Lapozó év végére

Bejegyzés ideje: 2009. december 21., hétfő. Kategória: Folyóiratok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák,

Intézetünk munkatársai és a Könyvtár nevében kívánok MIndenkinek jó pihenést , Áldott Karácsonyi Ünnepeket és olvasásban, olvasóban gazdag Új Esztendőt!

szeretettel,

 Hock Zsuzsanna

Mellékelem a lapozót, amely legközelebb január 4-én jelenik meg:

Élet és Tudomány LXIV. évfolyam 51-52. szám

Kálvin-év:
Az Élet és Tudomány idei utolsó száma Kálvin-év melléklettel jelent meg. Ebben olvashatunk Kálvin magyar fordítójáról, Szenci Molnár Albertről, a genfi Kálvin-év nagyszabású rendezvénysorozatáról, a Budapesti Történeti Múzeumban látható, a Duna-menti reformációt bemutató Kálvin hagyománya című kiállításról.
A Debreceni Református Kollégium a természettudományok terén is élen járt. A cívisváros művelődéstörténetéből szemezgetett Gáborjáni Szabó Botond. A reformáció terjesztése – könyvalapon címmel a hazai könyvnyomtatás kezdetéről is találunk cikket. A Varsói Egyetemi Könyvtár gyűjteményében sok kora újkori magyar vonatkozású mű található, köztük a hazai protestáns és katolikus művelődéstörténet dokumentumai is. Petneki Áron Régi magyar könyvek a Visztula partján címmel mutatja be a könyvtár hungarikumait.

Könyvtári Figyelő 2009/3

Bejegyzés ideje: 2009. november 16., hétfő. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Megjelent a Könyvtári Figyelő 2009/3. száma. Tartalomjegyzéke itt elérhető: http://www.ki.oszk.hu/kf/e107_plugins/content/content.php?cat.205

Iskolai könyvtárakban különösen érdekes lehet:

SONNEVEND: Olvasás és médiahasználat német módra (Szemle)
Több német kutatásból olvashatunk adatokat:
— könyvolvasók száma
— nyomtatott / digitális művek olvasása
— felolvasás gyakoriságáról, igényéről
— szövegértés
— médiafogyasztás
— olvasás célja

BAWDEN, David – ROBINSON, Lyn: Az információ árnyoldalai: az információs túlterhelés, az információ okozta szorongás és más ellentmondások, patológiás jelenségek (Töm.: Koltay Tibor)

Érdekes problémákat vet fel, melyek középiskolai órákon is jól használhatóak lehetnek:
– információs túlterhelés
– információs elhízás
– információkerülés
– információs szorongás

A referátumok között találhatunk
– egyet az IFLA és az UNESCO iskolai könyvtári nyilatkozatával kapcsolatban. (142/2009) Németországban, Törökországban és Iránban vizsgálták a manifesztum hatását. [Ez Mo-on is érdekes lehetne.]
– egyet a csoportos információkereséről (157/2009) Érdekes téma, hiszen az információkeresésre alapvetően, mint egyéni tevékenyégre szoktunk gondolni. Hiszen a csoportos tanulás Mo-on is terjed.
– Facebook hatása a könyvtárakra (160/2009)

Üdv:

Dömsödy Andrea
OPKM

Kivonat a 3K-ból

Bejegyzés ideje: 2009. október 09., péntek. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok. Szerző: konyvtarostanar

A 3K Szerkesztősége ajánlotta a KATALIST-en  a novemberi szám tartalmát – benne iskolai könyvtárral és KTE-vel kapcsolatos cikkek:

  • Magyarné Fazekas Ágnes: Középiskolások attitűdjei az olvasásra és fogalomkörére vonatkozóan
  • Pegán Anita: „Szeretnék sokáig könyvtáros lenni”. Interjú Paszternák Ádámmal, Az Év Ifjú Könyvtárosával

Továbbá ajánljuk még Nagy Attila és Suppné Tarnay Györgyi írásait is:

  • Nagy Attila: Benedek Elek aktualitása
  • Suppné Tarnay Györgyi: Tehetséggondozás a könyvtárosképzésben

Forrás: KATALIST

Sajtószemle 40.

Bejegyzés ideje: 2009. október 05., hétfő. Kategória: Folyóiratok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

A 40. héten kollégáink a Köznevelés, a Természet Világa, a Heti Világgazdaság, a Pszichológia, a Mindennapi Pszichológia és a Drámapedagógiai Magazin legutóbbi számaiból válogattak.

Köznevelés, 2009.31.

A vezércikk, az első interjú dr. Bona Gáborral az emlékezésé: 1849.október 6., az aradi vértanúk emléknapja.

Horváth Mihály születésének 200.évfordulóján a Szemere – kormány, vallás – és közoktatási minisztere, korának egyik legismertebb történész alakját R. Várkonyi Ágnes, akadémikus idézi föl egy interjúban.

Átalakul a blogunk

Bejegyzés ideje: 2009. október 01., csütörtök. Kategória: Blogok és honlapok,Folyóiratok,Innovációk. Szerző: konyvtarostanar

Kedves KTE tagok, bloggerek, blogolvasók, könyvtárostanárok és érdeklődők!

Október folyamán – az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapjának jegyében – blogunk megújítására törekszünk.

Ez nemcsak abban fog megmutatkozni, hogy egy idő után majd más sablonban, más keretek között találjátok az eddigi megszokott tartalmakat, hanem abban is, hogy a szakmai/egyesületi blog funkcióján túl egyfajta webmagazin szerepkört is megpróbálunk lefedni az iskolai könyvtári területen.

Az új struktúrában nemcsak híreket, programajánlókat, rövid információkat közlünk és interaktív kommunikációra nyújtunk majd lehetőséget, ahogyan eddig is – hanem ezen túlmenően egyfajta online szakirodalmi publikációs felületet szertnénk majd biztosítani.

Lapajánló

Bejegyzés ideje: 2009. szeptember 28., hétfő. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok. Szerző: konyvtarostanar

szitakoto

Kedves Kollégák!

Figyelmetekbe ajánlom a Szitakötő lapot, melyet INGYENESEN  megkaphat, aki kéri. A lap elsősorban ökológiai témákkal foglalkozik, de ebbe beleértendő a lelki-szellemi egészség fogalma is.

Színvonalas, szép kiadvány, elsősorban általános iskolai korosztálynak való, de bevallom, én is szívesen olvasom…

Üdvözlettel:

Szakmári Klári

Budai Nagy Antal Gimnázium

Letölthető ismertető: szitakoto

szitakoto_logo

Sajtószemle 38.

Bejegyzés ideje: 2009. szeptember 23., szerda. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet honlapján található Lapozóban ezen a héten az Élet és Tudomány, a Könyvtári Levelező/Lap, az Óvodai Nevelés, a Szakképzési Szemle, a Szakoktatás és a Tanító cikkeiből válogattak a kollégák:

Élet és Tudomány LXIV. évfolyam 38. szám

Fizika:

A tudomány eredményei első kézből rovat a molekulafizika és a nanotechnológia legújabb kutatásairól ad hírt.

Közlöny 2009/27.

Bejegyzés ideje: 2009. szeptember 23., szerda. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

2009. szeptember 17-én megjelent az Oktatási és Kulturális Közlöny 2009/27. száma.
Iskolákat iskolai könyvtárakat érintő rész:
állománygyarapításra felzárkóztató támogatását nyert a községi könyvtárak (köztük néhány kettős funkciójú)

A teljes közlöny

Dömsödy Andrea
OPKM

Iskolakönyvtáros 2009/2.

Bejegyzés ideje: 2009. szeptember 22., kedd. Kategória: Ajánlók,Folyóiratok,Iskolai könyvtárak,Könyvtárostanárok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Megjelent az Iskolakönyvtáros 2009. 2. száma.

Tartalom:

  • Koltay Tibor: Hogyan kerül az információs műveltség az iskolába?
  • Benedek Janka: Égig érő polcok
  • Dienes Éva: IBBY Konferencia 2009
  • Györe Géza: Egy felmérés néhány tanulsága
  • Cs. Bogyó Katalin: A tehetséggondozás lehetőségei az iskolai könyvtárban Esélyteremtés multikulturális környezetben – A KTE XII. Nyári Akadémiája
  • Rácz Éva: Befejezetlen könyvtári óra/órák

Az Iskolakönyvtáros továbbra is várja a kollégák írásait a pedagógia és társtudományai, a pszichológia, szociológia, kultúra, közművelődés témakörökben.
Emmer Gáborné főszerkesztő az emmermarta ‘at’ gmail.com  címen és a 30/901-0924-es telefonszámon a következő lapzártáig, 2009. november 15-ig várja a megkereséseket!

Korábban:
Az iskolakönyvtáros megmaradásáért

« ElőzőkKövetkezők »