KOVÁTSNÉ VÁRADY ESZTER

Posted by zondaz - március 27th, 2016

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár igazgatója, író

portre01

Számodra mit jelent és miért szép Esztergom?

Az otthont jelenti. Szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Itt születtem, itt élek kilenc éves korom óta, itt dolgozom, itt született a gyerekem… tehát itt vagyok itthon. Történetesen ez a város képviseli nemzeti hovatartozásomat is, bár nem szándékosan telepedtem meg itt – egyszerűen így alakult. És nem bánom. Esztergom gyönyörű. Az idők folyamán a várost érő gyakori támadások nem rombolják le a várat, nem teszik tönkre a Keresztény Múzeum csodálatos képeit, nem kicsinyítik le a bazilikát, nem vonnak le a város természeti szépségeiből, a Duna kanyarulatának szelíd ívéből, a dombok lágy vonalaiból (melyekről Babits, kitekintve esztergomi nyaralójából, azt írta: „épen olyanok, mint otthoni dombjaim”…) és még sorolhatnám.

Úgy kezdődött, hogy megszülettél…

Szüleim ötödik, legkisebb gyermekeként születtem 1953. május 10-én. Akkor Pilismaróton élt a család egy csodás, műemléki épületben, a Heckenast kastélyban, amely akkoriban a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság szolgálati lakásának adott helyet. Édesapám erdőmérnök volt, így a romantikus épület emeleti részét mi laktuk. Szárnyas ajtók, öt méter belmagasság, mennyezeti freskók négy figurával, amelyekre ugyan nem nagyon emlékszem, de ma már tudom, hogy Attila és Géza fejedelem is köztük volt. Az udvari homlokzattal szemben magasodott a „kishegy”, gyermekkorom színtere. Sokakkal ellentétben én elmondhatom, hogy zavartalanul szép gyermekkorom volt, és harmonikus családban nőttem fel. Kilenc éves voltam, mikor beköltöztünk Esztergomba. Bármennyire is szeretem Esztergomot, be kell vallanom, miután kilenc évet éltem olyan házban, melynek jószerivel a parkjából nyíltak az erdők és a hegyek, ez átmenetileg komoly törést okozott.

A középiskolát is itt végeztem. Szüleimnek már nem volt lehetőségük az ötödik gyereket egyetemre járatni, így érettségi után rögtön munkába álltam a könyvtárban. Az OSZK KMK szaktanfolyamát végeztem el a hetvenes évek elején, majd a szombathelyi tanárképző főiskolán diplomáztam könyvtár szakon. (Itt elkészített szakdolgozatomat a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kiadásra javasolta, részben meg is jelent.) Elvégeztem az esztergomi tanítóképző főiskolát is. Később, a nyolcvanas-kilencvenes években részt vettem különböző képzéseken, jobbára az OSZK szervezésében. (Zenei könyvtáros, számítógépes, olvasásszociológia)

portre02

Gyermekkori otthonom Pilismaróton

Hogyan alakult a pályafutásod?

Pályafutásom nagyon egyszerűen alakult. Érettségi után GYES-en lévő kolléganő helyettesítésére vettek fel gyermekkönyvtárosnak. Nagyon élveztem! Mikor a kolléganő visszajött szülésiről, a helyi Petőfi moziban lettem üzemvezető helyettes és propagandista (mai nyelven menedzser.) Jó másfél év eltelte után visszakerültem a könyvtárba. Itt aztán az évek során mindenbe belekóstoltam: gyermekkönyvtároson túl (amelyet nagyon szerettem) voltam feldolgozó, zenei könyvtáros, olvasószolgálatos is. 2000-2001-ben fél évig láttam el az igazgatói teendőket. Voltam MKE tag is, a zenei szekcióban.

A hetvenes-nyolcvanas években pezsgett az élet a könyvtárban. Nagyfalusi Tibor vezetésével a könyvtár kiváló kapcsolatot ápolt (egyebek mellett) az oktatási intézményekkel, gyárakkal, és ifjúmunkás- valamint diák-klubot működtettünk. Úgy három éve egy könyvbemutatón voltam, s amikor vége lett, odajött hozzám a kiadóvezető, kérdezte, megismerem-e. Nem volt ismerős. Mosolyogva mondta, hogy a hetvenes években itt végzett Esztergomban egy középiskolában, és nagyon sokat jártak a könyvtárba X.Y. pedagógus vezetésével. Nagyon jól emlékszik rám, nem egy foglalkozást tartottam nekik. Valójában ezért lett ő kiadóvezető… Az ilyesmi mindig hallatlan jól esik. Akad olyan is, aki jelenleg a fenntartómnál dolgozik, s valaha hozzám járt a gyermekkönyvtárba. Élénken emlékszik, hogy meseíró versenyt hirdettem meg, és hogy az milyen jó volt! Hát, valahogy így alakult a pályafutásom. Két alkalom volt életemben, mikor másik munkahelyre hívtak (én sosem próbálkoztam sehol), egyszer az Esztergomi Tanítóképző Főiskola könyvtárába, egyszer pedig az OSZK KMK-ba. Mindkét felkérés igen megtisztelő volt, de visszautasítottam. Nehezen mozdulok, nehezen váltok. Ezért vagyok még mindig itt, ahova negyvenöt évvel ezelőtt kerültem: az esztergomi városi könyvtárban. Tizenkét esztendeje igazgatóként.

Volt-e olyan példaképed, aki a későbbiekben munkatársad, barátod lett?

Fiatalon kezdtem el dolgozni, és bennem valahogy zsigerből működött a kor- és tekintélytisztelet. Sőt, ha jobban belegondolok, ez még most is így van. Tizennyolc éves ifjú munkatársként alig mertem belépni az akkori igazgató, Martsa Alajos irodájába (Lajos bácsi egyébként ismert fotóművész volt, a szobrász Martsa István testvére, szobájaZolnay László régész szavait idézve – „tenyérnyi Európa volt”). Korai munkatársaim tulajdonképpen a barátaim is lettek, hiszen életünk legnagyobb részét együtt töltöttük. A könyvtárba járókkal is szívesen beszélgettem, vannak köztük, akikkel máig jó viszonyban vagyok. Nem hiszem, hogy példaképem lett volna, legalábbis tudatosan. Sokan voltak – s vannak máig –, akiket nagyon tisztelek, akikre felnézek.

Mit jelent számodra a könyv és a könyvtár?

Vannak alkoholfüggők, vannak drogfüggők, vannak játékfüggők… és vannak olvasásfüggők. Én ez utóbbi vagyok. A szó szoros értelmében. Ha nincs könyv, amit olvassak, kínzó hiányérzetem van, ami csak akkor múlik, ha megtaláltam a következőt. Nem tudok meglenni könyv nélkül. A könyvtárban élvezem a szabadságot, a lehetőséget, hogy a könyvek közelében vagyok, és bármihez hozzáférhetek, bármit a kezembe vehetek a nap minden órájában. Persze ez nem azt jelenti, hogy a munkaidőmben olvasok, nem, ez a közelség lehetőséget jelent. Majd minden nap pár könyvvel térek haza, kóstolgatom, gyakran néhány nap múlva olvasatlanul viszem vissza őket. Egyszerű olvasóként nincs ez a szabadság. Valahol lehet bennem pedagógus vér, mert mindig öröm, ha beszélhetek a könyvtárról, ha könyvtárhasználati órát tarthatok, ha érdeklődő kérdésekre válaszolhatok. Szívesen osztom meg, amit tudok, ha megkérnek rá. A könyv, az olvasás, a könyvtár jó dolog, megannyi lehetőséggel. Annyi jó dolog van a világban, és a jó dolgokról mintha kevesebbet tudnánk, mint a rosszakról. Mintha a világ csak a rosszat, a fájdalmasat, a tragikusat tartaná érdekesnek. Tragikus és rossz volt Esztergom 40 éves könyvtárának földdel egyenlővé tétele. Akkor – 2007-ben – azt hittem, vége a világnak (azóta sincs önálló épületünk). De nem lehetett feladni, be kellett bizonyítani, hogy a könyvtár akkor is él, működik, hat, ha fizikai körülményei nem a legmegfelelőbbek. Hála az égnek, sikerült. Főleg rendezvényeink és digitalizálási programunk kapcsán. Nem volt könnyű menet. De megcsináltuk.

portre03

portre04

Kókay Krisztina textilművésszel

Könyvek közt, gyerekek közt

SONY DSC

Testvérkönyvtári megállapodás aláírása Párkány könyvtárával

Közéleti tevékenységed

Huszonéves koromban elkezdtem járni a megyét, különböző TIT előadásokat tartottam klubokban, iskolákban. Szerettem csinálni, valószínűleg a már említett pedagógus vér miatt. Egyebek mellett volt egy előadásom Verdi Rigolettójáról, sok zenével. Annyira szerettem ezt a művet, hogy képtelen voltam lángoló lelkesedés nélkül beszélni róla… Büszke is vagyok, mert sikerült kevéssé lelkes operakedvelők érdeklődését is felkeltenem, főleg diákokét. Évekig vezettem filmklubot az esztergomi művelődési házban. Amire szintén büszke vagyok, hogy amikor 2006-ban ellopták (és nyilván beolvasztották) Esztergomban Babits mellszobrát, sikerült egy civil mozgalmat életre hívni, amelyik célul tűzte ki a szobor újraállítását. Nem egyedül csináltam persze, de egy keserű beszélgetés eredményeként harmadmagammal indítottuk útjára ezt a kezdeményezést, amelynek eredménye ma a város főterén látható. Jelenleg csak író-olvasó találkozókra járok néha.

Mit éreztél, amikor az első írásodat nyomtatásban láttad viszont?

Jelentek meg már korábban írásaim, de egy könyv szerzőjeként látni magam más volt. Nagyszerű élmény. Mindig nagyon tiszteltem a nyomtatott betűt (ezért bosszant annyira a számtalan igénytelenül kiadott könyv), és szinte hihetetlen volt nyomtatásban látni kézzel rótt oldalaimat… Később persze megszokja az ember, de az első könyvemet a kezemben tartani, az semmihez sem fogható érzés.

Van, akinek egy írói álneve van, Neked több is. Miért?

Ha megjelent egy könyvem, valójában sosem bíztam benne, hogy lesz még. Vagyis nem terveztem meg az írói „jövőm”… Több kiadónál voltam, és ők rendre új nevet javasoltak nekem. Elfogadtam, gondolván, ők adják el a könyvet, ők tudják, milyen névvel lehet kapósabb. Számomra elég volt, hogy tudtam, az én könyveim. Sok könyvemben eredeti nevem fordítóként szerepel. Egy kolléganőm mesélte (nem esztergomi), hogy ajánlotta könyvemet egy olvasónak, aki fanyalogva utasította vissza azzal, hogy ő női szerzőt nem akar, azok nem tudnak jó izgalmas krimit írni. Akkor a leleményes kolléganő ajánlott neki egy Peter Shark (vagy Tom Higgins, ezt már nem tudom pontosan) könyvet, az olvasó elvitte, majd lelkesen azzal hozta vissza, hogy lám, igen, a férfi írók tudnak csak igazán jó krimit írni…

Kedvenc  műfajod és miért? Kedvenc témád, amiről mindig szívesen írsz?

Kedvenc műfajom az írásban egyértelműen a krimi, a misztikum. Egy jó, izgalmas sztori, megfelelő szereplőkkel, akik nem hősök, hanem mindennapi emberek. Nagyon fontos nekem az akció. A hétköznapi életbe belerobbanó váratlan, erőszakos cselekmények izgatnak, ki hogy reagál rá, kiből mit hoz ki. Az odaadás, az áldozat, a mindenkori helytállás – ilyesmiből épülnek a könyveim, gyakran megmagyarázhatatlan képességekkel fűszerezve. Mármint némely szereplőm rendelkezik megmagyarázhatatlan képességgel. Általában gyerek szereplő, bár a Villámcsapás-ban maga a főhős kerül megmagyarázhatatlan események hálójába.

Könyveidet  (25) sokan olvassák, nagyon népszerűek az olvasók körében:

EAST, PETER: Halálos kereszt. 1994, K. u. K. Kiadó – A Sátán nevében. 1992, Pannon Könyvkiadó – Boldogság életveszélyben. Vékony, füzetes kiadvány volt, már nincs is meg, de sztoriját epizódként felhasználtam a Hasonmás c. könyvben. 1992, Ma Könyvkiadó

EASTBOROUGH, PETER: Tóbiás az angyallal. 1991, (esztergomi kiadvány)

HIGGINS, TOM: Viadal. 2002, GABO – Az emberbarát. 2002, GABO – Időzítés. 2001, GABO –

SHARK, PETER: A hely szelleme. 2002, Pallas Antikvárium – A Herceg. 2006, Pallas – Keserves éjszaka. A Lidérc kicsit megújított változata. 2008, Pallas – Kísért a múlt. A Halálos kereszt kicsit megújított változata. 2005, Pallas

G. WOOD, ESZTER: Eleven múlt. A Túl a halálon kicsit megújított változata. 2008,GABO – A férfi, aki tetszik nekem. 2007, GABO – A hasonmás. 2006, GABO – A hely szelleme. 2002, 2011.Underground – Kid. 2015,Underground – Lidérc. 1999, Anno – A nő, aki tetszett nekem. 2007, GABO – Az örökös. 2005, GABO – A Sátán nevében. 2000, Anno – Soha. 2012, Underground – A sötétség testvérei. A Sátán nevében kicsit átdolgozott kiadása. 2012,Underground – Tóbiás az angyallal. u. az mint a legelső, amely nem került kereskedelmi forgalomba. 2000, Anno – Túl a halálon 1999, Anno – Villámcsapás. 2006, GABO

portre06 portre07 portre08 portre09 portre10
portre11 portre12 portre13 portre18 portre14
portre15 portre16 portre17 portre19 portre20
portre21 portre22 portre23 portre24 portre25

Szakmai körökben barátaid, ismerőseid hogyan fogadták a könyveidet? Nem voltak meglepve. Persze örültek, de szerintem a közvetlen munkatársaim például nem is olvasták a könyveimet. Nincs ezzel semmi baj. Aki nem szereti a műfajt, az nem kell hogy elolvassa a könyveimet csak azért, mert én írtam.

Elfogadsz kritikát? Ki a legszigorúbb kritikusod?

Nem klasszikus értelemben vett szépirodalmat írok. Kritikát nemigen kapok. Legfeljebb visszajelzéseket, hogy „izgalmas volt”, „letehetetlen”, meg „hogy bírsz ilyeneket írni?”, „hogy jutnak ilyenek az eszedbe?” Mit lehet erre mondani? Hisz magam sem tudom. Ha elkezdődik egy könyv, felépült egy cselekményváz és megszülettek a szereplők, akkor már szinte magától megy. Hisz a szereplők egyénisége, jelleme predesztinálja őket arra, hogy mit tegyenek, mire hogy reagáljanak.

Mit teszel, ha első nekifutásra úgymond nehéz, „kezelhetetlen” helyzettel találod szemben magad?

Szívem szerint megfutamodnék. De ezt az ember általában nem teheti. Könnyen indulatba jövök. De aztán várok, figyelek, és próbálom a helyzetet „kezelhetővé” tenni, hogy kezdeni tudjak vele valamit…

Egy kép, amit szívesen látnál szobád falán?

A tenger. Nem, nem is: az óceán. Volt szerencsém látni. Egész hátralévő életemben szívesen nézném.

Kedvenc íród, kedvenc versed, emlékezetes olvasmányaid?

Kedvenceim nincsenek. József Attilát nagyon szeretem. És nagyon szeretem Thornton Wilder amerikai írót. Szerettem (hogy a műfajnál maradjak) Stephen King korai könyveit. Jó néhány éve már nem kedvelem.

Minden embernek a világban van alteregója. Találkoztál már a sajátoddal?

Nem. Bár érdekes lenne! Szívesen beszélgetnék vele!

Nem mindennapi történések az életedben?

Az életem teljesen mindennapi. Hála az égnek! Nem szeretnék olyan kalandokba bonyolódni, amilyeneket írok, és nemigen tudnék mit kezdeni az afféle különleges képességekkel sem, amilyenek a könyveimben előfordulnak. Egy-két érdekes élményem volt, de azt hiszem, mindenkinek adatott valamifajta misztikus esemény. Amilyen például, hogy közvetlen ütközés előtt egy buszban hamarabb kapja az ember óvón kezébe a gyerekét, minthogy a sofőr a fékre lépne. Talán az sem mindennapi dolog, hogy egy magyar lány egy amerikai fiúval Franciaországban németül beszélget. A magyar lány én voltam. De hát ez manapság már nem nagy szám. Akkoriban, a hetvenes években azért nem volt semmi.

Emlékezetes vagy áhított kalandok, eddigi kalandozásaid a világban

Mint fentebb már kiderült, voltam Franciaországban, kétszer is. Németországban többször. Luxemburgban is. Ausztriában, Velencében. Ezek már hála Istennek nem különlegességek, de amikor én jártam arrafelé, még elég keményen állt a vasfüggöny. Jártam Bulgáriában, Erdélyben, Tunéziában is. Sok szép helyet láttam, de temérdek van, amit még nem, és valószínűleg már nem is fogok. A tengert szeretném még egyszer megnézni. Csak ülnék ott, és nézném.

Hiszel a sorsban? Szerinted vannak véletlenek?

Mindenkinek megvan a maga sorsa, és azt hiszem, nem sokat tehetünk ellene. Sokaknak az egész élete arról szól, hogy harcol ellene, megint mások szépen bele tudnak simulni. Véletlenek? Hát persze hogy vannak, csak én nem így hívom őket. Hanem Gondviselésnek.

Számodra mi jelenti a boldogságot?

Ha körülöttem nyugalom van és béke.

portre26

portre27

Családom egy részével otthon Fiammal

Ha újra kellene kezdeni a dátumozást – valamit másképpen csinálnál?

Talán. De akkor az már nem az én életem lenne…

Tervek, álmok, vágyak; minden, amit még szeretnél az élettől kapni

Szeretnék még írni. Szeretnék Esztergomnak egy megfelelő könyvtárat. Körülbelül ennyi. Igen, és mindenekfölött külső és belső békét szeretnék. Hiszen ha ez megvan az embernek, a többi már nem számít.

Keszi Erika Zsuzsanna – Kovátsné Várady Eszter

 Kovátsné Várady Eszternek a továbbiakban olyan sikeres éveket kívánunk, melyekben tervei, álmai, vágyai megvalósulást nyernek. (a szerk.)

Comments are closed.

Blog Home