Vándorgyűléseink története

 

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezeti életének egyik jelentős, ha nem legjelentősebb eseménye az évről-évre megrendezésre kerülő vándorgyűlés. Különleges alkalom ez, hiszen az év közbeni, különböző szakterületeket érintő konferenciák, rendezvények kisebb-nagyobb fórumai mellett ez az a lehetőség, amikor az egyébként már erősen tagolódott könyvtáros szakma minden ágazatának képviselői összegyűlhetnek, a szakmai nyilvánosság előtt kerül sor az elismerések átadására, szekcióülések keretében előadások tartására, baráti találkozón a közös mulatságra, kirándulásokon a rendező város környékének megismerésére. Igazi összekovácsoló erő van a vándorgyűlésekben, és bár igen nagy próbatétel minden szervezőnek, az elmúlt fél évszázad alatt egyszer sem fordult elő, hogy ez az esemény elmaradt volna. A fennmaradt dokumentumok, a programok, az előadók és résztvevők listái érdekes tükrét képezik a magyar könyvtárügy történetének, és számos tanulsággal is szolgálhatnak. Ezt gyűjtöttük össze abban a kiállításban, amely a keszthelyi vándorgyűlés ideje alatt volt látható az egyetem épületében és egy korábbi, szellemes és részletes feldolgozásra is hadd hívjam fel a figyelmet: az MKE 1935-2009 közötti történetének tanulmánykötetében Papp István és Bényei Miklós összegezte a vándorgyűlések első negyven évének történetét. Azóta még tíz megrendezésére került sor, így jutottunk el jubileumi, ötvenedik országos seregszemlénkhez.

Vándorgyűléseink története szorosan összekapcsolódik a Magyar könyvtárosok Egyesülete második világháború utáni újjáalakulásával: az 1955 óta formálódó szervezeti struktúrában előbb a Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin Köre alakult meg 1956 nyarán, majd 1965. június 11-én kimondták a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulását és elfogadták alapszabályát (ezt 1960-tól késleltette a minisztérium). A vándorgyűlés megszervezésének ötlete már 1961-ben felmerült, pécsi helyszínnel, de csak az évtized végére vált valósággá, immár az MKE elnökségének szervezésben. Ennek egyik motorja Székely Sándor, az MKE titkára volt – először Borsodban akarták megszervezni, de ezt elvetették, s ekkor Koger Tamás, a tatabányai megyei könyvtár igazgatóhelyettese vállalta fel a helyszíni szervezést, melyet konkrétan Mészáros Antal, az MKE Komárom megyei csoportjának titkára végzett. * A megyei helyszínek közül választották ki Tatát, így itt jöttek össze először vándorgyűlési keretek között a magyar könyvtárosok 1969. június 27-28-án, az akkori Megyei Művelődési Központ épületében.

A korabeli források mintegy 120-130 résztvevőt említenek – ekkoriban már több mint 4500 könyvtárost tartottak nyilván az országban, de nagyon sokan kistelepüléseken, iskolai és gyermekkönyvtárakban, vagy vállalati könyvtárakban dolgoztak, nem voltak szervezeti tagok, így kevés esélyük maradt az utazásra. A résztvevők többsége nagy könyvtárakból – az OSZK-ból, országos szakkönyvtárakból, megyei illetve városi-járási könyvtárakból – érkezett; hasonló tendenciát tükröz még a IV., debreceni vándorgyűlés fennmaradt névsora is 1972-ből.

Az első vándorgyűlés témája „Az olvasó népért” mozgalom volt. A megnyitó beszédet dr. Kovács Máté tanszékvezető egyetemi tanár tartotta, a mozgalom általános célkitűzéseit Fábián Zoltán író, a mozgalom titkára ismertette (a meghívón tévesen Fábri Zoltán néven szerepel), majd Páldy Róbert, a Könyvtáros szerkesztője tartott előadást. Kovács Máté ekkor az MKE alelnöke is volt, s eredetileg a Tanácsköztársaság könyvtárügyét kellett volna méltatnia, de ő inkább a könyvtáros hivatásról és az egyesület aktuális feladatairól beszélt. Szekcióülések még nem voltak, de a vándorgyűlések későbbi fő programpontjai közül Tatán már megjelent a kirándulás is, Vértesszőllősre látogattak a résztvevők.

Kovács Máté a következő két vándorgyűlésen is fontos szerepet vállalt; a könyvtáros hivatás és felkészültség olyan jelentős kérdés volt, hogy Miskolcon és Szombathelyen egyaránt a könyvtáros képzés helyzetével foglalkoztak, és ő mindkét évben előadást tartott e témában – ezt vitte az 1972 augusztusában megnyíló budapesti IFLA kongresszusra is; sajnos a kongresszus ideje alatt hirtelen elhunyt. Nevét és munkásságát ma egy alapítvány őrzi, mely vándorgyűléseink kiemelt szereplője; a Kovács Máté díj odaítélésével partnerünk a fiatal könyvtárosok szakmai tevékenységének elismerésében.

Az 1965-ben megalakult egyesület számos belső problémával küzdött, így a 4., debreceni vándorgyűlés fő témájaként magával a szervezettel, az alapszabály módosításával foglalkozott. Ezen a vándorgyűlésen volt először szekcióülés, a Műszaki Könyvtáros Szekció szervezésében. Az 5., zalaegerszegi vándorgyűlés volt az, amely kissé kilógott a rendre aktuális könyvtárügyi problémákat feszegető vándorgyűlések közül: a magyar könyvnyomtatás 500. évfordulója alkalmából könyv- és könyvtártörténeti előadásokat hallgathattak résztvevők, többek között Borsa Gedeontól, Makkai Lászlótól, Kéki Bélától. A következő, 6., pécsi vándorgyűlésen pedig A jövő könyvtára mellett megemlékeztek a 200 éve alapított Klimo könyvtárról is.

A vándorgyűlések megrendezésének időpontja eleinte nem volt egyértelműen meghatározva; júniustól novemberig változatos időpontokat találunk, csak az 1970-es évek végétől állandósult a nyári, július-augusztusi időszakra szerveződő vándorgyűlés – nyilván a nyári nyitva tartással, szabadságokkal összefüggésben, magával hozva persze a tikkasztó élményeket is. A szekcióüléseket szervezők köre 1974-től bővült ki, akkortól a zenei, az ifjúsági és a gyermekkönyvtáros szekció is szervezett programokat. A zenei könyvtáros szekcióban elsőként Skaliczki Józsefné és Fonyó Istvánné tartott előadást….A Társadalomtudományi Szekció 1977-ben, a budapesti vándorgyűlésen debütált, Sallai István előadásával; emellett számos alkalommal szerveztek bizottsági üléseket, pl. bibliográfiai, könyvtártechnikai, audiovizuális szolgáltatási témákban, vagy épp a kistelepülések központi ellátásáról. 1981-től a Levéltári Szekció is szervezett tanácskozásokat, egészen a Magyar Levéltárosok Egyesülete 1986-ban történt megalakulásáig. A mostani vándorgyűlések egyik állandó eleme, a záró plenáris ülés az 1979-es veszprémi vándorgyűlésen tűnt fel először, és fokozatosan állandósult.

A szocializmus korszakában, 1989-ig számítva, huszonegy vándorgyűlésre került sor. A helyszínek elsősorban a megyeszékhelyek voltak, egyet tartottak a fővárosban, 1977-ben, és négyet kisebb városokban: az elsőt Tatán, a 10-et Sopronban, a 17-et Gödöllőn és a 21-et Keszthelyen. Tatát leszámítva azonban mindegyik város egyetemi város is, tehát a szellemi-anyagi háttér adva volt és nem egy esetben a szervezés is (pl. a keszthelyi vándorgyűlés esetében) az egyetemi könyvtárra hárult. A megyeszékhelyek szereplése nyilván nem véletlen: az 1960-as évektől egyre több megyei könyvtár költözött új épületbe, megerősödött a munkatársi gárdájuk, rendelkeztek nagyobb befogadóképességű rendezvénytermekkel, szélesebb körű szervezési tapasztalataik voltak, és a létrejövő megyei szervezetek is, melyek a lebonyolításban közreműködtek, leginkább ezekhez az intézményekhez kötődtek.

Kellett is az összefogás, mert a kezdeti szerényebb rendezvények hamarosan sok száz főt vonzó tömegprogramokká váltak – ez az MKE egyik legfontosabb törekvése volt, ahogy Németh László, a Zala Megyei Könyvtár vezetője megfogalmazta ”…fontos, hogy ne csak az igazgatók utazhassanak”. Néhány megyeszékhelyen az ott működő egyetemi könyvtár is megújult, amely további lehetőségeket nyújtott a kollégáknak a tapasztalatcserére.

A vándorgyűlések témaválasztása – ahogy korábban említésre került – a szakma aktualitásaihoz kapcsolódott elsősorban; az MKE saját magával a IV. debreceni, a 7. egri (ekkor volt a szervezet 40 éves), s a 17. gödöllői vándorgyűlésen, az 50. évfordulón foglalkozott. Papp István említett tanulmányában kissé ironikus felhanggal értékelte a vándorgyűlések téma választásait, de ismerve akkori történelmünket, talán elfogadható, mikor azt mondja, hogy a 70-es évek szakmailag korrekt, de kissé „aulikus” volt, az MKE jobban együttműködött a szakpolitikai vezetéssel (pl. többször tárgyalták az országos könyvtárügyi konferenciák előkészítését, tapasztalatait, a közművelődési törvényt). A modernizáció jegyében viszont 1974-ben a jövő könyvtárügyét tűzték napirendre. Az első repedések az együttműködésen az 1980-as évek elején mutatkoztak, pl. mikor a 13. kaposvári vándorgyűlésen a minisztériumi képviselő kikelt az olvasótábori mozgalom ellen, nyilván az ott feldolgozott művek és szerzők kapcsán. A vándorgyűlési témák egyre inkább előremutatóak lettek, többször előkerült a szakirodalmi információellátás, az olvasóvá nevelés, a könyvtárpolitika és gazdaság, majd pedig 1989-ben az új technika; de ez a – keszthelyi – vándorgyűlés leginkább az információszabadságról szólt…Papp István előadásának címe pl. „Demokrácia, nyilvánosság, információ” volt, Román Lászlóné pedig „A könyvtár mint a politikai információszolgáltatás bázisa” címmel tartott korreferátumot. Ez utóbbit a skandináv könyvtárak mára sikerrel megvalósították, nálunk még várat magára…

A vándorgyűlések általában kétnapos szakmai programmal zajlottak, ám az 1987-es szolnoki vándorgyűlésen előkonferenciát is rendeztek, a plenáris ülésre csak a második napon került sor – ez a következő években többször is megismétlődött, bár Szekszárdon utókonferencia, Keszthelyen ismét előkonferencia formájában; a rendszerváltozást követő években Pécsen, Sárospatakon, Győrben, Körmenden, Egerben és Debrecenben az átalakuló MKE és az átalakuló világ problémáit tárgyalták az első napon. A plenáris ülés időnként a harmadik napra maradt… 1997-ben Kecskeméten is volt MKE nyílt nap, de már csak kétnapos volt a tanácskozás (ebben az évben fogadta el az országgyűlés a kulturális törvényt).

A rendszerváltozás utáni vándorgyűlések helyszínének megválasztása már sokkal változatosabb képet mutat, mint az előző évtizedeké. Számos kisebb város – Sárospatak, Körmend, Pápa, Esztergom, Nagykanizsa, Salgótarján – neve tűnik fel a névsorban, ahol hősies erőfeszítéssel, nagy összefogással sikerült a vándorgyűléseket megszervezni. Azonban a 2000-res évekre bebizonyosodott, hogy a lebonyolításnak olyan feltételei vannak, amelyeket csak a jelentős felsőoktatási háttérrel rendelkező települések tudnak biztosítani: nagy tömegű, olcsó és igényes szállás, nagy befogadóképességű rendezvényterem, projektorral, vetítővel, légkondicionálóval felszerelt előadótermek, támogatásra kész helyi önkormányzatok, felsőoktatási vezetők. Így az 1990-es évek végétől a vándorgyűlési helyszínek inkább a nagyvárosok lettek – 2002-ben pedig, a Nemzeti Könyvtár megalapításának 200. évfordulóján Budapest volt a helyszín, a házigazda az Országos Széchényi Könyvtár. Kétszer is volt ez idő alatt vándorgyűlés Pécsen, Győrben, Egerben, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon – a felsőoktatással bíró városok közül még Nyíregyházán, Gödöllőn, Szegeden, Szombathelyen, Baján, Sopronban, Veszprémben. A sikeres lebonyolítás mellett az egyesület számára kétségtelen hasznot hoz a szervezés során kialakított kapcsolatrendszer – mind a helyi, megyei önkormányzatokkal, mind a felsőoktatási vezetőkkel, akik nem csak anyagi segítséget tudtak/tudnak nyújtani, hanem megjelenésükkel, a program nyilvános támogatásával az esemény és a szakma presztízsét is növelni lehet.

Érdekes változáson ment át a szakma és a politika viszonya a megváltozott rendszerben. Korábban a politikai szféra elsősorban a minisztériumi tisztviselőkön keresztül képviseltette magát – Villangó István főosztályvezető pl. rendszeres vendége volt a vándorgyűléseknek. A rendszerváltozás során megváltoztak a hangsúlyok, csökkent a direkt irányítás (sőt évekig erős bizonytalanság uralkodott a kulturális politikában a könyvtárügyet illetően) így a könyvtáros szakma képviselői is kapcsolatokat, támogatókat kerestek a kormányzati szférában, és igyekeztek olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyek rokonszenvet, elismerést ébreszthettek a politikai élet szereplőiben. Az 1990-es székesfehérvári vándorgyűlés például a könyvtárak értékőrző és ismeretátadó szerepét hangsúlyozta, amelyet az Antall- kormány frissen kinevezett művelődés- és közoktatási minisztere, Andrásfalvy Bertalan köszöntött üdvözletével. Ő maga két év múlva, a sárospataki vándorgyűlésen előadást is tartott.

Partnerünk volt Magyar Bálint művelődési, Bozóki András NKÖM miniszter is, és számos esetben vettek részt, mondtak beszédet a plenáris üléseken felelős államtitkárok; de a legszorosabb kapcsolat talán Hiller István miniszterrel alakult ki, aki több vándorgyűlésen is tartott előadást (nyilván nem véletlenül, hiszen ő a soproni egyetemi könyvtár egykori főigazgatójának a fia, az édesapja is számos korábbi vándorgyűlés szereplője volt).

A politika és a könyvtáros szakma kapcsolatrendszere persze igen hullámzó volt az idők során, de az egyesület összetartó ereje, reprezentativitása, a társadalmi hasznosságot számtalan aspektusban újra és újra megfogalmazó üzenetei mindenképpen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar könyvtárosság elismert és számon tartott szereplője legyen a magyarországi és az európai kulturális életnek. Ezt nagyon hatásos, sokáig emlékezetes beszédében erősítette meg a 48. veszprémi vándorgyűlésen Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.

Vándorgyűléseink szakmai programjainak jelentős része közismerten a szekció ülések keretei között zajlik. 1990 után újabb és újabb szekciók kerültek be a programszervezők közé: a székesfehérvári vándorgyűlésen tűnt fel először a múzeumi és az olvasószolgálati, 1991-ben Pécsen a közkönyvtári, a bibliográfiai és az audiovizuális szekció (ez utóbbi korábban munkabizottság volt), 1993-ban Győrben szerepelt már a Könyvtárostanárok Egyesülete, 1995-ben, Egerben a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete. Néhány évig működött a FITT, vagyis a Fejlett Információs Technológiák és Társadalom Szekció, aztán beszüntette működését. Alakult viszont még két olyan szekció, a jogi valamint a tudományos és szakkönyvtári, amelyek jelentős szervező szerepet töltenek be a szakkönyvtári területen, és az utóbbi években már megkerülhetetlen résztvevői vándorgyűléseink szakmai programjának. A Mezőgazdasági Szervezet a 2000-es évektől szervez önálló szekcióüléseket. Az 1990-es évek elején az első napon a rendező város régiójába tartozó területi szervezetek tartottak együttes ülést – az akkori gyorsan változó világban, a jogi szabályozás hiányától szenvedő szakma számára nagyon is tanulságosak voltak ezek a tapasztalatcserék. Később ez megszűnt és kialakult az a gyakorlat, hogy a szervezésben illetékes területi szervezet tart szekcióülést, amelyben főként helyi értékeit tárja a szakmai közvélemény elé.

A vándorgyűlések témaválasztása, címének, szlogenjének megfogalmazása, ahogy említettem, egyre inkább üzenetértékűvé vált. A szocializmus időszakában, főleg az 1970-es években, az egyesület mint jó együttműködő választotta ki vándorgyűlési témáit az aktuális kurzusnak megfelelően. A rendszerváltozás hozta önállósodásban a szakma képviselete is igyekezett saját lábra állni, ám a korábbi védőernyő, amelyet az állami politika biztosított, elveszett – tehát a témaválasztásnak egyszerre kellett a tagság felé és a külvilág felé is jó, aktuális és figyelemfelkeltő üzenetet hordoznia. Végig tekintve a vándorgyűlések témáin, tendenciaként újra és újra feltűnik az értékőrző szerep (amely természetes is, mint közgyűjteményi alapfeladat), aztán a kapcsolatrendszerek az iskolákkal, más közgyűjteményekkel, a könyvtári hálózatok szereplőivel, a könyvkiadással; ismét napirendre került – 1975 után harminc évvel – a könyvtáros hivatás és etika, melynek eredményeképpen megszületett az egyesület etikai kódexe. És persze az üzenetek: a könyvtár kapu a világra, esély a jövőre, középpontban az állampolgár, könyvtárosok a tehetségekért, könyvtárak és könyvtárosok a kölcsönös megértés szolgálatában, könyvtárosok a jövő szolgálatában, felelősséggel a sikeres közösségekért – csak néhány kiragadott példa. A téma választások – főleg Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása után – egyre inkább az aktuális nemzetközi felhívásokhoz, mozgalmakhoz is csatlakoztak, figyelembe véve a UNESCO, az IFLA illetve az Európai Unió szervezeteinek adott időszakra közzétett elképzeléseit. E dinamikus és előretekintő szemléletet jellemezte 2014-ben a Könyvtáros szerkesztője, Mezey László Miklós azzal, hogy a könyvtáros szakma felismerte, „hogy a jövő itt van és sose lesz vége.”

Vándorgyűléseink rendszeres résztvevői a hazai könyvtáros tagság mellett a külföldi vendégek és a határon túli magyar könyvtáros szervezetek képviselői. Az első külföldi vendég – Papp István visszaemlékezése szerint – a moszkvai Lenin Könyvtár egyik munkatársa volt 1971-ben, aztán sikerült a szomszédos országok – bele értve Ausztriát is – szakmai szervezeteinek képviselőit meghívni (és persze látogatásaikat viszonozni). Járt itt több ízben az IFLA elnöke, főtitkára, vezető szervezeteinek képviselője – szerencsés, hogy jelenlegi elnökünk is ebbe a kategóriába tartozik, így elmondhatjuk, hogy vándorgyűléseinken rendszeresen jelen van és felszólal az IFLA vezetésének képviselője… Előbb lassan, a szocialista rendszerben inkább területileg meghatározva, majd a rendszerváltozást követően egyre határozottabban fordult a könyvtáros szakma a határainkon túli könyvtárak, könyvtári szervezetek felé, nem csak könyvtári szolgáltatásaik, hanem szervezeti életük fejlesztésében is közreműködve. Ebben mindkét nagy könyvtári szakmai szervezetnek, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és az Informatikai és Könyvtári Szövetségnek is jelentős szerepe volt és van – a sokrétű kapcsolatrendszer formába öntése végett egyesületünk elnöke, Bakos Klára 2013-ban, a 45. egri vándorgyűlésen írta alá az együttműködési megállapodást a kárpát-medencei magyar könyvtáros szervezetek képviselőivel.

Vándorgyűléseink az idő haladtával, tapasztalataink, felkészültségünk szaporodtával mindig színesebbek és gazdagabbak lettek. A plenáris ülés programja egyre inkább protokollárissá vált, korábban több, ma már csak egy jelentős előadással indítva el a vándorgyűlés folyamát – ezt követően pedig a szervezeti élet ünnepi pillanatai következnek. A legrégebbi hagyomány az egyesület munkájában kiemelkedő szerepet játszó tagtársak elismerése az MKE Emlékérem adományozásával. Érdekes kezdeményezés volt 1989-ben, de teljesen beépült szervezeti életünkbe a Fitz József Díj, mely a mindenkori kulturális minisztérium és a könyvtáros szakma közös akciója, a könyvtárosok szavazatai által legszebbnek és legjobbnak ítélt könyvek kiadóinak elismerésére. Itt kerül átadásra az Év fiatal könyvtárosa díj, melynek nyertesét az MKE és az IKSZ közös bizottsága választja ki. Ennek párja a Kovács Máté Alapítvány által adományozott díj.

Beépült a plenáris ülés programjába a – nem ebben az időpontban átadott – Kertész Gyula díj és a Füzéki emlékérem kitüntetettjeinek laudációja is. Ugyancsak régi hagyomány már, hogy a szekcióülések szervezői a program végeztével rövid, egy-két mondatban összefoglalják tanácskozásuk lényegét, eredményét – ezeket korábban eljuttattuk a minisztérium illetve a sajtó számára is.

Ma már látjuk, hogy ennek erre a közegre különösebb hatása nincsen, de tagságunk és a jövő számára mégis fontosak, az idei összefoglalók bele is kerültek a keszthelyi könyvtárban elhelyezett időkapszulába. Régóta fontos része a vándorgyűléseknek a kiállítók megjelenése is, akik szinte már szakmai családtagok, hiszen nagy többségük szolgáltatásai be is épültek mindennapi tevékenységünkbe. De azért jó találkozni velük itt, kötetlen formában is, mindig tudnak újat mutatni, finom csokikkal és színvonalas reklámanyagokkal is megörvendeztetnek bennünket. Elengedhetetlen része a vándorgyűléseinknek a baráti találkozó is.

Sokat változott az idők során a vándorgyűlések megjelenése, dizájnja – az első, rotával készített majd a 25 évvel ezelőtti, szerény kivitelű programfüzet után ma már az arra az évre szóló logoval díszített, színes, gazdag információkkal teli kiadványunk van, amelynek elektronikus változata is elérhető, és a legfrissebb információkat is tartalmazza.