A Pest Megyei Szervezet szlovéniai tanulmányútjáról
Június 16-án reggel a megszokott busszal és sofőrrel elindultunk a Bazsóné Megyes Klára által megtervezett és megszervezett szlovéniai utazásra, de sajnos nélküle. Klári egy korábbi balesete miatt nem merte vállalni az utazást, így Sebestyénné Majchrowska Ewa és Fülöp Attiláné Mirza vezette a csoportot az út során. Szomorúan integetve hagytuk ott Klárit Diósdon, hiszen annyira hozzátartozott a kirándulásokhoz az ő jelenléte, a hol humoros, hol kellően határozott megszólalásai, ill. a látnivalókhoz kapcsolódó kiegészítései a buszon.
A szlovéniai magyarság kulturális központjának számító Lendván csatlakozott hozzánk Patyi Zoltán, aki négy napon keresztül kalauzolt bennünket. Útban első programpontunk felé megnéztünk egy könyvet ábrázoló köztéri kisplasztikát, amelyet a múlt évben állítottak fel annak emlékére, hogy 1573-ban Lendván megjelent Kultsár György protestáns prédikátor könyve. Ez volt az első nyomtatott könyv, amit a mai Szlovénia területén kiadtak. Elsétáltunk a régi polgári fiúiskola mellett, amelynek a falán elolvastuk Kossuth és Széchenyi emléktábláját, amelyeken még ott voltak az Összetartozás napján történt megemlékezés friss koszorúi. A Fő utcában betértünk a szép polgári házak egyikében levő Helyismereti kiállítást megtekinteni, melyben megismerkedtünk a monarchia első ernyőgyárának a történetével. Láttunk egy régi patika berendezését, valamint egy polgári nappali szobát.
Ezt követően bementünk a Szent Katalin plébániatemplomba. A templom előtti téren megtekintettük Király Ferenc Munkácsy-díjas lendvai szobrászművész Szent Istvánt ábrázoló alkotását és elénekeltük a Himnuszt. Néhány éve Szent István egész alakos szobrától néhány méterre Slansek szlovén püspök hasonló méretű szobrát állították fel.
Ezek után a Bánffy-központba mentünk, amely a muravidéki magyarság kulturális centruma. A központban van kávézó, könyvesbolt, egy tánc-próbaterem és egy előadóterem is, ahol Patyi Zoltántól egy rövid tájékoztatást kaptunk az ott folyó igen aktív tevékenységről. Elmondása szerint a vonzáskörzethez tartozó területen élő 5500 magyar ajkú lakos 10 %-a heti rendszerességgel vesz részt a közösségi élet és a hagyományőrzés valamilyen formájában. Az iskolásoknak minden évben történelmi és földrajzi vetélkedőket szerveznek, hogy ébren tartsák a magyarságukhoz kapcsolódó érdeklődésüket. A központ emeleti részén működik a Magyar Nemzetiségi Kulturális Intézet, melynek Patyi Zoltán is az egyik munkatársa.
A következő állomásunk a város fölötti hegyoldalra épült vár megtekintése volt. Először megnéztünk egy tíz perces filmet a város múltjáról, aztán a nagyon szép lepkegyűjteményben és a hetési népi textíliák kiállításában gyönyörködhettünk. A Zala György Emlékszobában örömmel tekintettük meg az általa készített, mindenki által a jól ismert köztéri szobroknak a kicsinyített másait. A millennium nagy szobrásza a város szülötte.
Innen lesétáltunk a Zala Györgyről elnevezett térre, ahol a róla készült szoborportré mögött található a Makovecz Imre által tervezett Művelődési Központ. Az impozáns épület színháztermében 444 ülőhely található, a színpad fölötti ívek napsugarakat vagy hajóbordázatot idéznek. A nézőtér fölötti részt és az épület oldalát falusi házak körvonalai díszítik. A Művelődési Központtal átellenben a szépen felújított zsinagóga található, amelyben most kulturális rendezvényeket tartanak. Lendvai sétánk végén meglátogattuk a könyvtárat, amely egy olyan régi polgári épületben kapott elhelyezést, melynek az ablaküvegeit Róth Miksa készítette. A könyvtárnak az egész járásból vannak olvasói, összesen 5700-an. A szlovén és a magyar nyelvű könyveket egybeosztva helyezik el a polcokon, mert az olvasók többsége mindkét nyelvet használja. Rövid időt tölthettünk ott, de ez alatt készségesen tájékoztattak a kollégák. Sajnos ők is helyhiánnyal és emberhiánnyal küzdenek, csak 10-en dolgoznak a könyvtárban.
Ezután átmentünk a Lendvától 20 km-re levő horvátországi Csáktornyára a Zrínyi várhoz, melynek a Zrínyiek öt generáción keresztül voltak az urai. Valaha vizesárok vette körbe a sok helyen két méter széles falakat. Ez is mutatta, hogy egykor a vár erődítményként védte az ott élőket. Azóta persze többször átépítették, és többféle család birtokolta. Megtekintettük a néprajzi gyűjteményt, egy patikát, konyhát, hálószobát, és a tárlókban elhelyezett különleges tárgyakat.
A várat övező hatalmas parkon végigsétálva megálltunk Zrínyi Miklós emlékoszlopánál, melyen koszorút helyeztünk el. A fő utcán megtekintettük a ferences templomot, amelynek homlokzatán Szent István és Szent László szobra található. Hazafelé még megálltunk a Zrínyiek temetkezési helyénél, ahol az eredeti épületből már csak egy kis épületrész maradt meg.
Lendvára visszatérve elfoglaltuk a szálláshelyünket, ahol egy különlegesen finom vacsora után megtartottuk a szokásos „ismerkedési estet” sütemények és hangulatfokozók fogyasztása mellett.
A második nap elindultunk Szlovákia fővárosába, Ljubljanába, de előtte megálltunk Trajane mellett, ahol jól bevásároltunk a híres fánkokból. Ljubljanába érve először felvonóval felmentünk az óváros fölé magasodó várba. Végigjártuk azokat a kis cellákat, ahol a ’48-as magyarok raboskodtak. Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök is itt volt fogva tartva.
A vár után tettünk egy rövid sétát a Ljubljanica folyó partján fekvő óvárosban. Elmentünk a nevezetes Három hídig, ahol az egy pontból induló hidak közül két hídon a gyalogosok, egyiken pedig a járművek haladhatnak át. Séta közben érintettük a piacot és benéztünk a Városháza udvarára is.
Délben indultunk az I. világháború nevezetes helyszíneinek, emlékhelyeinek megtekintésére. Redipugliában megnéztük a Nagy Háború emlékmúzeumát. Az épület melletti domboldalon kőgúlák állítanak emléket a különböző fegyvernemeknek. Az út túloldalán több száz lépcsőből álló monumentális emlékmű az olasz katonáknak állít emléket. A lépcsőfokok fülkéire 40.000 elesett olasz katona neve van felírva, és felettük a messziről is jól látható „Presente” szó szerepel. Úgy tudni, hogy az esti névsorolvasáskor az aznap elesett katonák nevében is azt mondták a többiek: „Presente!”, Jelen!
A második megállónk az I. világháborúban hősi halált halt katonák Fogliánó-ban levő temetőjénél volt. Hatalmas fák övezik a kerítést és a bevezető utat, melynek két oldalán 2550 azonos formájú sírkő őrzi az ismert katonák nevét, és egy emlékhely a 12.000 ismeretlenét. Az emlékhely táblájának felirata szerint:
„Ebben a temetőben lelt végső békét az osztrák-magyar hadsereg hazáját szerető, 14.550 elesett hőse. Itália testvéri szeretete helyezte őket itt örök nyugalomra.”
A tábla megkoszorúzása után elénekeltük a Himnuszt és elindultunk San Michele emlékhely felé, ahonnan el lehet látnia Doberdó-fennsíkra, a Júliai-Alpokra és az Isonzó völgyére is. Az olaszok által propaganda célból állított emlékhely táblájának felirata szerint: „Ezen a helyen olaszok és magyarok hősként harcolva testvérek lettek a halálban”
Az Isonzó folyóról kapta a nevét az első világháború Isonzó frontja, ahol a legvéresebb, legtöbb áldozatot követelő harcok folytak. A Karszt-vidék kopár szikláin nem volt könnyű jó védelmi állást kiépíteni. A magas hegyek meredek lejtőin nehéz volt a víz-, az élelmiszer-, és a hadianyag utánpótlást eljuttatni a frontvonalban szolgálatot teljesítőkhöz és a sebesülteket a hátországi kórházakba elszállítani. Elképzelni sem lehet azt a sok szenvedést, amelyet nagyapáinknak itt át kellett élni. Tiszteletükre elénekeltük a „Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre, feltekintek a csillagos nagy égre, csillagos ég merre van a magyar hazám, merre sirat engem az édesanyám” kezdetű dalt.
Következő látogatásunk a San Martino del Carso-i Nagy Háború múzeumában volt. A gyűjteményt a Karszti Barlangász Csoport lelkes önkéntesei gondozzák és biztosítják a látogatási lehetőséget. A kiállítás bemutatja a katonák fegyvereit és mindennapi használati tárgyait, amiket az egyesület tagjai, illetve barátai restauráltak. Több magyar civil egyesülettel is rendszeres kapcsolatban vannak, a kiállításon magyar nyelvű tájékoztató táblák segítik az ismeretszerzést. A közelben található Magyar Kápolnát is meglátogattuk, melyet 1918-ban kezdték el építeni a katonák, de félbe maradt, és csak néhány éve fejezték be a Széchenyi Tudományos Társaság segítségével.
Az egyik helyszínről a másikra való utazás során Patyi Zoltán elmondott egy sírverset, amely jól érzékelteti a háború esztelenségét.
Szállásunk Nova Goricában volt egy szépen berendezett, tiszta kollégiumban, közel az olasz határhoz.
A harmadik nap korán indultunk Tolminba, ahol a nagy buszból két kis buszba szálltunk át, mert az úti célunkhoz vezető keskeny és meredek úton csak ezekkel lehetett közlekedni. Szakadékok mellett elhaladva értünk egy tisztáshoz, ahonnan 20 perces gyaloglás után értünk a Jávorca Szentlélek Emléktemplomhoz. Lélegzetelállító látvány tárult a szemünk elé. A hegy tetején, hatalmas hegyek karéjában áll az a templom, amit 1916.március 1-én kezdtek építeni és november 1-én már át is adtak. A templom építését katonák kezdeményezték és szabadidejükben építették, az építőanyagokat pedig a zsoldjukból megspórolt pénzükből hozatták. A falaira lőszeres ládákból készített fatáblákat helyeztek, amelyekbe a közeli csatatereken 1915 és 1916 között elesett 2564 osztrák-magyar katona nevét égették bele.
Visszatérve Tolminba egy óra szabadidő után elindultunk a Bled-i tóhoz. Az utunkat csak a Napóleon-híd megtekintése miatt szakítottuk meg, amelynek a szépségét ámulva csodáltuk. A kanyargós, de gyönyörű látványt nyújtó Bledi-hágón keresztül érkeztünk meg a meseszép Bledi-tóhoz. A tó fölé egy sziklán magasodik a vár, míg a tó közepén egy kis szigeten egy templom látszik.
A Lendvára vezető út egyhangúságát csak az alagutak és viaduktok sűrű váltakozása és az izlandi-magyar meccs aktuális állásáról rendszeresen érkező sms-ek törték meg. A végeredmény után mindenki boldogan ünnepelt.
A negyedik nap reggelén megköszöntük a szállásadók vendégszeretetét és első utunk a magyarországi Rédicsre vezetett, ahol a világhírű „gördeszkás pap” fogadott bennünket. Lendvai Zoltán őszinte kedvességgel, igen közvetlenül, sok humorral fűszerezve beszélgetett velünk és tartott egy kis gördeszkás bemutatót. Megtette ezt annak ellenére, hogy aznap volt az ezüstmiséje, melyre már folyamatosan érkeztek a vendégei.
Rédicsről ismét visszamentünk Lendvára, ahol a bántornyai gótikus templomot tekintettük meg. Ennek falaira festette Aquila János a kilenc faliképből álló Szent László legendát, amelyben egy kun harcos foglyul ejt egy magyar lányt.
Ezután a radamosi Fekete erdőben elsétáltunk a Mária-fához. Azért nevezik így, mert 1947-ben egy pásztornak ennél a fánál jelent meg Szűz Mária. Azóta is sok csoda fűződik hozzá, sokan járnak ide fogadalmat tenni.
A magyar határtól mindössze öt kilométerre fekvő dobronaki Orchidea Farm meglátogatása igazi különlegességet jelentett. Ez Közép-Európa egyetlen orchideatermesztő vállalkozása, ahol évente 500 ezer növényt nevelnek. Az út utolsó programjára már szitáló esőben került sor, amikor is Hadik Mihály mumifikálódott testét lehetett szemügyre venni a lendvai Szentháromság kápolnában Arról a domboldalról, ahol a kápolna található, csodás kilátás nyílik a muravidéki dombokra, amelyeken minden felé szépen művelt szőlősorok látszanak. Ezzel a látvánnyal a szemünkben fejeztük be a lendvai látogatásunkat és indultunk hazafelé.
Elmondhatjuk erről az útról, hogy a négy nap során 4 országban jártunk, sokféle, a magyar múlthoz kapcsolódó helyet megismertünk, és olyan érzelmi hátteret kaptak a Doberdó és Isonzó nevek, amelyek egy életen át elkísérnek bennünket, ha halljuk őket.
Jó időben, jó csapattal, jó programot csináltunk végig. Köszönet érte a tervezőknek és a szervezőknek!
Béresné Dávid Magdolna,
Nagy Gáspár Városi Könyvtár, Budakeszi