Diriczi Zoltán, a könyvtárvezető népzenész

Posted by zondaz - március 5th, 2018

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_1

Fotó: Király Ferenc

1982. január 24-én született Budapesten, de Diósdra. Könyvtáros, történelem szakos tanár. 2012 óta a Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár könyvtárvezetője, s azóta tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezetének. Nős, egy kislány boldog édesapja.

„A 20. században születtem. Bár valamikor a vége felé, amikor még papírból készült, kétütemű autók rótták az utakat. De azok is ritkán, napjában talán kétszer-háromszor. Persze az imént homályosan leírt gépjármű mellett a környező országok számos autócsodái is száguldoztak az akkori óvodám előtt. Mi gyerekek pedig „stoppoltuk,” (a stoppolás azt jelentette, hogy aki gyorsabban kimondta, hogy STOP, azzal már szinte jogot is formált egy adott tárgyra) és arról álmodoztunk, hogy ha majd nagyok leszünk, nekünk is ilyen lesz. Így is lett! Első autóm egy Trabant volt. Az óvodáskori álmom vált valóra. Igaz, ekkor már a 2000-es években jártunk, de akkor is nagyon boldog voltam.”

Most milyen autód van?

Mikor feleségem terhes lett, akkor szóba sem jöhetett más, csak egyterű családi autó. Hosszas és alapos kutatás után egy Citroën Xsara Picasso elégedett tulajdonosai lettünk. Egyéb hozadéka, hogy kényelmesen elfér benne egy nagybőgő.

Milyenek voltak a diákéveid?

2005-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, mint könyvtár-történelem szakos tanár. Az igazság az, hogy itt is egy régi álmom vált valóra. Na persze, nem a könyvtár szak. Középiskolás koromban történész szerettem volna lenni, de a BTK-s szóbeli felvételim napján a hold és a csillagok állása nem tette lehetővé, hogy elkápráztassam a felvételiztető majdnem kollégákat. Mint céltudatos diák, felkészültem erre az eshetőségre, így beadtam jelentkezésemet az ELTE Tanárképző Főiskolai Karára is, ahol a szóbelin brillíroztam. Persze itt már szakpárra kellett jelentkeznem. Mivel magyar nyelvtanból sohasem voltam túl jó, azt javasolta valaki, hogy vegyem fel a könyvtár szakot, mert az nem olyan nehéz, meg különben is a történelemtudomány segédtudományának számít (történész szemmel). Lassan feldolgoztam az élményt, hogy TFK-s lettem, mire 2003-ra megszüntették a tanárképzőt. Így kerültem át a bölcsészkarra. Természetesen örültem, hogy teljesült a középiskolai vágyam, de az igazság az, hogy sajnáltam a TFK-s éveket. De a történetem szempontjából ez már nem olyan fontos.

Az ember szívesen nosztalgiázik. Tudáson, barátságokon, (szerelmeken?) kívül mit adtak Neked ezek az évek?

A főiskolai évek alatt ismerkedtem meg testközelből a népzenével és néptánccal. Egy budapesti táncházba csöppentem, és ott ragadtam. Hatalmas élmény volt. Egy meleg őszi, szerdai este a Marczibányi Téri Művelődési Központban jártunk. Éppen Zerkula János gyimesi prímás és felesége, Regina néni, mint ütűgardonyos, zenéltek. Két nagyon idős ember, akiket fiatalok vettek körbe és hatalmasat mulatoztak a zenéjükre. Ez egy olyan furcsa, de szép dolog volt. Aztán később budapesti zenészek moldvai zenét kezdtek el játszani kavalon, kobzán és dobon. Elvarázsolt. Eleinte furulyákon kezdtem el tanulni, majd – rockzenei múltam következtében – egy tambura-zenekarba is beálltam. Mikor jobban kitágult előttem a Kárpát-medence zenei világa, hegedűn kezdtem el tanulni, sőt tanulok a mai napig is.

Az első munkahelyed?

Az említett 2005-ös esztendő enyhe nyara a fesztiválozások mellett munkakereséssel telt. Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a történelem tanításához „sorszámot kell húznom”, hiszen pont ezen szakos kollégákból van a legtöbb Magyarországon – az orosz mellett. Menthetetlenül is könyvtárossá váltam augusztus végén Diósdon, az egykori Eötvös József Általános Művelődési Központ Általános Iskolájának könyvtárában. Iskolai könyvtárosként kezdtem a pályafutásomat. Ekkor kezdtem el még mélyebben foglalkozni a népzenével. Egy helyi néptáncegyüttesben is táncoltam. Nagyon szép hat évet töltöttem el a közoktatásban, mígnem gondoltam egyet és ellátogattam a magyar emigráns munkavállalók egyik kedvenc országába, Angliába.

Milyenek voltak a napjaid Angliában?

Észak-Yorkshire egy piciny kis falucskájának (Hardraw) 700 éves fogadójába kerültem, ahol főként sört csapoltam. Izgalmas életem volt egy angliai nemzeti park területén. Ha valaki – főként, ha az a valaki hölgy – emlékszik az 1991-es Robin Hood című filmre, ahol a főszerepet Kevin Costner játszotta, akkor biztosan emlékszik egy vízesésben fürdőzős jelenetre, mikor Marian hercegnő olyan állapotban látja meg a tolvajok fejedelmét, mintha éppen anya szülte volna (itt most a ruházatra gondoltam). Na, ez a vízesés a fogadóhoz tartozott. Még belépőjegyet is szedtünk, ha valaki meg akarta nézni. Reggelente sokat futottam a környéken. Át a zöld mezőkön, kőkerítések mellett, báránykákat kerülgetve, miközben barna mezei nyulacskák szaladtak szét a lábam elől, majd az említett vízesésnél fejeztem be körömet, ahol az ég különös madarai szálldostak. Szinte már giccses volt az élmény, de igaz. Én ezt Beatrix Potter-érzésnek neveztem el.

Nem hiányoztak a könyvek, a könyvtár?

De igen. A szakma ott is kísértett, hiszen beiratkoztam egy közeli város, Hawes könyvtárába, ahonnan nyelvkönyveket kölcsönöztem. Sokat utca-zenéltem gyakorlás gyanánt, ha már velem volt a hegedűm és a furulyáim. A főnököm azért is választott engem, mert a Green Dragon Inn rendezett különböző népzenei minifesztiválokat, mint például a Bluegrass fesztivál. Kocsmazenekart is alakítottunk.

De hazahúzott a szíved és itthon maradtál

Egy fél éves munka után kaptam két hét szabadságot, amikor haza tudtam utazni. Mindenkit meglátogattam, akit csak lehetett. A látogatások alkalmával felajánlottak számomra egy visszautasíthatatlan lehetőséget. Diósdon, ahol régen dolgoztam, egy új művelődési házat és könyvtárat akartak létre hozni, melyben rám is számítottak. Elfogadtam az izgalmas feladatot. Megalakult a Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtár, ahol azóta is dolgozom. Az állomány alapja az egykori Eötvös József ÁMK könyvtárának egyik állományrésze lett.

Milyen egy diósdi könyvtáros élete?

Kolléganőmmel együtt heti 33 órában várjuk a látogatókat a könyvtárban. A hagyományos könyvtári szolgáltatásokon kívül több kiállítás, rendezvény, előadás, író-olvasó találkozó, könyv-bemutató, kézműves foglalkozás, fórum is volt és lesz is még a könyvtárban. Természetesen a Cipős-doboz akcióból sem maradtunk ki.

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_2

Forrás: https://www.facebook.com/KekGezaMuvelodesiHazKonyvtar/

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_3

Munka közben
Fotó: Dr. Varga Dániel

Ha tehetem előadóként/résztvevőként, közreműködő népzenészként jelen vagyok szakmai konferenciákon és könyvtári rendezvényeken.

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_4

Előadás a Kék Géza Művelődési Ház és Könyvtárról, int összevont intézményről Cegléden
(PEMEKSZ)

A könyvtárosság mellett a közművelődésben is aktívan részt kell vennem. Minden szentnek maga felé húz a keze, így nálunk nagyon sok a népzenei és néptáncos rendezvény. Állandó, élő zenés néptánc-tanfolyamunk van felnőtteknek, ahol az Állami Népi Együttes táncosai közül tanít egy pár.

Egy számodra kedves verssor vagy könyvrészlet

Ez mindig attól függ, hogy milyen évszakban vagyunk, milyen az időjárás, hogyan keltem fel, kivel találkoztam stb. Most, mikor az interjú készül éppen a nagyböjti időszak kezdete köszönt ránk. Ilyenkor mindig jobban elmélyülök Istennel való kapcsolatomban. Mint a tékozló fiú, úgy próbálok rendet teremteni elsősorban a saját magam hozzáállásában. Ezen időszak kísérője számomra Pilinszky János és költészete. A legszebb verssora és egyben verse nekem az Átváltozás:

„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.”

Egyébként az esküvőnk jelmondata is ez a vers volt.

Egy könyv, amelyet szívesen ajánlanál a könyvtáros kollégák figyelmébe

Fekete István legszebb mondatainak, gondolatainak gyűjteményét, a füveskönyvét; Fekete István könyveit minden mennyiségben. Nagyon szeretem, ahogy ír. Amikor felnőtt olvasóknak ajánlom, sokan meg is lepődnek, mert azt gondolják, hogy Fekete István csak ifjúsági műveket írt.

„Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet.” (Fekete István)

„Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.” (Fekete István)

„Odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha… – talán arra, hogy nekem adja nagyapám karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy továbbadhassam annak, aki utánam jön.” (Fekete István)

Az a hír járja, ha kezedbe veszel egy hangszert, máris tudsz játszani rajta. Tulajdonképpen hány hangszeren játszol és hogyan sajátítottad el ezt a tudást?

Természetesen a hír nem igaz. Kamasz éveimben gitározni tanultam. Azzal lehetett a legjobban csajozni. Hosszú haj, bőrdzseki és társai. Már szó volt a főiskolai évekről. Ott furulyán, kavalon, tilinkón tanultam, és basszprím tamburáztam. Illetve el kezdtem hegedülni, amit a mai napig tanulok.

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_5

Gyerektáncházon a Kék Géza Közösségi Házban Kőhidi Tamással,
aki kobzás, a Susato Régizene Együttes vezetője, tanító és igazgatóhelyettes
Fotó: Dr. Varga Dániel

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_6

Kiállításmegnyitón az érdi Parkvárosi Közösségi Házban a Fricska zenekarral
Fotó: M. Nagy Péter

Tagja voltál a Dirkó és bandájának. Szolidan elhallgattad, hogy van saját együttesed, a Fricska zenekar, amellyel szerepeltetek többek közt a Magyarok Érdi Vásárán is. Mit lehet tudni az együttesről, milyen a repertoárotok, hol léptetek/léptek fel jelenleg is?

A Dirkó és bandája egy ideiglenes név volt, míg Veszprémben, a vár tövében ücsörögve és Lucafröccsözve feleségemmel meg nem tetszett a hely neve: Fricska. Elloptam. Soha nem szerettem az olyan zenekarneveket, melyeket éppen a Néprajzi lexikonból válogattak ki. De aztán ebben a szóban megleltem azt a még elfogadható népies hangzást, amely még emészthető, és van benne egy kis humor is.

A Fricskával a környéken szoktunk fellépni, táncházakat, folk-kocsmákat tartunk, illetve utcazenészként szoktunk felbukkanni például a Magyarok Érdi Vásárán. Nincsenek számaink. Általában nekilátunk zenélni és 20-45 percben egyhuzamban eljátsszuk egy adott falu zenéjét, amit szeretünk. Majd egy másikét, és így tovább. 3-4 órát zenélünk kisebb szünetekkel, aztán elfogy a tudásunk és elfáradunk. Igazodunk a hallgatóközönség hangulatához is. Repertoárunk elsősorban az erdélyi magyar népzene kincseiből áll: Szék, Magyarpalatka, Méra, Vajdaszentivány, Ádámos stb.

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_7

Folk Tanya a Blues Tanyán, szokásos folk-kocsma meghívott zenészekkel
Fotó: Bayer Péter

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_8

Címlapkép vagyok egy helyi médiumban
Fotó: Király Ferenc

A táncház módszer, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje, hungarikumként bekerült (2013) a Magyar Értéktárba. Hogyan jelenik meg a táncház Diósdon?

Havi egy alkalommal népzenei kurzust is tartunk Virágvölgyi Márta vezetésével. Táncházakat és folk-kocsmákat szervezünk. Elsősorban élő, autentikus népzenét próbálunk reprezentálni. A koreográfiazenélések nem tartoznak a kedvenceink közé, hiszen úgy gondoljuk, a magyar népzene él, és kár csupán színpadon mutogatni, együttműködve beöltözött táncosokkal. Inkább az emberek közé kell vinni, együtt mulatni velük, figyelni a hangulatukat. Illetve vannak olyan zenekarok, akik a koreográfiazenélésekre specializálódtak és ők sokkal ügyesebbek ebben.

201801_Portre_Diriczi_Zoltan_9

Táncház a Kék Géza Közösségi Házban

Melyik az a nap az életedben, melyre mindig örömmel gondolsz?

Inkább pillanatok vannak az életemben. Ezeknek az élményeit, érzéseit hordozom magamban. Nem igazán kötöm dátumhoz. Persze nyilván van ilyen, mint például az esküvőnk, kislányom születése. De ezeknél is inkább újra átélni szeretem a pillanatokat, amin akkor ketten, hárman keresztülmentünk. Ezekből építkezünk, ezek alakítják személyiségünket, kapcsolatainkat. Olyan rengeteg sok dolog van, hogy inkább bele sem kezdek. Kislányom születésével egyébként a legszebb álom is teljesült!

Könyvtárosként, népzenészként és magánemberként milyen terveid vannak a közeli és a távoli jövőben?

Könyvtárosként végre „rendbe tenni” a könyvtárunkat! Ketten dolgozunk, és én ráadásul még a közművelődésben is részt veszek. Vannak napok, amikor inkább az utóbbi viszi el időm nagyobbik részét, így nem tudok 100%-ban a könyvtáros munkában elmélyedni. Ennek megvannak a hátulütői.

Zenészként szeretnék több időt gyakorlásra szánni. Ez nem olyan hobbi, aminél azt tudom mondani, hogy „na, megtanultam hegedülni, most már tudok mindent”. Kimeríthetetlen lehetőségek vannak, hogy újabb és újabb tájegységek, falvak zenéjét feldolgozzuk. Nem is szeretnék mindent tudni. A legoptimálisabb az lenne, hogy amit már megtanultam, amit már el tudok játszani, abban még inkább el tudjak merülni, el tudjak mélyülni. Kevesebbet, de jól. Ez sokkal hasznosabb lenne. Ezt szeretném csinálni.

Magánemberként szintén időt szeretnék, hogy a családommal lehessek. Igen, összegezve: valahonnan egy kis plusz időt szeretnék megkaparintani, ha az elvesztegetetteket már nem tudom visszahozni.

Aki kérdezett: Keszi Erika Zsuzsanna,
és aki egy Széchenyi István idézettel – „Tőlünk függ minden, csak akarjunk!” –
azt kívánja Diriczi Zoltánnak, hogy még nagyon sok olyan örömteli perc legyen az életében,
amelyek Goethe sorait juttatják eszébe: „Idő, állj meg egy pillanatra, s ti, suhanó percek, várjatok!”

Comments are closed.

Blog Home