Pedagógus 2010 kutatás eredményei

Bejegyzés ideje: 2010. május 21., péntek. Kategória: Közoktatás. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Megjelentek a A PEDAGÓGUS 2010 kutatás eredményei. Az adatgyűjtés 2010 márciusában zajlott. Összesen 3380 pedagógus vett részt benne. Az elemzések így 148 iskolában 2807 tanító és tanár, továbbá 100 óvodában 573 óvodapedagógus kéthetes időmérleg-naplózásának adataira támaszkodnak.

Bővebben, letölthető záró és háttértanulmányokkal: http://www.okm.gov.hu/miniszterium/sajtokozlemenyek/pedagogus-2010-kutatas 

Néhány idézet és adat a tanulmányokból:

“Az osztálytermi pedagógusok 6%-a részmunkaidős foglalkoztatott, további 3%-uk esetében pedig az iskola teljes munkaidőben foglalkoztatja a pedagógust, de ezt több munkakörre osztja – részben osztálytermi feladatokra, részben pedig más feladatokra (pl. könyvtáros, szabadidőszervező, stb.).”

“Szakszervezeti, közalkalmazotti tanács elnöki / tagi, vezető, tanulócsoport vezetői, gyermek- és ifjúságvédelmi címen 2-3 százalék, minőségbiztosítási munkatársi, könyvtáros tanári, szakképzési, illetve diák társadalmi élet szervezéséhez pedig 1 százalék kap órakedvezményt. […] Gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint könyvtáros tanári címen közel 5 órányi kedvezményt jelöltek meg átlagosan a edagógusok.” (16.p.)

A háttértanulmány szerint a megkérdezettek 3%-a lát el könyvtári feladatot is. 1 fő könyvtári ismereteket is tanít (75. p.) 25-en kapnak órakedvezményt (72. p.)
– Közülük 20-an átlagosan 4,55 órát, ami 1-11 óra között szóródik. (74. p.)
89-en (3,2%) végeznek könyvtárosi tevékenységet (80. p.)

Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

MKE Küldöttközgyűlés 2010

Bejegyzés ideje: 2010. május 21., péntek. Kategória: Más szervezetek. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2010. május 29-én tartotta éves küldöttközgyűlését.

Az MKE-nek 2009-ben 1881 egyéni és 60 testületi tagja volt. Ebből 125 fő KTE tag. Így az alapszabály értelmében 6 fővel képviseltethette magát a küldöttgyűlésen. Ebből öten tudtunk jelen lenni.

Az elnöki, a pénzügyi és az ellenőrző bizottsági beszámolókat, melyek az MKE honlapján olvashatók (http://www.mke.oszk.hu/tevekenys.html#kkgy), a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Más határozatot a közgyűlés nem hozott.

Dömsödy Andrea
KTE alelnök

Bölcsek Tanácsa az oktatásról – a konferencia neten is követhető

Bejegyzés ideje: 2010. május 16., vasárnap. Kategória: Közoktatás,Programok. Szerző: konyvtarostanar

Kedves Kollégák!

A nagy érdeklődésre tekintettel írom Önöknek:

2010. május 20-án 9:00-tól a MTA Dísztermében a Sólyom László köztársasági elnök által összehívott Bölcsek Tanácsa “Szárny és teher” c., az oktatási rendszer megújítására tett javaslatról tart konferenciát.

A konferenciát az interneten közvetítjük az alábbi címen:

http://vod.niif.hu/player/index.php?q=live/112/1

Bővebb információ és a konferencia programja itt megtekinthető:

http://oktataskonferencia.npsoft.hu/

Üdvözlettel:
Kovács András
NIIF Intézet

Forrás: KATALIST


Pályázatok a Vándorgyűlésre

Bejegyzés ideje: 2010. május 15., szombat. Kategória: Más szervezetek,Pályázatok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Mint már korábban beszámoltunk róla, 2010-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Baján tartja 42. Vándorgyűlését Kultúrák találkozása címmel 2010. július 15. és 17.  között.

Az alkalomhoz kapcsolódva több pályázatot is meghirdettek. Az ismertek, azaz Az év fiatal könyvtárosa és a hallgatók ingyenes részvétele mellett idén lesz fotó- és humorpályázat is.

  • Könyvtárunk rejtett zugai címet viseli a könyvtárak számára meghirdetett fotópályázat, melynek témája saját könyvtáruk egy hangulatos részletének bemutatása. Főként csendéletszerű fotókat várunak, de lehet életkép is, vagy közelkép, aszerint, hogy ki hogyan ábrázolná. A pályázat személyhez kötött, de könyvtáruk „színeiben” indulhatnak. 
    Beküldési határidő: 2010. június 30.
    Részletek
  • Könyvtári humorzsák címmel játékos versenyt hirdetnek a vándorgyűlésen résztvevő könyvtárak, könyvtárosok számára. Várják a könyvtárral, könyvtárossággal, könyvtári élettel, a könyvekkel kapcsolatos vidám, humoros történeteket.
    Beküldési határidő: 2010. június 30.
    Részetek

 

Oktatási és Kulturális Közlöny 2010. évi 13. szám

Bejegyzés ideje: 2010. május 14., péntek. Kategória: Folyóiratok,Jogszabályok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

2010. május 13-án megjelent az Oktatási és Kulturális Közlöny 2010. évi 13. száma.

Benne többek között:

– felnőttképzéshez kapcsolódó törvényeket módosító törvény

– 12/2010 OKM rend. A Minősített Könyvtár címről és a Könyvtári Minőségért Díjról
— a cím 5 évre való elnyerésére évente pályázatot írnak ki
— a díj elnyerésére a címet viselő könyvtárak pályázhatnak
— a díjat évente egy könyvtár nyerheti el pályázaton

– 13/2010 OKM rend. a gyógypedagógiai és az osztályfőnöki pótlékról

– 15/2010 OKM rend. a nemzetiségi kieg. támogatásról
— közismereti tankönyvek beszerzését térítik
— iskolai könyvtári állományba kell venni legalább 4 évre

– a miniszter alá tartozó költségvetési szervek besorolásáról
— és azok alapító okiratai

– szakmai vizsgaelnöki és szakmai szakértői névjegyzékek
— Az informatikai szakmacsoportba tartozó szakképesítések
— A Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz tartozó szakképesítések

Teljes szöveg: http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/32/PDF/2010/13.pdf 

Tisztelettel:

Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

Ezerarcú pedagógia 2010

Bejegyzés ideje: 2010. május 13., csütörtök. Kategória: Könyvtár-pedagógia,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Hagyományteremtő szándékkal, a közelgő Pedagógusnap tiszteletére, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. konferenciával egybekötött kétnapos kiállítást, vásárt rendez a Fővárosi Önkormányzat dísztermében.

Számos program szól kifejezetten könyvtárosoknak, könyvtárostanároknak. Legyen ez a mi előkészületünk következő tanévünkhöz, amely a “Lendület éve ” lesz.  Az első napon a Nemzeti könyvtár főgigazgató asszonya kifejezetten rólunk fog beszélni. E nap délutánján a fővárosi Könyvtár-informatika verseny díjátadó ünnepélyén együtt örülhetünk a verseny legjobbjainak, akik több száz diák legjobbjai. Ugyanitt köszönthetjük a “Könyvtárostanár, mint az iskola krónikása pályázat győzteseit is.  A pénteki napon szakmai egyesületünk mutatkozik be a délelőtti programon, majd ennek zárása után a Gyűjtőköri szabályzat aprópóján tárlatvezetést tartok a kiállításon.

A rendezvény záró eseménye a kiállított évkönyvek közül az Év iskolatörténeti krónikája díjat veheti át a közönségszavazatok és a szakmai zsűri javaslata alapján egy kollégánk. 

 A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk. Részletes program: http://www.fppti.hu/mfpihirado/hirek/ezerarcu.html

 Meghívó

 Üdvözlettel,

Hock Zsuzsanna
könyvtárvezető-könyvtárpedagógiai szakértő
közoktatási szakértő

Oktatási és Kulturális Közlöny 2010. évi 12. száma

Bejegyzés ideje: 2010. május 13., csütörtök. Kategória: Folyóiratok,Jogszabályok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

2010. május 4-én megjelent az Oktatási és Kulturális Közlöny 2010. évi 12. száma.

Benne többek között:

– alapítványok elektronikus nyilvántartásáról
– 8/2010 OKM rend.: az MKM 10/1994-es, pedagógiai szakmai szolgáltatókról szóló rendelet módosítása
— a szaktanácsadói névjegyzékkel kapcsolatban
— országos szakmai szolgáltatásokkal kapcsolatban (OFI, szaktanácsadók) (A Magyar Közlöny 2010. 30. száma kapcsán korábban ismertetett.)
– az OKM fejezeti kezeésű forrásainak 2010-es felhasználásáról
– szerzői jogvédő szervezetek közleményei
– Mo-on működő külföldi felsőoktatási intézményekről

Teljes szöveg: http://www.kozlonykiado.hu/kozlonyok/Kozlonyok/32/PDF/2010/12.pdf

Tisztelettel:

Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49.
domsody.andrea@opkm.hu
06-1-323-55-55

Előadássorozat az olvasásfejlesztésről 1.

Bejegyzés ideje: 2010. május 10., hétfő. Kategória: Olvasás,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

Kedves Kollégák!

Az Országos Széchényi Könyvtár – Könyvtári Intézet 4 alkalomból álló olvasásfejlesztési sorozatának keretében 2010. június 9-én (szerdán) 10 órai kezdettel Maria Larsson előadására kerül sor, melynek címe:

Az olvasásfejlesztés helyzete Svédországban – gyakorlati példák hátrányos helyzetűekkel és gyerekekkel való foglalkozásokhoz

Helyszín: az OSZK VI. emeleti díszterme

Moderátor: Péterfi Rita szociológus

További részletek a meghívóban.

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék a marosan@oszk.hu címen vagy a 06-1/22-43-700/379-es telefonszámon.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A programsorozat következő előadója 2010. október 13-án a Németországból érkező Kristin Wardetzky lesz.

Az előadások a Társadalmi Megújulás Operatív Programja 3.2.4-08/2-2009-0002 “Tudásdepo-Express” támogatásával valósulnak meg.

Meghívó

Forrás: Katalist

Varázsszőnyeg – 90 perc alatt a világzene körül

Bejegyzés ideje: 2010. május 10., hétfő. Kategória: Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye szeretettel meghívja alábbi programjára

Varázsszőnyeg – 90 perc alatt a világzene körül

Marton László Távolodó hang- és videofelvételekkel illusztrált műsora

 Időpont: 2010. május 12. (szerda) 17.30

Helyszín: Budapest, VIII. Ötpacsirta u. 4. (a Központi Könyvtár mellett)

A belépés díjtalan

Az elmúlt 10 év legjobb gyermekkönyvei

Bejegyzés ideje: 2010. május 09., vasárnap. Kategória: Irodalom,Olvasás,Programok. Szerző: cs.-bogyo-katalin

tiz ev

Kedves Kollégák!

Megszületett a 10 év 50 gyerekkönyve c. szavazás eredménye! Mint blogunkon is beszámoltunk róla, az Egyszervolt.hu oldalán 10 év 50 gyerekkönyve címmel szavazás indult, amely során arra keresték a választ, hogy melyik az évtized legjobb gyerekkönyve. Az olvasó közönség egy hónapon át szavazhatott a szakmai szervezetek, köztük egyesületünk által is ajánlott valamennyi, összesen 210 kötetre.

A szavazás lezárult, a VI. Gyermekirodalmi Fesztiválon fokozott szakmai- és közönségérdeklődést váltott ki a lista, a végeredmény ismeretében tudományos igényű kérdések fogalmazódtak meg a konferencia résztvevőiben, amelyek nyomán – minden bizonnyal – elemzések készülnek, kutatások indulnak el. Az online szavazó oldal átalakul és megmarad, folyamatosan bemutatva a teljes ajánlatot, valamint a három különböző rangsort is:

A teljes ajánlat: http://egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010/
Szakma listája: http://egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010/szakmai
Közönséglista: http://egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010/kozonseg
„Abszolút” lista: http://egyszervolt.hu/gyerekkonyv-szavazas2010/abszolut

« ElőzőkKövetkezők »