Adomány Érmihályfalvára

Posted by zondaz - január 7th, 2018

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének küldöttsége december 12-én Érmihályfalván járt.

201706_Szervezetielet_Ermihalyfalva

2015-ben kerültünk kapcsolatba Böjte Csaba által létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány Keresztszülői programjával. Ekkor voltunk először a közel tízezres, magyar többségű városban és ekkor fogadtuk keresztgyermekünkké Sas Imikét.

A keresztszülőség ősi szokás. A keresztszülők azt vállalják, hogy ha a szülők valamilyen rendkívüli dolog miatt képtelenek lennének ellátni szülői feladatukat, az édes szülők helyére lépnek és a gyermek nevelésének gondjait magukra vállalják. Esetünkben ez azt jelenti, hogy napi százforintnyi összeggel járulunk hozzá a hátrányos helyzetű kisfiú napköziotthoni ellátásához, figyelemmel kísérjük sorsának alakulását, alkalmanként találkozunk és igyekszünk segíteni életének alakulását, akár teljesíteni kéréseit.

Az első látogatásunk olyan mély nyomokat hagyott bennünk, hogy eldöntöttük, ha lehetőségünk nyílik és tagtársaink is támogatják, karácsonyra az otthon többi lakóját is megajándékozzuk ruhákkal, édességekkel, játékokkal, könyvekkel.

Egy ilyen látogatás mindig megrázó és felemelő élmény is egyben. Miértek sora fogalmazódik meg bennünk a dickensi gyermeksorsokat látva. Miért kell a 21. században Európa közepén gyermekeknek úgy felnőni, hogy nem ismerik a szülői gondoskodást és nem érezhetik a szeretet melegét? Miért van az, hogy a család és állam helyett az egyház és a jó szándékú emberek törődnek csak velük? Miért kell édesanya hiányában egy tizenéves kislánynak családfenntartóként öccseiről gondoskodni, ahelyett, hogy még élné gyermeki életét? Miért… Miért?

A feltoluló kérdések mellett azonban örömmel tölt el, hogy láthatjuk a gyermekek fejlődését, értelmének nyiladozását, azt a felhőtlen örömet, amelyet egy vágyott ajándék szerez nekik. Párás lett a szemünk Imike boldogságát látva, amikor megkapta a vágyott kerékpárt, melyet Vinnai Zsolt, a nyíregyházi ViniBike KSE alapító elnöke adományozott erre a nemes célra. Örömmel láttuk a kisfiú fejlődését; hogyan lett 3 év alatt a zárkózott, vézna, szomorú szemű kisfiúból mosolygó, bizakodó tekintetű legénnyé. Szeméből azt olvastuk ki, most már elhiszi, hogy vannak, akik számára fontos, vannak, akik figyelemmel kísérik életének alakulását, érdeklődnek sorsa iránt.

Késő délután búcsúztunk a városszéli iskolaotthon kis lakóitól. Akkor már besötétedett. Az elemlámpa fontos kellék errefelé. Imike, az új kerékpártulajdonos öntudatával három testvére kíséretében elindult hazafelé. Biciklijének lámpái erősebb fényt árasztottak, mint az utcai pislancsok. Csak egy dolgot kívántunk nekik: ragyogja be a fény ennek a négy testvérnek az életét. Vezesse a világosság őket egy szebb élhetőbb élet, céljaik elérése felé. Imike vágya pedig most nem más, minthogy egyszer traktor nyergében ülve a földet műveljen.

dr. Kührner Éva elnök
MKE Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete

Comments are closed.

Blog Home