizál. A Szt. Egyed-katedrális külső falán megnéztük A sorscsapások képét, amely a legrégebbi (1485) ábrázolás a grazi erődről. A katedrálist éppen renoválják, nem látogatható. Bementünk viszont II. Ferdinánd császár mauzóleumába. A Bermuda háromszögben folytattuk utunkat, ami az éttermi és cukrászdai központ, és el lehet itt veszni a finom ízek és zamatok között – innen a név. Ennek a területnek a központja a Glockenspielplatz, nevét a tornyos épületben levő harangjátékról kapta. A Landhaus, a tartományi székház – XVI. századi reneszánsz épülete gyönyörűséges. Éva szerint adventkor a legszebb a jégből készült jászollal. Egyébként az épületben van a világ legnagyobb középkori fegyvertára.

Graz – Landhaus, a tartományi székház

A Városháza óriási épület, földszintjén éttermek, kávézók sorakoznak. Előtte a tér közepén áll a János főherceg szökőkút, a sarkokon négy stájer folyót jelképező négy női alakkal. A teret övező házak zöme a XVII. század óta áll itt. A ferencesek negyede, a Franziskanerviertel következett a ferencesek kolostorával és templomával, amely Graz második legnagyobb temploma. Ezt a területet pokolnak is nevezik, mert alacsonyan fekszik, és az árvizek sok problémát okoztak az elmúlt időkben. A Mura hídjáról megnéztük a Murinselt és a Művészetek Házát, majd a Schlossbergbahnnal felmentünk a hegyre, ahol az óratoronynál csoportképet készítettünk. A hegy túloldalán sétáltunk le, de előtte megnéztük a hős kutyus szobrát, aki – a legenda szerint – megmentette III. Frigyes lányát, Kunigundát Mátyás királyunktól, aki állítólag el akarta rabolni.

A Karmelita térre értünk le a várból, itt áll a második épen maradt városkapu, a Pál kapu. Aztán elmentünk a Saurau-palota előtt, ablakából egy török lóg ki, majd érintettük az udvari pékséget, ahol Sisi kedvenc puszedlijét sütik, végül pedig visszakerültünk a drámai színházhoz, a katedrálishoz, a Burghoz, és kimentünk a várkapun.

Elbúcsúztunk Évától, visszaszálltunk a buszba és a kisebb megállóktól eltekintve egyenesen jöttünk Budapestig. Az eső keretbe foglalta a kirándulásunkat, ezen a napon is többször kaptunk belőle, bár az igazi felhőszakadás a hazaúton volt – de akkor már ki bánta…

Be kell vallanom, a könyvtáros kirándulásokat szeretem a legjobban. Olyan nyitott, olyan érdeklődő a társaság, öröm ilyen emberekkel utazni. Köszönöm mindenkinek!

Benczekovits Beatrix