Gyermekkönyvtári sziporkák

– A Mátyás és a Hunyadiak, és a Fülétől a farkáig: a legjobb kutyafajták című könyvek vannak a gyerekeknél.

Anyuka komoly képpel elviharzik, a könyvtárosnál vége a belső fegyelemnek, nyöszörög, nyikkan, aztán csorog a könny a szeméből és engedélyt ad nevetőizmainak a gátlástalan működésre.

Kamaszkérdés

A rend az, hogy az kölcsönözhet, aki hozza az olvasójegyét. Persze a gyerekek gyakran hirtelen felindulásból robbannak be a könyvtárba, gyakran otthon felejtik az olvasójegyet, gyakran gyorsan kellene valami, gyakran…

Gyakran jönnek olvasójegy nélkül. Nagykamasz esik be az ajtón. Erikához lép, sietve hadarja:

– Csókolom, nem hoztam olvasójegyet, de tudom a számomat és a nevemet is… kölcsönözhetek?

Kontinuitás

Három esztendő körüli fiúcska cövekeli le magát, makacsul tartja hadállását, nem hajlandó elindulni édesanyjával. Ő bizony még marad! Anya már valamennyi – általa – ésszerűnek vélt muníciójából kifogy. Aztán végső kétségbeesésében valami értelmetlennek tűnő mondattal lendül újabb támadásba, hogy az ifjú várkapitányt megadásra késztesse, és mondja:

– A könyvtáros néni mindjárt zárja a könyvtárat. Megy haza.

Az ellenállás váratlanul megtörik. A legényke megfordul, indul, és végtelen csalódottsággal mormolja:

– Azt hittem itt lakik. Azt hittem mindig itt van.

Eszter nevetve, ragyogó arccal meséli a történetet. Előttem pedig váratlanul apró legénykék és leánykák végtelen sora bukkan fel könyvtáros múltam tíz, húsz, harmincegynehány éves távlatából, ahogy meglepett, csalódott, hökkent, döbbent arccal szembesülnek a kíméletlen és kegyetlen valósággal: Margó (Zsófi, Ildi néni) nem a könyvtárban lakik… máshol van a “hazamegy”. És látom, ahogy a jövendő esztendők tíz, húsz, harminc éveinek távlatából hirtelen majdani apró legénykék és leánykák végtelen sora baktat elő, amint meglepett, csalódott, hökkent, döbbent arccal szembesülnek a kíméletlen és kegyetlen valósággal, hogy Eszter, Erika, Ingyom és Bingyom néni nem a könyvtárban lakik… máshol van a “hazamegy”…

Így van ez.

Így van ez jól.

Értéktrend…

Jani barátunk betelepszik a kölcsönzőpult mellett a könyvtáros székébe. Ül, pózol, szemmel láthatólag ízlelgeti, milyen lehet könyvtárosnak lenni. Mondom neki:

– Janika, szívesen leszek ám a kollegád, csak előbb el kell végezned az iskolákat, hogy könyvtáros legyél.

Egy másik fiúcska száguld el éppen a pult előtt. Hirtelen megáll, megfordul, egy tizedmásodpercig dermedten áll. Aztán döbbent arccal, teljes hitetlenséggel a hangjában kérdez:

– Mér’? Ahhoz, hogy könyvtáros lehessen valaki, iskolába kell járni?

Kardinális kérdés

Pici emberkék sorjáznak be az ajtón. A középső csoportos ovisok első látogatásukra jöttek, még minden és mindenki ismeretlen. Küzdenek a vetkőzéssel, a sapka, sál és kabátujj összerendezéssel, és közben folyamatosan csicseregnek, ismerkednek. Az egyik kislány rám néz, miközben segítek neki kihámozódni a dzsekiből. Valami feldereng benne, óvó néni mondta, hogy könyvtárba jönnek, a könyvtáros néni nevét is mondhatta. Némi homlokráncolás után felcsillan a szeme.

– Téged Marika néninek hívnak?

– Nem, én Margó vagyok.

Kis csönd, meghökkenten végigmér, aztán gyanakvóan kérdezi:

– És tudsz olvasni?

Korszellem

Erika könyvtáros (aki folyton tündérkedik) a folyosón helyezkedik egy fotómasinával. Igyekszik minél jobb pozíciót találni, ahogy az egy vérbeli amatőrhöz illik. A könyvtár bejáratát készül fotózni, hogy weblapunkon megmutassuk, hol vagyunk? Elsős gyerekek ücsörögnek a fotelokban, már túl vannak a kölcsönzésen, böngészik a könyveket, várják a tanító nénit. Aztán Erikát veszik szemügyre. A látvány elég izgalmas lehet, mert már többen is leplezetlenül bámulják. Egyikőjük nem tud uralkodni magán, odanyomul:

– Mit csinálsz? – kérdezi, hogy valahogy felvegye a társalgás fonalát.

– Fényképezem a bejáratot.

– Miért? – kotnyeleskedik tovább.

– Hogy feltegyem az internetre – felel az igazsághoz híven Erika.

A gyerek megbotránkozva rámered.

– El akarod adni a könyvtárat?

Luzsi Margó,
a Könyvtári Humorzsák (2010. Baja) pályázat 1. helyezettjének írásai