PORTRÉ ÖNMAGAMRÓL

Szegedi Miklósné vagyok, Kardos Erzsébet Terézia néven láttam meg a napvilágot 1948. október 16-án Megyaszón, családunkban harmadik lánygyermekként.

Szüleim iparos emberek voltak ugyan, de falusi viszonylatban a szegényebb emberek számát szaporították, mert a család megélhetésének biztosításához a földművesek életét is fel kellett vállalniuk, és ebben a munkában képességeink szerint nekünk, gyermekeknek is részt kellett vennünk.

Két nővérem – 7 és 6 évvel idősebbek – már iskolába jártak, könyveik, füzeteik számomra varázslatos titkok hordozói voltak, amit én nagy boldogsággal „lestem el” tőlük, ötévesen már magam is írtam-olvastam, és „hallgatóként” velük ballagtam minden nap az iskolába, ahol engedélyt kaptam, hogy az első osztályosok közé beülhessek…

A családi munkákban komoly feladatom volt: míg a család többi tagja kapált, vagy aratott, nekem a bocikat kellett őriznem, amíg legelésztek… a kezemben könyvvel sétálgattam mellettük és olvastam… hát így kerültem én nagyon korán szoros barátságba a könyvvel, az irodalommal…

Középiskolai osztályfőnököm volt a magyar tanárunk, szerette, ha a diák önállóan dolgozik, ha az elemzésekbe a saját érzéseit, gondolatait szövi bele… Mikor ilyen házi feladatokat kaptunk, gyakran mondogatta: „nem bánom, ha az egész dolgozatod idézetekből is áll, de jelöld meg a forrást-szerzőt, és tudd, miért citáltad oda éppen azokat a sorokat…” Így aztán lelkesen vetettük bele magunkat a pataki nagykönyvtár titokzatos csendjébe a felkészülés ürügyén, amit kollégistaként óriási szabadságnak  éreztünk… így született  pl. Madách tragédiájából 25 oldalas házi dolgozat, és közben észrevétlenül tanultam a „könyvtárat”…

Annyi minden érdekelt, annyi mindent szerettem, a döntés – merre, hová, melyik úton? – nem volt egyszerű, és nem is volt túl egyenes, túl sima sem ez az út…

1967-ben érettségiztem és előfelvételit nyertem matematika – műszaki rajz, műszaki gyakorlatok szakra a nyíregyházi főiskolára. Időközben munkába álltam, megtapasztaltam az önálló kereset ízét, ezért a munka melletti tanulást választottam: középfokú államháztartási, képesített könyvelő, pénzügyi tervező és statisztikus végzettséget szereztem.

1970-ben máig tartó házasságot kötöttünk párommal, majd megszületett 1971-ben Péter fiunk, 1976-ban Márta Zsuzsanna kislányunk; velük lett teljes az életünk.

Lányunkkal voltam gyes-en, mikor a faluban könyvtáros állást hirdettek – megpályáztam, megkaptam és 1978-tól 2007-ig mint a helyi Községi Könyvtár vezetője/mindenese végeztem munkámat.

Egyszemélyes intézményben a munka minden fázisát meg kell ismernie a könyvtárosnak, s hogy a könyvek rendelésétől az olvasókkal történő foglalkozásig, a katalogizálástól a rendezvények szervezéséig gördülékenyen menjen minden, odaadással, elkötelezettséggel kellett eleget tenni minden nap az adott feladatoknak.

Az OSZK által szervezett képzésen – a miskolci Megyei Könyvtárban – könyvtárkezelői képesítést szereztem, a felsőfokú képzést – a megváltozott feltételek miatt – többedmagammal majd 2 év után megszakítottam. Így aztán az én „fő iskolám” az élet és a gyakorlat lett, 30 éves munkám eredményei pedig a „diplomám.”

1978.december 1-jétől 2007. június 30-i nyugdíjazásomig láttam el könyvtárvezetői feladatokat a megyaszói Községi Könyvtárban, ahová 10 éves pénzügyi-statisztikusi munka után pályázat útján kerültem. Közel 30 éves könyvtárosi munkám során aktív résztvevője voltam a település közművelődési, kulturális életének. Számtalan községi rendezvénynek, társadalmi ünnepségnek, író-olvasó találkozónak, irodalmi, zenei programnak, kiállításnak, vetélkedőnek, ismeretterjesztő előadásnak voltam szervezője, rendezője.

Öt évet ért meg az általam létrehozott helyi mezőgazdasági népfőiskola, évi 8-10 előadásunkhoz neves szakemberek támogatását élvezhettük.

1987-ben megalakítottam a Hankó Zoltán Olvasókört, mely a község közművelődési és közéletének színesebbé tételét, a kulturális hagyományőrző és hagyományápoló munkát tűzte célul maga elé. 20 évig voltam a közösség vezetője. A közösség 1992-től közhasznú szervezetként működik, 2001-től az önkormányzattal közösen vásárolt épületben saját közösségi teret alakítottunk ki, 2007-ben korszerűsítettük, működési, erkölcsi és egyéb támogatás hiányában azonban napjainkra jövője sajnálatosan bizonytalanná vált.

Hankó Zoltán Olvasókör alapítása

Szüreti felvonulás az Olvasókör rendezésében 1999. október

1990-ben alapítója voltam az általam képviselt közösséggel egyetemben az Olvasókörök Országos Szövetségének, ahol 12 éven át az országos vezetőségnek is aktív tagja voltam.

A KKDSZ megalakulásával az érdekvédelmi munka közelebb került a járás területén dolgozókhoz, a tagság bizalmát élvezve csaknem a kezdetektől a befejezésig vezetői és megyei küldött teendőket láttam el.

1992-ben létrehoztam egy helyi közéleti lapot „MEGY-A-SZÓ” címmel, a sikeres munka érdekében ’92-93-ban lapszerkesztői kurzust végeztem az Írói Népfőiskolán Egerben.

l993-ban közreműködőkkel karöltve megszerveztük a helyi kábel-tv hálózatot, 1995-ben megalakítottuk az Olvasókörön belül a később önállósuló népdalkört és citera zenekart, ugyancsak az Olvasókör támogatásával sikerült életben tartani a most 95 éves múltú fúvószenekart, pályázati támogatással szakmai vezetőt állítottunk az utánpótlás élére.

Több mint tíz éve nyaranta képzőművészeti alkotótábort szervezek gyerekek és felnőttek részvételével.

Kézműves foglalkozás a sajópálfalai könyvtárban

Alkotótábori elvonulás 2011.

1992-ben a Harangodi Napok 3 hónapon át húzódó rendezvénysorozatának, 1996-ban az Olvasókörök Országos Találkozójának voltam főszervezője.

1989-90-ben közösségünk és magam személy szerint is aktív közreműködők voltunk a Megyaszóról szóló Hankó-monográfia kiadásának megszervezésében és annak terjesztésében.

2000-2005 között „Megyaszói Kör-Kép„ címmel havi rendszerességgel jelent meg szerkesztésemben közösségünk lapja, tájékoztatást, közérdekű információkat adva a közösség életéről, munkájáról.

Közel 30 éves közművelődési munkám során számtalan sikeres pályázatot készítettem az intézmény és a közösség érdekében, ezeknek köszönhetően széleskörű kínálattal gyarapodhatott a könyvtár állománya, berendezése, nyílt lehetőség számtalan program, rendezvény megvalósítására, eszközök beszerzésére, ami az intézmény szakmai, érdemi munkáját, a könyvtári szolgáltatás színvonalát emelte az olvasók, látogatók és a település lakóinak megelégedésére.

2004. január 22-én a Magyar Kultúra Lovagja címet kaptam „A település kulturális hagyományainak ápolásáért”.

Lovaggá avatási ceremónia

A Magyar Kultúra Lovagja lettem. 2004. Stefánia Palota

2007. júniustól nyugdíjas vagyok. Bár az Olvasókör elnöki tisztségéről 20 év után leköszöntem, „örökös tiszteletbeli elnök„-ként azóta is évente szerveztem a nyári képzőművészeti alkotótábor programját, több kiállítást, egyéb községi szintű rendezvényt.

Nyugdíjazásom óta több időm jut a kreatív tevékenységek művelésére, a különböző technikák megismerésére, gyakorlására és oktatására is.

Műhelyemben a Globo Tv stábja 2015.

Szüleimtől talán génjeimben örököltem a kreativitást: édesapám csizmadia-cipész mester volt, édesanyám tanult varrónő, így kicsi gyermekkoromtól olyan környezetben éltem, ahol napi szinten születtek az „alkotások” a szemeim előtt…

Már gyermekként a varrás, hímzés, a kötés-horgolás szinte játékaim közé tartozott. Később hobbinak maradt a rajz, a festés, a fentiek pedig a családdal való törődés fontos részeivé váltak.

Imádom és sokra tartom a kézműves tárgyakat, legyen az bútor vagy ékszer, az egész skála elvarázsol: benne van az alkotónak szíve-lelke, mindaz a szeretet és öröm, ami az alkotás során beköltözik a készülő tárgyba, hogy használójának szépségével örömet szerezzen. Ha a külsődleges jegyekhez használati érték is társul, véleményem szerint a tárgy értéke is megnő. Alkotásaimban a díszítő érték mellett a praktikus funkciót is fontosnak tartom, pl. képkeret, szemüvegtok, sütis-csokis tároló dobozok, dísz-palackok stb.

Nyugdíjasan olyan időbeosztás szerint élek, hogy kedvenc dolgaimra – az igazi feltöltődésre – minden nap jusson több-kevesebb időm, mikor kedvemre bele feledkezhetek az alkotásba…

Sokféle kézműves technikát megismertem, kipróbáltam, többségét önállóan, könyvek, az internet, YouTube segítségével, de nem szégyelltem másoktól tanulni sem. Aztán szépen kialakult a saját stílusom, a saját repertoár: ajándék és dísztárgyakat, kisplasztikákat, díszüvegeket készítek.

Kínálat munkáimból

A hagyományos technikák mellett megismerkedtem a textil szobrászat, a textilplasztika rejtelmeivel, és boldogan fedeztem fel: „ezt nekem találták ki”!

A PAVERPOL nálunk még kevésbé ismert, ez a speciális szobrászkellék anyag és technika holland világszabadalom, alig egy évtizedes, nálunk 3-4 éves múlttal rendelkezik. Paverpol oktatóként lehetőséget és segítséget nyújthatok az új technika iránt érdeklődőknek bemutatók, foglalkozások keretében.

Betlehemi éjszaka… Paverpol kép … 55 x 40 cm

Tárgyaim megalkotásában a különböző technikák ötvöződnek. A textil, fa, vagy üveg díszítése során a dekupázs, a különböző antikolt felületek kialakítása, a textilplasztika határtalan lehetőségei egyedi és egyéni tárgyakat eredményeznek. Minden darab megalkotásában a szépség, a harmónia és a jó ízlés megjelenítésére, az örömszerzésre törekszem.

Munkáimmal több ízben vettem részt kisebb-nagyobb kiállításokon, egy magyaros díszüvegemmel az I. Nemzetközi Paverpol Kiállításon – Bled, Szlovénia – is jelen lehettem. Leginkább meghívásos rendezvényeken veszek részt, de munkám eredménye nyomon követhető Facebook oldalamon is, mind emellett a szerencsi Buffalo Market lelkes résztvevője vagyok. Boldoggá tesz, ha valaki az én kezem munkájával igyekszik örömet szerezni szeretteinek.

Magyar büszkeségeink – címmel díszüvegem (a és b oldala) az I. Nemzetközi Paverpol Kiállításon Bled-ben (Szlovénia)

Elégedett, boldog embernek vallom magam: családom, gyermekeim, unokáim harmonikus életet élnek, amiben ott van az önálló alkotómunka szeretete és öröme is.

Egy jól sikerült olvasóköri program – egy nagyon kedves olvasóköri emlék

Olvasóköri programjaink igen széles palettát színesítettek, az irodalom népszerűsítésén túl hagyományápoló – hagyományőrző programjaink mindig nagy sikert arattak. A helytörténeti-népművészeti kiállítások, szüreti felvonulások mellett még menyasszonyi és koszorúslány ruha bemutatót is szerveztünk, voltak főzőversenyek, kirándulások és még sorolhatnám…

Ami mégis emlékezetesebb volt, az az 1996-os Olvasókörök Országos Találkozója: a két napos programra az ország több mint 20 településéről, sőt a határon túlról is érkeztek hozzánk vendégek, mi pedig jó házigazdához illő módon igyekeztünk testi-szellemi táplálékról gondoskodni. A szokásos „kulturális szemle” mellett megmutattuk községünk nevezetességei mellett Szerencs és Monok látnivalóit is, és jutott idő az ismerkedésre, barátkozásra.

Számtalan, számunkra kedves és közismert ember tisztelte meg közösségünket: Molnár Zoltán író, dr. Hajdú Géza a szegedi Somogyi Könyvtár igazgatója, M. Pásztor József irodalomtörténész, Szente Ferenc az OSZK akkori főigazgatója, az Olvasókörök Szövetségének elnöke, dr. Csapó Edit az OSZK főmunkatársa – akit szerintem minden könyvtáros ismer, megyei és környékbeli vezetők, közéleti emberek… A közösség tagjai mellett ennek a nem mindennapi rendezvénynek a lebonyolításában az önkormányzat, a helyi intézmények és a lakosság jelentős része is segítségünkre volt – a szervezés összefogója jómagam voltam.

Örömmel és büszkeséggel tölt el ma is, hogy a több száz vendéget számláló rendezvény által messze szállt közösségünk és községünk jó híre.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy a Magyar Kultúra Lovagja leszel?

Önként vállalt munkám során soha nem merült fel bennem, hogy fizetségre vágynék, ez az elismerés azonban minden képzeletet felülmúlt! A lovagi felterjesztésről nem tudtam, az elfogadásáról érkező levelet viszont én kaptam kézhez, és a hír őszinte meglepetéssel, meghatottsággal töltött el, talán még el is sírtam magam. Megtiszteltetés, ha valaki úgy értékeli a munkánkat, hogy őszintén, önzetlenül méltónak tart egy ilyen címre, és nem csak gondolja, de tesz is érte a mai világban, – vagy mondjam úgy inkább: a körülettem lévő világban – ez nem túl gyakori gesztus, hiszen minden ember esendő… A ceremónia felemelő és emlékezetes volt, remegő lábakkal vártam a kard érintését…

Kedvenc könyved

Kedvenc könyvem… a bőség zavarával küzdök, a magyar klasszikusok: Jókai, Mikszáth, Móricz, Gárdonyi, Passuth… nagyon sokan a kortárs írók közül is. Kedvencem James Jones: Most és mindörökké, Maupassant regényei, az életrajzi regények, az útleírások… és Antoine de Saint–Exupéry A kisherceg  c. könyve.

Kedvenc versed

Kedvenc versem a Himnusz és a Szózat… szeretem Arany, Ady, József Attila, Kosztolányi, Áprily Lajos és még sok-sok magyar költő verseit, és szeretem Puskin Anyegin-jét, Baudelaire verseit, Shakespeare szonettjeit….

Kedvenc filmed

Kedvenc filmem… a magyar filmek „hőskorából„ Várkonyi Zoltán filmjei, a nagy magyar klasszikusok műveinek filmváltozatai, bármikor szívesen megnézem Latinovits, Páger Antal, Tolnay Klári és társaik filmjeit… és a nagy romantikus „ Ghost”  -ot…

Kedvenc zenéd

Zenében minden… Cesaria Evora dalai, a dixieland, a fúvószene éppúgy, mint Bach, Debussy, Gershwin, vagy Zorán, St. Martin, André Rieau és James Last zenekarának feldolgozásai… kivétel a metál és a hozzá hasonló modern „zajok.”

Szépen rajzolsz, festesz, kézimunkázol és igényes, különféle technikákkal készült kézműves munkák sokasága dicséri kezed nyomát. A fenti repertoárból mi az, amit jelenleg a legnagyobb kedvvel művelsz és oktatsz? 

A kézműves alkotó munka napjaim fontos része, az aktív pihenés, a feltöltődés, az elmélyülés időszaka. Valamennyi technika nagyon szórakoztató, de ami igazán az én bensőmet tükrözi vissza, az a rajz, a festés mellett a legújabb, a PAVERPOL… négy-öt éve éppen karácsonyra kaptam ajándékba egy nyitott könyvet, egyik oldalon Mária a kisdeddel, másik oldalon a „Házi áldás”, szolid kis száraz növényi díszítés, a lapok úgy „preparálva”, mint mikor a sok használattól „szamárfülessé” válik a sarkuk… elgondolkodtatott, milyen technikával is készülhetett… majd az interneten gyermeknagyságú kültéri szobrokkal találkoztam, formába szabott, „igazi” ruhácskákba öltöztetve… kutatni kezdtem, miközben a  „PAVERPOL” szó többször is visszaköszönt. Innen már gyorsan célba értem, rátaláltam a hazai márkaképviseletre is, egy telefon és a következő héten már Tatán tanultam a textilszobrászat, a textilplasztika csodáját. Ez az a technika, ami elvarázsol, mindig újabb és újabb variációra késztet, és amiben az a szabály, ahogy éppen a hangulatom, kedvem, fantáziám alakítja… Örömmel avatom be a tanulni vágyókat az önmegvalósításnak ebbe a határtalan lehetőségeket nyújtó világába: csak a szobrászkellék anyag ugyanaz, mindenki másként valósítja meg általa benső önmagát.

Mi a paverpol lényege?

Ennek az anyagnak és technikának a lényege, hogy a vele átitatott textilt keményíti, ragasztja és színezi is egyben, gyorsan szárad, száradás után vízhatlan, kőkemény lesz, akár kültéri szobrok megalkotására is használható. A textil mellett fa, fém, üveg, kő és akár műanyag is felhasználható az alkotás során. A kreatív újrahasznosítás forradalmian új formája: megunt, sérült, kidobásra ítélt tárgyak, anyagok kaphatnak új formát, funkciót általa, a díszítésekhez pedig szinte minden szóba jöhet a zsinórok, csipkék éppúgy, mint egy megunt bizsu, vagy a parkban begyűjtött száraz termések Természetesen a termékcsoportba többféle adalék és kiegészítő anyag – festékek, lakkok stb. – tartozik, ami ezt a fantáziánk által nyújtott határtalan lehetőséget még szélesebbé, még színesebbé teszi,. A technika gyakorlása nagyszerűen fejleszti a kreativitást, a kézügyességet, az önbizalmat, ezért akár terápiás kezelésként is felfogható egy-egy ilyen alkotó foglalkozás, de a képzőművészettel kacérkodók álmainak megvalósítója is lehet.

A legértékesebb tanulság eddigi életed során

Tanulság? – ahogy suhannak felettünk az évek, egyre többször fordul meg az ember fejében, szívében: vajon jól csináltam, helyes volt a választott irány… megérte…? Minden ember saját magának jelöli ki az utat, és a módját az úton járásnak. Nem volt sem unalmas, sem könnyű az életem, mégis elégedett és boldog embernek vallom magam. Mottóm régen és most is ugyanaz: „Az ember kötelessége csak ott ér véget, ahol a lehetetlen kezdődik.”

A könyvtár csendjében sok jó gondolat, kezdeményezés, elhatározás született, érlelődött, majd onnan kirepülve meg sem állt a megvalósulásig… Amit elkezdtem, soha nem hagytam félen, amit kigondoltam, megvalósítottam, igyekeztem megtalálni hozzá mindig a legjobb utat és a megfelelő társakat. Igaz, következetes, hűséges és maximalista voltam, amit nem mindenki nézett jó szemmel, vagy viselt el könnyen… de magammal szemben is megvoltak az elvárásaim. A szakmai hozzáértés, feladatunk maradéktalan megoldása nem mindig „diploma-függő”; a hűség, a kölcsönös megbecsülés, tisztelet, az emberség az életben való helytállás és boldogulás elengedhetetlen „kellékei”, ha egy kedves mosolyt is adunk mellé, szebb és vidámabb lesz még a borús hétköznap is. Azt hiszem, ha most kellene választanom, nagy valószínűség szerint a már bejárt életpályámat választanám újra, s talán módszereimen sem változtatnék.

Mit jelentenek számodra ezek a szavak: szépség, harmónia, szeretet

„Szép az, ami érdek nélkül tetszik” – szinte közhelyszerű a megfogalmazás.    Ahányan vagyunk, akár ugyanazt a dolgot is másként látjuk, mást találunk szépnek, csúnyának, jónak, rossznak – mondhatjuk: ez szubjektív.

Számomra „SZÉP” az, amiben kedvem telik, látványa örömet okoz, kellemes érzéseket vált ki belőlem, talán annyira, hogy akár könnyet csal a szemembe.

Számomra szépség, egy jelenség, egy fakadó rügy, a virágon dőzsölő méhecske, egy várandós kismama, egy ráncos, munkában megfáradt kéz, a felkelő- lenyugvó nap, egy csinos öltözet, egy anyjába kapaszkodó kis majom… meghat, megindít, ellágyít, érzelmileg feltölt, szinte úgy érzem” a szívem majd megszakad,” alig bírok betelni a látvánnyal.

A harmónia a szépnek a „folyománya”: több olyan egymáshoz illő tárgy, épület, személy akik lehet, külön-külön nem is mindegyikre mondanám azt hogy szépek, mégis együtt, a másik mellett annyira odaillő, annyira kellemes látvány, vagy pl. a hozzákapcsolható dallam, zene oly módon párosul vele, hogy szinte el sem tudsz képzelni más változatot, olyan az egész kisugárzása, hogy szinte megbabonáz, ott, abban a szituációban, látványban, élményben le tudnád élni az életed anélkül, hogy másra vágynál.

A szeretet a vonzalom egy személy, tárgy, helyzet irányában, talán magában hordozza a tetszés, a törődés, gondoskodás, a kiváltott jó érzések, a vágyakozás árnyalatait is. Ahogy a szépség, úgy a szeretet is lehet minden ember számára más és más, lehetnek fokozatai, ami az adott szituáció, személy, tárgy függvénye, érzés és tevékenység. Babits sorai jutottak eszembe:

„Megmondom a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

Ha ennek alapján magyarázom a kifejezéseket, röviden a lényeg: akiben ott szunnyad a szépség, harmónia, szeretet szikrája, ha nem is tud róla, meglátja azt, ami ezt a szikrát lángra lobbantja, táplálja. Merem remélni, nem tévedek, ha azt mondom, bennem mindhárom otthonra lelt.

Keszi Erika Zsuzsanna – Szegedi Miklósné

Szegedi Miklósnénak, Erzsikének/Zsókának szeretetben, szépségben, harmóniában, alkotásokban gazdag nyugdíjas éveket és további sok sikert kívánunk. (a szerk.)