A MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezet látogatása Kassán

Posted by zondaz - augusztus 14th, 2013

Az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezete 2013.06.15-én kassai kiránduláson vett részt. Utunk során látogatást tettünk Márai Sándor szobránál és megtekintettük a Mészáros utcai emlékszobát is, ahol idegenvezetői tájékoztatást kaptunk.

Ezt követően fogadtak bennünket a városi gyermekkönyvtárban. Egy igazi gyermekparadicsom életébe kaptunk bepillantást. A könyvtárosok rengeteg programmal igyekeznek a könyveket közel hozni az olvasókkal. Megismerkedtünk a kassai Márai Gimnázium könyvtárosával is.

100_5502

Déltől ismét idegenvezető vett bennünket pártfogásába és élvezetesen előadott történetei közben bejártuk a belvárost. Nagy örömünkre, épp néhány nappal korábban nyitották meg a Rákóczi-emlékhelyként szolgáló Rodostói házat, mely hű utánzata annak a helynek, ahol a fejedelem 1720-és 1735 között élt. Ezután a Szent Erzsébet-székesegyház, avagy a kassai dóm került látókörünkbe, melynek fő- és kereszthajóját szintén most újították fel. Részletes elbeszélést hallottunk a templom történetéről, a főoltárról és megtekintettük az altemplomot is, mely II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak a kegyhelye. A délutáni szabad programot követően hazafelé vettük utunkat.

DSCF7077_v2

Ezúton szeretném megköszönni fő szervezőnknek, Dr. Juhászné Belle Zsuzsannának a munkáját, mellyel programunkat összeállította.

Molnárné Varga Katalin,
Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen

Comments are closed.

Blog Home