A Magyar Könyvtárosok Egyesülete a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Budapest, Millenáris 2015. április 23-26.
Az utóbbi évek hagyományát követve a Magyar Könyvtárosok Egyesülete a B épület galériáján kapott helyet. Standunk (jelölő száma: változatlanul G3), emellett állt a Könyvtáros Klub, amely általában 50 fő befogadására szokott alkalmas lenni, idén viszont időben jeleztük a Fesztiváliroda szervezőinek, hogy a Jelenkor Kiadó szombati programjára már előre 80-nál többen jelezték részvételi szándékukat, így nagyobb, több mint 80 szék elhelyezésére alkalmas klubot kerítettek külön számunkra.
A standon a KSH Könyvtár volt a partnerünk, részvételükről az MKE elnöksége és titkársága tárgyalt és egyezett meg a könyvtár vezetőségével. Értékes és mutatós kiadványaik kitöltötték a stand polcait. Az egyesület titkársága ismét ajándék kiadványokat hozott – A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története, 1935-2009 jubileumi kiadványt, és a könyvtárosok irodalmi antológiáját, amely Madártávlat címmel jelent meg – ezek hamar gazdára találtak.
A stand mellett – éppúgy, mint tavaly – a Pedro Kft. szkennere helyezkedett el.
Az MKE április 23-tól 25-ig volt jelen a könyvfesztiválon, a standon a KSH Könyvtára április 26-án is várta az érdeklődőket, vásárlókat.
Az MKE részéről a könyvfesztiváli feladatokat a következők látták el:
- A Könyvtáros Klub szervezési és előkészítő munkáit Nagy Anikó végezte, aki közreműködött az ún. „nagytermi” programok szervezésében is,
- a Könyvtáros Klub programjainak zökkenőmentes lebonyolítása: Nagy Anikó,
- a stand berendezésének felügyelete, a szokásos plakátok, figyelemfelkeltő frízek kirakása: Hantal Zsófia, Breznai Elvira és Nagy Anikó,
- standfelügyelet: Hantal Zsófia (3 óra), Breznai Elvira (4 óra), Jáki Éva (3 óra), Nagy Anikó (a többi időben folyamatosan).
- A KSH Könyvtár munkatársai egymást váltva jelen voltak a standon, részben saját kiadványaik árusítása, részben a standfelügyelet ellátása miatt.
Az MKE programjai a Supka Géza teremben:
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete két, egyenként egyórás programhoz adta a nevét, mindkettő helyszíne a Supka Géza terem volt.
Április 24-én délelőtt került sor A könyvtári digitalizálás és a jogkezelés című kerekasztal beszélgetésre, amelynek résztvevői igen fontos szakmai kérdést jártak körül, a témának előre láthatólag folytatása várható. A 120 fős terem majdnem zsúfolásig megtelt.
Április 24-én délután ajánlották a kiadók azokat a kiadványokat a résztvevők figyelmébe, amelyeket az Európai Unió fordítástámogatásának köszönhetően tudtak megjelentetni. A rendezvény címe: „Európai olvasnivaló” volt. Felkészült kiadók várták az érdeklődő könyvtárosokat, akiknek jelenléte kisebb számú volt, mint a délelőtti szakmai előadáson.
Könyvtárosok programjai a Könyvtáros Klubban:
- 5 programmal jelentkeztek az MKE szervezetei: Jogi, Bibliográfiai, Gyermekkönyvtáros (a Könyvtárostanárok Egyesületével közösen), Műszaki Könyvtáros, Zenei,
- a Kölcsey Ferenc Olvasókör önálló programot valósított meg,
- a FSZEK biblioterápiás foglalkozását pedig ismét az MKE tette lehetővé.
Szervezeteink programjai mind igen sikeresek voltak – kiemelkedően sokan voltak a Műszaki Könyvtáros Szekció (75 fő) és a Zenei Szekció rendezvényein (60 fő), így megállapítható, hogy átlagban 40 (elsősorban) könyvtáros és (néhány) nem könyvtáros látogató kísérte figyelemmel az előadásokat, beszélgetéseket, könyvismertetéseket.
Kiadók a Könyvtáros Klubban
Idén az Akadémiai Kiadó, a Libri Kiadó, a Park Könyvkiadó a Kolibri Kiadó, a Helikon Kiadó, a Jelenkor Kiadó (2 alkalommal) és a PONT Kiadó tartott önálló programot a klubban. A kiadók programjaival kapcsolatban nem beszélhetünk kiegyensúlyozott részvételről: Az Akadémiai Kiadó digitális tartalmaira mindössze 8-an voltunk kíváncsiak, a Libri Kiadói társulás 4 programján összesen mintegy 60-an voltak, a PONT Kiadó az idén Kossuth-díjas Albert Gábort köszöntette mintegy 40 fő jelenlétében, ugyanennyien voltak kíváncsiak Markó Bélára (Jelenkor), végül a legtöbb látogatót Esterházy Péter vonzerejének köszönhette a Jelenkor Kiadó és a Könyvtáros Klub, több mint 110 résztvevő zsúfolódott össze a jelentősen megnövelt terjedelmű klubban és nyitott ajtó mellett a folyosón.
Összességében több mint 650 látogatója volt programjainknak – a stand forgalma most is elmaradt elvárásainktól.
Nagy Anikó,
könyvfesztiváli programmenedzser, MKE