LAKI-LUKÁCS LÁSZLÓ

könyvtáros, helytörténeti kutató, vászonszövő

L é l e k t ő l   l é l e k i g

„Laki paraszt gyereknek születtem 1953. július 10-én Miskolcon, nagycsaládban legkisebbnek. Gyerekkoromat a Cserehát két falujában, Lakon és Nyomáron töltöttem. Örömmel emlékezem rájuk, nagycsaládunkra, meghatározó volt szerepük életemben. Kis megszakításokkal 1967-től élek családommal a Bódva-völgyében, az időközben várossá lett Edelényben. Szeretem hazánk e kies, szép vidékét. Soha sem tudtam elhagyni, sok jóval kecsegtető hívások ellenére sem. Itt érettségiztem és a kis kitérők után ide tértem vissza, könyvtárosként, helytörténeti – néprajzi kutatóként, vászonszövőként. Mindég szerettem és szeretem, amit csináltam, soha nem nyolc órában. Otthon érzem e vidéken magam, tettem is érte (gondolom).

A népművelő könyvtárosságot a legteljesebb, a legszínesebb, a legemberközelibb szakmának tartottam és éltem meg. A könyvek segítségével, az élő írók-költőkkel, a legkülönbözőbb művészetek művelőivel való találkozás oly élménydús, gazdag élettel ajándékozott meg úgy, hogy remélem nagyon sok embertársamnak adhattam át belőle. Eszköze lehettem az ismeretek megszerzésének, elmélyítésének, átérzésének, az átlényegülés misztériumának.

A könyvtárosi pályán dogoztam a tanácsi, szakszervezeti és iskolai könyvtárhálózatban. Beosztottként és vezetőként, mindig a munkatársakkal, a támogatókkal, a segítőkkel és nagyon jó családi háttérrel. A népművelést mi még a legnemesebb értelemben értettük, komolyan vettem.

 „Könyves-korsós csodabogár”-ként, vállalom. Így volt teljes, így volt szép. A szövőmesterséget – vezetőként, a terepgyűjtés miatt – nem műveltem annyit, amennyit kellett volna. Az alkotás öröme mellett a teljes kikapcsolódást, pihenést jelentette. Több időt kellett volna rá szánni. A népi szőttes és vászonhímzés gyűjteményem kárpótol némileg, annak kezelése, feldolgozása, nézegetése gyönyörködtet.

Helytörténészként sok öröm jutott nekem, „megtaláltak a témák, a tárgyak”. Családtörténeti, egyháztörténeti kutatások, a kivándorló magyarok utáni menés, a neves elődök életútjának járása, a temető kataszterek készítése kötött le. Kedves tárgyaim még előbb a festett keménycserepek, a festett ládák, a régi barna fotók és az utóbbi időben a pecsétes téglák. Írni, feldolgozni is kevesebbet tettem, mint tehettem volna.

Hét éve, 2008-ban gutaütést kaptam, ahogyan régen mondták. Lebénult a jobb oldalam. Újra kellett tanulnom beszélni, írni és járni. A magamfajta embernek ez nagy megpróbáltatást jelentett. Megsegített az Úr, a jóemberek, talán az én akaratom is. Nem vagyok a régi, de élek… A memóriám nem hagyott el, újra gyűjtök, kutatok. Mentem, ami még menthető. Teszem, amit tehetek az én pályámon, az általam fontosnak tartott területen. Ötvenöt éves voltam mikor új életet kaptam, újra születtem. Ma hatvankettő vagyok, hét évet kaptam még és talán még többet is!?

„Kegyelmi kérvény”, ez a címe annak a könyvnek, melyet a barátaim és jómagam tőlem és rólam „elköszönésül” összeállítottunk, 2008-ban. Sokat segített a felépülésben. Összegzés volt, visszatekintés, visszapillantás. Végigpergett az életem előttem, jó volt. Másnak is ajánlom.

Lelkemből leledzett, amit tettem, lehet, egy őrlélek vagyok. „Őrállónak hívott a Sors engem.”

Jegyzette: Laki-Lukács László  Edelényben

A Kegyelmi kérvény című könyv bemutatóján:
Koleszár Krisztián, Laki-Lukács László, Dr. M. Takács Lajos
Miskolc, 2009. június 9.
Fotó: Laki-Lukács Boldizsár

 LAKI-LUKÁCS LÁSZLÓ a szövőmesterségbe és a hímzések világába úgymond beleszületett, a néprajzi gyűjtő/kutatómunkát az élet hozta elé nap-mint nap, a könyvtárosságot  választotta. Az edelényi gimnáziumi évek után népművelő-könyvtár szakon végzett a Debreceni Tanítóképző Intézetben (1975). Tanulmányait folytatva először az Eötvös Lóránd Tudományegyetem BTK könyvtár szakát (1984), majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK néprajz szakát (1994) végezte el. Első munkahelye az Edelényi Járás és Nagyközségi Könyvtár volt; ezt követően a Kurityáni Bányász Művelődési Ház és Könyvtár  könyvtárvezetőjeként, a Szakszervezetek B.A.Z Megyei Tanácsa Központi Könyvtára igazgatójaként és az Izsó Miklós Gimnázium könyvtáros tanáraként tevékenykedett. A 90-es években nyolc éven át a könyvtárat, művelődési házat és tájházat magában foglaló Edelényi Városi Könyvtár és Edelényi Művelődési Intézmények igazgatója, majd nyugdíjba vonulásáig munkatársa volt. 2002-től szellemi szabadfoglalkozású.

TERMÉKENY ÍRÓI, ALKOTÓI TEVÉKENYSÉGE EREDMÉNYEKÉNT PUBLIKÁCIÓI 1984 ÓTA JELENNEK MEG FOLYAMATOSAN.
https://www.dropbox.com/s/qugccread41a99h/laki_lukacs_onallo_munkak%20jegyz%C3%A9ke_2015.doc?dl=0

A SZÜLŐFÖLDÜNK, A BORSOD, A BORSODI TÁJHÁZ KÖZLEMÉNYEI ÉS AZ EDELÉNYI FÜZETEK  SZERKESZTŐJE.

Forrás: http://www.emkkm.hu/ind.html#http://www.emkkm.hu/kny.htm

NÉPRAJZKUTATÓKÉNT a népi táplálkozástól a népi építészetig a néprajz szinte minden ágával foglalkozott. Észak-Borsod, a Bódva-mente illetve a Galyaság  épített-, tárgyi- és szellemi örökségvédelmének neves képviselője. Örökségvédelmi munkásságát Forster Gyula-díjjal ismerték el. Nevéhez fűződik az edelényi Borsodi Tájház alapítása, berendezése és teljes gyűjteménye, mely az egész Bódva-völgy szellemi-néprajzi emlékeit tartalmazza.

A 100 éves Bódvaszilasi Tájház megnyitása: Koleszár Krisztián, Laki-Lukács László,
Demény Rózsa, Szabjár Péter. Bódvaszilas, 2010. május 8.
Fotó: Tamás István

SZÁMOS KIÁLLÍTÁSON MUTATTA BE ALKOTÁSAIT, GYŰJTÉSÉNEK EREDMÉNYEIT; számos rendezvény szervezőjeként/résztvevőjeként adta tovább mindazt a szakmai tudást és tapasztalatot amit szerzett.

„A kies szép Bódva-völgy” értékei textil kiállítás megnyitója. Bódvaszilas, 2014.	Gyümölcsészeti Hagyományok Háza kiállítás megnyitó. Bódvaszilas, 2013.
Fotó: Jozef Peniasko

 MUNKATÁRSKÉNT, SEGÍTŐKÉNT RÉSZT VETT A BORSODI FÖLDVÁR ÁSATÁSAIN.

A Sárospataki Református Kollégium Gyűjteményének részeként Hangácson létrehozta a Szatmári Király György Egyháztörténeti Múzeumot.

Dessewffy sírbolt feltárása. Edelény, 2011. szeptember 1.
Fotó: Bay Judit

GAZDAG KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ SZEMÉLYISÉG. 3 társaság: Magyar Néprajzi Társaság (Budapest), Pulszky Társaság (Budapest), Kazinczy Ferenc Társaság (Sátoraljaújhely); 4 egyesület: Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület (Gömörszőlős), Magyar Könyvtárosok Egyesülete Borsod Megyei Szervezete (Miskolc) – elnök is, B.A.Z. Megyei Honismereti Egyesület (Miskolc)  –  ügyvezető is, Edelényi Városszépítő Egyesület (Edelény) – elnök; 3 szövetség: Galyasági Településszövetség (Perkupa), Csereháti Településszövetség (Gagyvendégi), Magyarországi Tájházak Szövetsége (Jósvafő); 2 alapítvány: Vox Provinciae Alapítvány kuratóriuma (Miskolc), Borsod Földvár Kulturális Alapítvány (Edelény) – titkár;  tagja, valamint a Kastély Baráti Kör (Edelény) vezetője.

Grőber leszármazottakkal  a Borsodi Református templomban.
Edelény-Borsod, 2005. július 3.

ELISMERÉSEI, KITÜNTETÉSEI

A Népművészet Ifjú Mestere cím (1986), Kiváló dolgozó (1979), KISZ KB Dicsérő oklevél (1980), A Művelődési Miniszter Dicsérő Oklevele (1984), Kiemelkedő Honismereti Munkáért Emlékérem (1999), Edelény Város Önkormányzata Díszoklevél (2000), Sebestyén Gyula Emlékérem –  Kimagasló honismereti munkáért (2007), Forster Gyula – díj és Emlékérem. A Magyar Műemlékvédelemért (2012), Bél Mátyás Emlékérem – Honismereti Munkáért Emlékérem (2015). – Szinnyei József – díj (2015).

Bódva-völgyi vászonhímzések és szőttesek című kamarakiállítás és beszélgetés
a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Miskolc, 2013. április 25.
A képen: Nagy Gábor, Laki-Lukács László, Vörös Zoltánné
Fotó: Laki-Lukács Boldizsár

Mindig könyvtáros szerettél volna lenni?

Nem. Érettségi után a Könnyűipari Főiskola ruhaipari szakára nyertem felvételt Budapestre. A divatszakmába szerettem volna bekerülni. A Vörös Október Férfiruhagyárban való szakmai gyakorlatok azonban elvették a kedvem. Megbetegedtem, januárban hazakerültem. Jobb híján elhelyezkedtem az edelényi Járási és Nagyközségi Könyvtárban. Megszeretve e munkát, felvételiztem a Debreceni Tanítóképző Miskolcra kihelyezett népművelő-könyvtáros szakára. Felvettek. Ősszel választanom kellett a két főiskola között. A könyvtár szakot, pályát választottam. Soha nem bántam meg.

Kik voltak a (szakmai és alkotói) példaképeid, segítőid?

Edelényben dolgozott, akkor módszertani könyvtárosként, Augusztinyi Béla (1925-2012). Régi katonai múlttal rendelkező, nagy műveltségű neves botanikus (egyik legnagyobb kaktusz-gyűjteménye volt az országban). Az ő ösztönzésére, példamutató élete, megszállottsága, kitartása vitt a pályára. Barátságunk végig kísérte életem. A szakmában Hernádi Istvánné, Hubay László (1926–2013), Hubay Ágnes, Kéthely Anna, Kolcsovszkyné Vajda Éva (1929-1997) miskolci; Szentjóbi Attiláné ózdi könyvtáros kollégák; kurityáni népművelő főnököm, Nagy Lajos; a néprajzban a neves muzeológus Fügedi Márta (1949–2000) volt a mentorom, segítőm, barátom. Nagy hatással volt rám volt tanárom, majd barátom dr. M. Takács Lajos szlavista filológus, irodalomtörténész, aki Debrecenből tért haza a Bódva völgyébe, Edelénybe.

Emberi kapcsolatok, barátságok, melyek meghatározóak a számodra

Egyetemi szakdolgozatomat Voit Krisztina tanárnőnél az Edelényi Járás könyvtártörténetéből írtam. Nagy segítségemre volt, majd későbbi múzeumszervező munkámban is dr. Steinprincz Elemérné Horthy Eleonóra (1913-1989). Szerény körülmények között élt Edelényben ez a két csodálatos ember, férj és feleség. Eli bácsi történészkedett, családi levéltárakat mentett (a Járásbíróság elnöke volt); Nóra néni nyelveket tanított, kötött. S összehoztak engem egy letűnt kor akkor még élő jeles edelényi képviselőivel (Wágner Klára, Csajda Ferencné, dr. Patócsné Koflanovics Klára), szerte az országban Benczúr Józsefné Gömöry Ella, Nagy Sándoné Schulek Ilona, Miklós Ervinné, Bónis Ilona, Kachelmann Róbert) és a határon túl (Deutsch Lajos, Izrael).  Hálát adok az Úrnak, a sorsnak, hogy még ismerhettem azokat az utolsó mohikánokat, akik történeteikkel, megőrzött relikviáikkal segítették helytörténeti, múzeumszervező munkámat, textiltörténeti kutatásaimat. Néprajzi gyűjtőútjaimon számos nagyszerű, erőt adó, sokat adó emberrel ismerkedtem meg, köszönet érte. Könyvtárosként élmény, nemes feladatom volt Kalász László (1933–1999), a Bódva-völgy költőjének mentorálása, barátsága. Találkozók, születésnapok, kiadványok (bibliográfia, Cs. Varga István irodalomtörténésszel készített monográfia, Költő a Bódva- völgyben munkálatai).

Emlékezetes és jeles napok az életedben

Sok volt, nem is tudok válaszolni. Gyermekeim születése, a Népművészet Ifjú Mestere cím elnyerése (1986. augusztus 20.), Kalász László 60. születésnapjának ünneplése, 1993. február 3. A barátok által összeállított Kegyelmi kérvény című (tőlem, rólam szóló) könyv első bemutatója, 2009. május 28., Edelény- Borsod református templomában. Akkor éreztem: újra élek.

Szövőmesterként mi volt a mestermunkád?

Egy nagyméretű, 12 személyes asztalra készült díszabrosz. Szomorú története is van. Tervezése, készítése közben halt meg Bucsiné Szál Rózsa könyvtáros osztálytársam, kolléganőm, értelmetlenül. Belefeledkeztem a munkába, egy hétig reggeltől estig dolgoztam. Az Énekek énekéből (8:6) szőttem bele sorokat. In memoriam, mementó. Hitvallásom lett. Egyik végén: „Tégy engemet mint egy pecsétet / az te szívedre / És mint egy bélyeget, az te karodra” ; a másik végén: „Mert erősb az szeretet / mint az halál” Ez 1986 januárjában készült.

Milyen színeket kedvelsz? A kedvenc színvilágod?

A piros, a piros-kék és a nyers. Palócos vidékünk színvilága. Szeretem a felszedett archaikus mintákat, de a parasztcsíkosakat (színes fonál a felvető nyers fonálba beleverve) főként. Jó ritmusú, harmonikus legyen a vászon.

Publikációs tevékenységedre ösztönző hatással volt, hogy a téma szinte „adta magát”: néprajzi, helytörténeti kutató/gyűjtőmunkád során a tárgyak, fotók, emberek mindig megtaláltak. Egy kapcsolódó kedves emlék…

Sokszor. Felkérésre nem szerettem írni, jött… Az volt a jó. Két eset azért nagyon emlékezetes.

Lakon töltött gyerekkoromban sokszor mesélték családunk nagy öregjei: 1911. augusztus 7-ére virradó éjjel Regula Ede edelényi asztaloslegény, hogy esküvőjéhez pénzt szerezzen, betört a faluszéli csárdába. Rablás közben felébredt a korcsmáros, a húga és a felesége. Mindhármukat meggyilkolta. A gyilkosság nagy feltűnést keltett. Sajtó, per, felakasztás, ponyvaregények, legendák (nem ő volt). Végül, mint a szerelem mártírját végezték ki Miskolcon.

Gyermekfantáziámat nagyon megmozgatta, edelényi kutatásaim során is mindig vissza-visszatért. Ki, milyen lehetett ez az ember? 1996 egyik őszi napján, egyik miskolci antikváriumban böngésztem. A fotók, régi képeslapok között egyszer csak mi akad a kezembe? Egyik lapon Regula Ede, másikon ő, bitófája és hóhéra képe. Földbe gyökerezett a lábam. Egy ügyes miskolci dohányárus képeslapjai.

A másik: egy Csillag Károly nevű zsidó származású edelényi ügyvéd életét kutattam. Szabadkáról került Edelénybe Trianon után. Olvastam róla, versei, színdarabjai, műfordításai, cikkei jelentek meg. Izgalmas volt az edelényi Coburg-kastélyról (kutattam, napjainkban készült el méltó helyreállítása, lett Kastélysziget) írott cikksorozata a megyei lapban. Élete misztikus, de eredeti anyag szinte semmi! Budapesten, egy edelényi gyökerekkel rendelkező családnál gyűjtöttem, kutattam (sokszor tettem ilyet). Egyszer csak halomban sorra kerültek elő Csillag Károly munkái, eredetiben. Az egyikben egy fotó, róla. Nem tudtak róla. Végtelen öröm volt számomra. Hol halt meg? Sajnos, a mai napig nem tudjuk.

Úgy tudom, szereted a téglákat. A téglaimádat kezdete, az első „sokatmondó tégla,” ami a kezedbe került? Téglához kapcsolódó elképzeléseid, terveid…

Szeretem a rejtélyeket, s azokat megfejteni. A téglákon: jelek, számok és betűk, mint a könyvekben. Sokat elárulnak magukról, de utánuk kell járni. Nevek, helyek, időpontok. Az edelényi Coburg-kastélyhoz kapcsolódik ez is. Sorra kerültek hozzám ES, SR, HC, HCEU feliratú edelényi téglák. Egy öreg miskolci adatközlőm kérdezi: Tudja mit jelent a HCEU? „Herceg Coburg Edelényi Uradalma.” Izgalom fogott el. Tudatosan kezdtem gyűjteni a téglákat, majd vagy tíz éve megismertem a szirmabesenyői Török Lászlót (neki is vannak Bódva-völgyi kötődései: Komjáti, Szendrő), aki ma már jó barátom, együtt járunk gyűjteni. A megye legnagyobb téglagyűjteménye az övé. Magyarországról gyűjt, én csak a Bódva mentéről. Sokat jelentenek ma már nekem ezek a látóutak. Vele merek, tudok kimozdulni. Álma, álmunk, hogy az edelényi kastély pincerendszerében egyszer bemutatni tégláinkat. Cikk készül most a Bódva mentiekről, készítőikről, sok-sok képpel.

Milyen egy jól sikerült napod?

Egy jó nap? Ma már örülök a csendnek, a nyugalomnak körülöttem. Ha ki tudok menni az Isten-hegyre, a telekre, az ősi szőlőskertbe. Kell már a magány, ilyenkor a lábamnál hever Edelény. Olvasok, rádiót hallgatok s dolgozgatok. Kis házikóm is van kinn, van, hogy ott is alszom. Gyönyörű a kilátás, a naplementék a hegyről. Meditáció.

Sikerekben, elismerésekben gazdag ember vagy és szeretet vesz  körül amerre jársz. Mondják, hogy minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű asszony áll. Ha megkérlek bemutatnád pár mondatban a „háttérországodat”?

Ez így igaz. A családi tűzhely őrzői a nők, a jó asszonyok. Nagy családunk (négyen voltunk testvérek, mi és a feleségemék is) sok odafigyelést és örömöt, segítséget jelent. Szüleink elmentek. Feleségem 38 éve Koren Zsuzsanna és három gyermekünk: Boldizsár (1978), Gyöngyvér (1981) és Borbála (1987) párjaikkal nagy-nagy segítséget jelentettek és jelentenek ma is. Feleségem, amit én megszőttem, ő megvarrta. Aranykezű varrónő, jó családanya, hű társ. A jövő évtől nyugdíjba jön, sok közös tervünk van, reméljük, megvalósíthatjuk… Várjuk az unokákat.

Mi az, amit nem kérdeztem, de szeretted volna, ha megkérdezem? Válaszolnál is rá?
Hogy elégedett ember vagyok-e?

Igen. Minden úgy van jól, ahogy van! – ahogyan édesanyám s református elődeink mondanák.

Minek tartom magamat? Mi vagyok?

Könyvtáros, hagyományőrző, vászonszövő és textilgyűjtő.

Még. Van aki tovább viszi a munkát?

Vannak. Hiszem, ahogyan a családokban, úgy a szakmában, helytörténet terén is mindig voltak és lesznek helyből, az „édes Kis-Hazában” őrizők a strázsán. Ilyen volt (sajnos) Szablyát Péter (1948-2013), emberek itt nálunk: Pozsgai Péter, Rémiás Tibor történészek; Bodnár Mónika, Kovács Ágnes néprajzosokon kívül barátom Koleszár Krisztián Bódvaszilason, Juhász László és Gergely Tamás Szendrőben, Hadobás Sándor Rudabányán. Általuk érzem, nem volt hiábavaló.

Vágyam, Berda József soraival:

„Testemet-lelkemet adó áldott haza! Őrizz meg,
neveld csak holtig hű gyermekedet, ne hagyj
egy pillanatra se eltántorodni tőled s ha
egyebet nem, legalább egy sovány sírhelyet
adományozz nékem földed jóságos kötelékében!”

Keszi Erika Zsuzsanna – Laki-Lukács László

Laki-Lukács Lászlót Szinnyei József – díjjal tüntették ki 2015. augusztus 20-án a Pesti Vigadóban.
Megtisztelő kitüntetéséhez – további szakmai sikereket, jó erőt és egészséget kívánva – szívből gratulálunk! (a szerk.)