Az olvasás össztantárgyi feladat – konferenciafelhívás

Bejegyzés ideje: 2010. november 17., szerda. Kategória: KTE,Más szervezetek,Olvasás,Vidéki programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

A HUNRA Magyar Olvasástársaság a NymE Savaria Egyetemi Központtal, a Berzsenyi Dániel Könyvtárral, a SEK Egyetemi Könyvtárával, a Könyvtárostanárok Egyesületével összefogva „Az olvasás össztantárgyi feladat” címmel 2011. május 13-14-én országos szakmai konferenciát szervez Szombathelyen. (letölthető felhívás)

A kétszer félnaposra tervezett szakmai programban péntek délután (május 13.) plenáris előadások sorát hallgatjuk és vitatjuk majd meg, szombat délelőtt pedig (május 14.) 8.30 és 13.00 között a szekciókban folytatjuk a téma kifejtését. Szakmai programunkra főként gyakorló pedagógusok és könyvtárosok jó gyakorlatának, kísérleteinek bemutatását várjuk. Az említett fő témán belül az alábbi témakörökben lehet előadással, szekciószervezési javaslattal jelentkezni:

  1.  A NAT, a kormányrendeletek, tantervek szövegértéssel kapcsolatos irányelvei
  2.  Olvasásfejlesztés és tehetséggondozás
  3. Olvasásfejlesztés, szakszöveg olvasása – a szakórákon
  4. A könyvtár szerepe az olvasásfejlesztésben (szakkönyvek, szakfolyóiratok, internet)
  5. Mérések, teszteljárások, kutatásmódszertan
  6. Sikeres fejlesztési módszerek az iskolán kívül
  7. Olvasásfejlesztés és szakképzés

Az előadások 20 percesek. Az előadásokon túl – érdeklődés esetén – lehetőséget szeretnénk nyújtani minden pedagógusnak és könyvtárosnak, hogy amennyiben kipróbált, sikeres olvasásfejlesztési módszerről szeretne hírt adni, ezt műhelymunka keretén belül megtehesse.

Jelentkezés és tartalmi kivonatok

A jelentkezés feltétele a téma, az előadás vagy műhelymunka címe, max. fél oldalas (900 karakteres) összefoglaló leírása. A jelentkezések beérkezésének határideje: 2011. február 10., a jelentkezéseket a konferencia.hunra@gmail.com címre várjuk. Az e-mail üzenetrészében a következő adatokat kérjük megadni: név, munkahely, e-mail cím, postacím, telefonszám, továbbá előadási szándék esetén az előadás címe. Az előadás vagy műhelymunka tartalmi kivonatát névtelenül kell az üzenethez csatolni MS-Word és PDF formátumban. Az elfogadott előadások és műhelymunkák tartalmi kivonatai legkésőbb 2011. március 1-től lesznek láthatóak a konferencia honlapján (www.hunra.hu). Az előadókat az elbírálásról e-mailben is értesítjük.

Részvételi díj

A részvételi díj pontos összegéről a jövő év legelején adunk tájékoztatást. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) tagjai kedvezményekben részesülnek. A részvételi költségek befizetésének határideje: 2011. március 20.

További információk

A plenáris előadásokról, a konferencia programjáról és a szálláslehetőségekről 2011. január végén, második körlevelünkben fogunk pontosabb információval szolgálni. A tudnivalókat a konferencia webhelyén is közzétesszük.

A konferencia válogatott anyagát lehetőségeink szerint tanulmánykötetben fogjuk publikálni.

A konferencia a szépirodalmon kívüli területek olvasásfejlesztő hatására, a felfedező, információszerző olvasási stratégiákra, s azon belül is a főként természet- és társadalomtudományi tantárgyak ilyen jellegű szerepére koncentrál.

 A konferencia szervezőbizottságának tagjai: Borosné Jakab Edit, Fűzfa Balázs, Imre Angéla, Köntös Nelli, Nagy Attila, Pallósiné Toldi Márta

Egy hozzászólás van ehhez a bejegyzéshez: 'Az olvasás össztantárgyi feladat – konferenciafelhívás'

Iratkozz fel a hozzászólások RSS értesítőjére vagy TrackBack ehhez: 'Az olvasás össztantárgyi feladat – konferenciafelhívás'.

  1. Dömsödy Andrea szerint...

    2010. november 30., kedd | 23:22

    Kedves Kollégák!

    A fenti konferenciára a jelentkezési határidő még most távolinak tűnik, de érdemes időben gondolkodni. Addig akár még valami újat is ki lehet próbálni. Még az is lehet, hogy egy ilyen bemutatkozási lehetőség jó motiváció szaktanár kollégáinknak.

    Biztos vagyok benne, hogy sok kollégának vannak már megvalósított ötletei ezen a területen, és biztosan sok még kidolgozatlan, kipróbálatlan ötlet is sorban áll még.

    Ez egy jó alkalom, hogy ez irányú tevékenységünkre visszatekintsünk, értékeljük azt, régi jól bevált foglalkozásainkat felújítsuk, új kollégákat partnereket keressünk.

    Ezek az olvasásfejlesztő tevékenységek lehetnek nagyon hagyományosak, jól bevált osztálytermi órák, vagy könyvtári órák, könyvtári vagy akár egész iskolára kiterjedő projektek.

    Gondolatébresztőként, annak aki jelen volt nosztalgiaként: Nagy Attila (főszerk.): A többkönyvű oktatás felé, Könyv- és könyvtárhasználati módszerek, példák, Bp., OSZK KMK, 1995, 142 p.

Szólj hozzá!

*