eTwinning – Tematikus napok tanároknak

Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 26., vasárnap. Kategória: Hírek,Más szervezetek,Programok. Szerző: konyvtarostanar

A Sulinet eTwinning irodája (eTwinning program Magyarországi Nemzeti Szolgáltatópontja) idén október 4. és 8. között rendezi meg az eTwinning Hét kampányát, melyre érdeklődő tanárok jelentkezését várják. Vegyen részt Ön is a rendezvényeken, ismerkedjen meg új kollégákkal, és kezdjen új projektbe! Idén három tematikus nap keretében más-más terület pedagógusait látják vendégül. Emellett pedig a diákok számára megszervezik az eTwinning Gyereknapot.

Az eTwinning Hét során az érdeklődők megtudhatnak mindent magáról a programról és hasznos kapcsolatokra tehetnek szert. Megismerkedhetnek az eTwinning webes felületével, amelyet kifejezetten a nemzetközi projektmunkában dolgozó tanároknak és diákoknak fejlesztettek. A látogatók az általános információk mellett, bepillantást nyerhetnek néhány működő projektbe, illetve a helyszínen regisztrálhatnak is az etwinning.net oldalon.

Időpont: 2010. október 4-6.
Helyszín: Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (Budapest VIII. kerület, Reviczky u. 6.)

Október 5-én kifejezetten könyvtárosokat várnak! Szeptember 28-ig lehet még regisztrálni.

Korábbi információk az eTwinningről >>

http://www.etwinning.net/hu/pub/index.htm

Az október 5-i tájékoztatón beszámolunk a gdanski eTwinning konferenciáról (Contact Seminar) is, amelyen a lengyel szervezők meghívására nemrégiben három magyar könyvtárostanár is részt vehetett idén.

gdansk

2 hozzászólás ehhez a bejegyzéshez: 'eTwinning – Tematikus napok tanároknak'

Iratkozz fel a hozzászólások RSS értesítőjére vagy TrackBack ehhez: 'eTwinning – Tematikus napok tanároknak'.


  1. 2010. november 26., péntek | 12:49

    […] már írtunk a blogon (http://konyvtarostanar.klog.hu/2010/09/tematikus-napok-tanaroknak/) arról, hogy az eTwinningben az iskolai könyvtáraknak is nagy lehetőségek […]

  2. Dömsödy Andrea szerint...

    2010. október 11., hétfő | 13:55

    Kedves Kollégák!

    Csak ajánlani tudom. Pénzt ugyan nem lehet nyerni vele, de egy jól használható, biztonságos és ingyenes felületet igen, amin keresztül kisebb és nagyobb határon átívelő projektek megvalósíthatók.

    Különösen alkalmas partnerkeresésre is.
    Sok európai könyvtárostanár regisztrált tagja.

    Jó lehetőség a nyelvgyakorlásra, a határon túli magyar iskolákkal való együttműködésre is.

    Az iskolai könyvtáros jó kapcsolattartó lehet egy iskolán belül.
    Ha pedig nem beszélnek európai nyelvet, akkor a nyelvtanárokkal való együttműködés nagyon kézenfekvő.

    Kérem, hogy akik vett már részt ilyenben, az írjon róla néhány sort.

    Belépés nélkül is lehet keresni az országos projektjei között, azok publikált részeiben. Pl.: http://twinblog.etwinning.net/9348/

    De sok más érdekes is van.

    Jó projektelést!

Szólj hozzá!

*