Az IFLA trendjelentés Splitben

Posted by zondaz - december 31st, 2014

A Horvát Könyvtáros Egyesület 2014. október 15 és 18 között tartotta kétévenkénti konferenciáját, mely egyben alkalmat adott a szokásos éves közgyűlésnek is.

12_MKEIFLA_IFLA_1

12_MKEIFLA_IFLA_2

Városi könyvtár Splitben

Gerald Leitner és Donna Schreeder

Az első napon a nagy érdeklődéssel kísért horvát könyvhónap ünnepélyes megnyitója volt a városi könyvtárban. A fővárosi könyvtár munkatársai, köztük a magyar kollégák által jól ismert Zdenka Sviben, ekkor terítették a könyvhét egységes PR anyagait: katalógus, plakát, könyvjelzők, stb. is, melyet majd a helyi könyvtárosok továbbítanak a régió könyvtáraiba a területi felépítésnek megfelelően.

A könyvhónapi rendezvényt követően került sor a megnyitóra, ahol a szokásos protokolláris köszöntők és elismerések után, három plenáris előadás is következett. Témájuk a konferencia választott címéhez illeszkedett: Könyvtárak – a küldetéstől a stratégiáig. Először Donna Schreeder, az IFLA leendő elnöke beszélt az IFLA trendjelentésekhez kapcsolódó/kapcsolható cselekvési tervről és teendőkről.  Az előadás rámutatott, hogy akció terv négy alappillére:

  • a személyes szakmai kompetenciák
  • a szervezeti/intézményi változások
  • a nemzeti információs/könyvtári politika
  • a globális információs/könyvtári politika.

Záró gondolatként az elnök asszony a Lioni deklaráció elveit ismertette és beszámolt arról, hogy már közel 200 könyvtár és információs szervezet csatlakozott az aláírókhoz.

A plenáris ülés következő előadója, Gerald Leitner, az IFLA Könyvtáros Egyesületek Menedzsmentje Szekció elnöke, akit az Eblida volt elnöke. Előadásában az e-könyvkiadással, e-olvasással kapcsolatos kérdésekről beszélt egészen újszerű megközelítésben. Rámutatott, hogy a nemzetközi tendenciaként érzékelt e-dokumentumok növekedése és térhódítása, komoly késéssel és lényegesen lassabban jelennek majd meg a legtöbb országban, mert az olyan nyelvek, mint a német sem jelentenek igazi üzletet a nagykiadók számára. A számokkal és grafikonokkal szemléltetett előadása a horvát helyzetet is elemezte.

12_MKEIFLA_IFLA_3

12_MKEIFLA_IFLA_4

A könyvek sosem halnak meg – dia Gerald Leitner előadásából

Claire Germain, az IFLA Jogi Könyvtárak Szekció elnöke

A harmadik előadó Daniela Živković volt, aki a zágrábi egyetem Filozófiai Fakultása könyvtára küldetését és stratégiáját mutatta be.

A következő napokon három párhuzamos szekcióban hangzottak el az előadások. Érdekességként a második nap az IFLA Jogi Könyvtárak szekciója tartotta workshopját a horvát társszekció szervezésében. A Közkönyvtári Szekció a konferencia alatt tanulmányi kirándulást szervezett Kvar szigetére, ahol két, történelmi környezetben működő könyvtárat is meglátogattunk. Az egyik érdekessége, hogy 10 éve teljesen leégett és könyvtári összefogásból, és társadalmi adakozásból egy éve épült újjá a mai kor kihívásainak is eleget tevő formában.

12_MKEIFLA_IFLA_5

12_MKEIFLA_IFLA_6

Könyvtárak Kvar szigetén

A konferencia második napjának estéjén megtartott tisztújító közgyűlés megválasztotta a Horvát Könyvtáros Egyesület új vezetőségét. Marijana Mišetić, eddigi két választási cikluson keresztüli elnök, a tudományos testület elnöke lett, míg az egyesület új elnökének, az eddigi vezetőségi tagot, a győri vándorgyűlés megismert Dunja Holcert választották meg.

Barátné Hajdu Ágnes, az MKE alelnöke,
az IFLA Tudásmenedzsment Szekció programbizottságának tagja

Leave a Reply

*

Blog Home