Kosáry Domokos-díj átadása

Posted by zondaz - augusztus 31st, 2016

A Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár az Egyetemmel közösen 2013-ban névadója tiszteletére, emlékének megörökítésére, születésének 100. évfordulója alkalmából Kosáry Domokos-díjat alapított. Az érem Csikai Márta Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása.

201604_Civil_Kos ry_2

Az elismerés a könyvtárügy területén, a könyvtári, levéltári munka szervezésében elért kimagasló eredmény, az egyetemtörténeti, agrártörténeti kutatások terén végzett magas szintű tevékenység, illetve a Könyvtár, a könyvtárügy támogatásának elismeréseként adományozható.

Ebben az esztendőben negyedik alkalommal került sor a díj átadására a Szent István Egyetem Szenátusának tanévzáró ünnepi ülésén, 2016. június 17-én.

A Kosáry Domokos-díjat átadta (a díj Alapító Okirata szerint) Dr. Tőzsér János rektor és Barna Marianna megbízott könyvtári igazgató, a kuratórium elnöke.

A Kosáry Domokos-díjat 2016-ban a Kuratórium javaslatára a Szent István Egyetem Szenátusa

Koósné Török Erzsébet

nyugalmazott főigazgatónak, főkönyvtárosnak adományozta.

201604_Civil_Kos ry_1

A kitüntetést a két évtizedes könyvtárosi, ezen belül szakmai publikációs és közel egy évtizedes könyvtárvezetői tevékenységének elismeréseként, a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár szervezetében, a Könyvtár működése, szolgáltatásai, minőségkultúrája terén elért eredményeiért, a sok karú és könyvtárú Egyetem oktató- és kutatómunkájához, valamint a magyar felsőoktatási könyvtárügy korszerűsítéséhez hozzájáruló fejlesztő tevékenységéért kapja a díjazott.

Barna Marianna,
a KDKL mb. igazgatója;
kuratóriumi elnök

Comments are closed.

Blog Home