Rövid beszámoló az Műszaki és a Múzeumi szekció közös rendezvényéről az MKE 51. Vándorgyűlésén, Székesfehérváron
Közös programunk a Múzeumi Szekcióval komoly sikert hozott, mert 2019. július 4-én délelőtt 10 órakor a nagy meleg és a kora reggeli kisplenáris ülés ellenére a Magyar Király Szálló Casino terme megtelt érdeklődő könyvtáros kollégákkal és múzeumi szakemberekkel.
Már a nyitó szakmai támogatói előadáson, melyet Farkas István, a Pedro Digitalizáló és Mikrofilmes Tanácsadó Kft mérnök–igazgatója tartott, több mint 80 érdeklődő vett részt.
Délelőtti programunk fő előadását Berek László tagtársunk az Óbudai Egyetem Egyetemi Könyvtárának igazgatója tartotta az Egyetemi könyvtár és Székesfehérvári Tagkönyvtára 21 századi szolgáltatásairól, az oktatási és kutatástámogatási új módszerek alkalmazásáról.
A szakma egyértelmű elismerését jelent, hogy kérték, tegyük lehetővé előadása teljes szövegének és képanyagának a közlését az MKE fórumain, többek között az MKSZ honlapján is, amelyre ígéretet is tettünk.
Többek között éppen ezért is döntöttünk úgy, hogy az igen gazadag és egyben teljes napos programunkról honlapunkon a közeljövőben legalább 3 cikkben fogunk beszámolni részletesen az alábbiakról:
- Berek László előadása az Óbudai Egyetemi könyvtár és a Székesfehérvári Tagkönyvtár 21 századi szolgáltatásairól, és az oktatás és a kutatástámogatási új módszereiről
- Hajdú Zsófia restaurátor által az „Azért a víz úr” címmel a Pre-con Restaurátor Kft. legjelesebb könyvmentő eseteit bemutató előadásról
- Mátyás Melindának és Tóth Kornélnak, a Monguz Kft. munkatársainak az „Újdonságok a Qulto múzeumi világában” című bemutatóját
Szekciónk programja délután az István Király Múzeum magyar kortárs képzőművészetét bemutató kiállításainak Deák gyűjteményében folytatódott, a Freskós Szalonban. Kellemes kávézás és a szokásos szellemi totónk eredményhirdetése után Dr. Szűcs Erzsébet művészettörténész, a múzeum vezetője kalauzolt minket az izgalmas gyűjteményben. A látogatásról részletesebb beszámoló is olvasható itt.
Nagy Zoltán MKSZ elnök