Hírek a Pest Megyei Szervezet életéből

Posted by zondaz - március 22nd, 2016

201601_szervelet_Pest_1

Február 24-én lezajlott az OSZK-ban az idei első rendezvényünk, a közgyűlés.

Elsőként Barátné Dr. Hajdu Ágnes elnökasszony előadását hallgattuk meg az MKE-ről, a hosszabb távú tervekről. Majd Werner Ákos igazgató  a Pest Megyei Könyvtár elképzeléseit mutatta be. Jávorka Brigitta és Tóth Máté, a Könyvtári Intézet munkatársai a városi könyvtárak helyzetéről adtak gyorsjelentést, ami valóban „gyors” volt. Olvasható a honlapunkon, érdemes böngészni!

201601_szervelet_Pest_2

A „hivatalos” programban Fülöpné Attiláné Pemeksz-elnök (4. kép)a 2015. évi beszámolót ismertette, ezt az ellenőrző bizottság jelentése követte – mindezeket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Én is beszéltem kicsit a tanulmányutakról, hiszen tavaly jártunk a Délvidéken és Felvidéken is – sok könyvtárat is meglátogatva.

És persze szó volt az idei tervekről is, a tagsági helyzetről. Néhány dolog, amit érdemes kiemelni a szervezetünkről. Tavaly 175 egyéni, 10 testületi tagunk volt, így talán a legnagyobb szervezet vagyunk az MKE-n belül, de a nagy létszám ellenére azért igyekszünk megtartani az emberi közelséget, a személyes kapcsolatokat. És biztosan ennek is köszönhető, hogy pl. a közgyűlésre is eljöttek 107-en (tíz fő „beteget” jelentett) – de egyébként is mindenki érdeklődően, nyitottan áll a rendezvényeinkhez.

Tevékenységünkben fontos esemény a Pest megyei könyvtárosnap (tavaly Érden volt), ezt minden évben megrendezzük valahol a megyében június közepén. Az olvasószolgálatos és a gyermekkönyvtáros műhely (tavaly Monoron, illetve Aszódon) is tart szakmai programokat, ezek is fontosak a tagjaink számára. A szervező könyvtár bemutatkozása, a helyi közéletben való szerepvállalása ilyenkor mindig hangsúlyos szerepet kap, de a szakmai tájékozódást is segítik ezek a rendezvények. Néhány éve az új tagjaink a közösség előtt, bemutatkozva vehetik át a tagkártyát, ez most is így történt, hatan kapták meg a helyszínen a tagsági igazolványukat.

201601_szervelet_Pest_3

A közgyűlésen persze beszéltünk az idei programokról is. A könyvtárosnap Szentendrén lesz, az olvasószolgálatos műhely a csomádi községi, a gyermekkönyvtáros műhely pedig a váci városi könyvtárban találkozik.

Szlovéniába szervezzük a tanulmányutat június 16-19. közötti időpontra. Meghirdettük a díjainkra való pályázás lehetőségét is.

A közgyűlésen a tagsági helyzetképet is bemutattuk, 158 fő fizette be eddig a tagdíjat, ebből új tagunk 12 fő. És kiemeltük, hogy nagy a fegyelem a befizetéseket illetően, köszönjük a tagoknak.

Híreljük tehát, hogy a Pest Megyei Szervezet aktívan dolgozik! Figyelünk az aktív nyugdíjasainkra, bevonjuk őket a munkába – de még jobban figyelünk a fiatalokra, őket is bevonjuk, ha hajlandóak részt venni ebben.

Minderről bővebben a www.pemeksz.hu oldalon, illetve a facebook-oldalunkon.

Bazsóné Megyes Klára,
a Pest Megyei Szervezet elnöke

Comments are closed.

Blog Home