Csanádi Imre a Könyvfesztiválon
Még emlékezhetünk a magunk mögött hagyott Kodály-évre, amely nagyszabású rendezvényeivel, és az emlékéven túlnyúló kezdeményezéseivel, kiadványaival továbbra is figyelmünk középpontjában tartja a kodályi életművet, benne a híres megállapítással: „Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon, sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá”.
Az idei könyvfesztivál egyik eseménye annak a költőnek életpályáját és költészetét mutatta be, aki a magyar gyerekköltészet legkiválóbb mesterei közé tartozik. A pódiumbeszélgetés célja azonban több volt ennél és ezt a cím is kifejezte: CSANÁDI IMRE KÖLTŐI VILÁGA.
A Könyvtáros klub 2018. április 20-i rendezvényén Szőnyi Évának, az MKE Bibliográfiai Szekciója elnökének moderálása mellett Alföldy Jenő irodalomtörténészt Elekes Irén Borbála (Civil Rádió) kérdezte, Frankó Emília előadóművész pedig a költő műveiből olvasott fel. Jelen volt a költő özvegye, lánya és unokái.
Ahhoz, hogy Csanádi Imre (1920–1991) költészetét, annak nagyságát és szépségét a rohamosan közeledő 100. évfordulóra felmutathassuk, meg kell kezdeni az életmű újrafelfedezését. A Könyvtáros Klub idei rendezvénye megtette az első lépést. Ahogy Szőnyi Éva bevezetőjében elmondta, a Bibliográfiai Szekció hosszú évek óta (például a korábbi elnök, Nagy Anikó által kezdeményezett Olvasó Könyvtáros sorozatban) népszerűsít alkotókat és kiváló műveket.
Alföldy Jenő személyében Csanádi Imre munkásságának legjobb ismerőjét köszönthettük. Két kötetes nagymonográfiája a költő munkásságának jelentőségét meggyőzően bizonyítja. Az első rész a pályakép részletes bemutatását végzi el, a második kötet pedig huszonöt verselemzést tartalmaz, kiegészítve egy értékes függelékkel, a versekben szereplő képek reprodukcióival. E fontos alapművön kívül Alföldy Jenő több kötetet és számos tanulmányt szentelt a költő életműve feldolgozásának.
A beszélgetés időrendi sorrendben haladva kísérelte meg bemutatni Csanádi Imre pályáját, de a szűk egy óra alatt ez nehéz vállalásnak bizonyult. Jó lett volna többet időzni az életrajz egyes részleteinél, de tudtuk előre, hogy “vetésforgóban” következnek a programok, ezért nagyobb léptekben haladtunk az időben. Ennek ellenére sok fontos tény elhangzott a beszélgetés során, még ha gyakran improvizálnunk kellett is. Az életmű epizódjainak felvillantásával, olykor csak utalásokkal elsősorban az volt a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a magyar költészet jelentős alakjára.
A szülőföld, Zámoly „első helyen áll az országban az ’egy főre jutó’ Kossuth-díjas költők tekintetében, hiszen itt született Csoóri Sándor is!” – írja a településről a Fejér Megyei Hírlap. Csanádi Imre kötődése falujához nem csak tájverseiben öltött testet, hanem a családtagjairól írt portrékban is. A gyökereihez való ragaszkodást(elszakadást) már igen fiatalon művészi formába önti a Hazátlan című versében. 18 éves korára jelentős verseket alkotott, Alföldy Jenő szerint nem túlzás csodagyerek-i teljesítményként meghatározni e korai kibontakozást. Nevelői felismerik tehetségét, szülei pedig, bár nehezen, de vállalják a taníttatását. Fehérvári gimnazistaként irodalomból és rajzból ért el kimagasló teljesítményt, így kerülhetett a Képzőművészeti Akadémiára és a Győrffy-kollégiumba, ahol barátságok köttettek, kinyílt a világ. Az ekkor formálódó útirányt szakította meg a sorkatonai behívó, melynek folytatása továbbszolgálat lett s később ezt követte a szökés, majd az orosz fogság – ami egész későbbi életét befolyásolta fájdalmas törést okozva.
A Könyvtáros Klub beszélgetésén a hadifogság említése kapcsán Alföldy Jenő egy személyes élményét is megosztotta velünk: szülei kicsi gyerekként a háborús nélkülözések elől falura küldték és a fiúcska látta a Pusztamonostoron átvonuló elcsigázott, hatalmas hadifogoly tömeget. A monográfiában is szerepel ez a történet: „Amikor évtizedekkel később olvastam Csanádi akasztófahumorral megírt versét, az Úti változatokat (1945 Berdicsev) önkéntelenül arra gondoltam: akár láthattam volna is a költőt.” – írja Alföldy Jenő.
Csanádi Imre hazatérésekor 28 éves és 33, amikor végre megjelenik első kötete a pályakezdő-kori jó és a háború utáni kényszer-versekkel. Igazi hangját az Erdei vadak, égi madarak című kötetben találta meg. Alföldy Jenő a költőt méltatva mindig hangsúlyozza, hogy Csanádi tudományos kutatói szinten ismerte a régi magyar műveltséget, igazi poeta doctusnak nevezhetjük, aki birtokában volt a magyaros-latinos verskultúrának.
A nagy versek (Valaki jár a kertembe, Hajnali káprázat és számos más költemény) keletkezésének időszakában adják ki Vargyas Lajossal a Röpülj páva röpülj – Magyar népballadák és balladás dalok című antológiát (1954) és ekkor az irodalmi közéletben is vannak barátai, szellemi társai. Nagy késéssel született meg a szovjet fogság ihlette A novgorodi Szent György ikonra című vers (1965), mely Frankó Emília előadásában a pódiumbeszélgetés első illusztrációja volt. Itt jegyezte meg Alföldy Jenő, hogy bár a fogságra emlékező vers utólag született, a költő a hadifogolytáborban is írt.
A hatvanas évek nagy versei közül az Észtek címűt hallgattuk meg. Alföldy Jenő elemzése a szűkre szabott időben is megragadta a lényeget. Felhívta a figyelmet a keletkezési dátumra, amely 1968! Az évszámról óhatatlanul eszünkbe jutnak a hatvanas évek végének történelmi eseményei és az elnyomott kis népek ellenállási kísérletei.
A korabeli író-olvasó találkozók emlékezetes percei voltak, amikor ennek a versnek az elhangzása után a közönség felállva tapsolta meg a költőt – különösen a határon túli területeken zajlottak ilyen jelenetek. Csanádi tehát, bármilyen sokszor érezte is, hogy szellemileg magányos, életének bizonyos szakaszaiban a hivatalos elismerések mellett olvasóinak lelkesedését is megtapasztalhatta.
A pódiumbeszélgetés végén néhány mondatban beszéltünk a különleges Írott képek ciklusról. Ha arra gondolunk, hogy Csanádi Imre a Képzőművészeti Akadémián kezdte meg felsőfokú tanulmányait, értjük a művészet iránti vonzódás költői megnyilvánulásait. Tudjuk, hogy a ciklus verseit a költő különleges bibliofil kötetbe szerette volna rendezni, bár ez a terv már nem valósulhatott meg. Alföldy Jenő erről a ciklusról egyértelműen jelenti ki: „… az Írott képek nagy művészet, a vége felé tartó 20. századi magyar költészet kiemelkedő alkotása.”
Nem csak a bibliofil kötet, egyéb elképzelések, tervek sem váltak valóra. Az egyik ok a súlyos szívbetegség, a csak külföldön elvégezhető, nagy műtét, de a költő életét végig kísérő, egyéb testi-lelki megpróbáltatások is elszívták erejét, munkakedvét.
Az El–elcsukló dal a betegségről, a kiszolgáltatottságról szól és a hála szavaival örökíti meg Asszonyának, „bajban társának” áldozatvállalását. A költemények közül utolsóként ezt hallgathattuk meg Frankó Emília tolmácsolásában.
A beszélgetés zárásaként a gyermekversekről ejtettünk néhány szót. Alföldy Jenő leszögezte, hogy Csanádi a magyar gyerekköltészet legkiválóbb mesterei közé tartozik, teljesítménye Weöreséhez fogható. Szókincsének gazdagsága az anyanyelv magas szintű elsajátítását teszi lehetővé észrevétlenül és megihleti a dalszerzőket is.
Mielőtt megszólaltak a megzenésített dalok, Alföldy Jenő így összegezte mondanivalóját: „Csanádi Imre a legmagyarabb költőnk. A külsődleges hazafiaskodás távol állt tőle, de egész érzésvilága kiárad abban a sajátos költői nyelvben, amelyet a népi, a régi és a huszadik századi magyar nyelv együttes és művészi használatával alkotott.”
Elekes Irén Borbála