Könyvtári támogatások – és iskolai könyvtár
Az alábbi hír a KIT Hírlevél 2009/36. számában olvasható.
***
Márai-program — középiskolai és a felsőoktatási könyvtáraknak is?
A Márai-program olyan finomítására hívták föl kiadói szakemberek az NKA figyelmét, mint: a kedvezményezett könyvtárak körébe be kell vonni a középiskolai és a felsőoktatási könyvtárakat is, illetve erőteljesebben kell védenie a kis kiadókat és a magyar szerzőket a programnak, továbbá szükséges, hogy az írószervezeteket is bevonják a végleges program elkészítésébe. – Forrás: Új Könyvpiac, 2009. október 12.
***
Az iskolai könyvtárak fejlesztésének kérdése az elmúlt években/évtizedben lassan, de biztosan marginalizálódott. A fenti momentum csak egy a sok közül. De ugyanígy az NKA más pályázatain sem indulhatnak iskolai könyvtárak hosszú évek óta. Az elmúlt években már csak egy NKA-s pályázat volt, a muzeális könyvek restaurálására vonatkozó, amelyen legalább az iskolai könyvtárak szűk köre pályázhatott (a régi könyves gyűjteménnyel rendelkezők) – az idén kiírt pályázati felhívásban azonban már nem szerepelnek a pályázó intézmények körében itt sem.
Az iskolai könyvtárak nem önálló jogi intézmények, az iskolák részeként működnek, a fenntartóik pályázhatnának olyan forrásokra, amelyekkel az iskolai könyvtári szféra is fellendíthető volna. De az iskolák fenntartása és működtetése az utóbbi időkben egyre nehezebb, az önkormányzatok nem a fejlesztéseken törik a fejüket, hanem a megtakarítás lehetőségein. (Összevonások, leépítések, költségvetési megszorítások .) Gyakran önrész is szükséges, vagy az a gond, hogy a pályázat utófinanszírozású. Nem tudják vagy nem akarják megelőlegezni, rizikósnak ítélik, stb. A pályázatok beadásáról az önkormányzati képviselői testületek döntenek, akiket szakmai érvekkel nem lehet egykönnyen meggyőzni a kőkemény, fiskális szemlélet ellenében – sok esetben nem is tekintik tárgyalópartnernek sem az intézményvezetőket, pláne nem az iskolai könyvtárosokat.
Ilyen körülmények között mentek/mennek el mellettünk pályázatok, TIOP, TÁMOP, …
A kultúrára jutó források egyre szűkülnek. Így a könyvtári szakma együttműködési hajlandósága sem áll a helyzet magaslatán az elmúlt időszakban. Hogy minisztériumi szinten a közoktatás irányítás és a könyvtári szakterület egymásra mutogat, amikor az iskolai könyvtárak teljes ellehetetlenülésére hívjuk fel a figyelmet, azt már megszoktuk. De kifejezetten elgondolkodtató, hogy szinte egyetlen iskolai könyvtár sem kerülhetett be – pályázói hajlandóság és kezdeményezés esetén sem – a pályázó könyvtárak konzorciumaiba. Több mint feltűnő, hogy az NKA Könyvtári Kuratóriumában hosszú évek óta nincsen iskolai könyvtári területen dolgozó kurátor (a többi szervezet ezt a kifejezett kérésünkre sem támogatta hatékonyan) – látjuk is az “eredményét”, mint azt fentebb kifejtettem.
Vajon az iskolai könyvtárak módszeres elsorvasztása folyik, vagy csak cserben hagytak bennünket?!? (A határterületek átka…)
Mindenesetre lehet a morzsákon marakodni, amikor egyre kisebb az a bizonyos tortaszelet – ám szűk látókörűségre és szakmai felelőtlenségre vall, ha nem látjuk a közös célt, a munkánk egymásra épülését, ha a rövidebb távú kisebb előnyök megszerzése érdekében elveszítjük a távlatokat.
Egy olyan generáció cserbenhagyása folyik most az iskolai könyvtárakban, akik a jövő olvasói lehet(né)nek a közkönyvtárakban, nemcsak a jegyzetekért mennének be majd a felsőoktatási könyvtárakba, és az oktatásban töltött éveik után is könyvtárhasználók maradnának, hiszen a korai iskolás éveikben megszoknák a könyvtári miliőt, magabiztos könyvtárhasználókká válhatnának. És belső igényükké válna a könyv, az olvasás, a könyvtárlátogatás.
Mindez lehetne teljesen másként nálunk is – ha körülnézünk a skandináv országok iskolai könyvtáraiban, ha mindazt, amit ott látunk, összevetjük a nemzetközi közoktatási vizsgálatok statisztikai eredményeivel. Az összefüggések nyilvánvalóak. Csak komolyan kéne venni a pozitív példákat, és alkalmazni.
Mi folyik ellenben nálunk? A gyerekeinken spórolunk. Ha oktatáson, akkor a közoktatáson. Ha könyvtári területen, akkor az iskolai könyvtáron. A jövő lehetőségeit vesszük el a jelen túlélésének érdekében. Egyfelől forráshiányra panaszkodunk, ugyanakkor sokszor értelmetlen pazarlás látható.
A magyar társadalom, a politika és a szakmai irányítás, de maga a szakma is még mindig felelőtlen módon “ökológiai analfabéta”, csak a mostban, a mában élünk (csak túlélni akarunk?!), s ez a kulturális szférában még hatványozottabban jelentkezik. A fenntartható fejlődés, a jövő lehetőségeinek jelenben történő elpazarlása folyik. Nem vagyunk gyermekbarát társadalom, mint a japánok, koreaiak, finnek, stb. – nehézségek esetén nem az az elsődleges szempont, hogy a jövő nemzedékének érdekei ne sérüljenek.
Nálunk sérülnek. Az oktatás és a könyvtári ellátás terén is. (Talán mert a gyermek- és ifjúsági korosztály nem tud tiltakozni, és nem szavazazópolgár? De majd az lesz…)
Így történhetett meg az, hogy az iskolaépületek – ahol a gyermekeink töltik a napjaikat – felújításért, új bútorzatért kiáltanak, hogy az iskolai könyvtárak, ahová a legegyszerűbben betérhetnek a diákok, szűkös alapterületen, menthetetlenül elavuló állománnyal, korszerűtlen bútorzattal rendelkeznek. Holott vonzónak, hívogatónak, barátságosnak kellene lenniük.
A könyvtárostanárok egyre reménytelenebb szélmalomharcot vívnak a körülmények ellensúlyozásáért – ha vannak. Ha egyáltalán alkalmaznak szakembert a megfelelő végzettséggel, és még nem építették le, nem kényszerült részmunkaidőbe, hogy emellett vagy ehelyett a másik szakját tanítsa. És igen, olyanok is vannak közöttünk, akik már felőrlődtek, feladták – teljesen reménytelennek ítélik a helyzetet.
Ha lenne a mai Magyarországon felelős szakmai gondolkodás, a könyvtáros szakmában szolidaritás, valódi igény az összefogásra, együttműködésre, akkor mindezeket nemcsak a könyvtárostanárok, gyermekkönyvtárosok és tanulmányaiban, előadásaiban Nagy Attila hangoztatnák. Nem nézne szégyenlősen félre a többi könyvtári szakterület, és nem írnának ki olyan könyvtári pályázatokat, amelyeken iskolai könyvtárak indulását kifejezetten lehetetlenné teszik.
Már csak önérdekből sem. Mert az iskolai könyvtárak elsorvasztása csak a kezdet. Hatásai és következményei nem beláthatatlanok: nagyon is belátható, hogy felmenő rendszerben az egész könyvtári szférában hatni fognak.
Már ma is hatnak.
Bondor Erika
2009. november 27., péntek | 10:47
A kritika teljesen jogos, és az ajánlott cikk nemcsak a második bekezdés miatt érdemes elolvasásra – a többi is teljesen korszerű és naprakész ötleteket ad még így, évek múltán is. (Ilyenek ezek a japánok!)
A második bekezdéshez: ugyanerre a következtetésre jutott tudomásom szerint az elmúlt évek iskolai könyvtári szakfelügyeleti vizsgálódása is – évek óta radikális és alapos, tervszerű állományapasztásra biztatjuk a kollégáinkat. Nemcsak szakmai/taktikai okokból, hanem az iskolai könyvtári gyűjtemények használhatósága, a gyerekek számára vonzóbbá válása miatt is.
Még egy magyar sajátosság ehhez: az elmúlt évek szakmaiságot nélkülöző intézményvezetői döntései miatt nagyon sok iskolában a tanulók támogatott tankönyveit is tételesen feldolgoztatták az iskolai könyvtárakkal, hiába jeleztük, hogy munkatankönyvek, munkafüzetek, és más tankönyvek sem tartoznak az iskolai könyvtárak gyűjtőköréhez, pláéne nem ekkora példányszámokban. (Az iskolai könyvtárak tartós tankönyv állományrésze nem azonos az iskolák támogatott tankönyveit tartalmazó tankönyvraktárakkal.)
Ahol okosabbak voltak, ott kialakították ezeket a tankönyraktárakat, és nem tételes állománybavétel történt, hanem csoportos – ami tökéletesen elegendő, a kb 3 év alatt széteső és elavuló tankönyvek nyilvántartására és kezelésére.
Ahol a könyvtárostanár az intézményvezetés és fenntartó hatalmi szavával szemben nem tudta érvényesíteni a szakmai szempontokat, ott most sok negatívummal szembesülnek. Pl.: 1.) felduzzadt az állomány, de nem tudnak az érvényben lévő pénzügyi és vagyonkezelési szabályozás miatt évente több millió forintra rúgó selejtet leírni az állományból – vagyis ballasztként görgetik maguk előtt.
2.) a statisztikájuk fergeteges: évente több ezer kötettel és több millió forint értékkel gyarapodnak – miközben egy darab könyvet, lexikont, stb. nem vehetnek, nincs is költségvetésük, csak a támogatott könyvek borulnak rájuk minden szeptemberben.
A harmadik probléma pedig az, hogy ahol nem ezt teszik, és megpróbálnak szakszerűen működni, a gyűjteményszervezésükhöz hozzá tartozik a tervszerű állományapasztás is, ott mindezt nem lehet érvényesíteni a tanév eleji statisztikákban.
Én például évek óta azzal küszködöm, hogy minimális a költségvetésem (volt év, hogy 0 Ft!), ám emellett rendszeresen selejtezzük, amit szükséges. Egy ponton eljutott oda a statisztikánk, hogy negatív lett az éves gyarapodásunk – ám legnagyobb döbbenetemre ezt az adatot nem fogadta be a KIRSTAT rendszere. Az érintett igazgató-helyettessel minden évben vért izzadunk, hogy hogyan lehetne a statisztikában a valós adatokat ennek ellenére érvényesíteni.
Tavaly például a HEFOP-os és TÁMOP-os oktatási csomagok és segédkönyvek “mentettek meg” bennünket. Ezekkel kb. nullára ki tudtam hozni a gyarapodást, annak ellenére, hogy az apasztás mellett más komolyabb beszerzésünk nem volt.
Hát így élünk mi, magyar könyvtárostanárok, a mai Magyarországon – ámde ne csüggedjünk: vigyázó szemünket Japánra vessük!
2009. november 26., csütörtök | 18:21
http://www.gmconsulting.hu/inf/cikkek/147/index.php — a második bekezdésén töprengenék el. Illetve azon, hogy az eddigi fellülről várakozás — úgy tűnik –, nem hozott eredményeket. Talán másik úton kellene indulni.
2009. október 26., hétfő | 12:24
Kedves Bondor Erika! Kedves Kollegáim!
Kicsi kis pontként, egy nagyon kicsi és hátrányos helyzetű kisiskola könyvtáros-tanáraként örömmel olvastam ugyanazokat a gondolatokat, melyek régóta béntanak, mint tanárt, mint könyvtárost, mint szülőt, mint magyar embert-valóban nincs támogatás, elsorvadnak az iskolai könyvtárak, pályázati lehetőség igen-igen minimális, az is csak megfelelő önrészekkel. Az én iskolámba többszörösen hátrányos helyzetű, és főleg roma gyerekek járnak, hála az elődöknek nagyon szép kis könyvtárunk van, de évek óta semmi-azaz egy dokumentum sem jut bővitésre, beszerzésre.Az itt szervezett programokhoz is saját zsebből szerzünk be hozzávaló eszközöket, pedig a gyerekek szeretnek itt tevékenykedni, hiszen nem osztályozzák, és mindig lehet valami szépet alkotni, látni, és kapni. A könnyvtári órákat szétdarabolták, már csak alig van könyvtárosi óra is, amely természetesen nem elég a feladatok ellátásához. A könyvtár iránti hűségem és végtelen bizodalmam, a könyvek elengedhetetlen voltához való szilárd regaszkodásom nem engedi semmiben veszni, az alig olvasók táborának elérését, így, hát nap, mint nap próbálkozunk a semmiből, szinte minimális technikai feltételekkel, de nem feladva, hogy mindig legyen egy-két gyermek akit megérint a magyarság, a műveltség, az emberibb élet lehetősége, az írott szó varázsa….nagyon-nagyon jó lenne, ha több támogatást kapnánk azoktól, akinek az adót befizetjük, akik döntenek, hiszen a könyvtár ….nem a legfontosabb ott lehet elsosorban húzni ha szorul a hurok…szomorú, nagyon szomorú….Bízom benne, hogy e fórumon is, a kollegák, a könyvtárat, az olvasást szívügyüknek tartóknál visszhangra talál, és eljut oda, azokhoz, akik változtatni tudnak. Tisztelettel és szeretettel: Oltai Judit iskolai könyvtáros-tanár, Győr
2009. október 23., péntek | 09:57
Valóban szomorú a magyarországi helyzet. Azt hittem csak felénk Romániában felejtik el az iskolai könyvtárak támogatását.
Nálunk az új kormány mindenféle támogatást megvont az iskolai könyvtáraktól a gazdasági válságra és egyéb más „fontosabb” dolgokra hivatkozva. Maradt a helyi erőforrásokból előteremtett pénz (ritkán valósul meg, hogy az iskolai könyvtárak is részesüljenek belőle), és az adományok. A romániai könyvtáraknak a zöme nagyon régi állománnyal rendelkezik (ahogy mondani szoktam, Krisztus előtt négy béli). Toldozgatjuk-foldozgatjuk, ragasztgatjuk a könyveket és próbálunk megőrizni minden olyan dokumentumot, amiből még fel lehet használni valamit. Hát kábé imigyen festünk mi.
Kivezető utat aligha tudok mondani, de mindig próbálkozunk és, ha valamit sikerült a könyvtár javára szereznünk, igazi sikernek könyveljük el.
2009. október 21., szerda | 18:23
Kedves Erika!
Csak az a gondolotam támadt, hogy papolunk a kompetencia olapú oktatásról, a projekt módszerekről stb, de hát az iskolai könyvtár az a terület, ami nélkül ez nem tud megvalósulni. Az intázményünkben egyetlen egy komplexitást igénylő óra sem tud az iskolai könyvtár nélkül megvalósulni. A készségek és képességek felfedezése és fejlesztése világában ez az egyik olyan terület, ami a pillért biztosítja. Nem részletezem, de mindenki tudja, hogy a mai oktatási cél az önálló egész életen át való tanulás. Ezt pedig az oktatási intézmények az iskolai könyvtárak nélkül nem tudják megvalósítani.
2009. október 21., szerda | 15:07
Kedves Kollégák,
köszönöm az észrevételeket! Miklósé és Györgyié is megállja a helyét a saját posztjukon. De sajnos ez is csak azt a nézetemet erősíti, hogy így pottyan két szék között a földre a gyermek (és könyvtári ellátása).
Természetesen tudom és igaz, hogy a területünk a közoktatásügyhöz tartozik (ágazati irányítás), és a fenntartóinknak kell az intézményeinket – és azon belül az iskolai könyvtárainkat is – működtetni. Az oktatásfinanszírozás kátyúban van, az önkormányzati költségvetések inognak, rendszerhiba miatt ki lehetne írni az Error hibaüzenetet!…
De azért az se felejtsük el, hogy ama bizonyos ’97-es könyvtári törvény (1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről) hatálya az iskolai könyvtári területre és minden nem nyilvános könyvtárra is kiterjed.
Tehát szakmai irányításunk nem a közoktatásnál van. Ezért könyvtárszakmai támogatást és segítséget talán joggal várhatunk mi is a kulturális és könyvtári területtől.
No meg kollegialitást. (Ezt persze, Miklós, nem belőled hiányolom… 🙂
Összegezve: én nem a fenntartói költségeket várnám el a közgyűjteményi/könyvtári területtől, mert az valóban a közoktatás dolga és a fenntartó önkormányzatoké. ( + Egyéb fenntartóké.)
Amin háborgunk újfent, az az, hogy a pályázati lehetőségek immár teljesen bezárultak előttünk. Amúgy az egy tipikusan magyar sajátosság, és egyébként eléggé fals helyzet, hogy a közintézményeink/kulturális intézményeink nem az innováció és a különféle projektek megvalósítása érdekében pályáznak, hanem a puszta fennmaradás érdekében kényszerülnek pályázni. Azt viszont nem tartom jó dolognak, hogy a pályáztatók is ezt tekintik alapállapotnak. Hiszen a pályázatok nem a fenntartási költségekről szólnak. Elvileg.
Tehát arra hivatkozva, hogy a mi fenntartásunk a közoktatás dolga, nem tartom jogosnak az iskolai könyvtárak kizárását a pályázók köréből, ha a pályázat nem fenntartási költségeket céloz, hanem szakmai innovációkat, színvonalasabb szakmai szolgáltatásokat, esetleg kulturális értékmentést, mint a könyvresaturálási pályázat. (A közoktatás és az önkormányzat biztosan nem fogja tudni finanszírozni a középiskolákban fellelhető könyvészeti ritkaságok restaurálását. És ők is joggal mondhatják, hogy ez nem az ő feladatuk…)
Színesíti a képet egy magánban kapott hozzászólás, amit közreadok itt – a kolléganő nem hatalmazott fel a neve és imntézménye közzétételére.
***
Kedves Erika!
Cikkedre és felhívásodra reagálva, elmesélem az én élményeimet: szeptember elején egy továbbképzésen volt szerencsém meghallgatni Harsányi Lászlót, a Nemzeti Kulturális Alap elnökét, aki a Márai programról mesélt. Elmagyarázta, hogy az iskolai könyvtárak azért rekesztetnek ki, mert túlságosan elapróznák az 1 milliárdot. Az előadás végén szóvá tettem, hogy mint könyvtárostanár mélységesen fájlalom és felháborít ez a kirekesztés, hasonló indokkal maradtunk ki a Kincses programból és sorolhatnám, de összegezve minden pályázatból, próbáltam érvelni az iskolai könyvtárak fontosságával és parádés teljesítményeivel. Harsányi úr Skaliczki Judithoz irányított, hogy nála reklamáljak. Másnap Skalicki Juditnak is elmondtam az érveimet, ő azt mondta, hogy az oktatási területről próbáljunk meg pénzt szerezni, mert ott van pénz. Megkérdeztem egy gimnáziumi igazgatóhelyettes barátomat, ő sem látott olyan lehetőséget ahol iskolai könyvtár könyvek vásárlására pénzt pályázhatna. Itt egy kicsit bezárult a kör.
Sorolhatnám az érveimet, de neked soroljam, aki jobban átlátod, átfogóbban ismered a kérdést?!
Elkeseredett és felháborodott vagyok!
***
A felháborodáson túl: szerintetek ez jól van így? Így kéne működniük a szakmai pályázatoknak?
2009. október 21., szerda | 13:12
Olyan jó lenne, ha jó lenne… Erikával egyetértve ez a sóhaj szakad ki belőlem. És olyan egyszerűen lehetne jó. Meg kéne adni a közoktatásnak, amire szüksége van, épületet, tornatermet, uszodát, szak-laborokat, könyvtárat, sőt hangverseny dobogót is, netán egy zongorát, kiállító teret, színpadot … Merthogy mindezt a gyermekeink kapják. A mieink. Az enyémek. Miért is sajnálnám hát tőlük?
„Az iskolai könyvtárak fejlesztésének kérdése az elmúlt években/évtizedben lassan, de biztosan marginalizálódott.” Pedig néhány éve (bár akkor is igaz, ha így írom, hogy ez bizony már a múlt században történt) még a „nyálunk csorgott”, hiszen az iskolai könyvtárak tanulószámra vetített könyvtárfejlesztési normát kaptak. Komoly milliókat. Nem telt el aztán talán 3 év sem, a milliók eltűntek. Eltüntette az iskola igazgatója, eltüntette a fenntartó. Merthogy annyira kevés volt az egyéb forrás, hogy erre is szükség lett … A keret beolvadt, elolvadt, a marginalizálódás maradt. De nem a könyvtári szakma okán ….
Hogy szakmánk együttműködési hajlandósága sem állna a helyzet magaslatán?
Nem tudom. A könyvtári szakmának érzésem szerint önmaga erős, egységes rendszerének fenntartása a feladata. Éppen azért, hogy segíthessen. Hiszen csak egy erős „anyaország” tud „határain túli” részei segítségére lenni. Ezért ez nem is feladat, több tőle, kötelesség! A forrást tehát nem innen kell meg, vagy visszaszerezni.
Az iskolai könyvtárak a közoktatásügyhöz, annak infrastruktúrájához tartoznak. A közoktatásügy pedig a nemzeté, a nemzet ügye. Haj de jó lenne, ha jó lenne. És megkapná a közoktatásügy a szükséges feltételeket. Erő felett is. Szükségletei szerint. S innentől ez már, bármennyire is kerülgetjük, társadalompolitika, amiben leírhatatlan apró pont vagyok. Szót emelni viszont mégis érdemes. Köszönöm Erika, csatlakozom Hozzád!
2009. október 21., szerda | 11:34
Kedves könyvtárostanár kollégáim! Nagyon “örülök”, hogy Bondor Erika ezen a fórumon is szót emelt az iskolai könyvtárak ügyéért. Teljes mértékben egyetértek, és osztozom a segélykiáltásában. Személyes tapasztalataimmal is megerősíthetem, az oktatás, az iskolai könyvtárak ellehetetlenülő helyzetét. Megoldást én sem látok, érzékelem viszont a kollégáim heroikus küzdelmét és fáradozását. A problémák nem oldhatók meg helyi szinten. Kérdés, hogy létezik-e olyan fórum, ahol érdemben tennének valamit…
Én is aggódom a gyermekeinkért, jövőnkért….