Szép új világ?
E-könyvekre cserélte könyvtárát egy amerikai iskola
A könyvekre tekintve meghaladott technológiát látok. Olyannak tűnnek, mint a tekercsek voltak a könyv feltalálása után — nyilatkozta James Tracy, a Cushing Academy igazgatója. A tanulókat az egyetemre felkészítő magániskola azzal lepte meg a világot, hogy húszezer kötetes könyvtárát villanykönyvekre cserélte. A Cushing Academy 500 ezer dollárt, azaz közel 95 millió forintot szán a könyvtár korszerűsítésére. A tanulóközpontra átnevezett hely három nagyképernyős, az internetre kötött tévét, laptopozáshoz kialakított asztalokat, és kényelmes kávézót is fog tartalmazni. A könyvek helyére 18 darab, az Amazon.com és a Sony által gyártott e-könyv-olvasó kerül. Azok a diákok, akiknek nem jut villanykönyv, a laptopjukon olvashatnak bele a kötelező szövegekbe. A hagyományos, papírkönyvekből álló könyvtár helyett virtuális könyvtárat építünk, amiben többmillió könyvet érhetnek el a diákok – foglalta össze a változás lényegét Tracy, aki szerint a huszonegyedik századi iskolák a Cushinghoz hasonlóan fognak kinézni. A diákoknak nem is lesz lehetősége visszatérni a papírkönyvekhez, a Cushing gyűjteményének köteteit néhány régiség kivételével a környékbeli iskoláknak és könyvtáraknak adja az intézmény. Az igazgató szerint nincs hol tárolni a köteteket. – Origo, 2009. szeptember 07.
Forrás: KIT Hírlevél, 2009/31.
Most döbbentem rá, hogy a jövőben nemcsak a XVIII – XIX. századi különgyűjteményünk, hanem az iskolánk egész könyvtári állománya muzeális gyűjtemény lesz…
Tetszik vagy nem tetszik, átmeneti korban élünk és gondozzuk iskolai könyvtárainkat. Én szerencsére már abban az életkorban vagyok, hogy nem én leszek az valószínűleg, akinek meg kell majd szüntetnie az eredeti gyűjteményt – érzelmi okokból ez eléggé megviselne.
De a nálam fiatalabb korosztálynak nagy lesz a felelőssége abban, hogy az új körülmények között hogyan mentik át a kulturális és pedagógiai értékeket, hogyan biztosítják az intézményben az információforrásokat, a szolgáltatásokat. Lennie kell stratégiánknak az átmenetre, és jövőképünknek az iskolai könyvtárakra vonatkoztatva.
Persze azért ez még nem a holnapi feladat lesz itt nálunk valószínűleg – de a holnaputáni, ez biztos.
Én mindenestre mostanában azon töröm a fejem, hogy hogyan érhetném el azt, hogy a könyvtárunknak wifi lefedettsége legyen, és a tanulóink a meglévő saját laptopjukat tudják használni a könyvtárunkban – mert a hozzánk kerülő, általában máshonnan “letett” számítógépek kevésnek is bizonyulnak, meg folyton fel is mondják a szolgálatot – forrásaink meg igencsak csekélyek.
Álmodni kicsit is lehet. Az pedig biztos, hogy nem hunyhatunk szemet a már most tapasztalható tendenciák felett…
2009. szeptember 16., szerda | 09:17
Ádám – egyetértek mindenben, főként, hogy a két intézményrendszer nem öszehasonlítható – kivéve továbbra is az iskolatörténeti és muzeális gyűjteményeket.
Ezeket egyszerűen nem adom! 🙂
Nem(csak) egyéni és személyes kötődésből, hanem azért, mert hidd el, hogy ezek itt vannak a legjobb helyen!
Mert itt becsültük meg őket annyira, hogy még ma is megvannak, jó állapotban, mert itt, egységes gyűjteményként adnak a mának és a jövőnek kutatási szempontból is (nemcsak könyvészetileg) értéket, és mert az oktatásban is jól használhatók. Nem konkrétan az elnyűvésre gondolok, hanem arra, hogy pl. a humán tagozatosoknak eredeti latin kiadásokat tud mutatni a tanáruk, a történészek is eredeti forrásokat vihetnek be órára megmutatni, egyáltalán: át tudjuk adni a gyerekeknek a könyvtörténeti tudnivalókat tapasztalati úton is. Nálunk egyébként még matek szakos kollégám is be szokott vinni adott esetben órára 200 éves matek könyvet, lexikont , stb. Nagyon élvezik a gyerekek.
Dehogy adnánk mi ezt másnak, sőt! Most egyesítettük a gyűjteményeinket, az ötvenes években elrekvirált – és még fellelhető – gyűjteményrészekkel.
Ehhez csak annyit, hogy az ötvenes években az egyházi/teológiai munkákat kötelezően be kellett szolgáltatni, de tőlünk egyfajta büntetésként majdnem az egész akkori könyvtárunkat elrekvirálták. Amit az akkori tanáraink tudtak, azt mentettek. A legnagyobb értékeket átmenetileg tartósan “kikölcsönözték” – így maradt fenn a magja a muzeális gyűjteménynek.
És sajnos a kutatásaink során az derült ki, hogy az elszármazott könyvek nagy része elkallódott, megsemmisült máshol. Többek között az OSZK fölöspéldány raktárában, a Hold utcában, ahol máglyákban álltak az ötvenes években a könyvek, és szennyvízkárosodás is történt. A nálunk maradt műveket viszont nagy becsben tartották 1858-tól kezdve, így ma is könyv az akkori könyv.
Ne aggódj, restauráltatni is szoktunk, ahogy tudunk, párásítunk is – sőt az intézményvezetés most gondolkodik a megfelelő hőmérséklet biztosításán is. (A klíma, ha megvalósul, jót tenne a muzeális könyveknek is, de emellett a kánikulában érettségiző diákoknak, és nekünk is a maratoni értekezleteken… 😉
Ez a lelkem egyik fele – a másik meg az, hogy 1995 óta építünk könyvtári adatbázist, azóta kölcsönzünk számítógépen, a honlapunkról elérhető az online katalógusunk és a könyvtári blog is. Most meg szeretném elérni, hogy wifi legyen a könyvtár egész területén, és laptopjaikkal járhassanak a diákjaink könyvtárba. 🙂
Drága adatbázisokra persze nálunk nem telik, és sajnos az EBSCO csak a felsőoktatásban érhető el.
De amit tudunk, megteszünk – és ez így lesz kerek egész. Valahogy ez kell a könyvtárostanári jó lelki közérzetemhez így a XXI. század elején… 🙂
2009. szeptember 16., szerda | 05:28
@Erika: Én például szemrebbenés nélkül odaadnám a muzeális állományrészt egy nagyobb könyvtárnak HA nem tudnék olyan körülményeket biztosítani, amik lehetővé teszik a régi könyvek olyan tárolását, hogy azok ne csak az elkövetkezendő húsz, hanem 200 évre is megmaradjanak (pára ugye, hőmérséklet, spec. tároló stb.)… Egyébként az idézett KIT-hír utsó mondata: “a Cushing gyűjteményének köteteit néhány régiség kivételével a környékbeli iskoláknak és könyvtáraknak adja”.
Plusz azt írod, hogy “a netes források elég nagy köre nem megbízható forrás”. Ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy egy olyan könyvtár, ami 500000 dollárt elkölt, az a netes források alatt a Wikipediát érti, nem pedig előfizetett, ellenőrzött szakadatbázisokat? 😉
A magyar állapotokkal nem szeretnék és sajnos nem is tudnék vitatkozni. Eleve még csak nem hasonlítható össze a forrásban olvasott és az itthoni állapot. Ebbe a dologba nem magyar fejjel kell belegondolnunk és eleve ott követi el az első hibát az ember, hogy párhuzamot akar vonni a Cushing és akár a legmenőbb hazai iskolai könyvtár között.
2009. szeptember 15., kedd | 14:58
A könyvdokumentumok teljes eltörlésére nem hinném, hogy egyhamar sor kerülne, s isten ments, hogy bármilyen muzeális vagy iskolatörténeti gyűjteményhez bárkik is hozzányúljanak! Viszont az elektronikus könyvek vagy villanykönyvek előre fognak törni, ha akarjuk, ha nem, ha szolgálja vélt vagy valós érdekeinket, ha nem. Az iskolai könyvtárak léte lassan már tényleg csak a fenntartó jóindulatától függ, s ha dugig van nyomtatott dokumentumokkal, akkor is megszünteti, ha a gazdasági érdeke úgy kívánja.
A stratégiánkat tényleg ki kellene dolgozni, közzétenni, megvitatni, a jó vízióddal pedig teljesen egyetértek! 🙂
2009. szeptember 15., kedd | 10:39
Kata, Ádám – meg voltam győződve róla, hogy valami hasonlót gondoltok a dologról.
Amit írtok, azzal sok mindenben egyetértek – de ha az iskolai könyvtárak szélesebb körére terjesztjük ki a kérdést, valamint a hazai viszonyokra, akkor szerintem azért árnyaltabb a kép.
Nagymúltú iskolák muzeális és iskolatörténeti gyűjteményeihez én például vérre menően ragaszkodnék. Mert ezek sehol máshol nem fognak fennmaradni.
Ugyanígy meggondolandó, hogy egy tollvonással eltöröljük az iskolai könyvtárakból a könyvdokumentumok teljes körét.
1) mert a “digitális generáció” akkor ezek használatát már soha nem fogja megtanulni, és elveszhet a “múlt” (azért nincs fenn minden szükséges dolog a neten!)
2) a netes források elég nagy köre nem megbízható forrás, és sokszor kell még ma is a könyvekhez, lexikonokhoz fordulnunk ezek tisztázására. Nem hinném, hogy ez a jövőben másként lesz, vagy legalábbis nem egyhamar.
Ezen kívül a hazai iskolai könyvtárak fejlettségi szintje fényévekre van még az amerikai helyzethez és forrásokhoz: nagyon nem szeretném, ha tippeket adnánk ilyen hírekkel a fenntartóinknak, mert számukra sok esetben ebből csak az fog lejönni, hogy
– ugyan eddig sem nagyon költöttünk a könyvtárainkra, de akkor már nem is érdemes
– az iskolai könyvtárak informatikai fejlesztésére meg azért nem érdemes költeni, mert úgyis ott van az iskolákban a számítógépes terem, meg a net. Ott megtalál mindent az a kölök
– és akkor tulajdonképpen minek is az iskolában könyvtár?
Ezzel máris ott vagyunk, ahol elkezdtük: bizonygathatjuk a fenntartónak, hogy mi a feladatunk, miért kellünk, és milyen eszközökre miért van elengedhetetlenül szükség az iskolákban.
Úgyhogy ezért írtam, hogy kész stratégiával kell rendelkeznünk az átmeneti korszakra. Különben az informatizációval nem nyerünk, hanem veszítünk. (Nem mi, könyvtárostanárok, hanem az iskola, az oktatás – és végső soron a diákjaink is.)
Az átmenet időszakában elveszíthetjük teljesen az iskolai könyvtárainkat (ez a folyamat informatizáció nélkül is már elkezdődött), vagy pedig minőségükben nem olyanok lesznek ezek az iskolai forrásközpontok, mint amilyeneknek lenniük kéne.
Így én továbbra is azt tartanám jó víziónak, amit sok éve már magunk is mondunk – az iskolai könyvtárak legyenek modern, mindennel ellátott forrásközpontok, egyúttal közösségi terek. Ahol tanulni, szabadidőt eltölteni egyaránt lehet, ahol hagyományos és digitális forrásokhoz is hozzá lehet jutni, ahol ezek használatához a diák segítséget is kaphat szakembertől.
Szóval, ez lenne jó – és ettől még lehetnek ott nagyméretű monitorok, meg net és digitális állomány. Annak én csak örülök, ha valami plusz jön, de nem valami helyett van/lesz.
Bondor Erika
2009. szeptember 15., kedd | 09:33
Nem találok semmi kivetnivalót a dologban – azóta, mióta két többszázoldalas regényt monitorról olvastam el. Legnagyobb meglepegésemre ki lehetett bírni. Jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem olvastam volna szívesebben az ágyban vagy éppen a kádban is, de ha lenne megfelelő kütyüm, még azt is megtehetném.
Hogy a könyvtár, mint olyan léte kerül veszélybe? Ha a könyvtárat csak a nyomtatott dokumetumok gyűjteményének tekintjük, akkor lehet – de azért tudjuk, hogy ennél többről, másról szól. Így aztán nem rettegni kell, hanem felkészülni, mint ahogy abban a bizonyos magániskolában teszik. Van még időnk rá.
2009. szeptember 14., hétfő | 15:46
Ezen biztosan mindenki fel van háborodva, meg van rökönyödve stb. Ellenben ha egyrészt figyelmesen olvasunk, másrészt pedig hozzátesszük azt, amit gimnáziumokban mindenütt trendként (nem mint divat, hanem mint hullám) tapasztalunk, félelmetes módon össze tud állni a kép.
“A tanulókat az egyetemre felkészítő magániskola”
Azaz gimnazista korú gyermekekről van szó. A mai tizenévesek közül rengetegen nem olvasnak könyveket, a digitális anyagokat viszont elképzelhetetlen ütemben “fogyasztják” (weblapok, blogok stb.). Az egyetemhez azonban még mindig szükség van az általános műveltségre, a szépirodalomra stb.
“húszezer kötetes könyvtárát” – “virtuális könyvtárat építünk, amiben többmillió könyvet érhetnek el a diákok”
Azért már 20000 kötetbe is elég sok minden belefér; a kötelező irodalom és az általános tárgyak alapvető szakirodalma mindenesetre biztosan. Milliós nagyságban pedig… á, hagyjuk…
“három nagyképernyős, az internetre kötött tévét, laptopozáshoz kialakított asztalokat, és kényelmes kávézót is fog tartalmazni”
Azaz mindent, ami olyan környezetet teremt, amiben egy gimnazista jól érzi magát és képes olvasni (e-könyvet, na bumm), valamint feldolgozni az anyagot (pl. adatbázisokban található elemzések segítségével).
“Az igazgató szerint nincs hol tárolni a köteteket”
Azért ez elég jelentős probléma, nem hinném, hogy van könyvtárostanár, aki ezzel ne szembesülne.
“gyűjteményének köteteit néhány régiség kivételével a környékbeli iskoláknak és könyvtáraknak adja az intézmény.”
És még jó fejek is.
Igen, van mire irígynek lennünk, de ettől még nem az ördögtől való minden, ami digitális.