Szülinapos szervezeteket köszöntött az MKE Elnökség

Posted by zondaz - március 28th, 2016

MKE Tanácsülés, 2016. február 17.

A Tanácsülésen Baráthné dr. Hajdu Ágnes elnök asszony köszöntötte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete idei első tanácsülésének résztvevőit az OSZK-ban. Gerencsér Judit főtitkárral felváltva számoltak be az elmúlt időszak jelentős eseményeiről és elnökségi munkájáról.Mindenekelőtt – mindannyiunk meglepetésére – három szervezet vehetett át kerek évfordulója okán díszoklevelet: a Veszprém Megyei és a Somogy Megyei Szervezet 50 éves, a Nógrád Megyei Szervezet 40.

Az ünnepélyes megemlékezést Gerencsér Judit főtitkári beszámolója követte. Nem maradt említés nélkül az Egyesület megalakulásnak tiszteletére rendezett jubileumi konferencia. Összegzésként elmondható, hogy a novemberi konferencián az MKE a visszatekintés mellett a jövőről sem feledkezett meg, figyelmet fordított a fiatalokra, pályázataik által közéleti személyek szólaltak meg, alkalmat adott a kiemelkedő és elkötelezett tevékenység díjazására és jó lehetőség volt az MKE képarchívumát újraéleszteni.

Az elmúlt időszak eredményei között könyvelhető el, hogy javulófélben van az egyesületi kommunikáció – módszer a „csöpögtetés”. A kommunikációs csatornák sorrendje az MKE honlaptól indul, folytatódik a Katalist-tel és további forrásként a Facebook mellett a médiaszereplések száma is növekedett. Hallhattuk Fehér Miklóst a Kossuth Rádióban és a Család-barát vendége volt az MTV-ben Budavári Klára. A honlap frissességéhez elengedhetetlen a szervezetektől kapott hírek, események szolgáltatása. A Könyvtárvilág folyamatosan közli a szervezeti élet eseményeit. Javaslat fogalmazódott meg az eseménynaptár felélesztésére is.

Az elmúlt időszakban az Elnökség komoly felelősséggel vett részt A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezet véleményezésében. Szándék van a megyei és szekcióelnökök bevonására ebben a munkában, ugyanakkor a minisztériumtól kapott rövid határidők ezt meggátolják.

A működésfejlesztési kérdések között az Elnökség foglalkozott a költségtérítési szabályzat, az MKE ügyrend, stratégia kérdéseivel, készült vándorgyűlési útmutató segédletként és meghatározta 2016. évi munkatervét. A pontos tervezéshez várják a költségvetési terveket, a Közgyűlésre való felkészüléshez pedig a szervezeti beszámolókat.

Barátné dr. Hajdu Ágnes tájékoztatta a tanácstagokat az NKA újjászervezésével kapcsolatos elnökségi állásfoglalásokról. Az MKE csak a Közgyűjteményi szakmai és a Könyvkiadási Kollégium vonatkozásában kapott egyeztetési lehetőséget. Az MKE és az IKSZ hosszas egyeztetése közös konszenzussal zárult. Ma már tudjuk, hogy a Közgyűjteményi Kollégiumba Tőzsér Istvánné Géczi Andrea (igazgató, Bródy Sándor Megyei Könyvtár, Eger) továbbra is megbízást kapott az MKE delegáltjaként (IKSZ-szel közös javaslat volt) és miniszteri hatáskörben beválasztották dr. Fodor Pétert, a FSZEK igazgatóját. A Könyvkiadási Kollégium esetében érvényesült az MKE javaslata, dr. Redl Károly (ig.h., Országgyűlési Könyvtár; MKE alelnök) bekerült a kollégiumba. Talán örülhetünk annak, hogy míg számos művészeti ág szétaprózódott, a mi kollégiumunk egyben maradt.

Az MKE, mint az IFLA és az EBLIDA tagja, folyamatos kapcsolatot tart a nemzetközi szervezetekkel és civil szervezetként fontos kulturális diplomáciai tevékenységet folytat szervezetein keresztül. Az egyesület 2013. évi kezdeményezése valósult meg most azzal, hogy a World Through Picture Books (IFLA, IBBY), a világ legjobb gyermekkönyveit bemutató kiadvány új kiadásába a magyar gyermekkönyvek is bekerülhettek. Az első kiadás 32 ország, a második 52 nemzet, köztük most már a magyarok legnépszerűbb képes gyermekkönyveit mutatja be. Köszönet illeti az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciót és a KTE-t, hogy gyors felméréssel megtalálták azt a 10 könyvet, amely képviseli a hazai gyermekirodalmat.

Gerencsér Judit 2016. február elején háromnapos továbbképzésen vett részt Brüsszelben. A 24 országból érkezett résztvevők az EBLIDA szervezésében olyan eszközrendszert kaptak, ami nem csak egyesületi, hanem a könyvtári területen is alkalmazható. Tapasztalatairól a Könyvtárvilág tudósít majd.

Szintén a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhető, hogy 2016. március 3-án az MKE tudományos konferenciát szervez A könyvtáros kompetenciák változása, megjelenése az uniós továbbképzési gyakorlatban címmel az OSZK-ban. Az Európai Unió országaiból és a nemzetközi könyvtáros szervezetektől meghívott előadók mind elismert szakértői a témának. A konferenciát az MKE pályázati forrásból valósítja meg, meghirdetését követően igen nagy az érdeklődés országszerte, a szervezetektől jelentkezők számát limitálni kellett.

tanacsules1_201601

Gerencsér Judit továbbította Nagy Anikó, az idei 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál (2016. április 21–24.) helyzetjelentését a tanácsi képviselők felé. Az MKE standja most is a Millenáris B. épületében (G3) nyer elhelyezést, a Könyvtáros Klub programjai szépen felteltek. A KTE és megyei szervezetek is jelentkeztek előadásokkal, valamint két könyvkiadó mutatkozik majd be. Kiemelt téma lesz az NKA és az új pályázati lehetőségek (Sörény Edina), valamint a már minősített könyvtárak osztják meg gyakorlatukat, tapasztalataikat. Program a www.bookfestival.hu oldalon lesz elérhető. Az egyesületen keresztül lesz lehetőség ingyenes belépésre.

Fehér Miklós a Füzéki-díj eljárásrendjének megújítására tett javaslatot, mely nem kis vitát váltott ki a tanácsi képviselők részéről. Egy rangos, és mégis kevéssé elismert díjról van szó, amely a szakmai teljesítményt a Szinnyei-díj mellett egyetlen lehetőségként ismeri el. Az alapítóval, Füzéki Balázzsal egyetértésben nem kellene tovább ragaszkodni ahhoz, hogy évenként felváltva kapják meg a köz- és szakkönyvtári könyvtárosok. Az elkötelezettség, emberi méltóság, szakmai tisztesség, a kihívás vállalása továbbra is meghatározó szempontja lesz a jelölésnek, de a díjazottak személye nem kell, hogy direkt módon ’56-hoz kötődjön. A jelöltállítás folyamata és a formai kritériumok kérdésében felvetődött, hogy mekkora körből merítsenek a felterjesztők, korlátozzuk-e csak MKE tagra a jelöléseket (emelve ezzel az egyesület rangját és értékét), életművet vagy az elmúlt 1-2 év teljesítményére ítéljük-e meg, legyen-e nyilvános szavazás az egyesületi honlapon pl. tagkártya számmal egy jelöltre vagy többre?  A jelöltállítás folyamata sem vetett fel kevesebb kérdést és a díjátadás körülményeit át kell gondolni. A szervezetek beküldött javaslatai segíthetnek majd kialakítani a végső, és az elismeréshez méltó formát.

Szóllás Péter, a Veszprém Megyei Szervezet elnöke ismertette a 38. MKE Vándorgyűlés előkészületeit. Az idei szlogen: Kapcsolat, könyvtár, együttműködés – felelősséggel a sikeres közösségért. Veszprém egyéb kulturális rendezvényei miatt korábban tud helyet adni az országos konferenciának.  A 2016. július 7–9. között megrendezett vándorgyűlés szervezői a megyei szervezet mellett a Pannon Egyetemi Könyvtár és Levéltár, valamint az Eötvös Károly Megyei Könyvtár. Szekcióülésnek mindegyik helyet ad majd, múzeummal is egyeztetnek, a fő helyszín azonban a belvárosi Hangvilla lesz.

tanacsules2_201601

Két kollégium jelent majd szálláslehetőséget, mindkettő felújított. A Balaton közelsége miatt csak az április végéig jelentkezőknek tudnak garantáltan szállást biztosítani (és a tavalyinál magasabb áron), bár a jelentkezésre május végéig lesz mód. Nem változik a baráti találkozó és az étkezés díja, akit ez nem elégít ki, 150 m-en belül széles a vendéglátóegységek választéka. Számíthatunk a megszokott kiállítókra, és a helyi iparművészek saját portékáira. a kulturális programokra Zirc, Pápa ad lehetőséget, egész napos élvezetet jelent a veszprémi ZOO és lesz sportkínálat. A szervezők a szekcióprogramok minél előbbi egyeztetését várják.

A szervezetek között ezúttal a Borsod(-Abaúj-Zemplén) Megyei Szervezet mutatkozott be. Az 1965 februárjában alakult szervezet is több hullámvölgyet megélt. 1986-ban a miskolci megyei könyvtár élesztette újjá. 1994-ben különvált a Zemplén Megyei Szervezettől, sajnos az ő működésükről nincs hírünk. Három vándorgyűlést szervezetek, köztük a legsikeresebbet, a 36.-at adta az MKE-nek Borsod megye.  Gulyás Lászlóné elnök asszony 2006-tól elnöke s szervezetnek. Rendszeresen szerveznek helyismereti sétákat a közgyűjtemények, középületek megismerésére, segítő tevékenységet végeznek, „Ismerd meg könyvtárad” címmel mutatkoznak be, ismert könyvtárakat látogatnak meg. Fekvésüknél fogva kiterjedt határon túli kapcsolatokkal rendelkeznek. Szakmai szempontból emlékezetes a „Polcon porosodó kötetek”-ből kiindult vita, vagy az önkéntességről szerevezett konferencia, melynek helyszíne szintén Borsod megye volt. 1984-ben Szőnyi László, első elnökük tiszteletére emlékülést tartottak, 2009-ben Kondor László tiszteletére emléktáblát avattak. Hasonlóképp emlékeztek meg Győri Erzsébetről, az ifjúsági szekció vezetőségi tagjáról és a nemrég elhunyt Hernádi Istvánnéról, a volt miskolci városi könyvtár igazgatójáról, MKE alelnökről.

A Fitz-díj Bizottság megkezdte munkáját. A Magyarországon megjelent, tartalmában, esztétikailag kiemelkedő kiadványokra már lehet javaslatot tenni a szervezeteknek. A Fitz József könyvdíj eddigi díjazottjai és az eljárásrend az MKE honlapján megtalálható.

Megalakult az MKE Kommunikációs Bizottság is. Vezetője Kóródy Judit, az Elnökség részéről Gerencsér Judit az összekötő. Elsőként felülvizsgálják az MKE sajtólistáját és havonta kérnek a szervezetektől adatokat sajtómegjelenéseikről. A Könyvtárvilág következő számához már várják a cikkeket.

Az ismét tartalmas megbeszélés tagsági ügyekkel ért véget és a szoros határidők súlya alatt szűkebb körben még volt idő eszmét cserélni.

Kissné Anda Klára, József Attila Megyei és Városi Könyvtár,
Komárom-Esztergom Megyei Szervezet elnök

Comments are closed.

Blog Home