Képzelt riport egy könyvfesztiválról

Megkérdeztük az ismert pécsi kiadó, a Pannónia Könyvek – kérdéseinkre is felelősnek mutatkozó – szerkesztőjét abból az alkalomból, hogy a Megyei Könyvtár kebeléből kibújva az önállóság útjára léptek. – Kérdésünk:

– Hogyan tovább a továbbiakban?

– Nem kívánom kiadni a kiadót, bár kiadók vagyunk. Annyit azért mondhatok, hogy továbbra is kebelbarátok maradunk, de keble válogatja. No, meg a szerkesztő, de az se legyen szűkkeblű ugyebár.

– Az természetesnek tűnik, hogy egy kiadónak van kiadása. De bevétele van-e?

– Erre való az alapítvány és az alapítványtevők. Sajnos egyre kevesebb van belőlük, ezért úgy határoztunk, hogy semmit sem bízunk a véletlenre. Még szerencse, hogy neurofiziológusaink kidolgoztak egy korszerű módszert az agyalapítványi mirigy működésének a befolyásolására, mely teljesen ártalmatlan, de hatásos. Megjegyzem, e nélkül is sikerült elérnünk, hogy az „Intim” fehérneműgyár támogassa csecsen antológiánk kiadását.

– Úgy hírlik, hogy saját történetük, az elmúlt évtized eseményeit összefoglaló mű kiadását is tervezik.

– Jól hírlik, attól eltekintve, hogy mi nem az elmúlt évtized, hanem az elmúlt évezred történetét fogjuk közreadni, a jogelődők históriájával is számolva. Kevesen tudják ugyanis, hogy már Géza fejedelem… De minek szaporítsam a szót, amikor a rendelkezésükre bocsáthatom készülő munkánk, a „Pannonhalmától a Pannónia Könyvekig” tartalmának rövid összefoglalását. Ha nem haragszik, minden köntörfalazás nélkül idézem.

– Csak tessék!

– Csak tessék mindenkinek, igen, ezt szeretnénk elérni mi is. De sajnos (és most jöjjön az ígért idézet) „Kevesen tudják, hogy a Pannónia Könyvek ősét az államalapítás idején bencés szerzetesek alapították, akik az ezredfordulóra már egy halom könyvet halmoztak fel Pannonhalmán. István király maga is szívügyének tekintette a könyvkiadást. Törvénybe iktatta, hogy minden falu köteles kiadót állítani szerkesztővel és fullajtárokkal. Kiadáspolitikája kifejezetten liberális volt, hisz kívánságára még legnagyobb ellenségét, Koppányt is kiadták, négy részben.

Szent László csodás volt a kiadáshoz szükséges források előteremtésében. Módszerét ma is követnénk, de kevés az avatott munkatárs, és a kiadók vezetői sem mindig szentek. Gyakran idézzük rendkívül sikeres terjesztőnk, Könyves Kálmán emlékét. Hiába, akkoriban még páncélinget viselhetett minden marketinges.

Néhány érdekesség a korai időkből! Nemrég kiderítették történészeink, hogy az egyik középkori szerkesztőt leváltották, mert nem nézte át tüzetesebben a „Halotti beszéd” korrektúráját. Egy másik viszont dicséretet kapott, mert lektorként alkalmazta Vak Bélát. Egy harmadik pedig dicséretes módon elérte, hogy rövidebb legyen az átfutási idő. (A szomszéd kolostorba a kéziratért, hogy ne maradjon munka nélkül a Ráskay Lea sokszorosító brigád.)

Az 1241-es esztendő rendkívül jelentős volt kiadónk előéletében, az országra törő tatárok ugyanis az utolsó szálig elvitték vagy felégették a remittendát. Mindenesetre Bélát, aki éppen a IV. volt a Béla nevű szerkesztők sorában, elfelejtették tájékoztatni erről, s ő lóhalálában kitelepült a dalmát tengerpartra, ahol kalózkiadásokból tengette életét hazatéréséig.

A 14. század szerkesztői közül kiváltképp Lajos volt Nagy. Bizonyos szerzői jogi viták eldöntése céljából két alkalommal is hadjáratot vezetett Nápolyba, de csupán egy gyilkosság értelmi szerzőit sikerült felderítenie, fej vagy írás alapon. Nagy érdeme, hogy V. Orbán pápával 1367-ben sikerült egyezségre jutnia a kiadó Pécsre helyezésének ügyében. Egyetemi kiadóként ide is került, és működött, ki tudja meddig. Neves régésznőnknek nemrég sikerült azonosítani a székesegyház mögött középkori jogelődünk székházát, címerét, valamint szervezeti és működési szabályzatát. Egyes helytörténészek véleménye szerint a kiadó prosperált még a 16. század elején is. Mohács után az életben maradt munkatársak közül néhányan muzulmán hitre tértek, és kiadót alapítottak a Mecsek alján. Hárem sorozatot indítottak, és Evlija Cselebi művének díszkiadásával kívánták meghódítani a hódoltságot. 1686-ban profilváltás következett, miután a kiadó visszafoglalása is megtörtént.”

– És mi történt azután

A kiadó újabb- és legújabb-kori történetének a felderítése további kutatást igényel. Annyi bizonyos, hogy Tüskésnél még megvolt, s ne legyen Szirtes a nevem, ha nem lesz meg a jövőben is.

Boda Miklós (1996)