„A tudományok evolúciója”

– a historikus és dinamikus jelenlét konvergenciája a virtuális térben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2015. novemberi Tudománynapi rendezvényének: A tudományok evolúciója: a valós és virtuális világok, valamint a Központi Könyvtár: A könyvtárak virtuális világa előadásai (a Ludovika csodálatos dísztermében) számomra egy nem várt összefüggésre hívták fel a figyelmemet elsősorban Gazda István tudománytörténész kiváló előadása nyomán. A digitalizálás nem csak a megörökítésre és szétsugárzásra, a hozzáférhetőség és kereshetőség biztosítására szolgál, hanem további jelentős hozzáadott értékkel is gazdagodhatunk, amely a könyvtárak szerepét és lehetőségeit módosítják és kitágítják a jövőben:

1. A korábban hazánkhoz tartozó területek, vagy a Magyarországról kivándorolt, elszármazott tudósaink hazai indulása, eredete és vonatkozásai könnyen (és nem feltétlenül szándék nélkül) elsikkadnak a más országokban történő digitalizálás során. Természetesen joggal sérelmezzük, ha pl. Neumann János műveivel kapcsolatban értetlenül kezelik a magyar büszkeséget a tudósok közösségeiben (említésre került ilyen eset japán tudósokkal kapcsolatban).
2. Ismert tudósaink olyan kapcsolatrendszerére derülhet fény, amely a felfedezésekkel, a tudományos hazai és nemzetközi kapcsolatokkal, a hazai tudomány jelentőségével, és tudósaink kutatásainak, pályájának alakulásával kapcsolatban új összefüggések felfedezéséhez vezethetnek bennünket. A régi folyóiratok, tudományos füzetek, vagy esetleg már elfeledett könyvek digitalizálása – amelyre Gazda István számos példát mutatott be előadása során, nem csak a kiadvány tematikájához tartozó ismeretek miatt válhat fontossá, hanem a digitalizált kiadványban az indexelés nyomán feltárt új kapcsolatok és ismeretek révén is. Természetesen ilyen, korábban nem felfedezett összefüggések a kulturális örökséggel kapcsolatban is felmerülhetnek.
3. Korai, vagy félbemaradt kutatások újraértékeléséhez is vezethetnek a „digitális” felfedezések – ennek reményével sokan foglalkozunk korunk jelenlegi technikájának káros hatásai miatt. E téren nem csak Gazda István, hanem Szabó Árpád műveiben is találunk izgalmas gondolati felvetéseket, a technológia fordulópontjait eldöntő kutatási irányokat.
4. Az indexelt digitális tartalmak kapcsolati hálójának metszetei alapján új módon jeleníthetjük meg kulturális és tudományos múltunkat (pl. mi történt 1900-ban[1], kivel mi történt, ki kivel milyen kapcsolatban volt, bizonyos témához kik kapcsolódtak, egyes intézményhez kik és milyen eredményekkel fűződnek, hogyan fejlődött egy-egy gondolat, stb.). A metszetek a könyvtári tájékoztatásban új típusú tartalom felfedezési, keresési, közreadási és publikációs lehetőségét biztosíthatják a könyvtári honlapokon és portálokon. Az összefüggések korábban is ott voltak a művekben, de manuális módszerekkel teljes felfedezésük lehetetlen volt az emberélet rövidségét, és működési hatókörét tekintve is.
5. A digitális tudáshálózatokon adatok és művek olyan gazdag kapcsolati hálója jelenik meg, amely új következtetésekre és felismerésekre vezethet, és ebben a hálózatban egy kéziratos könyv digitalizált adatai is nagyon fontosak lehetnek, mert már nem csak saját értékük, hanem kapcsolataik révén is új értelmezést, következtetéseket hozhatnak. A kevésbé jelentőseket is nevezetessé teheti kapcsolatuk a kiemeltekhez, számításba véve azt a tényezőt is, hogy koronként változhat egy-egy személy vagy téma, intézmény vagy probléma jelentősége, a megjelenés gyakorisága, amely jelentősen befolyásolja az kor megítélését, jellemzését is.

A digitális tartalom- és adatkezelés összefüggéseinek tükrözése – szinergiák és új kapcsolati mátrixok 

A tudománynapi rendezvény különös élménnyel járt. A látszólag teljesen különböző előadások a hallgatóság, sőt az előadók számára is izgalmas további gondolatokat hoztak. Nem csak az előadások tartalma, hanem a kimondott és a rejtett, vagy kevésbé felismert összefüggések közötti kapcsolat is aktiválta a rendezvény után a résztvevőket. A közös gondolati mag az lehetett, hogy a könyvtári szakma változása olyan mértékű és irányú, amelynek teljes felismerése vagy valódi értékelése jelenleg bizonytalan, de egy új távlat nyílt meg, amelyet talán még nem is ismertünk fel teljes valójában, és rendkívül izgalmas lehetőségekkel járhat számunkra. Jelenleg nyitottnak látszik az új irány, kérdés, felismerjük-e a lehetőségeket, vállaljuk-e a szerepet és feladatot, helyesen értékeljük-e az új távlatokat?

• A digitalizálás a teljesen szeparált ágazatok körében is nagyon hasonló elveken, eredményeken, eszközökön, szabványokon, feltárási és keresési lehetőségeken múlik, és nagyon erőteljesen megnő a szerepe a tartalomkezelés, az összefüggések feltárása képességének.
• A digitális tudományos és kulturális tartalom a könyvtárakban lefedi a más ágazatok legjelentősebb nyilvános vagy korlátozottan nyilvános tartalmainak együttesét.
• Jogos az igény, hogy az összességet kezelő szakmai közösség a létrehozásban, a kezelésben, és a digitális tartalmak keresésében és egyéb gondozásában a legmagasabb szakmaiságot tudja felmutatni, erre legyen képezve, és a munkafolyamatok is kövessék ezt az irányt.
• Új, vagy megújuló képességekre és kompetenciákra is szükség van:
  • A digitális tartalomkezelésben ismét megnő a könyvtárosság „humán” oldali összetevője: a tartalmak elemzésének képessége, az összefüggéseknek felismerése.
  • A technológiai ismeretek szerepe nő és fontossá válik, de nem jelenthet értékítéletet a többi szakmai ismeret rovására.
  • Új típusú adatkezelésre van szükség, amelynek nyomán nem a kiadvány, hanem a mű válik alapegységgé, amelyhez különféle, digitális kapcsolatokra felkészített mikroadatok kapcsolódnak mátrix szerkezetben.

A fenti hármas feladatrendszer a digitalizálással összefüggő működési modellben eltérő szerepmodelleket és kompetenciákat igényel:

1. Tartalomszolgáltatás – intellektuális tartalomkezelés és közösségépítés, szolgáltatói szemlélet, hangsúlyos kulturális beállítottság, részben pedagógiai és marketing véna
2. Magas szintű információs technológia ismerete, használata, beépítése, mentorálása és terjesztése;
3. Adatmenedzsment – formális logikai gondolkodás készsége és képessége adatmodellek létrehozására, kezelésére, megosztására.

A hármas modell szerintem lefedi a modern könyvtár feladatrendszerét, és biztosítja a felkészülést új típusú feladatok befogadására. Az új hálózati kultúrában éles kontúrokkal jelentkező hármas kompetencia jellemzőkkel lefedhetők az új típusú feladatok is: az egyik irány a kommunikatív, kapcsolatteremtésben érzékeny, képzett és kreatív, publikálásban jártas és nyelvi hozzáértésben fejlett könyvtárosok kompetencia együttesét feltételező feladatcsoport, a másik a zártabb, az adatok előállításában készséget és képességet mutató, formális nyelvi struktúrákat létrehozni képes könyvtári adatspecialista kompetencia eltérő képességeket igénylő együttese. A technológiai és informatikai fejlesztések esetében általában szükséges külső, professzionális szakértők igénybevétele is.

Szinergiák és kapcsolati mátrix – kényszerűség vagy „bevállalás” ?

A hármas csoport mindegyikében jelentős változást és új lehetőségeket látok, amely egyrészt kényszerű, másrészt opcionális: vállalható vagy elhagyható. Azonban a kényszerű és opcionális feladatok között is fel kell ismernünk az összefüggést, a kihagyhatatlan kapcsolatot és egymásra utaltságot, a tartalomkezelésben megmutatkozó hatalmas és új lehetőségeket.

A digitális tartalom indexelésével felbukkanó szinergia lehetőségek kapcsolati mátrixok kibontásával

Az 1. sz. jegyzetben közölt cikkrészletből indulva feltehetjük a kérdést, milyen kapcsolat volt Fejér Lipót, Neumann János, a kolozsvári egyetem, Göttingen, a Competes Rendus, Eötvös Loránd, Ottlik Géza – és még sorolhatnánk az adatokat – között. Mindez már feltárt kapcsolat, megjeleníthető, és az kérdés, hogy milyen további ismeretekhez juthatunk a kapcsolati háló elemeinek további kibontásával?

Az ismeretek bővítéséhez használhatjuk a VIAF (Virtual Authority File) szerzői adattár adatait a kapcsolati háló grafikus ábrázolásával (ld. az 1. sz. ábrát), amelyből további, a szerzőre vonatkozó adatokat nyerhetünk (pl. az ISNI-ből, a Wikidata-ból stb.). A szerzőre vonatkozó adatsor kibontásával nagyon fontos kiindulópontként részinformációkat nyerünk. A tartalomra, vagyis Fejér Lipót munkásságára, kapcsolataira, elkészült, vagy rész munkásságára vonatkozó ismeretekre vagy rátalálunk a már digitalizált adatok révén, vagy magunk indulunk a már digitalizált adatok közötti kapcsolat alapján a tartalom bővítéséhez, és ezt követően a kapcsolathoz tartozó további tartalmak összegyűjtésével, vagy jellemzésével.

1.     sz. ábra Fejér Lipótra vonatkozó authority adatok a VIAF segítségével.

Az előadók nagyon tág történelmi háttérrel illusztrálták mondanivalójukat a könyvnyomtatás kezdetétől a szemantikus web napjainkban erőteljesebbé váló fejlődési irányáig, benne a legmodernebb open linked data tartalomfeltárási és publikálási módszerig. Gazda István érdekfeszítő tudománytörténeti előadása adta a gondolati keretet az előadásokhoz, amelyekből a rendezvény végén számomra váratlan összhatásként egy új, tágabb horizonton jelentek meg a könyvtári digitalizálás, az open source és az open linked data jelenségek összefüggései – és nem csak könyvtári, vagy tudománytörténeti szempontból, hanem új ismeretek megszületésének, létrehozásának lehetőségéről is. A különös összhatás talán azért volt szembetűnő, mert kaleidoszkóp szerűen jelentek meg az egyes előadók részéről a téma különböző aspektusai: Karácsony Gyöngyi a HUNOR egyetemi konzorcium és összefogás, az open source mozgalom jelenlegi helyzete, Horváthné Tóth Zsuzsanna az NKE LUDITA repozitórium szolgáltatás, Áts József a tudásháló kialakulásának történeti és jelenkori jelenségei, Horváth Zoltánné az open linked data új szemantikus technológiájának jellemzői és példái, Holl András pedig a tudományos kommunikáció XXI. századi lehetőségei köré építette előadását.  Az összefüggések és az új következtetések levonásában segítettek a hallgatóságnak Bakos Klára levezető elnök összefoglalói.

A rendezvény végén érdekes felismerés volt, hogy az előadások együttese mennyire élethűen, reálisan érzékeltette azt a jelenlegi helyzetet, amelyet a rendszervény szervezői A tudományok evolúciója rendezvény címmel jelöltek. Még sok mindent nem, vagy nem úgy teszünk, ahogyan a követelmények szerint kellene, de néhány felismerés már elkerülhetetlen nem csak a könyvtárak, hanem a környező társadalom számára is:

•  A digitalizálás elképzelhetetlen szervezett könyvtári összefogás nélkül
•  A könyvtárak összefogását rendszerszinten és globálisan kell biztosítani
•  A könyvtárak és a tudomány egymásra utalt a digitalizálásban és annak háttérmunkáiban is
• Kulturális vagyonunk, hagyományaink, tudománytörténetünk nemzeti megörökítése a mi feladatunk, és ha ezzel külföldön is foglalkoznak, érvényt kell szereznünk a magyar vonatkozások megfelelő kezelésének
  • Enne keretében a magyar kulturális és tudományos eredmények digitális tartalmait és a kapcsolódó adatmátrixokat el kell helyezni a nagy kulturális gyűjtőállomásokon (Eopreana, WorldCat, VIAF, ISNI, Wikidata, HathiTrust, stb.)
• A digitalizálás, a tudásháló, az adatmátrixok megszületésükkor is új ismereteket hoznak az összefüggések egyre teljesebb körének köszönhetően
  • Az összefüggések megismertetése és beépítése a napi tájékoztató feladatokba a könyvtárak feladata
•  Az összefüggések felismerése önmagában is új ismeretet jelent, de egyúttal kiindulópontjává válik új következtetések és új tartalmak létrehozásának.

A két utolsó vonatkozást azért emeltem ki, mert számomra a tudománynapi rendezvény, és nyilván néhány korábbi esemény is azt a felismerést hozta, hogy a digitalizálás nem csak a megörökítés, a szétsugárzás, a megőrzés eszköze, hanem önmagában is új ismereteket hoz a digitális tárhelyek indexelt és összekapcsolt adatainak köszönhetően. Tömegesen jelennek meg olyan ismeretek, amelyek manuális eszközökkel csak a kérdéssel mélyebben foglalkozó néhányak számára voltak korábban nyilvánvalóak.  A digitalizálással ezek az összefüggések új ismeretként jelenhetnek meg tömeges méretekben, és kiindulóponttá válnak új következtetések, elemzések indítására, levonására a tudomány fejlődése, az oktatás, és az információ menedzsment számára.  A digitalizálás minden szakterület számára olyan külső elemként tekinthető ismeretek beépülését jelenti, amelyek szinergia hatás alapján egymást erősítik és növelik (pl. könyvtárak, levéltárak, múzeumok, történettudomány, orvostudomány, 3D technológia, RFID azonosítási és hozzáférési technológia, „smart” rendszerek, „big data” kezelése, „second life” rendszerek, marketing, stb.).

A könyvtár felkészültségét tekintve képes az összefüggések kiemelésére, szolgáltatásaiban történő használatára, új összefüggések felismerésére, valamint a tudomány műhelyeivel való kooperációra, és természetesen a kooperatív megoldások, munkafolyamatok, rendszerek kezelésére is.

Ennek a szerepfelfogásnak társadalmi elismertetése érdekében az adatmenedzsment szakmai kérdéseiben a könyvtárnak kulcsszerepet kell vállalniuk, és ebben a W3C-vel is munkakapcsolatot célszerű kialakítani. A könyvtári portálok és honlapok lehetőséget kínálnak az adathálózatok által felfedezhető új összefüggések kiemelésére, megismertetésére, és új ismeretek közlésére is. A felkészültség adva van, sajnos, sokszor a szakma- és hivatásszeretet, a jó stratégia, az ismétlések kerülése jelenti azt az erőt, amely az új típusú feladatok vállalásához szükséges, ha támogatásból kevesebb van a szükségesnél. A központi irányítás munkaanyagaiban már megfogalmazásra kerültek az új szerepek és intézményi missziók – a gyakorlatba történő átültetéshez érdemes megkeresni a kooperációs lehetőségeket, támogatásokat. 

Horváth Zoltánné
könyvtáros informatikus, tanácsadó, T-Systems Magyarország Zrt.