Hasad a mag, avagy alakul a molekula!
Beszámoló a Műszaki Könyvtáros Szekció paksi kirándulásáról – 2015. május 27.
Ezen a május végi borús, esős, korai reggelen frizurámat tépő szélben (majdnem kopasz vagyok) vártunk, védelmet nyújtó, kényelmes buszunkra. Az MKE Műszaki Szekció kalandvágyó tagjai Paksra indulnak, hogy meglátogassák országunk egyetlen atomerőművét.
És itt azt kell mondanom, amit Pelikán elvtársnak próbáltak tanítani: “Akkor még nem sejtettem…” De erről majd később.
A Tájékoztató és Látogatóközpontban az atomerőmű munkatársa, a szimpatikus, kellemesen segítőkész, felkészült Dohóczki Csaba (csoportvezető) fogadott és vendégelt meg bennünket. Kávé, pogácsa, gyümölcslé került az asztalra, jól esett, köszönjük szépen!
Első benyomás: tökéletes! Dohóczki úr érdekes összefüggésekről mesélt:
A már közel 10 éve üzemszerűen működő atomerőmű eszközei elhasználódtak, technikailag, erkölcsileg amortizálódtak. 1992-ig bevett eljárás volt, hogy 1-2 éves üzemen kívüli őrizgetés, majd selejtezés után összezúzták, megsemmisítették őket. Tisztességes műszaki ember lelke ez esetben segítségért kiált! 1992-ben végre döntés született az atomerőmű építésére és üzemeltetésére vonatkozó dokumentumok, tárgyi emlékek gyűjtéséről. Ez 1992-1999-ig a Látogatóközpontban realizálódott. A Látogatóközpontot kinőve, 1999-től egy ki nem használt műhelycsarnok ad otthont a világviszonylatban is egyedülálló Atomenergetikai Múzeumnak. Első utunk ide vezetett.
Beregnyei Miklós üzemtörténész kalauzolt minket. A kiállítás első részében üvegvitrinek hosszú sora mutatja be az építésben, tervezésben, üzemeltetésben használt geodéziai geofizikai és környezetelemző eszközöket, a sugárvédelemben és folyamatirányításban, vegyészetben, tűzoltásban, baleset-elhárításban valaha használt műszerek sokaságát, a kor szellemének megfelelő kitüntetések, emlékplakettek, elismerések, kiadványok rengetegét. Továbblépve a folyamatirányítás megmentett részegységeit, a karbantartással kapcsolatos mérőműszereket csodálhattuk. Igen, bevallom, volt köztük olyasmi is, amit mérnök létemre ma is, most is szívesen elfogadtam volna. Ez számomra azt jelzi, hogy az új technológiák, technikák megjelenést követő azonnali bevezetésével az erőmű műszaki vezetősége törekszik arra, hogy a még el sem avult, jól használható berendezések korszerűbbre cserélésével, csúcsminőségben gondozza, üzemeltesse az erőművet.
A négyes blokkot ábrázoló óriás poszteren üzemszerűen áttörve a nagyberendezések termébe érve, láthattunk egy gigantikus csavarbehajtó gépet, melynek átmérője megegyezik a titokzatos földalatti hasadásos világot magába záró óriáskonténer átmérőjével. Beállhattunk az aktív térbe való ki- belépéskor használt – a klausztrofóbiások által oly annyira rettegett – egésztest számláló nyomasztó óriáscsápjai közé, kipróbálhattuk (volna) a fűtőelem cserére felkészítő szimulációs berendezés működését, láttuk a valaha használt, aktív hulladék préselését és csomagolását végző, most is jó állapotban lévő gépek egyikét. Itt sorakoztak még kompresszorok, tolózárak, biztonsági szelepek, nagynyomású szivattyúk. És végül, amit eddig még soha nem láttam, azt a gondosan tervezett megszakító berendezést, amelyeken keresztül a villamos energia a transzformátorok segítségével az országos hálózatra kapcsolódik. Igen csak érdekes volt.
Visszatérve a Látogatóközpontba, innen indultunk tovább a „négyesbe”. Igen, Farkas Istvánnak, a Pedro mikrofilmes és számítástechnikai Tanácsadó Kft. mérnök igazgatójának köszönhetően abban a tisztességben lehetett részünk, hogy VIP-es körülmények között megnézhettük a négyes blokkot. Ez egy óriás ablaktalan, de kiválóan szellőztetett betontömbbe zárt, igen magas műszaki és biztonsági követelményeknek megfelelő sok-sok összetevőből álló, zajos gépkolosszus. Nem kellett másznunk, óriási ipari lifttel emelkedtünk a 33 méter magasba, füldugót dugva már ott is állt előttünk maga a gigantikus csoda. Tátott szájjal, lelkem, zsigereim, minden porcikám érezte Madách Imre örökbecsű gondolatát:
“Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
mint elzúgtok lábaim alatt.”
Embert csak néhány karbantartót lehetett látni, eltörpültek a szövevényesen kanyargó csövek tengerében. Ott, kéznyújtásnyira, megfoghattuk a fölénk tornyosuló óriási sárgaságot, az erőtől duzzadó, visító, remegő duci hengert, a kétlépcsős gőzturbinát, mely éppen akkor szorgalmasabb volt a kelleténél. 3009-et forgott percenként. Lebegőnek tűnő, magasban szerelő, karbantartóknak, és nem szájtáti könyvtárosoknak épült fémjárdánk remegése csiklandozta talpunkat, meleget, és iszonyú erőt sugárzott a rendszer. Körbejártuk. És a mérges óriás kitartóan forgó tengelye végén ott virított, piroslott a GÉP. Kb. 3-3.5m hosszával, 2.5m átmérőjével szinte eltörpült a nagy sárgaság mellett. A GÉP melynek folyamatos forgásban tartásáért több száz hektáron egy iszonyúan bonyolult rendszer, és hozzá tartozó infrastruktúra épült. Egyetlen ilyen gép az ország elektromos igényének 13%-át képes biztosítani. És Pakson most 4 ilyen gép forog. A GÉP, mely egy 440MW-os, 3 fázisú berendezés. Feladata, hogy mozgási energiából elektromos energiát generáljon, állítson elő. Ezért a becsületes neve generátor. Tehát 440 Megawatt, (440 000 000 Watt) igen nagy teljesítmény. A bővítés során kétszer ilyen nagy gép, 2 db van tervbe véve. Szóval a gép. Csak álltam mellette, megpróbáltam érezni, megérteni mi is történik itt. A csoport már elment (többször volt ilyenJ), csak egy biztonsági őr szobrozott mellettem.
– Bocsánat, – hebegtem, – csak nézem.
– Tessék csak nyugodtan -, nyugtatott meg. Köszönöm neki.
Nagy dolgot láttunk, és nem csak abszolút értelemben! És a nagy után jött a titokzatos! A titokzatos, soha nem látott, pusztán tudott, használt, pontosan szabályozott, de láthatatlan erő, amely az atomreaktorban lakik.
(A reaktor: Vannak olyan kémiailag nem stabil elemek, izotópok, amelyek bomlanak. A reaktorban urán 235 izotópot használnak. Ezek a fűtőelemek, kb. 6-8 m hosszú, 40cm átmérőjű rudak. A rudak közé fékezőelemeket helyeznek el. Az egészet elhelyezik egy elásott óriás sugárvédett konténerbe. Elárasztják vízzel. Óvatosan megemelik a fékező elemeket, ettől beindul a láncreakció. A víz felmelegszik, gőzzé alakul. Ez a gőz forgatja a gőzturbinát. A fékező elemek mozgatásával változtatják, állítják be, vagy le a reakciót. A fékezőelemek mozgatását számítógép-vezérelt gépek végzik. )
Lifteztük, sétáltuk, és máris ott találtuk magunkat egy magasban épült kilátóban, alattunk terült el maga a titokzatosság. Egy nagy lefedett kútszerű óriási henger. Körülötte apróbb lefedett kutak. Ember sehol. Mozgás, zúgás, zaj, semmi. Csendélet. És mégis itt, ebben a földalatti hengerben szabadul fel az az óriási mennyiségű energia, ami az ország elektromos igényének 13%-át fedezi. (4 db van ebből. ) Ebben a szinte elhagyatottnak tűnő környezetben első látásra semmi érdekes nincs. Aztán észrevesszük a fűtőelem kiemelő darut ott a reaktor szélén. A nagyfelületű szűrőkkel ellátott óriási szellőztető berendezést, ami az 54m magas kéményekbe torkollik, a pihentető rekeszeket, az aktív hulladéktároló hordókat, a nagy teherbírású, az egész csarnokot átjárni képes függődarut. Megtudtuk, hogy elemáthelyezés, vagy csere idején nagy itt a sürgés-forgás. Veszélyes, nagy odafigyelést igénylő munka. És ráadásul aktív térben! Nem irigylem az itt dolgozókat!
Mint ahogy azokat sem, akiket rövid séta után a vezérlőteremben látunk. A már megszokott üvegezett lelátó, ez esetben a vezérlőre néz. Alul a fal teljes felülete a folyamatvezérlés visszajelzőivel van tele. Jól tagolt, átlátható. 4 asztal, monitorok, előtte fiatal munkatársak ülnek. Külön-külön felügyelik a primer, secunder köröket, a reaktort, és a generátort. A rendszer többszörösen biztosított, teljesen automata. Ezt az önjáró, többszörösen visszacsatolt rendszert vigyázzák. Első látásra is szigorúan szervezett, és szabályozott, ablaktalan munkahely. 8 óra, 3 műszak. Vezetőnk elmondta, az erő művi hierarchiában magasan állnak. A kritikus szituációkat szimulátorokon gyakorolják. Ők azok, akik nem tévedhetnek, 46-an vannak.
Vissza a Látogatóközpontba. Itt végül megnéztük a tablókat, egy kedves kollegina bringára pattanva 75 Wattot termelt néhány másodpercig. Megtudhattuk, hogy a repülőgépeken utazók rosszabbul járnak sugárterhelés szempontjából, mint a reaktorban dolgozók, hogy Paks és vidéke nem sugárterheltebb, mint bármely más településünk, és hogy folyamatos kiterjedt és bővített monitorozás folyik. Láttuk a fűtőelemek metszett makettjét, és szó esett a C15-ös fűtőelemről is (ciklus 15 hónap), ami minőségi továbblépést jelent.
Tanulság? Saját szememmel láttam, és nem sejtettem, mint” Pelikán elvtárs”. Bennem pedig megerősödött a tudat, hogy az atomenergia egyáltalán nem rosszabb, se rombolóbb, se kevésbé környezetbarát, mint az összes többi. Sőt, és mi tudunk bánni vele!
Viszontlátásra Paks, én még nézelődtem volna néhány napotJ! Talán egyszer még visszatérhetünk megnézni az újabb blokkokat is már működő állapotban. Köszönjük a Műszaki Könyvtáros Szekciónak!!
Tövissi Gábor
További beszámolók az eseményről:
Műszaki Könyvtáros Szekció honlapja
Benczekovics Beatrix: Sugárzóan szép nap