A Pest Megyei Szervezet életéből…

Posted by zondaz - április 21st, 2013

Február 13-án Budakeszin, a temetőben emlékeztünk Nagy Ferencre, hajdani elnökünkre, aki idén lenne 55 éves és már 10 éve nincs közöttünk.

sze_1 sze_2

Február 27-én megtartottuk éves közgyűlésünket, melyen a beszámolók, munkaterv elfogadása után – ebben az évben először – ünnepélyesen átadtuk az új tagoknak a tagkártyákat. Ugyancsak átadtuk az érvényesítő matricákat annak a 144 tagnak, aki időben befizette a tagdíjat. Majd – többek között – meghallgattuk Péterfi Rita: Olvasás, szövegértés, könyvtár c. szakmai előadását is.

sze_3 sze_4

Április 17-én Érden az Olvasószolgálatos Műhely tagjai A könyvtár mint harmadik hely témában tanácskoznak. Előadók lesznek Tóth Máté és Péterfi Rita, valamint több városi könyvtár munkatársa. Mindezekről bővebben a honlapunkon: www.pemeksz.hu

Az MKE Fejér Megyei Szervezetének egyik legnépszerűbb programja a  látogatás “Könyvtárról – könyvtárra”. A tanulmányutak célja megismerni a megye könyvtárait. A könyvtárlátogatáson kívül minden helyszín bemutatkozott: Dunaújvárosban retró program, Enyingen templomjárás, Móron szobortúra és pinceszer volt. Ebben az évben kastélytúrák lesznek, Fehérvárcsurgón és Martonvásáron. Ezek az utak összefogják a könyvtárosokat, megbeszélhetik örömeiket és gondjaikat.

Az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezete 2013. február 4-én tartotta éves rendes taggyűlését. A résztvevők elfogadták a 2012. évi tartalmi és pénzügyi beszámolót, ötletekkel kiegészítve a 2013. évi munkatervet és költségvetési tervezetét. (Lásd www.mkekemsz.hu). Napirendre került a közös gazdálkodási és ügyviteli tervezet is, elfogadták a tagdíjak emelését és támogatták új kategóriák bevezetését.

2013. május 1-jén a szervezet tapasztalatcsere látogatáson vesz részt a Petőfi Sándor Kulturális és Szabadidőközpontban és a Községi és Iskolai Könyvtárban. A szakmai program kiegészül  az Azaum Római Tábor kínálta programokon való részvétellel és lehetőséget nyújt a Dunán át motorcsónakkal eljutni az izsai lovas napokra is. A programra jelentkezni 2013. április 20-áig lehet. Jelentkezés és bővebb információ: Kissné Anda Klára (kissne.anda.klara@jamk.hu, 34/513-679).

sze_5

Megkezdődött a Komárom-Esztergom Megyei Szervezet tavaszi felvidéki útjának igényfelmérése. A március 30-áig beérkező jelentkezések alapján dől el, hogy május 27-én vagy június 10-én kerül-e sor Gúta – Szimő – Andód – Érsekújvár – Ógyalla − Martos érintésével tapasztalatcserére és a helyi értékek megtekintésére. Információ és jelentkezés: Kissné Anda Klára (kissne.anda.klara@jamk.hu, Tel.: 34/513-679).

Az MKE Veszprém Megyei Szervezete vezetősége megtartotta ez évi első összejövetelét. Az elmúlt év értékelése után összeállították az idei tervet. A megyei szervezet idén is folytatja a már hagyományosnak számító programjait. A tervek között szerepel egy Tolna megyei és egy szlovéniai szakmai út, a Veszprém megyei nyugdíjasok könyvtárosok találkozója (idén Balatonalmádiban), 2x 1 napos tanfolyam az internetes családfakutatásról. Közös szakmai napot tervezünk az MKE Gyermekkönyvtárosok Szervezetével. Másik szakmai napunk témája lesz az új KSZR rendelet, valamint az e-könyvekről, s a mobileszközökön elérhető könyvtári szolgáltatások lehetőségeiről is szeretnénk bővebb információkat szerezni és kapni egy továbbképzés keretében. Az idén a tavalyi 106 fizetős tagunknak több mint a fele fizette már be idei tagdíját.

MKE Somogy Megyei Szervezet hírei:

Szentelt víz érte az izraelita házát… A pályázati forrásból felújított és kibővített csurgói Városi Könyvtárat egyházi (katolikus és evangélikus) áldással adták át az olvasóknak 2013. március 14-én délelőtt. A könyvtárosokkal együtt ünnepeltek a kivitelezők, intézményvezetők, alkalmazottak, tanárok és diákok.

sze_6

Szervezetünk február 5-én „Könyvtárak a változások időszakában” címmel tartotta évnyitó taggyűlését és szakmai napját a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban.

sze_7

Az Egyesület és a könyvtár közös vendége ezúttal Sörény Edina, az EMMI  Könyvtári Osztályának vezető tanácsosa, illetve Ramháb Mária könyvtárfejlesztési szakértő, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója volt. Mindketten olyan jogszabályi és egyéb, a  könyvtári rendszert érintő változásokról szóltak, amelyek egy könyvtártípust sem hagynak érintetlenül, ezért előadásaik tartalmáról bővebb összefoglalókat is készítettünk, amelyek a Szabadpolc blog következő bejegyzéseiben lesznek olvashatók.

Az MKE Borsod Megyei Szervezete 2013. március 21-én a “Helyismereti séták” programsorozat keretében látogatást szervezett a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárába. A megyei intézmény történetét és feladatait Gállné Jakó Mariann igazgatóhelyettes lebilincselő előadásban ismertette a kollégáknak. A találkozóról, benyomásainkról a jövő hónapok valamelyikében megjelenő Könyvtári Levelező Lapban részletesen olvashattok. Miután a találkozó rendkívül jó visszhangra talált a tagság körében, ezért elhatároztuk, hogy jövőre feltétlenül megtekintjük a Magyar Nemzeti Levéltárat.

2013. április 13-án tavaszköszöntő informális találkozót szervezünk Miskolctapolcán, egy pincében. A megyei szervezet tagjai és barátai részvételével komoly feltáró munkát végzünk, amihez segítségül hívjuk Hamvas Béla A bor filozófiája című művét is. A miskolci új összevont intézmény, a  II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nem egyesületi tagjait  külön szeretettel várjuk. A programunkban műveltségi vetélkedő mellett egyéb meglepetésekkel is készülünk.

Április 25-én csütörtökön, 15 órai kezdettel a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban az Alkotó könyvtárosok rendezvény mintájára immár 4. alkalommal a Borsod Megyei Szervezet is bemutatja azokat a kollégákat, akik a könyvtári munkán kívül valamilyen területen alkotó tevékenységet folytatnak. A rendezvényen Laki-Lukács Lászlóval, a könyvtárossal, néprajzossal,  a megyei szervezetben több cikluson át elnöki tisztséget betöltő kollégával beszélgetünk. Kis kamarakiállítás keretében bemutatjuk a  Bódva-völgyében gyűjtött legújabb vászonhímzéseit, szőtteseit. Laki-Lukács László néhány évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett, melyből csak részlegesen épült fel. Ezzel a kis találkozóval szeretnénk megköszönni az egyesületi munkáját, hiszen könyvtárosként, edelényi könyvtárigazgatóként Borsodban éveken át motorja, meghatározó alakja volt a szervezetünknek.

Összeállította Bazsóné Meggyes Klára,
a Tanács elnöke

Comments are closed.

Blog Home