Magyar Könyvtárosok Egyesülete 46. Vándorgyűlése – Sopron, 2014. július 16-19.

Posted by zondaz - június 28th, 2014

DCIM100GOPRO

Nagyon nehéz olyan rendezvényről írni, amely még meg sem valósult. A kérés szerint arról kellene beszámolni, hol is tartunk. Kissé átfogalmaztam a megtisztelő felkérést: honnan indultunk, hol tartunk, és miben reménykedünk?

Honnan indultunk?

Éveken keresztül foglalkoztatta a soproni könyvtáros kollégákat, hogy több évtizede megjárta – többször is – a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Vándorgyűlése Magyarország szinte minden városát, de Sopronban, az akkori Erdészeti és Faipari Egyetem Központi Könyvtára szervezésében csak egyszer volt, 1978-ban. 2012-ben megszületett az elhatározás: pályázzuk meg ismét! Ehhez természetesen elengedhetetlen volt, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem vezetése, könyvtári kollektívája vállalja a feladatot.

Prof. Dr. Faragó Sándor rektor úr levélben kereste meg Bakos Klára elnök asszonyt 2012. október 4-én, hogy vegye számításba a 2014. évi MKE Vándorgyűlés vendéglátójaként a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetemet. A kedvező döntés után már információkra éhesen vettünk részt az egri Vándorgyűlésen, ahol nagyon komoly tapasztalatokat szerezhettünk a szervezésre, rendezésre vonatkozóan, hiszen évtizedeken keresztül csak vendégként látogattuk a Vándorgyűléseket.

Köszönet az elődöknek a segítségért! Magunk részéről csak azt ígérhetjük, hogy mi is továbbadjuk tapasztalatainkat.

2013-ban Egerben átvettük a vándorbotot, tolmácsoltuk Egyetemünk, Sopron város meghívását és azonnal megkezdtük a szervezést. Rektor úr Prof. Dr. Varga László tudományos és külügyi rektorhelyettes urat kérte fel, hogy a nevében eljárjon és alakítsa meg az MKE Vándorgyűlés szervezőbizottságát, amire 2013 októberében sor is került. Elkészítettük az ütemtervet, a részfeladatok felelőseinek megnevezésével, és legjobb ismereteink szerint a programtervet. A kép természetesen folyamatosan “tisztult”, hiszen kezdetben nem tudhattuk, hogy a rendezvényt alkotó fő pontok mellett miképp alakulnak a szekcióülések, a kísérő programok, és nem utolsó sorban a szakmai kiállítás részletei. A gondosan lefektetett alapok azonban a mai napig meghatározzák, megkönnyítik munkánkat, lehetővé téve a folyamatos, szükség szerinti kiigazításokat.

Hol is tartunk?

Zökkenők természetesen voltak és vannak. Igyekeztünk és igyekszünk a honlapon keresztül tájékoztatni, közzétenni a szükséges információkat, de nem riadunk el attól, hogy adott esetben a Katalist segítségével más úton-módon tegyük közzé a nagyon várt információkat, gondolok itt a szállásra és egyéb változásokra.

A számlázási tevékenység teendőink nagyon komoly része, még ha nem is szeretünk beszélni róla. A Katalisten leírtam javaslatomat, engedtessék meg, hogy ne ismételjem meg. Sokat segít, hogy zökkenőmentesen működünk együtt az MKE munkatársaival és vezetésével, Egyetemünk sok-sok érintett szervezeti egységével, kollégákkal, külső támogatókkal.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy igyekszünk szükség szerint személyre szabottan segíteni, reagálni a beérkezett kérdésekre és kérésekre, legyen szó szállásról, étkezésről, vagy más szolgáltatásról.

Nem szabad elfeledkeznem a szponzori, támogató, kiállítói, kulturális, szabadidős/turisztikai programok megemlítéséről sem. Ismeri(te)k a neveket, hiszen tartjá(to)k velük a kapcsolatot.

Miben reménykedünk:

Az elmúlt hónapok sok mindenre megtanították kollektívánkat. Zökkenőmentesen működünk együtt Egyetemünk sok-sok érintett szervezeti egységével, kollégákkal, külső támogatókkal. Ez megerősít minket abban, hogy IGEN, hívjuk és várjuk a könyvtáros szakma minden területéről érkező kollégákat! Bár törekszünk rá, nyilván nem lesz, nem lehet minden tökéletes, de megismétlem az egri Vándorgyűlésen elhangzott szavakat:

“A Nyugat-magyarországi Egyetem és Sopron városa hív és vár Benneteket 2014-ben!”

A soproni szervezőbizottság nevében lejegyezte:
Tompáné Székely Zsófia,
Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár

Leave a Reply

*

Blog Home