Gellér Ferencné: Dongók és dongófullánkok
A debreceni élclapokról írt kitűnő és részletes monográfiát a szerző, aki lényegében két szakaszra bontotta a sajtókiadványok és a szatirikus Dongó színpad történetét. Az első Dongó korszak 1861-től 1915-ig ível, a második 1953-tól 1964-ig (ebben volt együtt a színpad és az újság is).
Az első Dongó újság még a kiegyezés előtt jelent meg, talán szabadabb idők nyitányaként. A név a debreceni hagyományra utal, amelyet Jókai is feldolgozott. Debrecenben kidobolták/hogy a Dongót ne dalolják. Ezt a dalt a kollégiumi diákok énekelték rebellis indulataikban. Egykori feljegyzés szerint – amely a diákság kicsapongásait örökítette meg – a Dongót is dalolták, egymás vérit itták. A mondat második információja titkos társaság alakítására célozhatott, amelynek a vérszerződéséhez kellett egymás vérét inni. Előzménye a francia Charivari lap példájára létrejött Charivari Dongó volt, amelyet 1848-ban Lauka Gusztáv szerkesztett. Aztán nagy szünet – a szabadságharc leveretése, Bach-korszak – következett.
A kiegyezés korában aztán felszakadtak a zsilipek, a különböző szerkesztők, s kiadók igen éles nyelvvel avatkoztak bele a pártharcokba. Sok párbaj és bírósági végzés született az egyes írások miatt. Aztán jött az első világháború, amelyben a humor múzsái is hallgattak, majd Trianon vette el a magyarok nevető kedvét.
A Dongó nem is éledt meg egy darabig, helyette Bugyi Sándor talyigás alakját elevenítette fel a debreceni nyomdász, társa kivált a társszerzőségből, még pereskedtek is, kié az alak. A bíróság úgy döntött, hogy a népi hős nem sajátítható ki, s megengedte annak egyedüli továbbvitelét. Meglehetősen nagyot mondó, s szókimondó maradt, (pl. Vótam a virsligyárba, elől behajtották a sok szamarat, s a másik vígín jött ki a virsli. Aszongya a felesígem, nálam fordítva vót, én meg – mutat a gyerekikre – a vírslibűl tudok szamarakat csinálni…). Aztán 1935-ben, Gömbös Gyula idején megszűntek a vicclapok.
1948-as fordulat után egészen más szelek kezdtek fújni. Csoda, hogy 1953-ban Obersovszky Gyula rábeszélte a megyei pártbizottságot, hogy újítsák fel a Dongót. S lőn. (Sőt, 1954-ben dramatizált változata is megjelent a közel száz éves élclapnak, a debreceni Dongó Színpad. Ez is ostorozta azokat a hibákat, amelyek bírálatát engedélyezte az állampárt.) El sem lehet képzelnie az akkori idők ismerőjének, hogyan élhetett meg jó egy évet a központi engedély hiányában feketén megszerzett papíron a Dongó. Csakis a slamposodó diktatúra jóvoltából történhetett ez meg. A történetnek az vetett végett, hogy – hivatalos engedély híján – nem jutott papírhoz a városi tanács. A Dongó Színpad tartósabbnak bizonyult, 1964-ig működött, s csak azért szűnt meg, mert tagjai lassan elfogytak. Obersovszkyt már korábban, 1956-os tevékenysége miatt bebörtönözték, kis híja, hogy ki nem végezték, Heller József beteg lett, Pálfy Józsefből külpolitikai tudósító vált, testvére István angoltanárként egyetemi pályafutást kezdett el. 1967-bem az együttes Debrecenben maradó másik tagja, Molnár Gábor más debreceni humoristák és színészek segítségével megpróbálta feléleszteni a Dongó Színpadot, a tanács Tar Károly művelődési osztályvezetőt küldte el a próbákra cenzor gyanánt. El is jutottak az első előadásig, de aztán abbamaradt a dolog. A Dongó színpad utolsó megjelenésére egyébként a Magyar Rádió 1988-ban megalakult debreceni regionális stúdiójának első szilveszteri műsorában került sor, néhány magánszám erejéig.
A könyv fülszövege:
A könyv Debrecen múltjának színes társadalmi, és politikai életét bemutató Dongó élclapok történetét tartalmazza. Dongóink történelmi íve az abszolutizmustól az első világháborúig négy, majd az 1950-es években két új Dongó történetéig terjed.
A debreceni Dongók az aktuális hírekre, eseményekre történő rögtönzött reagálástól a véleményalkotásig, a derűs, megbocsátó humortól, az események ironikus, gúnyos
leleplezéséig bejárta a komikus irodalom műfajainak széles skáláját. Hol szórakoztatóan, hol
kíméletlen személyeskedéssel és túlzásokkal mutattak rá az ország és Debrecen város mintegy
száz évének társadalom- és politikai ellentmondásaira, visszásságaira.
A Dongó név debreceni népszerűségét jelzi, hogy nevét viselték naptárak, írók, szerkesztők, vers, és színtársulat, újra és újra felidézve az ősi daltöredék strófáját, amelyben kifejezést nyert a debreceni makacs ellenzékiség: „Debrecenben kidobolták, hogy a Dongót ne dalolják, csak azért is Dongó”!
Gőz József Miklós