Nyári akadémia után

Bejegyzés ideje: 2007. július 07., szombat. Kategória: Hírek,Közoktatás,KTE,Programok,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Köszönöm a szervezők és a KTE vezetősége nevében a résztvevők aktivitását, kreativitását, nyitottságát – és azt, hogy együtt gondolkodhattunk, együtt lehettünk.

A helyi online sajtó révén fotókat (megnyitó, majd egy másik feltöltésnél a fogadásról is) és összefoglalót is láthattok a neten a rendezvényről.

Lakó-Tóth Edit konferenciánkról készített fotói is letölthetők itt. Talán nem mindenki tudja, hogy a bájos kismama Tóth Józsefné, Irénke (helyi szervezőnk, KTE vezetőségi tag) kisebbik leánya.

Persze Paszternák Ádámot sem véletlenül láttuk állandóan laptoppal felszerelkezve, online krónikáit a FIKSZ-en találjátok: itt meg itt.

Az utóbbit különösen értékeljük! Prezentációkkal ki tudom egészíteni, mert Ferling József kivételével mindet el tudtam menteni, azt hiszem…

Egyúttal érdekes olvasnivalót ajánlok a további együtt gondolkodáshoz a Portfólió online gazdasági magazinból. Egy elgondolkodtató részlet:

“Mely területeken kellene konkrétan beavatkozni a közoktatásba? A több pénz, vagy a kevesebb, de felkészültebb tanári kar megközelítés a járható út a bomba hatástalanításához? Plusz pénz nélkül is javítható lenne a tanárok bérezése? Segíteni kellene-e pénzügyileg, illetve tartós állással a rossz teljesítményt nyújtó kisdiákok szüleit? Mindehhez van-e legalább elméletben politikai támogatottság egyik vagy másik oldalon? Kemény kérdések – elgondolkodtató tények és válaszok sorozata.”

A kemény munka után mindenkinek szép nyarat, jól megérdemelt pihenést kívánok!

Bondor Erika

Iskolai könyvtári videók

Bejegyzés ideje: 2007. június 06., szerda. Kategória: Iskolai könyvtárak,Közoktatás,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Az alábbiak lejátszásához ajánlom a VLC médialejátszó programot, amely ingyenesen letölthető innen: >> (Nekem legalábbis ezzel sikerült lejátszanom…)

Nemrégiben ezen a fórumon és a levelezőlistánkon is többen ötleteltünk azon, hogy magyar gyerekekkel is tudnánk olyan iskolai könyvtárakat népszerűsítő videókat készíteni egy-egy projektmunka keretében, amelyeket pl. a YouTube-on láthatunk – sőt, akár jobbakat is!

Két kiskunfélegyházi kolléganő (Kőháziné Kovács Mária és Csernyánszky Erzsébet) rábuzdultak az elmúlt hetekben a témára, egy általános iskolában és egy közgazdasági szakközépiskolában készültek gyerekek közreműködésével az alábbi videók.

Közgé

Platán

Itt lesznek letölthetők a videofilmek. Sajnos erre a blogra méretüknél fogva nem sikerült feltennem ezeket, ezért a napokban a KTE honlapjára teszem fel – onnan tölthetitek majd le. Javaslom, hogy addig is telepítsétek a fenti VLC lejátszót. A videókat ebben a programban fájlként megnyitva lejátszhatók lesznek, csak előtte mentsétek le majd a video fájlokat a saját gépetekre.

Igyekszünk még egy kicsit finomítani a fájlok méretén és lejátszhatóságán, hogy ne legyen a későbbiekben nehézkes, pl. Windows Media Playerrel simán lejátszhatók legyenek.

Viszont garantálom, hogy érdemes vacakolni ezzel, és megnézni majd a filmeket, mert a kolléganők irányításával a gyerekek nagyot alkottak az iskolai könyvtárak védelmében! Én szó szerint meghatódtam a végére…

Gratulálok a kolléganőknek és az alkotó gyerekeknek is, a KTE programjain le fogjuk ezeket játszani a szélesebb szakmai közönségnek is!

Könyvtárhasználati követelmények az érettségin

Bejegyzés ideje: 2007. június 01., péntek. Kategória: Érettségi,Könyvtárhasználati oktatás,Könyvtári informatika,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Az OKÉV-től az alábbi választ kaptuk a megkeresésünkre – és csatolták pótlólag az említett listát is, amely itt letölthető: szoftverlista_2007_majus_oldal3.pdf

*****

Tisztelt Bondor Erika!

Sajnálatos módon a szoftverlista harmadik oldala az OKÉV honlapon publikált
változatból lemaradt. Ez tartalmazta korábban a hiányolt dokumentumlistát.
Ezt az oldalt a levélhez mellékeltük, és észrevétele alapján az OKÉV honlapon
található változatot is lecseréljük.

Üdvözlettel

Bajnok Imre
tantárgyi referens

—–Original Message—–
To: Bajnok Imre
Subject: könyvtárhasználati követelmények az érettségin

Tisztelt kollégák!

Az idei közép- és emelt szintű informatika érettségi könyvtárhasználati
követelményei tekintetében hiányosak az információink.

Az OKM honlapján a
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=266&articleID=6152&ctag=articlelist&iid=1#11

címen csak rendszergazdai útmutatót és szoftverlistát találtunk, az elmúlt években
megszokott könyvlistát arról, hogy az informatika szóbelin milyen könyveket kell
biztosítanunk, nem. Pedig az emelt szintű szóbeli témakörök és követelmények között
az említett oldalon is szerepelnek a könyvtárhasználati témák továbbra is.

Egyesületünket emiatt több közoktatási intézményből is megkeresték már kollégák. A
helyzet egyértelműbbé tételéhez szeretnénk, ha a korábbi könyvlista újra
hozzáférhető lenne, akár a fenti címen is – de ha elküldik nekünk, akkor direkt
módon is el tudjuk juttatni a közoktatási intézményekbe a könyvtárostanárok számára
a levelezőlistánk és a blogunk
közvetítésével:

http://konyvtarostanar.klog.hu

Az idő rövidsége miatt az utóbbi lenne talán a leghatékonyabb.

Köszönettel,

Bondor Erika
elnök
Könyvtárostanárok Egyesülete

KTE ajánlás a KI honlapján

Bejegyzés ideje: 2007. május 30., szerda. Kategória: Hírek,Iskolai könyvtárak,KTE,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

A korábban jelzett KTE ajánlásunk iskolai könyvtárak fenntartóinak (lásd itt), felkerült a Könyvtári Intézet honlapjára is. A Hírekben olvasható, de emellett felhívom a figyelmet a KI honlapján lévő Iskolai könyvtárügy oldalra is, amelyen sok hasznos link található. Köszönjük az ő együttműködésüket is az iskolai könyvtárak nevében!

KTE ajánlása fenntartóknak

Bejegyzés ideje: 2007. május 22., kedd. Kategória: Iskolai könyvtárak,Közoktatás,KTE,Más szervezetek,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

A KTE januárban egy ajánlást készített fenntartók számára, a közoktatási intézmények átszervezése során kialakult helyzet ismeretében, az iskolai könyvtári szolgáltatások és az alapellátás fenntartásának érdekében.

A javaslat itt letölthető: kte-jav.doc

Az ajánlást a közoktatási-könyvtári vegyesbizottság elé terjesztettük, az OPKM (Varga Katalin) és az OKM Könyvtári Osztályáról Kenyéri Katalin egyetértésével. Szeretnénk elérni, hogy a fenntartóknak szóló ajánlás az OKM honlapjára felkerülhessen, és helyi szinten a kollégák, intézményvezetők a fenntartók figyelmét felhívhassák rá, felhasználhassák a helyi érvelésben. A későbbi esetleges fejleményekről itt is tudósítani fogok.

Bondor Erika

KTE elnök

Iskolai könyvtári valóságshow…

Bejegyzés ideje: 2007. május 09., szerda. Kategória: Iskolai könyvtárak,Könyvtárak világa,Más szervezetek,Szakmai anomáliák. Szerző: konyvtarostanar

Kedves Kollégák!

Kissé cinikusnak tűnik tán a bejegyzés alcíme – de mindez érthetővé válik, ha elolvassátok az alábbi segítségkérő levelet, amit egy vidéken élő, a munka világába GYES-ről most visszatérő kolléganő írt nekünk. Mint ahogy az is érthető, hogy a helyi, szakmai és egzisztenciális kiszolgáltatottság miatt mindezt cím és személyes adatok nélkül teszem itt közzé…

A komoly gond az, hogy a helyzet nem kiragadott példát tükröz, hanem nagyon sok helyen tipikusnak mondható. Leépítések, átszervezések, megszorítások esetén az elsőszámú veszélyeztetett a kultúra, a könyvtár területe – és nemcsak a közoktatásban!
A kolléganőnek a KTE elnökségéből többen, több szempontból is válaszoltunk, de örülnék, ha ez a most rendkívül és fájdalmasan aktuális kérdés a szakma képviselőinek széles körben történő együtt gondolkodását indítaná el! Mert tévedés azt hinni, hogy mi nem látjuk azt be, ha gazdasági helyzetünkből fakadóan racionális, bár sokszor fájó intézkedéseket kell elviselnünk a közoktatásban, és elszenvednünk az iskolai könyvtárak területén is. A fájó az, ha a szakmai szempontok teljes mellőzésével, értékeket veszni hagyva, a kötelezően ellátandó feladatokat mellőzve, még az érvényben lévő jogszabályokat sem betartva történik mindez! Miközben ugyanannyi pénzből megvalósítva lehetne mindezt másként is – ha együttműködnének a döntéshozók a szakma művelőivel, figyelembe vennék a meglévő tapasztalatot, az értékmentés szándékát!

Bondor Erika
****

Gyedről visszatérő könyvtárostanár vagyok.

1994 szeptemberétől 1999 novemberéig dolgoztam a …. Gimnáziumban könyvtárosként, magyartanárként. Szerettem a munkámat: könyvtárhasználati órákat tartottam, könyvtárbarát szakkör működött nálunk, könyvtárhasználati vetélkedőket szerveztünk, eredményesen szerepeltünk a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen (több alkalommal országos helyezést értek el tanítványaim).

2007 szeptemberétől viszont egy teljesen átszervezett intézménybe kell visszatérnem. Időközben a három középiskolát összevonták: … név alatt működik együtt a hajdani gimnázium, a régi … Szakközépiskola,az egykori szakmunkásképző + a kollégium – a … Megyei Önkormányzat fenntartása alatt.
A 2006/20007-es tanévtől pedig egy közös könyvtáros (a jelenlegi helyettesem) látja el mindhárom helyen a könyvtárosi feladatokat.
Pontosabban csak látná el, mert beszámolója alapján tudom, hogy ez a helyzet nem kedvez a valódi szakmai munkának. Pl. A hét napjain hol az egyik, hol a másik iskolában van állandó rohanásban. Mindhárom helyen van leltárkönyv, így a beszerzés (amely ugyan nagyon ritka, mert pénzkeret nincs) külön igények szerint történik, bár az összevont “megaintézmény” gazdasági része és az igazgatóság közös.

Elméletileg közös a könyvtár is, de most úgy látom, pusztán az azonos könyvtáros teszi azzá. Ráadásul a helyettesem “nyakába varrták” a tankönyvrendelés teljes feladatát mindhárom intézményben. Az iskolának szerződése van ugyan a … könyvterjesztő egyik tankönyvfelelősével, ő a pénzbeszedést és a kiosztást végzi, de egyébként mindent a könyvtáros csinál (még az ingyenes tankönyvre való jogosultságot is ő gyűjti össze, a pótrendelések kiosztásakor pedig még pénzt is szedett be, stb. stb.)

Mindezért nem kap juttatást. Munkaköri leírása nincs. (Olvasom a 2001. évi XXXVII. törvényt a tankönyvpiac rendjéről, és nem derül ki számomra, kötelezhető-e a könyvtáros minderre, beletartozik-e mindez a munkakörébe.)
Azt talán mondanom sem kell, hogy a tankönyvrendelési “őrület” teszi ki a könyvtáros idejének nagy részét. (Pl. Egy nap van a hajdani szakmunkásképzőben, így akkor igyekszik a rendeléssel összefüggő információkat beszerezni stb. Azaz előfordult, hogy még azon az egy napon sem lehetett igénybe venni a könyvtárat – még a kölcsönzés idejére sem. Egyszerűen nem ért be a könyvtárba.)

Azt nem tudom, korábban milyen ismertsége, elismertsége volt a könyvtárnak a szakközépiskolában és a szakmunkásképzőben, de most látom “kutyába” se veszik a könyvtárat, az összevonás egyéb hozadékai tartják izgalomban a igazgatótanácsot (Pl. összel akarják költöztetni az egyik intézményegységet a másikkal. Hogy a könyvtár hol fog elférni, azon nem gondolkodnak.) A könyvtári helyiségek elhanyagoltak, könyvtári foglalkozások nincsenek, a könyvtár tankönyvek tárává válik…

És sorolhatnám még, de igazából magam sem látom át a teljes változást. És annyi olyan információt hallottam, amely megriasztott, és nem is tudom, mi az, ami a könyvtáros feladata egy ilyen megaintézményben.

A Könyvtárostanárok Egyesületének 1996 óta vagyok tagja folyamatosan. Az egyik hírlevélben szó volt arról, akinek az iskolaösszevonásokkal, a jogutód nélküli megszűnésekkel kapcsolatban problémája akad, az Egyesülethez fordulhat segítségért. Ezért írtam most Önnek. Ön biztosan ismer az országban olyan iskolákat, ahol hasonló helyzet állt elő.

(Itt … megyében nincs hasonló példa.) Kérem, közvetítsen közöttünk! Javasoljon egy-két könyvtárost, aki meg- (és túl)élt már hasonló átszervezést!
És honnan, kitől kaphatok egyértelmű válaszokat a felmerülő kérdéseimre (pl. jogszabályértelmezés), amelyet aztán elfogadna az iskola vezetősége?
Ne haragudjon, ha kissé bő lére eresztettem a bejelentkezőnek szánt levelemet. A kétségbeesésem miatt kell kiírnom magamból mindezt. (És még lenne mit!) Ha esetleg nem Önhöz tartozna a levelemben leírt probléma, kérem, segítsen, merre, kihez fordulhatok még!

Köszönettel és tisztelettel: Név (Levelezési cím: … tel.: … e-mail: …)

« Előzők