Beszámoló a Digitális Örökségünk Útján konferenciáról

Posted by Buzai Csaba - május 6th, 2019

Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekciója 2019. február 27.-én az OSZK-ban megtartotta szakmai konferenciáját Nemzeti dokumentumkincsünk országos könyvtári digitalizálási stratégiája és megvalósítása az OSZK-ban címmel.. Az OSZK Dísztermét  közel kétszáz fős hallgatóság töltötte meg, amely az előadásokat nagy érdeklődéssel követte végig. A visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy az átlagon felüli érdeklődés a konferencia magas színvonalának és a témák aktualitásának volt köszönhető.

A konferenciát Dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója köszöntötte, majd Sörény Edina, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Könyvtári és Levéltári Főosztály vezetője  “Tervek és trendek a könyvtárak és a könyvtárügy érdekében”  címmel tartotta meg nyitó előadását.

Lendvay Miklós Országos Széchényi Könyvtár Információtechnológiai Igazgatóság vezetője “Az országos egységes könyvtári adatrögzítési, dokumentum feldolgozási szoftver bevezetéséről. Az új, megosztott együttműködési platform koncepciója. (Országos Könyvtári Platform)” címmel ismertette a projekt eredményeit.

lbe István az Országos Széchényi Könyvtár Információszolgáltatási Igazgatóság vezetője ”Országos digitalizálási tervek megvalósítása az OSZK-ban” címmel tartott előadást.

Győrffy Szabolcs az  Országos Széchényi Könyvtár Digitalizáló Osztály vezetője  “A könyvtárak országos Digitalizáló Központja létrehozásáról és terveiről” beszélt.

Frank J. Epple Regional Sales Manager, a Zeutschel GmbH vezetője “Quality Criteria for Scanning Systems” angol nyelven tartotta meg  előadását, amelyet Vincze Nagy Anna fordított magyar nyelvre.

Louscha László  a PEDRO Kft. műszaki vezetője “Hardver- és szoftverfejlesztések az állományvédő digitalizálási központ megvalósítása érdekében” címmel tartott előadást.

Nagy Zoltán a konferenciát szervező Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke foglalta össze az elhangzottakat,  majd zárta be az egész napos konferenciát.

Az előadások után az OSZK Digitalizáló Műhelyének bemutatására került sor szakmai vezetéssel.

Az előadások anyagai hamarosan letölthetőek lesznek a Szekció honlapjáról.

Karasz Lajos fotói az eseményről

Nagy Zoltán, a Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke

Comments are closed.

Blog Home