Kalandozás a Felvidéken

Az MKE Mezőgazdasági Szervezetének kirándulása 2018. 08. 29. – 09. 02. között

Liptószentmiklóson, a Szent Miklós-templom árnyékában

A Mezőgazdasági Szervezet idén a Felvidék szép városait, természeti értékeit vette célba. Sokszor eszünkbe idéződtek Mikszáth, Jókai örökbecsű mondatai, és a szemünk előtt peregtek a kitűnő regények kiváló televíziós adaptációi. Persze Kassán emlékeztünk Máraira is, Selmecbányán pedig Petőfi nyomaira bukkantunk.

Történetünk augusztus 29-e ragyogó reggelén indult… A meteorológiai jelentések a második naptól esőt jósoltak, mi azonban kicseleztük a huncut viharfelhőket, és egészen az utolsó napig sikeresen meglógtunk előlük. Igaz, a csorba-tói első próbálkozásunk kudarcba fulladt, másnap viszont ragyogó napsütés világította meg a tájat. Árva várának megmászása után is volt egy kis összekacsintásunk a felhőkkel, felszálltunk a buszra és már esett is.

Ennyi bevezető után most már haladjunk szépen sorjában. Tornyosnémetinél léptük át a határt, és hipp-hopp, megérkeztünk a Hernád-parti egyetemi városba, Kassára. Az 1903-ban velencei gót stílusban épült Jakab-palota felől közelítettük meg a belvárost, a sétáló utcán ballagtunk végig a dóm tornya irányában. Mindenki izgatottan nézte ezt a csodás gótikus templomot, de vissza kellett fogni magunkat, hiszen a Rodostói-házban már vártak minket.

Kitűnő idegenvezetőnk töviről hegyére elmesélte II. Rákóczi Ferenc életét, földi maradványainak 1906. évi hazahozatalát és október 29-ei újratemetését a Szent Erzsébet-dómban, majd bemutatta a múzeumot, amely a rodostói házat formázza. A berendezés is részben onnan való, a bútorok egy részét maga a nagyságos fejedelem faragta.

Ezután átsétáltunk a Márai emlékszobához, érintve Gáspár Péter 2004-ben felállított Márai-szobrát. Kedves kutató vendéglátónk, Ötvös Anna aprólékosan, kitűnő stílusban mutatta be a házat, a családot és persze magát Márai Sándort.

Jártunkban-keltünkben alaposan megnéztünk a belvárost is. A dóm két oldalán az Orbán-tornyot és a Szt. Mihály-kápolnát, a zenélő szökőkúton túl a színházat. Ennek a helyén a középkorban városháza állt – 1781-ben német színház nyílt benne. Magyarul a miskolci társulat játszott itt először – Dérynével a főszerepben – 1816-ban. A mai épületet Láng Adolf tervezte eklektikus stílusban, 1899-ben. A színház háta mögött újabb park szökőkúttal, a kis teret Mária-oszlop zárja 1722-ből. Ennek a helyén katonai vesztőhely állt régen. A város főutcáját mindkét oldalon paloták, palotácskák szegélyezik. Itt áll a város legrégebbi háza, a XV. századi Lőcsei-ház, a premontrei templom és rendház, amely sajnos zárva volt, a belga és a magyar főkonzulátus, az 1898-ban épült koldusház, az oszlopos Csáky-Dessewffy-palota, a Batsányi-ház, amelynek alagsorában befalazva aranykincset találtak és a szintén zárva levő ferences templom.

A kassai látogatás koronája a Szt. Erzsébet-dóm volt. Helyén már a XIII. században állt nagyméretű templom, ám ez leégett. Mai formáját 1877-1896 között Steindl Imre tervei alapján kapta. A szép északi kaput Árpád-házi Szt. Erzsébet szobra uralja. A szárnyas oltár közepén a Madonna, kétoldalt Árpád-házi és bibliai Szt. Erzsébet (Keresztelő Szt. János édesanyja). A hatalmas gyönyörű csillárt a magyar korona ékesíti. A Rákóczi kripta mellett a néhány éve restaurált Rákóczi triptichont (jelenetek II. Rákóczi Ferenc életéből) látjuk, amelyet Dudits Andor festett 1916-ban. A kriptát egy kő barát őrzi a Rákócziak címerével. Az 1906-ban ideszállított nagyságos fejedelem cédrusfa és rézkoporsóban fekszik a szarkofágban, ahová édesanyja, Zrínyi Ilona és fia, Rákóczi József hamvait is temették. A kriptában ezen kívül még három szarkofág kapott helyet, gróf Esterházy Antal, Sibrik Miklós, illetve gróf Bercsényi Miklós és felesége, Csáky Krisztina földi maradványaival. A Mátyás- vagy király-, vagy szerelem-lépcsőn jutunk fel a Mátyás-oratóriumra. Összesen öt ilyen lépcső van Európában, amely kétfelől indul, és minden fordulóban találkozik. Itt is szerencsések voltunk, kitűnő idegenvezető kalauzolta csoportunkat.

A Szent Erzsébet-dóm belseje

Egy orsótelepülés, a Tarca partján fekvő Eperjes következett ezután, amely szépen rendben tartott, rendezett, tiszta kisváros. Itt halad keresztül a 49. hosszúsági fok, erre szobrocska figyelmeztet. A monda szerint a várost II. (Vak) Béla alapította 1132-ben, és a környéken jellemző eperről nevezte el. 1656-ban már könyvnyomda működött Eperjesen. 1687-ben Caraffa tábornok kegyetlenkedett a városban: több mint 300 embert kínoztatott meg és 24 gazdag polgárt nyilvánosan kivégeztetett, hogy vagyonukat megszerezhesse. A vérpad helyére 1751-ben Mária-szobrot állítottak, és az áldozatok tiszteletére emlékművet emeltek. Megnéztük a görögkatolikus Keresztelő Szt. János székesegyházat, a Szt. Miklós-kegytemplomot, amely egy szép gótikus, fiatornyos templom. Az evangélikus templomban éppen esküvő zajlott. Az elegáns városházát 1424-ben építették. Elsétáltunk a XVII. század elején épült reneszánsz Rákóczi-ház előtt, itt kötötte meg 1633-ban I. Rákóczi György a császár követeivel az eperjesi egyezményt.

A nap meglepetése és csattanója számomra Bártfa volt, amelyet lengyel ciszterci szerzetesek alapítottak a XII. században. A főtere hatalmas téglalap alakú, stílusban egységes, szépen kitatarozott, tiszta – csak ámultam, bámultam. A teret a XIII-XIV. századi gótikus Szt. Egyed-templom zárja. Ezt a templomot is zárva találtuk, és ó borzalom, még kukucskálási lehetőség sem volt. A tér közepére – de nem a mértani középére – építette Alexius mester a régi városházát 1505-08-ban késő gótikus stílusban. A kis városházának szívet melengető faragott reneszánsz lépcsőfeljárója van, és aranyos vízköpő sárkányfejek öltögetik ránk a nyelvüket.

A középkori városfal több szakasza és a félkerek bástyatorony még ma is a helyén áll. A közelben található a Lennon utca, a zenész karikatúrájával. Egy ház falán táblákat fedeztünk fel, minden tábla egy-egy zenekarnak szentelve – magyar együttes is akad közöttük, az Omega.

Bártfa főtere

A XIV. század elején épült lublói vár már messziről kelleti magát. A 200 m magas Hegyeskőnek említett magaslaton álló vár felújítása most zajlik, állványok és építési anyagok között bukdácsolhat a látogató. Az 1944-es partizánháború súlyos következményeinek eltüntetése, javítása zajlik. A déli falszorosban találjuk az 1642-ben készült emeletes Lubomirszky-palotát, napjainkban kiállítótérként funkcionál.

A vár alatti skanzent is megnéztük természetesen. Viszonylag kicsi helyen szegény paraszt házacskájától módos gazda portáján át polgári házig, templomtól iskoláig képet kaphatunk Északkelet-Szlovákia múltjáról, népművészetéről. Nagyon élveztem.

Késmárk a Poprád-folyó partján fekszik, neve a német Käsemarkt, azaz sajtvásár, sajtpiac főnévből ered. A települést először 1251-ben említik, IV. Béla ekkor telepített ide német telepeseket.

Sétánkat a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt gótikus plébániatemplomnál kezdtük. A templom 1444 és 1486 között épült a korábbi román stílusú kápolna helyén, és egykor fal övezte, amelynek néhány szakasza ma is áll. Harangtornya 1591-ben épült, és őrtorony funkciót is betöltött. Művészi faragású, kecses szárnyas főoltára és mellékoltárai vannak. A többször átépített gótikus, reneszánsz és copf stílusjegyeket hordozó városháza a főtér legfontosabb épülete. Késmárk északi részén áll a XV. századi Thököly-vár, amelyet szintén többször átépítettek. Udvarán ottjártunkkor vadászmadár bemutatóra készültek. Elidőzni sajnos nem volt időnk, mert az evangélikus templomokba igyekeztünk.

Az újbizánci stílusú új evangélikus templom Theophil Hansen bécsi építész tervei szerint épült 1898-ban. Thököly Imre mauzóleuma miatt érdemes ide ellátogatni. Mellette találjuk a régi evangélikus fatemplomot, amely 1687-1717 között épült fából, vasszögek felhasználása nélkül, mennyezete és falai festve vannak, belső tere fafaragványokkal gazdagon díszített. Ez a csodás templom méltán nyert felvételt az UNESCO világörökségi listájára.

A második napnak két csúcspontja is volt, első az imént említett evangélikus fatemplom, a csattanós csúcspont pedig Lőcse. Nevét a patakról kapta, amelynek partján fekszik. Aranykora a gótika és a reneszánsz idejére esett, szerencsénkre az akkor létrehozott szépségekből bőven maradt meg látnivaló. Gyakran nevezték Lőcsét szlovák Nürnbergnek is.

Jókora téglalap alakú főterének egyik lezárása a gótikus Szt. Jakab-templom, amelyet 1245-ben kezdtek építeni. A tér közepén trónol a XV. századi, eredetileg gótikus régi városháza, amely mai formáját Schulek Frigyes 1893-95-ös felújításának köszönheti. Rövidebbik, déli oldalára öt főerény allegorikus képét festették. Mellette a szégyenketrecet mai szemmel nézve jókora kalitkának is gondolhatnánk.

A városháza oszlopos, boltozatos előcsarnokának egyik ajtaján a lőcsei fehér asszony, Korponay Jánosné Géczy Julianna int nekünk talányos arccal. Labancokat várt, könyvtárosok érkeztek – ez egy ilyen nap volt… Az előcsarnokból nyílik a reneszánsz, keresztgerendás mennyezetű impozáns tanácsterem, falain Habsburg uralkodók és hajdani polgármesterek arcképei lógnak. Innen Pál mester egykori műhelyébe mentünk. A XV. századi mester legtöbbször hársfából faragott, festett szobrai, illetve azok másolatai vannak itt kiállítva. Legszebb alkotását sikerült a Szent Jakab-templomban megcsodálnunk. Az apostol főoltárát Pál mester 1502-ben faragta. 18,62 m magasságával a világ egyik legszebb és legnagyobb gótikus oltára. A templom maga álbazilikális elrendezésű, a középkori számszimbolika szerint építették, akárcsak a franciaországi katedrálisokat. A három hajó a Szentháromság szimbóluma, boltozata az égé. Tizenkét oszlopon nyugszik, utalva a tizenkét apostolra, végül pedig az eredetileg épített öt kapu Krisztus öt sebe előtti tisztelgés. A freskókat a XIX. század második felében Storno Ferenc restaurálta. A szószék Mózes fején ül, aki a Tízparancsolatot tartja. Még hosszasan lehetne ecsetelni a templom különleges részleteit, de ezt látni kell.

Lőcsei Pál mester múzeuma – pásztor

A Magas-Tátra kapujában, Poprádon volt a következő szállásunk, belvárosát néhány perc alatt be lehet járni. Program szerint itt következett volna a Csorba-tó, de a bevezetőben már említett vihar megfutamodásra kényszerített, és inkább Liptószentmiklósnak vettük az irányt.

Liptó vármegye egykori székhelye a Vág jobb partján fekszik a tengerszint feletti 577 méteren. Nevét a helység templomának védőszentjéről kapta. A város a szlovák nemzeti ébredés központja volt, 1829-ben megnyílt az első szlovák könyvtár, 1830-ban pedig megalakult az első szlovák színtársulat.

Az óváros közepe szép nagy négyszögletes tér, ennek déli részét uralja az 1280 körül gótikus stílusban épült Szt. Miklós-templom. A város legrégebbi világi épülete, a Pongrácz-kúria, de figyelmet érdemel az ún. Illésházy-kúria, amely a XVIII. században Liptó vármegye első székhelye volt, egészen 1793-ig, amikor is megnyitotta kapuját a tér közepén az új vármegyeház. A város további domináns építményeit a közeli utcákban találjuk: az evangélikus templomot, a Baumhorn Lipót tervezte zsinagógát, amely formavilágában és színeiben emlékeztet a szegedire, valamint a Hodža Gimnázium szép szecessziós épületét.

Árva vára volt hajdanán Magyarország északi határa. Az Árva folyó mellett egy 112 m magas meredek sziklaszirten áll a hatalmas, impozáns vár. Két legendát is olvastam róla, lássuk a rövidebbiket. A régmúltban egy forró nyári napon lovagok érkeztek. Nagy melegükben fohászkodni kezdtek az Úrhoz, hogy védje meg őket a tűző nap sugaraitól. Az első lovag sátrat kért a fejük fölé, míg a második inkább várat szeretett volna egy olyan magas hegy tetején, amely elbújik a felhők közt a nap elől. A harmadik lovag annyit kért, hogy a vár magányosan álljon. Amint kimondták a kívánságokat, hirtelen orkán kerekedett, a lovagokat magával ragadta, és egyszeriben egy várban tértek magukhoz. Az erődítmény kopár, a környékből kimagasló hegyen állt, sem falain belül, sem túl, a lovagokon kívül senki sem volt. A legenda szerint ők nevezték el Árvának. A mesének itt vége van, vagy tán mégsem…? Mikszáth ugyanis szájhagyományokra alapozva állítja, hogy a templomos lovagok építették, mégpedig az 1241-es tatárjárás után. Mátyás ide záratta Várday Péter kalocsai érseket és kancellárt 1484-ben ezekkel a szavakkal: Árva voltál, árva leszel, és Árva várában fogsz meghalni. Az érsek csak Mátyás halála után szabadult. Dubovec Jánosnak köszönhetően a kastély körülbelül öt emeletnyi magas objektummá épült, amelyet 1539-1543 között folyamatosan tovább alakítottak.

Ferdinánd a Thurzóknak adományozta a birtokot, Thurzó Ferenc pedig ifjú feleségével, Kosztka Borbálával kellemes kastéllyá építette át a várat, de a védelmi szerepét is megerősítette. 1868-ban Zichy Ödön (Edmund) a mai Szlovákia területének egyik első múzeumát itt alapította meg. Jelenleg nemzeti emlékhely és múzeum.

Búcsúpillantás Árva várára

A negyedik nap reggelén csodás napsütés fogadott a Tátrában, a Csorba-tó a legszebb arcát mutatta. Ez a második legnagyobb tó a Tátra déli oldalán – a hegyek ölelésében –, nem messze a Menguszfalvi-völgy torkolatától, 1346 m tengerszint feletti magasságban. Kerülete 2600 m, mélysége 20-25 m, és forró nyári napokon akár 18-20 fokig is felmelegszik…

Kirándulásunk vége felé közeledve már csak a bányavárosok várnak ránk. A réz városa a Garam első nagy kanyarulatában fekvő Besztercebánya. Főtere hatalmas, szebbnél szebb épületekkel, a várnegyed kicsi, de annál helyesebb, és ott vannak még a gyönyörű templomok, ezek viszont mind zárva…

A barokk Xavéri Szt. Ferenc-templom melletti utcán mentünk fel a parkolóból. Torkolatában magasodik a XVI. századi Óratorony. Ez egy igazi ferde torony, 68 cm a dőlése. 101 lépcsőfok vezet a teraszig, innen aztán megcsodálhatjuk a kilátást, de kémlelhetjük az ellenséget és a tüzet is, ahogy régen – és óránként még zenél is. A templom előtt áll a Mária-oszlop, amelyet a pestisjárvány elmúltáért hálából emeltek 1719-ben.

Az Óratorony mögött terül el a kicsi várnegyed. A Barbakán a várnegyed sarokbástyája, a régi városháza most galériaként működik. A várnegyed szíve a XIII. századi Mária mennybevétele-templom – korábban Német templom – a város legrégibb épülete, eredetileg román, majd gótikus, később reneszánsz, végül barokk átépítésekkel. Oldalában üveg alatt látható a XV. századi szoborcsoport, Jézus az olajfák hegyén.

A Bányászbástyára épült rá Mátyás király háza, homlokzatán régies számokkal az évszám: 1459. Egy tömböt alkot vele a kicsi Szlovák templom vagy Szent Kereszt-templom, amelynek évszáma: 1452, stílusa eredetileg késő gótikus, majd barokkosították.

A főtéren találjuk a XV. századi városháza épületét. A tér csaknem minden háza érdemes a figyelmünkre: a reneszánsz, sgraffitós Thurzó-ház, a XVII. századi Ebner-ház a kiugró ablakfülkéjével, a Kammerhof, amely vendégül láthatta Mátyás királyt, majd Mária Terézia fiait is, a reneszánsz Beniczky-ház 1660-ból, homlokzatán a Szentiványi címerrel – érdekesség a két korhű öltözetű bányász figura. A tér közepén kő szökőkút csábít a hűsölésre, körülötte számtalan teraszra kiülhetünk kávézni, sörözni, sztrapacskázni, fagyizni.

A Dolina utcán folytattuk a sétát. Mindjárt az első ház a Bethlen-ház, 1620-ban itt választották a rendek királlyá Bethlen Gábort, aki azonban nem koronáztatta meg magát, pedig itt őrizték a közelben – a zólyomi várban – a Szent Koronát. A Szt. Erzsébet-templomig mentünk le, amelyet 1303-ban építettek, zárdatemplom volt, része az idős, beteg bányászok kórházának. 1877-ban neogótikus stílusban építették át.

Körmöcbánya az aranybányászatáról nevezetes bányaváros és pénzverőhely volt. A várost sziléziai és türingiai német telepesek alapították a XII. században. 1335-től itt verték a híres aranyforintot, amelyet körmöci dukátnak is hívnak. A város északkeleti részén emelkedő hegyen áll az 1465-ben épült gyönyörűséges Szent Katalin plébániatemplom kettős védőfallal övezve. 1885-ben Storno Ferenc regótizálta. Reneszánsz stílusú tornya védő- és tűztorony funkciót is betöltött. Boltozatos, festett mennyezete meseszép. Ékessége a szentélytől balra látható neogótikus oltáron álló gótikus Mária-szobor. A körbástyában találjuk a XIII. századi Szent András körtemplomot, amely a vár eredeti temploma volt. Pincéjét csontháznak használták, felső szintjén gótikus freskómaradványok láthatók.

A Szt. Katalin-templom tornyán van egy macska, és hogy miért került ide, erről lássunk egy „hiteles” legendát! Az aranybánya jövedelme után adózni kellett. Óriási adót vetettek ki a városra, és végül már a templomi kegytárgyak beolvasztására is sort kellett keríteni. Mikor az első serleg a kemencébe került, kiugrott onnan egy macska, a farka lángolt és lángba borította az egész várost. Csupán három ház menekült meg – hát, így került a templomtoronyra a cicus.

A főtér közepén áll Közép-Európa egyik legnagyobb és legdíszesebb Szentháromság-oszlopa. A téren körben szépen rendben tartott házak, köztük a városháza, a városkapu, a városi múzeum, egy Károly Róbert szobor, mellette a pénzverde épülete és a XIII. századi eredetű ferences templom. A térről kitűnő rálátás van a dombtetőn álló fenséges Szt. Katalin-templomra.

Az ezüstös és aranyos Selmecbánya, az egykori Erdészeti Akadémia városa volt az egyedüli programunk utolsó felvidéki napunkon. Kitűnő kalauzunk, Hrtyán Ildikó a Szabadtéri Bányamúzeumnál várt minket. Sisakban, köpenyben szálltunk alá a bányába, ahol egy jó órán át tanulmányoztuk a bányászat rejtelmeit és a bányászok nehéz munkáját. Gépeket nem csak a bányában láttunk, a felszínen is sorakozik néhány. A Kamaraházban folytattuk az ismerkedést ezzel az embert próbáló mesterséggel. Megtudtuk, hogy Selmecbánya alatt 2000 km-nyi járat van – még belegondolni is félelmetes… Ellenőrzik is rendszeresen, nehogy szerencsétlenség történjen.

Selmecbánya és környéke története egy 16-17 millió évvel ezelőtti vulkáni tevékenységhez kapcsolható. A város egy kalderában, azaz egy üstszerű katlanban, vagyis egy vulkán kráterében jött létre. Ezért állandóan hegyet kell mászni. Gyönyörű kis város, de semmi pénzért nem laknék itt. A város alapításának legismertebb legendája, hogy Sebenitz pásztor az Óhegy sziklái alatt legeltette a nyájat, mikor meglátott két, ezüst- és aranyfoltos szalamandrát. Ezek befutottak egy szikla alá, ahol a pásztor csillogó érceket talált. Ezzel kezdetét vette az értékes ércek bányászata. Sebenitz pásztor nevéből alakult egyébként a város neve: Selmec.

A középkorban évszázadokon át Magyarország legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak itt. Virágkora a XV-XVIII. századra esett. 1782-ben Magyarország harmadik legnagyobb városa volt Selmecbánya – Pozsony és Debrecen után.

A Havas Boldogasszony-templom melletti parkolóból ereszkedtünk le a belvárosba. A város szíve a XV. század végi gótikus Szt. Katalin-templom, a szép Városháza, az ormótlan sarkú Fritz-ház és a klasszicista stílusú evangélikus templom előtti kis terecske. A városháza mai alakját 1787-88-ban nyerte el és tornya is ekkor épült. Nevezetessége a fordított mutatójú óra, a kicsi jelzi a perceket, a nagy pedig az órákat. Innen sétáltunk fel a Szentháromság-szoborhoz, amely az 1710. évi pestisjárvány emlékére készült 1755-66-ban barokk stílusban az olasz D. Stanetti tervei szerint. A sárga Hellenbach-házban egykor a bányásztörvényszék székelt, ma pedig információs központ van itt.

Selmec tornyai

Az Óvár felé elsétáltunk a klasszicista stílusú evangélikus líceum mellett, ahol – az emléktábla szerint – Petőfi diákoskodott egy évet. Tábla ugyan nem tanúsítja, de tudjuk, hogy Mikszáth Kálmán is koptatta az itteni padokat.

Az Óvár alapja egy 1220-40 között épült román stílusú bazilika volt. A várral átellenben találjuk a Klopacskát, vagyis Kopogtatót. Fatornyából az egész városban jól hallatszott a műszakváltás jelzése, a kopogtatás. Idelátszik a Kálvária-domb az épp felújítás alatt levő kéttornyú barokk templommal.

Megnéztük a Mária-oszlop melletti mozaikot a szalamandrákkal, majd a XV. századi gótikus Szt. Katalin-templom következett. Érdemes megemlíteni csodás boltozatát, gyönyörű főoltárát, több száz éves keresztelőmedencéjét és falfestményeit a szentélyben.

Mária Terézia a Systema Academiae Montanisticae című, 1762. október 22-én kelt leiratában erősítette meg az udvari kamara döntését, így jött itt létre a világ első bányászati akadémiája, amelynek elődje a Felsőfokú Bányatisztképző Intézet volt, ezt 1735-ben alapították.

1919-ben átköltöztették az akadémiát Sopronba. Az erdőmérnöki kar ott is maradt, a kohó- és bányamérnöki képzést azonban továbbköltöztették Miskolcra 1949-ben. Az utódegyetemek hallgatói és volt diákjai a mai napig is ápolják és őrzik a múlt hagyományait, illetve szent városukként tisztelik Selmecet, és rendszeresen látogatják is. Nem véletlen tehát, hogy Sopron és Selmecbánya testvérvárosi viszonyban vannak egymással.

Megnéztük az akadémia épületét, amelyben ma különböző szakközépiskolák tanyáznak, körüljártunk a kissé gazos botanikus kertben, ennek ékessége egy hatalmas mamutfenyő.

Végezetül meg kell említeni, hogy Selmecbányán volt patikus Csontváry Kosztka Tivadar, aki pazar tájképet festett a városról.

Elbúcsúztunk Ildikótól – akinek innen is köszönjük értékes segítségét, értő kalauzolását –, élményekkel megrakott puttonnyal indultunk haza. Köszönöm mindenkinek a pontosságát, a nem lankadó érdeklődését és figyelmét.

Benczekovits Beatri,
Mezőgazdasági Szervezet