Rövid élménybeszámolók az 50. vándorgyűlés résztvevőitől

Posted by zondaz - szeptember 16th, 2018

 

2018. július 4-én a kora délutáni órákban érkeztem Keszthelyre. A nap első közös programja a Georgikon Majormúzeum és Élménygazdaság meglátogatása volt. Este a Vándorgyűlésen részt vevő MTA BTK-s kolléganőkkel Keszthely főterén beszélgettünk egy-egy pohár bor társaságában, majd belehallgattunk a Happy Dixiland Band koncertjébe. Ezután a Balaton parton csatlakoztam a KSH-s kollégákhoz, akik a Vándorgyűlés idejére tiszteletbeli KSH dolgozóvá fogadtak.

201804_MKEIFLA_Rovid_elmenybeszamolok_1

Másnap reggel jógával kezdtük a napot a napsütéses Balaton parton. Mivel már jó ideje jógázom, ennek a programnak nagyon örültem, és annak is, hogy sok kolléga volt nyitott rá. A szekciók közül, mivel nem volt zenei szekció, így a jogi előadásokat hallgattam meg. Az előadások közül leginkább a GDPR-ról érdekelt, mert eddig még nem mélyedtem el a témában. Délután jó hangulatú hajókázáson vettem részt a Műszaki Könyvtáros Szekció és a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete közös szervezésében. Az út csúcspontja a meglepetés csokoládés cappuccino volt. A hajóról látható volt a készülő sátor a Balaton parton, ahol a Vándorgyűlés záró eseménye a Baráti találkozó került megrendezésre. Itt sok, rég nem látott ismerőssel volt lehetőség találkozni és finom falatok mellett beszélgetni.

Másnap reggel a hévízi kiránduláson vettem részt. Fárasztó, de nagyon alapos kirándulás volt, ahol Keszthelyről és Hévízről is érdekes előadásokat hallgathattunk. A borongós idő ellenére a nap végén kellemesen felfrissülhettünk a hévízi tóban.

Bácsi Fanni
MTA Zenetudomány Szakkönyvtár

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete keszthelyi vándorgyűlése 2018-ban három dolog miatt maradt emlékezetes nekem: egyrészt azért, mert Molnárné Varga Katalin, az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnöke Egyesületi Munkáért Emlékérem kitüntetésben részesült, így mi, debreceni és hajdú-bihari könyvtárosok méltán ünnepelhettünk. Másodszor az MKE fennállása 50. évfordulójának is örülhettünk. Végül, július 4-én még nem sejtettem, hogy a programban meghirdetett “óriásbetűk festése” micsoda élmény lesz!

Bűntudattal haladtam el a gólyalábbal próbálkozók mellett. Arra gondoltam, hogy most is kerülöm a mozgást, ill. a számomra “legkisebb erőfeszítéssel járó” betűfestést választom “a neheze” helyett. Egyetlen dolgot hozhattam csak fel a mentségemre: imádok rajzolni, festeni! Örültem, hogy még nem fogyott el a festék. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárából érkezett könyvtárosok már felfestették városunk nevét, mire odaértem. Elégedetten szemlélték az eredményt. Nekem is tetszett. Úgy döntöttem, még maradok. A “K” betű függőleges szárára valaki egy nagy kérdőjelet kanyarított. Munkahelyem, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár egyik logóján is szerepel az a felirat, hogy “a választ nálunk találja”, ezért eldöntöttem, hogy a kérdőjel alatti területet töltöm ki. Próbálkoztam a Nagytemplommal és a Méliusz felirattal. Egy Keszthely környéki rajzpedagógus további munkára buzdított, mondván, hogy sok még a fehér felület. Szabadkoztam, hogy sohasem tudtam tisztességesen rajzolni, mire ő megjegyezte: „Mindenki ráismert a Nagytemplomra, nyugi!” Egy kis mályvaszínt is beleviszek, így olyan lesz, mint egy tündérpalota!

201804_MKEIFLA_Rovid_elmenybeszamolok_2

A Nagytemplom alá egy kacsalábat festettem. Annyira belefeledkeztem a festésbe, hogy csak most láttam: ketten maradtunk a tanárnővel és néhány kíváncsiskodó gyerekkel. Az óriásbetűkre sokan ráfestették intézményük rövidített nevét, de felfedeztem egy MEK feliratot és a MATARKA-t is. Igen, a “központi szolgáltatások” – még nem találom a helyem az ELDORADO-ban. Valaki elkezdte festeni a Paradicsomot. Legjobban talán a nulla belső részén megbújó “MAKERSPACE”-nek örültem, hiszen ez a közösségépítés irányába mutat. Rögtön odapingáltam, hogy “3D”, aztán mindjárt meg is bántam, mert a “makerspace” szerteágazó tevékenységeket jelöl.

Tekintetem a dollárjelre esett. Arra gondoltam, hogy kevéske pénzből is megvalósítható sok minden együtt, ha tudjuk, mit akarnak a közösségek, de mi van akkor, ha nincsenek ilyenek? Nekünk kell felfedezni, mi a környezetünkben élőkben a közös, mit szeretnének, miben tudjuk őket segíteni! Rajtunk múlik, hogy kiknek és mennyire lesz szükségük ránk, könyvtárosokra. Ez a “betűfestés” tükrözi kreativitásunkat vagy annak a hiányát, de a vágyainkat is. Végül nem tudom, milyen lett az “MKE50” legújabb verziója, mert ahhoz sokan hozzátettek ezt-azt. Közösségi alkotás lett a javából!

Szabó Eszter
Méliusz Juhász Péter Könyvtár

Részemről köszi, Rózsa Dávid, a szakkönyvtárakról szóló előadást, Németh Marci, Csikász-Nagy Ági és KSH-s könyvtárosok, az éjszakai csendes beszélgetést a tóparton, Kiss Laci, az ízes erdélyi történeteket! Ja, és Czupi Gyulának a sikeres gólyalábas oktatást, az is nagyon „felemelő” élmény volt!

201804_MKEIFLA_Rovid_elmenybeszamolok_3

Kóródy Judit,
Infodok Kft. – Magyar Telekom Infotéka

Sokat tudnék írni arról, hogy milyen élményekkel lettem gazdagabb Keszthelyen, csak épp nincs rá időm, de legközelebb megteszem! És épp ezért most  hadd köszönjem meg itt és most Nagy Zolinak és a Műszaki Szekciónak a hajókirándulást a patinás Hableány hajón, amelynek során a Balatonfelvidék kultúrájáról bensőséges „históriákat” hallottunk Takács Gábor helytörténésztől, és számos olyan kedvességet éltünk át a helyiektől, amelyet hivatalos helyeken nem kaphatunk meg.

201804_MKEIFLA_Rovid_elmenybeszamolok_4

Horváth Zoltánné Marcsi
T-Systems Magyarország Zrt. könyvtári tanácsadó

Egészen röviden csak annyit fűznék hozzá, hogy a szakmai tapasztalatcsere, a szakmai előadások hallgatása mellett, a kollégákkal való találkozás, akikkel a távolság miatt esetleg csak évente egyszer itt találkozunk, a velük való akár szakmai, akár kötetlen baráti beszélgetés, együttlét, a kikapcsolódás, az új kollégákkal való megismerkedés, barátságok és szakmai kapcsolatok kötése, a kulturális programok, a helyi nevezetességek meglátogatása egyformán fontos.  Az egész felfogható egy nagyszabású csapatépítő tréningnek is. Az együttlét, az emberi kapcsolatok ugyanolyan fontosak, mint a szakmai tapasztalatcsere.

Kozákné Szabó Claudia
BGE PSZK Könyvtár

Comments are closed.

Blog Home