Fontos tudnivalók a Bod Péterről
Kedves Kollégák!
Hamarosan megjelenik a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny felhívása hivatalosan is a közlönyben, de a közelegő nevezési határidő (2009. dec. 12.) miatt szeretnék hangsúlyozni néhány fontos információt.
Felhívnám a figyelmet, hogy mivel a verseny regionálisan felmenő rendszerben építkezik, a versenyszabályzat szerint A nevezési lapot a megyei szervezőkhöz kell eljuttatni. Ebből sajnos az is következik, hogy amelyik megyében nincsen versenyszervező, onnan sajnos a tanulók nem tudnak nevezni. Az anyagi nehézségek, a pedagógiai szolgáltatások folyamatos átalakulása és sok esetben leépülése miatt eddig minden évben voltak olyan területek, ahol ezt nem sikerült biztosítani.
A 2009/2010-es versenyévad versenyszervezőinek elérhetősége: http://www.opkm.hu/?lap=dok/dok&dok_id=156
Itt látható, hogy a budapesti 5-6. évfolyamos tanulóknak nincsen versenyszervezőjük.
Továbbá felhívnám a figyelmet, arra az örömteli tényre, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően, a nagy létszámra való tekintettel a budapesti 7-8. évfolyamos tanulóknak a nevezési jogot a kerületi fordulókon kell megszerezni.
Nemcsak sikeres versenyeztetést, hanem sikeres tehetséggondozást is kívánok minden kollégának!
Üdvözlettel:
Dömsödy Andrea
iskolai könyvtári szakreferens
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40.
Postacím: 1363 Budapest, Pf. 49
06-1-323-55-55
2009. november 30., hétfő | 21:36
Kedves Andrea, kedves Kollégák!
Budapesten az 5.-6.évfolyam lebonyolítása azért nem volt lehetséges, mert a főváros szétválasztotta a versenyeket. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium szervezi az általános iskolai versenyeket, amelyek országos meghirdetésűek, s az OKM támogatja.
A fővárosban az 5-6. évfolyam számára a versenyt a Kós Károly Emeltszintű Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola szervezi Győri Gáspár Tehetségkutató Verseny néven immár 6. esztendeje.
Egyben mindenkinek figyelmébe ajánlom, hogy megjelent a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet gondozásában a Tehetséggondozás projektmódszerrel c. könyvtár-pedagógiai füzet. Kapható és megrendelhető az Intézet honlapján: http://www.fppti.hu
Üdvözlettel
Hock Zsuzsanna