Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Bejegyzés ideje: 2010. július 17., szombat. Kategória: Hírek,Könyvtárostanárok,Más szervezetek. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Az MKE 42. Vándorgyűlésén ismételten kiosztották az egyesület kitüntetéseit. Nagy örömünkre két könyvtárpedagógus kollégát is köszönthetünk a kitüntetettek között!

A 2010-es esztendő MKE emlékérmese lett Bondor Erika, a KTE korábbi elnöke, jelenlegi elnökségi tagja, valamint Budavári Klára gyermekkönyvtáros, a MKE Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetője. Szívből gratulálunk nekik, s további eredményes, örömteli munkát kívánunk!

Egyúttal gratulálunk minden kitüntetett kollégának! Teljes lista, laudációk.

Az Év Fiatal Könyvtárosa Díjat idén Kristóf Ibolyának ítélte meg a szakmai kuratórium. A nyertes pályamunka címe: Könyvtárpedagógia a felsőoktatásban. Gratulálunk! Laudáció

A könyvtáros szakma által legértékesebbnek tartott könyvek Fitz József – könyvdíját 2010-ben a következő három kötetnek ítélték oda:

  • a Líceum Kiadó gondozásában megjelent, Surányi Imre: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár könyvritkaságai – válogatás a 11-19. századokban megjelent kéziratos és nyomtatott művek közül című gyűjteménye,
  • a Naphegy Kiadó szakmai műhelyében napvilágot látott, Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin szerzőpáros műve, a Királylány születik,
  • az Urbis Kiadó által megjelentetett Pannon Enciklopédia – a magyar építészet története: kitekintéssel a Kárpát-medence egészére című alkotása

Könyvtáros Klub a Könyvfesztiválon

Bejegyzés ideje: 2010. április 21., szerda. Kategória: Iskolai könyvtárak,Könyvtárostanárok,Olvasás,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

A XVII. Budapesti Könyvfesztivál 2010. április 22-25. között várja látogatóit. Az idei díszvendég Izrael és Amos Oz héber nyelven alkotó izraeli író.

A programok között ismét szerepel a Könyvtáros Klub, ahol a Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelye április 23-án 15.30-tól várja sok szeretettel a kollégákat. Téma: Az olvasás missziója, az iskolai könyvtár adta lehetőségek a 21. században. Előadók: Eigner Judit és Szák-Kocsis Kata, moderátor: Hock Zsuzsanna.

Ugyancsak a Könyvtáros Klub keretében a április 23-án 15 órától Dr. Csík Tibor igazgatóhelyettes, OPKM tart előadást Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért – TÁMOP 3.2.4-08/2-2009-0001 címmel. Moderátor: Bilicsi Erika szakmai koordinátor, OPKM

A Klub programjai között szó lesz még többek között a Márai Programról, A Könyvtári Intézet országos olvasásfejlesztési programjairól, az Országos Széchényi Könyvtár különleges dokumentumairól, Az olvasás védelmében című könyvről…

Könyvtáros Klub részletes programja

Könyvfesztivál honlapja

OIK összeállítása a mai modern izraeli irodalomról

Húsvétra

Bejegyzés ideje: 2010. április 03., szombat. Kategória: Könyvtárostanárok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

 

Kedves Kollégák!

Kellemes húsvétot, a rövid tavaszi szünetre jó pihenést kívánunk!

A KTE elnöksége

Kosztolányi Dezső: Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az isten-ember.

Könyvtári Levelező/Lap 2010/2

Bejegyzés ideje: 2010. március 11., csütörtök. Kategória: Ajánlók,Bod Péter Verseny,Folyóiratok,Könyvtárostanárok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Megjelent a Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2. száma.

Benne egy egész blokk a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati versenyről:
Dömsödy Andrea: A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny előző és aktuális verseny évada In: Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2., 34-37. p.
Jakubjanszki Edit: Versenyezni, versenyeztetni, versenyt rendezni jó! A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny döntőjének helyszíne: Békéscsaba In: Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2., 38-40. p.
Egy eredményes felkészítő könyvtárostanár és tanítványa, Veress Béla Károlyné; Duma Lilla 7. osztályos tanuló, Békés In: Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2., 40-41. p.
Baán-Misz Zsóka: Mintakönyvtár, ruhaköltemények és lovagterem, Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny fővárosi szóbeli forduló In: Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2., 42. p.

Továbbá ajánljuk még a következő írást:
Bönditzné Magyar Szilvia – Égetőné Nagygyörgy Terézia Sára – Simon Ferenc: Könyvtárosok tanulmányútja Andalúziában In: Könyvtári Levelező/Lap, 2010/2., 26-31. p.

A kollégák azon iskolai könyvtári tapasztalatokról is beszámolnak, amelyek már korábbi bejegyzésünkben is szerepeltek: Könyvtárostanárok Granadában

Üdvözlettel:

Dömsödy Andrea
skolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejleszt? Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

Tündér hava

Bejegyzés ideje: 2010. március 03., szerda. Kategória: Hírek,Könyvtárostanárok,KTE,Más szervezetek,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

2010. március 1-én a Tündérek a Tündérpalotában című nyitórendezvényünkkel a Mese útján a Tündér havába léptünk.

A projekthez bárki kapcsolódhat a http://www.meseutja.hu/ honlapon.
Szintén ezen a honlapon ötletek és a nyitórendezvényen látott bemutató foglalkozás vázlata is elérhetők.

A lehetőségek közül az alábbira hívnám fel különösen a figyelmet: Tündérek hava a Konyvtar.hu-n
http://www.meseutja.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=159&Itemid=84

Itt elérhető egy gyűjtemény a tündéres könyvekről.
Továbbá online kezdeményezhetnek beszélgetést, véleménycserét a tündéres könyvekről.
Buzdítsák tanulóikat a kommunikációra és ezen keresztül az olvasásra, a könyvtárak megismerésére!

Előzmény: Tündér hava – Tavaszi Szakmai Nap 2010

Jó tündérkedést mindenkinek!

Üdvözlettel:

Dömsödy Andrea
alelnök KTE

iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

Hírek a Mérei intézetből – február utolsó hete

Bejegyzés ideje: 2010. február 22., hétfő. Kategória: Könyvtárostanárok,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Hamarosan olvasható lesz a lapozó heti száma, az egyes lapokat úgy szemlézzük, hogy tanárkollégáinknak továbbítható legyen, hír értékkel. A folyóiratok, lapok Pedagógiai szakkönyvtárunkban elérhetőek.

A héten tartjuk ez évi első, a tanévben harmadik szakmai konferenciánkat, amely beszámítható a tanártovábbképzésbe. Témánk a könyvtárközi kölcsönzés és lehetőségei. Mindenkit szeretettel várunk, hogy együtt örülhessünk a Könyvtárpedagógiai füzetek 8. részének, amelyet Szák-Kocsis Kata írt hivatásunkról, valamint a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati verseny győzteseinek , s természetesen egymásnak!

A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges.

Hasznos információk az alábbi linken:

http://www.fppti.hu/mfpihirado/hirek/konyvtar_elvarasok_konferencia.html

http://www.fppti.hu/konyvtar/ajanlo/lapozo

Üdvözlettel

Hock Zsuzsanna

Aktuális tagnévsor

Bejegyzés ideje: 2010. január 31., vasárnap. Kategória: Könyvtárostanárok,KTE. Szerző: konyvtarostanar

Honlapunkon olvasható a KTE aktuális tagnévsora. Kérjük, ha hibát talál vagy kérdése van, keresse tagnyilvántartónkat! (Horváthné Szandi Ágnes – szandiagi ‘at’ gmail.com)

Ha még nem tag, de szeretne, mert egyetért a KTE törekvéseivel, és szeretne a tagoknak járó kedvezményekből, szolgáltatásokból részesülni, akkor a belépésről a Tagság / Tagnyilvántartó lap menüpontban tájékozódhat.

Nevelési tudásdepó nyitókonferencia az OPKM-ben

Bejegyzés ideje: 2010. január 19., kedd. Kategória: Könyvtárostanárok,Pályázatok,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák,

az OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum tisztelettel meghívja Önöket a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért című projektjének ünnepélyes megnyitó rendezvényére.

A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz” A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében című pályázat kedvezményezettje.

A rendezvény időpontja: 2010. január 26. kedd

A rendezvény helyszíne: OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum díszterme (1089 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.)

A rendezvény részletes programja

A terem befogadóképessége miatt kérjük, részvételi szándékukat jelezzék a regisztációs űrlapon. Regisztrációs űrlap

A rendezvény miatt a könyvtár ezen a napon zárva tart.

Sok szeretettel várjuk a könyvtárostanár kollégákat is!

Üdvözlettel:
Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf.
49 06-1-323-55-55

BÚÉK 2010

Bejegyzés ideje: 2010. január 01., péntek. Kategória: Könyvtárostanárok. Szerző: konyvtarostanar

2010diaries

Boldog új évet kívánunk blogunk olvasóinak!


Bondor Erika, Cs. Bogyó Katalin, Paszternák Ádám

szerkesztők

Hírek a Mérei Intézetből

Bejegyzés ideje: 2009. december 07., hétfő. Kategória: Könyvtárostanárok,Programok,Szakirányú továbbképzés. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

A Fővárosi Könyvtárostanárok Műhelye a héten, december 9-én 14 órától a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba várja a gyakorló iskolai könyvtárostanárokat műhelybeszélgetésre.

Várjuk a jelentkezéseket a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyre: http://www.fppti.hu/versenyek/orszagos/bod_2010_2.html

Valamint a versenyre való felkészítéshez hasznos 30 órás akkreditált továbbképzésünkre: http://www.fppti.hu/tovabbkepzesek/tanfolyamok/tehetseggondozas_konyvtar.html

Egyben ismételten jelezzük, hogy megjelent a verseny szóbeli feladatsorait tartalmazó Könyvtárpedagógiai füzetek: http://www.fppti.hu/konyvtar/ajanlo/konyvajanlo/tehetseggondozas_projektmodszerrel.html

Üdvözlettel

Hock Zsuzsanna

« ElőzőkKövetkezők »