Könyvtáros hivatás, felkészülés a hivatás teljesítésére
A Vándorgyűléssel szinte egy időben (július 13-án és 20-án) zajlottak Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban az általuk szervezett egy éves segédkönyvtáros tanfolyam záró vizsgái. A hallgatók kitűnően felkészültek voltak, így mindenki (diák, de a tanár is!) sikeresen vizsgázott és megtörtént a diplomák ünnepélyes átadása is. Ekkor a csoport szószóló diákja kipattant középre és az alábbi beszéddel lepett meg bennünket.
Tisztelt Vizsgabizottság! Kedves Tanáraink!
“Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami, amiért érdemes élni, küzdeni.” /Hérakleitosz/
Ezekkel a vegyes – boldog, ugyanakkor mégis szomorkás – érzésekkel állunk itt, még együtt vagyunk, egy csapatban, még egyben a tanár, a diák, s a vizsgabizottság, de néhány perc múlva mindenki folytatja, vagy elkezdi a saját útját. Az elmúlt több mint 10 hónap alatt a közös cél, a közös feladat igazi közösséggé formált bennünket.
A 21. század rohanó világában – hétfőnként – jó volt ide belépni, mintha egy másik dimenzióba, egy másik világba csöppentünk volna, ahol mindig mosollyal fogadtak, sőt vártak minket. Jó volt megtapasztalni azt is általuk, hogy a kultúra, az emberi kapcsolatok, a jó szó, a könyv, a kedvesség, a türelem és a munka igenis érték napjainkban is, és akik itt dolgoznak, valóban hisznek ebben, és tesznek is érte. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat tanulhattunk tőlük. Többek között azt is, hogy „külön – külön csak szavak vagyunk, együtt azonban költemény.”
A szakirodalomban megtaláltuk a könyv, a könyvtár, a könyvtáros fogalmát, de számunkra mit jelentenek ezek a kifejezések?
A könyvtár otthon, menedék, a béke és a nyugalom szigete, az a hely, amely összehozza a különböző életkorú, érdeklődésű embereket, ahol az ember útlevelet kap a képzelet birodalmába, ahol „gazdagnak” érezhetjük magunkat…
A könyvtáros pedig az, aki örömmel, hivatásként végzi a feladatát, kedves „idegenvezető”, aki bevezeti az olvasót ebbe a birodalomba, kiállítja hozzá az útlevelet, figyel rá, meghallgatja, szavak nélkül is megérti, megtalálja a hozzá vezető utat, mert számára a legfontosabb az olvasó, és az emberi kapcsolat. Munkájának igazi lényegét Goethe sorai fejezik ki a legtalálóbban:
„Ha úgy bánunk egy emberrel, amilyennek mutatja magát, akkor rosszabbá válik, mint valójában. Ha úgy bánunk vele, amilyenné lenni szeretne, segítünk neki azzá válni, amire képes.”
Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a sikeres vizsga után, bizonyítvánnyal a kezünkben, tudással a tarsolyunkban itt állhatunk.
Tiszteletbeli Osztályfőnökünknek – Ilonának – pedig külön is köszönettel tartozunk, hogy óvó szeretettel terelgetett, erősített, bátorított bennünket, irányította szárnypróbálgatásainkat, sokszor mintha az édesanyánk lett volna. Szép volt ez az időszak a csoporttal, a tanárainkkal, összecsiszolódtunk, összenőttünk.
„Senki sem magától lett olyan, amilyen. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet adott nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk, része lett a mi karakterünknek, gondolatainknak és sikereinknek is.” /George Matthew Adams/
További munkájukhoz is hasonló lelkesedést, hitet, lendületet és jó egészséget kívánunk!
Fehér Miklós,
OSZK KI