Olaszország, Te csodás!

A Mezőgazdasági Szervezet kirándulása 2016.08.25-29. között

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Mezőgazdasági Szervezetének tavalyi kirándulásán az utastársak zöme Észak-Olaszországra szavazott a felvázolt három lehetőség közül, így délnyugati irányt vett autóbuszunk augusztus utolsó csütörtökén.

Triesztet terveztük első állomásnak. 2013-ban már eljutottunk ezzel a társasággal Triesztbe, akkor a Miramare-kastély parkját és a várost néztük meg. Most a kastély volt a cél, illetve aki már látta vagy nem is volt rá kíváncsi rá, belecsobbanhatott a hihetetlenül kék tengerbe.

Trieszt

Szt. Zénó szarkofágja

A romantikus palotát és díszkertjét a Habsburg–Lotaringiai Miksa osztrák főherceg (majd mexikói császár, I. Ferenc József öccse) és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő részére – a várostól kb. 8 km-re egy sziklaszirtre – építették 1856–60 között Carl Junker tervei alapján isztriai fehér márványból. A terjedelmes (22 hektáros) tengerparti parkot maga Miksa tervezte. Gyönyörű a lépcsőfeljáró szobrokkal és fegyverekkel, szép faragott fa mennyezeteket, hozzájuk tervezett parkettát, elegáns tapétákat, szép bútorokat, dísztárgyakat, képeket (köztük Raffaello Madonnája) láthatunk.

Verona megtekintését az egyik nagyágyúval kezdtük. A San Zeno Maggiore 1120–1138 között épült román stílusban, és az elmúlt években restaurálták. Szt. Zénó afrikai származású (mauritániai) pap, Verona püspöke volt 300 körül – az ő ereklyéinek elhelyezésére épült ez a hatalmas gyönyörű templom. Szarkofágja előtt a boltozatos kriptában negyven oszlop áll őrt. A szentélyben megnézhetjük a püspök ősöreg színes szobrát. A főoltár képeit Andrea Mantegna festette 1457-59-ben – Madonna a Gyermekkel és szentekkel. A templommal egybeépült kolostor kerengőjében élmény sétálni, jobbra román félkörívek, balra gótikus csúcsívek. A templomot soha senki nem építette át, nem égett le, nem érte háborús sérülés; épp úgy áll, ahogy megépítették. Ez maga a CSODA, így csupa kövér nagybetűvel.

A dómban található egy gyönyörű Tintoretto oltárkép, a Mária mennybevétele (1553-60). A dóm építését 1139-ben kezdték, román kapuját Nicolo mester készítette.

A Basilica di Sant’ Anastasia 1290-1481 között épült, és sokak szerint Verona legszebb temploma, de én kitartok a San Zeno mellett. Megcsodáltuk Pisanello 1433-38-ban készített Szt. György és a hercegnő freskóját. Szenteltvíztartóit két púpos (i gobbi) tartja, a bal oldalit Il Veronese apja faragta 1495-ben, a jobb oldali száz évvel fiatalabb, de így is több mint 400 éves.

Aztán besétáltunk a hangulatos Piazza delle Erbére, a Piazza dei Signorira, megnéztük a Scaliger-sírokat, majd visszafordultunk és Rómeó Júliájának házát kerestük fel, amely persze nem eredeti helyszín. Shakespeare mester Luigi da Porto történetét olvasta a szerelmesekről, innen merítette az ihletet, Verona pedig boldogan megtesz mindent, hogy hitelesítse a történetet. Megtaláljuk a városban Rómeó házát, tábla jelzi a Tybalt – Mercutio párbaj helyszínét és Júlia sírja is látogatható.

A Via Giuseppe Mazzinin, a drága, trendi üzletek utcáján sétáltunk ki Verona legnagyobb terére, a nyüzsgő Piazza Brara, amelynek egyik oldala az Arena, ahová igyekeztünk. Olaszország harmadik legnagyobb amfiteátrumát Kr. u. 30-ban építették. Az ókorban messze földről zarándokoltak ide, hogy lássák híres gladiátorviadalait.

Páduában a Prato della Vallén kezdtük a nézelődést, ez egy impozáns hatalmas tér vagy inkább sziget, hiszen víz veszi körül négy híddal, a kör ívén 78 szobor áll, Galilei és Petrarca mellett a magyar Báthory Miklós is.

A páratlan, egészen különleges Basilica di Sant’ Antonio következett. Szent Antal szentté avatásakor úgy döntöttek, hogy bazilikát építenek a tiszteletére. Először egy kis templom készült 1253-ban a szarkofágjának, majd köré építették a bazilikát. Bizánci stílus szerint nyolc kupola került rá, a tornyok pedig minaretekre hasonlítanak. A főoltár szobrainak többsége Donatello munkája. A Szt. Antal kápolnát száz évig készítették – 1500-1600 között – 43 különféle márványból, a legértékesebb a zöld, ebből készült a szarkofág. A korszak legnagyobb művészei dolgoztak a kápolnán. A kincses kápolnában láthatók Szent Antal ereklyéi, amelyek közül a legérdekesebb az épen megmaradt nyelve, mintegy utalásképpen szónoki képességeire.

A bazilika előtti kis tér egyik házában lakott Donatello, Gattamelátáról, azaz Erasmo da Narniról, a művelt velencei zsoldosvezérről 1453-ban készített szobra is itt magasodik hatalmas talapzatán.

Megnéztük a zsidó negyedet, ahol zsinagóga csak emeleten működhetett, hogy kívülről minél láthatatlanabb legyen. Aztán a kisablakon át megfigyelés alatt tartott kereskedők utcája következett, végül beértünk a Piazza delle Erbére, az egykori fűszerpiacra, ahol az Igazságügyi Palota uralja a teret. Az épület háta a Piazza della Fruttát, az egykori gyümölcspiacot szegélyezi, és itt az épület falára, mintegy ellenőrző mérleg, fel vannak vésve a mértékegységek. A harmadik központi tér az urak tere, a Piazza dei Signori.

A sétát egy kis téren fejeztük be. Itt a világ második, 1222-ben alapított egyetemének egyik épülete, a Palazzo Bo. Először a jogi kar előadójába vitt minket az idegenvezető, majd az anatómiai színház következett, ami tulajdonképpen a világ legelső boncterme volt, egy ellipszis alakú, ablaktalan emeletes terem. Alul volt a boncasztal, a diákok pedig a magukkal hozott fáklyák, gyertyák fényénél figyelték a műveletet. A látogatás a díszteremben ért véget, előterében a falakon a hajdani neves hallgatók portréi láthatók, valamit itt áll Galilei katedrája. A díszterem mennyezetén gyönyörű freskók, falait pedig az egykori hallgatók családi címerei díszítik.

Szent Antal kápolna

Teatro Olimpico

Vicenza 1996 óta az UNESCO örökségi listáján van Palladio épületei kapcsán. Palladio nyomában jártunk utcáról utcára, házról házra vagy inkább palotáról palotára. A Palladio becenév, eredeti neve Andrea di Pietro della Gondola volt. Becenevét a mentorától, egy humanistától Gian Giorgio Trissinotól kapta, akinek egyik művében szerepelt egy Palladio nevű angyal.

Besétáltunk a Piazza dei Signorira, érintve Palladio szobrát. Viszonylag fiatalon, 1549-ben kapta első hivatalos megbízatását (pályázat útján), ez a Basilica volt. Kétszintes árkádsort, loggiát tervezett az 1450-ben épült veronai stílusú fehér és rózsaszín márvány épület elé. Ez nem templom, hanem római értelemben vett bazilika, azaz középület.

A Basilicával szemben is Palladio épület áll, a Loggia del Capitaniato, ezt 1571-ben tervezte a velencei helytartónak. További épületeit érintve jutottunk el a Teatro Olimpicohoz, a világ első modern kori fedett színházához. Szemben vele szintén Palladio épülete, a Palazzo Chiericati.

A színházat az 1555-ben alapított Accademia Olimpica társaság – amely a város szellemi elitjét tömörítette – rendelte meg a város részére. Ezer nézőt befogadó ovális tér a színház, a nézőtér mennyezetére az égbolt van festve, hiszen a római korban csak szabadtéri színházak léteztek. A színpadon Vincenzo Scamozzi fából készített díszletei láthatók, ezek az 1585-ös nyitó előadáshoz, Szophoklész – Oidipusz királyához készültek.

A Santa Corona templommal folytattuk a városnézést, amelyet 1261-ben azért építettek – román stílusban –, hogy méltóképpen helyezzék el IX. Lajos francia király adományát, Krisztus töviskoronájának egy tüskéjét. Az ereklyetartó 1 m magas, aranyból készült és drágakövekkel van kirakva. Két oltárképet is ki kell emelni, az egyik Bellini festménye, Krisztus megkeresztelése 1500-ból, a másik Veronese alkotása 1573-ból, a Háromkirályok imádása.

Végül bementünk a Palladio Múzeumba, a Palazzo Barbaranoba, láttuk impozáns termeit gyönyörű stukkókkal, freskókkal, a kiállítás pedig Palladio-makettekből és ötletekből áll, és ki van állítva Palladio négykötetes építészeti könyve is, amely sok utód fejlődését segítette elő.

Visszafelé fotószünetet tartottunk még egy Palladio alkotásnál a La Rotondánál, amelynek terveit a római Pantheon ihlette, a villa viszont vagy ezer másik épülethez adott ihletet, köztünk a washingtoni Fehér Házhoz is. Mai tulajdonosa egy építész egyetemi tanár, Palladio-szakértő.

A Garda-tónak szenteltük a vasárnapot. Délről indulva első megállónk Sirmione volt, ahol szép Scaliger-vár áll, hiszen a Garda-tó körül is a Scaligerek voltak az urak. A Rocca Scaligerából mesés a kilátás. A félsziget keleti oldalán a tóban, 18 m mélységből 70 ^oC- os kénes gyógyvíz tör a felszínre. Motorcsónakos hajóutat lehet tenni a sziget körül. Maria Callas villáját és Catullus grottáit is lehet látni az út során, valamint jól megfigyelhető a víz színén a feltörő víz pezsgése. Catullus a földkerekség egyik „gyöngyszemecskéjének” nevezte költeményeiben Sirmionét.

A Rocca Scaligera Sirmioneban

A nyugati Gardesanán buszoztunk fel, szemben a Monte Baldo csúcsai párába burkolódzva. A délnyugati részt Salóig Bresciai riviérának hívják. Itt megemlítettünk Mussolini Salói Köztársaságát, amelyet 1943-ban kiáltott ki. Maderno és Limone sul Garda között terül el a citromos riviéra. Gargnanoban megálltunk a tóparton egy kilátó ponton. Aranyos házacskák, templom, hajók, fürdőzők, kiskacsák, szemben az óriás csúcsok… mesés. A fotószünetet rövid koncerttel kötöttünk össze. Két kolléganőnk, Bea és Éva idén is – ha jól számolom már ötödik alkalommal – megörvendeztetett minket ezzel a pompás élménnyel. Nagy-nagy KÖSZÖNET érte, ezúttal is nagyon élveztük.

Észak felé haladva a Judikári-Alpok sziklái egyre közelebb és közelebb merészkednek a tóhoz, alagutakon haladtunk hát tovább, de boltíves ablaknyílásokat vágtak rajtuk, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban.

A tó legészakibb pontja Riva del Garda, ahol szintén tettünk egy sétát. A Scaligerek a XII. században várat építettek ide. A keleti parton csurogtunk vissza. Torboléban, a hajdani kis halászfaluból lett kedvelt üdülőhelyen írta Goethe az Iphigéniát 1786-ban. Most rengeteg, szörfös nyüzsgött a tavon.

Malcesine koronája egy XIII–XIV. századi Scaliger-vár, amely már messziről szembe tűnik. Bejártuk a várat, megcsodáltuk a mesés kilátást, majd áthajóztunk Limone sul Gardába, ami igazi kis gyöngyszem, vagy inkább fecskefészek a hegyoldalban. Minden utca és házszámtábla kerámiából készült, citromokkal körülrakva. Visszamentünk a komppal Malcesinébe, majd buszoztunk tovább a keleti oldalon.

Hétfőn a hazafelé úton megálltunk az I. világháborús isonzoi emlékműnél és Redipugliában az osztrák-magyar temetőnél. Tisztelettel róttuk le kegyeletünket hősi halottaink emléke előtt.

Az utolsó program a lipicai ménes meglátogatása volt. A ménest és az Equile lovasiskolát 1580-ban alapította I. Ferdinánd fia, Károly főherceg, hogy a bécsi udvar számára neveljenek itt lovakat a felvonulásokhoz, díszmenetekhez. A múzeumban az is kiderült, szoros kapcsolat van Lipica és Magyarország között.

A hazaúton a társaság szavazással döntött, merre induljunk 2017-ben. Annyit elárulhatok, hogy ismét délnyugati az irány.

Benczekovits Beatrix,
MKE Mezőgazdasági Szervezet