Kaland a Tisza-tónál

Posted by zondaz - november 13th, 2016

A Mezőgazdasági Szervezet kirándulása 2016.09.13-án

Egy szép meleg keddi nap reggelén a Nyugatiból indult a kaland… Az MKE Mezőgazdasági Szervezetének kirándulását – elég sokan kíváncsiak voltunk rá Horváth Tamás szervezte. Füzesabonyban kellett átszállni az IC-ről a személyvonatra, amely elvitt Poroszlóra, innen aztán jókora sétával értük el a Tisza-tavi Ökocentrumot.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Tisza a Duna leghosszabb mellékfolyója. 1419 km hosszú volt rengeteg kanyarral és mellékággal. Gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását – tervezője Vásárhelyi Pál volt – új hossza 962 km lett. A szabályozás nem lett felhőtlen siker történet, lásd az 1879-es szegedi árvizet, amely romba döntötte a várost. A szabályozás következtében a folyó esése megnövekedett, ezáltal pedig a folyása felgyorsult. 1894-ben Kvassay Jenő készített korrekciós programot. 1973-ban felépítették a Kiskörei Erőművet a duzzasztógáttal, hogy tovább szabályozzák a folyót. Így alakult ki a tórendszer szigetekkel, holtágakkal, sekély csatornákkal. A Kiskörei víztározót aztán átnevezték Tisza-tóra. Területe 127 km², hossza 27 km, átlagos mélysége 1,3 m, legmélyebb pontján 17 m, ezzel Magyarország második legnagyobb tava lett.

A tónak mára kialakult az ökológiája, madárrezervátum talált itt otthonra. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik, és mint ilyen az UNESCO Világörökség része. A vadvíz világát bejárhatjuk csónakkal, kerékpárral, lóháton, a legelszántabbak akár gyalog is. A madárrezervátum természetesen védett terület.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

2012-ben nyílt meg a Tisza-tavi Ökocentrum. A látogatóközpont főépülete felszállni készülő madarat formáz, nyakán a 7. emelet (30 m) magasságában kilátóterasz fut körbe, ahonnan pompás kilátás nyílik Poroszlóra és magára a tórendszerre. Az épületben kiállítások, rendezvények és 3D-s mozi van. A film, amelyet láttunk a Tisza-tó egy napját mutatja be negyed órában. A kiállításokon interaktív módon mutatják be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit és élővilágát. A közel egy millió literes akváriumrendszer a legnagyobb édesvízi akvárium Európában, alagútban járhatjuk be, körülöttünk cikáznak a kisebb, és méltóságteljesen úszkálnak a meglepően nagy tiszai halak. A terráriumok szintjén beléphetünk a nagy sötétségbe, hogy megfigyeljük az éjszakai állatok tevékenységét intenzív kuruttyolás közepette.

Nagy ramazúrit csapott az ázsiai kiskarmú vidrapár, valószínűleg az éhhalál szélén álltak már , várták a kedves gondozót az elemózsiás vödörrel. Ő leült közéjük és kézből kezdte etetni a tündéri kis éhenkórászokat. Két lábon állva mancsocskájukkal kapták el a falatokat különböző távolságokból. A vidrakislány az ügyesebb, ő még a gondozó nyakába is felült, onnan nyúlkált a csirkeszívekért. Végül arra is engedélyt kaptak, hogy a vödörből szolgálják ki magukat. A nagyszámú közönség óriási élvezettel nézte az „előadást”.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Szundítsunk? Tollászkodjunk?
dilemmában a rózsás gödények 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Halászskanzen

A szép épületet hatalmas szabadidőpark veszi körül állatbemutatókkal (róka, dámszarvasok, kis és nagy teknősök, csacsi, rackák, gólyák, kócsagok, kormoránok, ludak, kacsák, pelikánok stb.), minden korosztálynak különböző stílusú játszóterekkel. Tutajos tó is van, ahol nem csak az ifjúság próbálhatja ki ez irányú képességeit.

A kis skanzen a XIX-XX. századi halász és paraszti életmódot mutatja be. Láthatunk itt kontyos kunyhót, ladikot, varsát stb. A parasztház 1884-ben épült, szépen be van rendezve, mellette baromfiudvar szárnyasokkal.

Aztán a kikötőben kis motoros hajókra szálltunk és tettünk egy szép hajóutat a szigetek között. A víz felszíne tele volt rucaörömmel – mutatta vezetőnk –, és néhol még láttunk egy-egy megkésett szép fehér tündérrózsát is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Motoros kishajóval a vízen

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Tisza-tavi csendélet

Amikor a kikötő felé indultunk kövér cseppekben eleredt az eső, és jól összevizezte a kishajó ülését, sőt egy kanyarban még a tetőn összegyűlt esővíz is a nyakunkba zúdult, de az út alatt már nem esett, és mire visszaértünk a kikötőbe a nap is újra kisütött.

Ez egy szép nap volt kellemes társaságban, érdekes helyen. Köszönjük, Tamás!

Benczekovits Beatrix,
MKE Mezőgazdasági Szervezet

Comments are closed.

Blog Home