Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció beszámolója az Őrvidéken, Dél-Csehországban és a Duna menti Felvidéken tett őszi tanulmányútjáról – 2014. október 7-11.

Posted by zondaz - november 8th, 2014

11_Szakmaibarangolások_03_MKSZ_1

Česky’-Krumlov

A Szekció idén is folytatta az évente megszervezett, a Kárpát-medencét és környékét bejáró barangolásait. Az eddigi újaink során még nem érintett Nyugat-Magyarországon és Ausztriában elterülő Őrvidéken keresztül haladva Sopronban töltöttük el az első éjszakát. Innen vezetett utunk Ausztriába,  ahol meglátogattuk Alsóőrt,  Kismartont, az Esterházy és Haydn emlékhelyeket.  Két napot töltöttünk Dél-Csehországban, ahol megtekintettük Ceské-Budejovice és Ceské-Krumlov gyönyörű látnivalóit, majd – már hazafelé tartva – a Duna-mentén Dévény, Pozsony, Dunaszerdahely és Komárom emlékeit.

1. nap október 7- kedd.

Budapestről reggel fél 7-kor indultunk el Ausztriába, Alsóőrbe, ahol Kelemen László úr várt minket, a Burgenlandi Magyar Média Központ igazgatója, aki ismertette velünk a helyi magyarság helyzetét és bemutatta a könyvtárukat, amely kicsi ugyan, de az egész környékbeli magyarságot ellátja. Különösen felhívta a figyelmünket az általuk készített CD mese és oktató kiadványokra.

Ezt követően átmentünk a Burgenlandi Magyar Néprajzi Múzeumba, ahol Szabó Ernő bátyánk, a múzeum 82 éves vezetője tartott egy igen érdekes bemutatót a többek között általa is összegyűjtött több ezer értékes ipari, mezőgazdasági és néprajzi tárgyról. A végén csodálatos szép énekhangjával is elgyönyörködtetett minket, felidézve a legszebb helyi népdalokat.

Majd sétát tettünk a kis városban, megemlékezve a templom előtt Galambos Iréneusz bencés szerzetesről, aki a 30 éven át dolgozott itt és minden intézményt Ő hozott létre, beleértve a máig is országosan kiemelkedő könyvtárat.

Elbúcsúzva Alsóőrtől, több burgenlandi településen át megérkeztünk Kismartonba (Eisenstadt), ahol látogatást tehettünk a híres Esterházy kastélyban, amelynek csodálatos barokk termeit Haydn-re emlékezve jártuk végig. Ezt követően egy szép sétát tettünk Kismarton városában, érintve a magyar emlékhelyeket.

Este megérkeztünk Sopronba az Erdészeti Egyetemre ahol az első éjszakai szállásunk volt.

2. nap október 8. szerda

Másnap, október 8-án indultunk Ausztriába, ahol Bécs elkerülésével utaztunk a cseh határ felé és  délután egy óra körül érkeztünk meg Ceské-Budejovicébe, Dél-Csehország történelmi központjába   ahol már várt minket Albert Lajos régi magyar barátunk, aki  Prágából érkezett ide, hogy vendéglátó kalauzunk legyen az utazásunk további  napjain.

Kis pihenő idő után gyalogos sétával vezetett minket a város főterére, ahol részletes idegenvezetéssel megismertette velünk a történelmi nevezetességeket, a város ipari és kereskedelmi fejlődését. Ezután a híres Budwar Sörgyárat látogattuk meg, ahol avatott szakvezetéssel ismerhettük meg a hatalmas gyár minden zeg-zugát, a sörfőzés folyamatait, technológiáját és nevezetes termékeiket. Később hangulatos esti sétával végigjártuk a város központjának legszebb részeit.

3. nap október 9. csütörtök

Reggel korán indultunk, hogy a Schwarzenberg hercegek világhírű Hluboká nad Vltavou-i kastélyát megnézhessük. Az angol gótikus stílusban épített vadászkastély közel 60 termében Albert Lajos tolmácsolásával csodálhattuk meg a Windsori palotához hasonló kastély gazdagságát, az arany, ezüst, porcelán tárgyak sokaságát.

 11_Szakmaibarangolások_03_MKSZ_2

Hluboká

Ezután gyorsan átértünk  Cescé-Krumlovba, hogy fél 12 kor a már a várban lehessünk, ahol pedig az Eggenberg grófok és rokonaik családtörténetén át ismerkedhettünk meg Dél-Csehország, s talán lehet mondani, hogy Közép-Európa egyik legszebb várával és városával.

Ezután a Moldva folyó legvadregényesebben kanyargó útvonalán elérkeztünk a Vyssi  Brod Cisztercita kolostorhoz és a nevezetes Könyvtárához. Itt egy csodálatos élményben is részünk volt, mert a ciszteri atyák mellett a mi szakvezető könyvtáros kollégánk megengedte, hogy csoportunk énekeljen az 1300 évek óta működő gótikus templomban.

A sok kulturális érték megtekintése után látogatást tehettünk a másik világhírű cseh sörfőző üzemben, az Eggenberg sörgyárban, amely kisebb ugyan a Budejoviceinél, de a késő reneszánsz kori épületeket már „serfőzésre” építtette az Eggenberg család, s ma is több mint ötféle termékük ismert a világban.

11_Szakmaibarangolások_03_MKSZ_3

Éjszakai séta Krumlovban

A kellemes, szinte nyáriasan meleg estében egy csodaszép sétát tehettünk a kivilágított Krumlov óvárosának utcáin, a vár alatti folyóparton.

4. nap október 10 péntek.

Elhagyva szállodánkat Morvaországon át jutottunk el a Felvidék Duna-menti részébe Pozsony környékére ahol elsőként a Dévényi várat tekintettük meg a kiváló helyi magyar idegenvezető, Korpás Árpád vezetésével, aki később elkísért minket Pozsonyba és Somorjába is. Dévényt látni a gyönyörű őszi napfényben és megismerni a vár történetét igazi nagy élmény volt. Valóban eszünkbe jutottak Ady Endre híres versének sorai: „Szabad-e Dévénynél betörnöm, Új időknek új dalaival?”

Útunk Somorjára vezetett, ahol már vártak minket a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban. Berecz Zsuzsanna igazgató asszony távollétében kolléganője, Pirk Duducz Ilona és a Forum Kisebbségkutató Intézet Bibliotheca Hungarika Könyvtárának igazgatója, Dr. Végh László úr külön vezetést is tartott nekünk az intézetében és így valóban sok új ismeretet adó szakmai találkozásban és a könyv és levéltári gyűjtemény megtekintésében lehetett részünk.

 11_Szakmaibarangolások_03_MKSZ_4

Csoportunk a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár előtt

Visszatérve Pozsonyba, a Hotel Turist-ban elköltött vacsoránk után kellemes, a magyar emlékeket felfedező esti sétát tettünk a belvárosban Korpás Árpád kiváló kalauzolásával.

5. nap. Október 11. szombat

Ez már az utolsó, s egyben a hazatérésünk napja is volt, így indultunk Dunaszerdahelyre, ahol egy jó fél órás sétát tettünk a városközpontban Albert Lajosnak a város központját bemutató vezetésével. Eszterházy János emlék-oszlopa előtt búcsúztunk el vezetőnktől, megköszönve Neki azt az áldozatkész támogatást, amely nélkül se Csehországot, se a Duna melléki Csallóközt nem ismerhettük volna meg ilyen mélységben.

Igyekeztünk, hogy 10 óra körül ott legyünk Komáromban, a felvidék talán legnagyobb, Szinnyei Józsefről elnevezett magyar könyvtárában. Közel 50 fős csoportunkat az intézmény igazgatónője, Mgr. Alzbeta Littvova, Mgr. Serédi Ildikó, a Stúdió vezetője, Milány Bajnok Éva, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok elnöke  és Jenei Gabriella fogadta. Szakmai konferenciának is tekinthető bemutatót tartottak számunkra, majd Éva vezetésével megnéztük Komárom legfontosobb részeit, a Jókai és Sellye emlékhelyeket, valamint a  Szinnyei József Városi Könyvtár általa vezetett Nádor utcai  részlegét is.

11_Szakmaibarangolások_03_MKSZ_5

Milány Bajnok Éva,
a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok elnöke

Ezt követően a csoportunk jelentős része, akik még nem voltak a Révkomáromi várban, egy alapos másfél órás szakmai vezetés közben ismerkedhettek meg történetével és Klapka György emlékezetével.

Búcsúzóul még betértünk a Sellye Jánosról elnevezett Egyetem falai közé is és itt köszöntünk el Évától, egész napunk programjának vezetőjétől, megköszönve kedves támogatását a szervezetünk nevében is. Kora este a lenyugvó nap fényeinél a Duna felett  átkelve  sok új ismerettel és élménnyel gazdagodva térhettünk haza Budapestre.

További beszámolók:

Sok fotóval a Műszaki Szekció weboldalán
Mák Ferenc cikke az újvidéki Magyar Szóban
Nagy Zoltán: a Vyssi Brod-i ciszterek

 

Nagy Zoltán,
az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke
Fotó:Tolnai György

Linkek:
http://mke.info.hu/muszaki/2014/10/20/beszamolo-az-oszi-tanulmanyutrol/
http://mke.info.hu/muszaki/2014/10/28/foliansok-varazsa/
http://mke.info.hu/muszaki/2014/10/28/a-vyssi-brodi-ciszterek/

One Response to “Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció beszámolója az Őrvidéken, Dél-Csehországban és a Duna menti Felvidéken tett őszi tanulmányútjáról – 2014. október 7-11.”

  1. Füredi Mihály

    Česky’ Krumlov a városka helyes neve, ékezet az ipszilonon is van. A Brod előtti szónál is ékezetprobléma van. Javítsuk ezeket, ha lehet. Üdvözlettel: Mihály

Leave a Reply

*

Blog Home